A nyár Magyarországon jelentősen kitolódott a 45 évvel ezelőtti klímaátlaghoz képest, amikor a négy évszak még szinte azonos hosszúságú volt – állították az ELTE éghajlatkutató meteorológusai a Válasz Online hétfői cikkében.

Szabó Péter, Kis Anna és Pongrácz Rita közös idősoros elemzése szerint az 1980-as évek elején az egyes évszakok éven belüli átlagos aránya Magyarország területén még viszonylag kiegyenlített volt: a 12 hónapból hozzávetőlegesen három jutott a tavaszra, három a nyárra, három-három pedig az őszre és a télre. Az ezredfordulóra aztán az ősz és a tavasz egyre nagyobb falatokat harapott ki a télből, 2024-re pedig a nyár és a tavasz is 25 nappal lett hosszabb, ami az ELTE éghajlatkutatói szerint azt jelenti, hogy az év közel kétharmadát ez a két évszak teszi ki.

Az ELTE klímakutatói azokat az átlagos hőmérsékleti értékeket határozták meg, amelyek jellemzően a március 1., június 1., szeptember 1. és december 1. körüli napokon fordultak elő. A kezdőpontokat az így meghatározott küszöbértékek segítségével számolták ki: a tavasz átlagosan 1,8 Celsius-fokos napi átlaghőmérsékletnél, a nyár 17,2-nél, az ősz 17,3-nél, a tél pedig 1,5-nél kezdődött. 1980-ban – az 1971 és 1988 közötti klímaátlag alapján – egyforma időtartamú volt mind a négy évszak, a küszöbértékek nagyjából szimmetrikusan oszlottak el 12 hónap alatt. A kutatók szerint

„természetesen hosszabb időskálán az évszakok kezdetei »mozognak«, hiszen éghajlatunk mindig is ingadozott, de 45 éve a négy évszak még kiegyensúlyozottan, a naptári helyüknek megfelelően jelent meg”.

Eltolódó határok

Korábban (ebben, illetve ebben a cikkünkben) megírtuk, hogy az évszakok antropogén klímaváltozás okozta eltolódásának miféle következményei vannak már napjainkban is. 2022-ben a Cambridge-i Egyetem kutatói egy, a 18. század közepéig visszamenőleg adatokat tartalmazó virágzási nyilvántartás segítségével megállapították, hogy Nagy-Britanniában már egy hónappal korábban virágoznak a növények, mint az előző évszázadokban. A korai virágzásnak számos nem kívánt következménye lehet a természetes ökoszisztémákban és a mezőgazdaságban is. Azok az állatfajok, amelyek összehangolják a vándorlásukat vagy a téli álmukat, az életvitelükhöz fontos virágok és növények nélkül maradhatnak, ami végső soron a biológiai sokféleség csökkenéséhez vezet, ha a populációk nem tudnak elég gyorsan alkalmazkodni.

A brit National Nature and Restoration Ecology két éve arra hívta fel a figyelmet, hogy az évszakhatárok eltolódása, illetve elmosódása évtizedes távlatban már rendkívül jelentős változásokat okoz. A Nagy-Britannia területén honos tölgyfajok, elsősorban a közönséges tölgy (Quercus robur) legfőbb károkozójának tartott búcsújáró lepkéket (Thaumetopoea processionea) a rohamosan enyhülő és rövidülő telek nem ritkítják a korábbi mértékben, így a rovar hernyói jelentős, gyakran visszafordíthatatlan károkat okoznak az erdei ökoszisztémákban.

A természetvédők megfigyelései szerint az évszakok eltolódása az olyan opportunista fajoknak is gondot okoz, mint amilyen a gímszarvas (Cervus elaphus). A vadvédelmi szolgálatok adatai szerint a szigetország egyre több területén megfigyelhető, hogy a bikák az elhúzódó forró nyár miatt az év későbbi szakaszában válnak szexuálisan aktívakká, ezért a borjak már a táplálékban szegényebb időszakban jönnek világra, ami jelentősen csökkenti a túlélésük esélyeit.

Korán keltők

Egy három éve publikált nemzetközi kutatás szerint az egyre melegebbé váló tavaszok miatt évtizedenként átlagosan két-három nappal korábban kezdik szaporodási tevékenységüket a madarak, ám nem minden faj reagál egyformán, ami felboríthatja az évmilliók alatt stabilizálódott ökológiai kapcsolatokat.

Az Ökológiai Kutatóközpont és a Milánói Egyetem vezető kutatói – Garamszegi László Zsolt, Andrea Romano, Diego Rubolini és Roberto Ambrosini – akkor 684 madárfaj 1811 és 2018 közötti költési adatait elemezte. A globális metaanalízis szerint az adatelemzésből egyértelműen kiderült, hogy a költés előbbre tolódása általános jelenség. Azonban nem minden faj reagál egyformán: vannak olyanok, amelyeknek költési viselkedését kevésbé befolyásolja az éghajlat átalakulása, másokéra viszont nagyon erőteljes hatást gyakorol. A kutatók megállapították, hogy a téli időszakot is Európában töltő rezidens madarak pontosabban tudják követni a növényzet – és ezáltal az elérhető táplálék – változásait, így e fajok költése még inkább előrébb tolódott az elmúlt évtizedekben, mint a vonuló fajoké.

Féléves nyarak

A Geophysical Research Letters folyóiratban publikált átfogó tanulmány szerzői már négy éve azt állították, hogy 2100-ra rendszeressé válhatnak a féléves nyarak az északi féltekén, a telek hossza pedig rövidebb lesz két hónapnál, és hasonló mértékben csökken majd a tavasz és az ősz időtartama is. Az északi féltekén 1952 és 2011 között a nyár hossza 78-ról 95 napra nyúlt, a tél viszont 76 naposról 73 naposra rövidült, miközben a tavasz hossza 124-ről 115 naposra, az ősz 87-ről 82 naposra. Az átlaghőmérséklet ennek megfelelően változott a vizsgált időszakban: a nyarak és a telek egyaránt melegebbek lettek. A kutatók szerint az évszakok eddig ismert egyensúlyának ilyen mértékű felborulása jelentősen megnöveli a hőhullámok és szárazságok gyakoriságát, és összességében növeli az emberiségre leselkedő kockázatok mértékét – nem kizárólag az északi féltekén.

Kis Anna meteorológus, az ELTE TTK Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa korábban azt is bemutatta, hogy Magyarországon az 1971–1980-as évtizedben átlagosan június 21-én kezdődött a nyár és augusztus 20-án vége is volt, ezzel szemben a 2011–2019 átlaga szerint már május 29-től egészen szeptember 17-ig tartott a legmelegebb évszak.

A vizsgált időszakban a legnagyobb mértékben az ősz időtartama csökkent. Az 1990. előtti évtizedekben az átlagos hossza 100 nap körül alakult, ám az utána következő három évtizedben ez már csak kevesebb, mint 85 napra korlátozódott. Úgy tűnik, a változás trendszerű: a nyár kezdeti időpontja évtizedről évtizedre előrébb kerül az átlaghőmérséklet alapján, míg a vége egyre nagyobb mértékben lóg bele már a szeptemberbe is.