Tíz hónappal ezelőtt az éj leple alatt amerikai lopakodó bombázók és őket kísérő lopakodó vadászgépek hatoltak be Irán légterébe. Hét B–2 Spirit stratégiai lopakodó bombázó tizennégy bunkerromboló bombát dobott le a síita ország két nukleáris létesítményére, súlyosan megrongálva azokat.

A mélyen a föld alá temetett iráni nukleáris létesítmények elleni 2025 júniusi támadásnál kevés látványosabb demonstrációja volt a közelmúltban az Egyesült Államok globális csapásmérő erejének. De a méregdrága lopakodókra épülő amerikai hadviselés anakronisztikusnak hat egy olyan korszakban, amikor a modern hadviselés egyre inkább olcsó, tömegesen gyártható drónokról szól – amik ezekre a kifinomult platformokra is komoly veszélyt jelenthetnek.

Ezt leglátványosabban egy 2025. júniusi eset mutatta meg, amikor Ukrajna több, mélyen Oroszország belsejében található légibázist támadott meg az országba becsempészett drónjaival. A támadásban ukrán források szerint 40 repülőgép sérült vagy semmisült meg, köztük TU–95 és TU–22M3 stratégiai bombázók, amik cirkálórakétáikkal részt vesznek az Ukrajna elleni támadásokban, és képesek nukleáris fegyverek célba juttatására is.

Idén márciusban a szaúd-arábiai Prince Sultan légibázist ért iráni rakéta- és dróntámadásokban súlyosan megrongálódott egy amerikai E–3 Sentry légtérellenőrző gép, és több KC–135 Stratotanker légi utántöltő gép is megrongálódott. Ezek a támogató feladatokat ellátó gépek, bár kevésbé látványosak a vadászgépeknél, kulcsfontosságúak az amerikai légitámadások kivitelezéséhez. „Ezeket a célpontokat az amerikai légierő működésének és legsebezhetőbb pontjainak ismeretében választották ki” – nyilatkozta Kelly Grieco amerikai kül- és biztonságpolitikai szakértő a Defense News-nak.

Több ezer kilométerrel és egy óceánnal arrébb, március elején az amerikai Louisiana államban található Barksdale légibázis felett észleltek drónokat. Itt több tucat B–52-es bombázó állomásozik, amiket az USA az iráni háborúban is bevetett cirkálórakéták és nagy hatótávú bombák indítására. A bázis fölé jelentések szerint március 9-e után napokon át közel egy tucatnyi drón hatolt be. Emiatt rövid időre különleges biztonsági intézkedéseket kellett bevezetni, később pedig további drónellenes rendszereket telepítettek a bázis területére.

Hasonló drónbehatolások tucatszámra fordultak elő az elmúlt években amerikai légibázisok felett. 2023-ban ismeretlen eredetű drónok 17 napig köröztek a virginiai Langley légibázis felett, ahol F–22-es lopakodó vadászgépek állomásoznak. „Az F–22-esek a levegőben a legnehezebben legyőzhető vadászgépek közé tartoznak, de viszonylag egyszerű drónok akár tucatjával is megsemmisíthetik őket, miközben a földön vesztegelnek” – írta az esetről szóló cikkében a War Zone amerikai katonai blog, ami évek óta figyelmeztet az amerikai és szövetséges erők drónokkal szembeni sérülékenységére.

Az elmúlt években az amerikai hadsereg minden haderőneme elkezdett alkalmazkodni a drónok jelentette fenyegetéshez, miközben igyekezett kihasználni a technológia előnyeit, Ebből olyan új katonai cégek és startupok profitálnak leginkább, mint az amerikai techfenegyerek, Palmer Luckey cége, az Anduril, amit tavalyi cikkünkben mutattunk be részletesen. Az amerikai légierő (USAF) eközben egyre nagyobb mértékben kíván drónokra támaszkodni a még pilóták által irányított, hatodik generációs F–47 lopakodó vadászgép és B–21 lopakodó bombázó hadrendbe állítása mellett.

Az USA egyre többet fektet aktív drónelfogó rendszereken, elektronikus hadviselésen és mikrohullámú fegyvereken alapuló képességek létrehozásába is, amik reményei szerint képesek lesznek megvédeni csapatait, bázisait, hadihajóit és repülőit a drónokkal és még nagyobb fenyegetést jelentő drónrajokkal szemben. A Trump-kormányzat 2027-es pénzügyi évre vonatkozó, rekordnagyságú, 1500 milliárd dolláros katonai költségvetése az eddigi összeg sokszorosát, 75 milliárd dollárt szán drónok és drónellenes technológiák fejlesztésére – aminek nagy része a Bloomberg szerint meglévő rendszerek beszerzésére és fejlesztésére megy majd.

Szeptember 11. szülte a drónhadviselést

A drónok átütő hatása annak ellenére érte látszólag váratlanul az USA-t 2022 körül, hogy az ország úttörő szerepet játszott a pilóta nélküli légijárművek katonai felhasználásában. Olyannyira, hogy a technológiával már az első világháború alatt elkezdtek kísérletezni, amikor amerikai feltalálók egy kezdetleges robotpilóta- rendszerrel felszerelt kétfedelű gépből próbáltak „repülő torpedót” készíteni. A különböző fejlesztések a hidegháború közepére értek be, amikor az Egyesült Államok 1969-1971 között a kínai nukleáris teszteket egy Lockheed D–21-es szuperszonikus felderítő drónnal figyelte meg.

A modern drónhadviselés mégis a General Atomics MQ–1 Predatorával kezdődött. A kezdetben felderítő célokat szolgáló drónt az USAF 1995-ben állította szolgálatba, és első bevetéseire a Boszniai háborúban került sor, 1996 őszétől a taszári légibázisról. A hátulsó légcsavarral hajtott drón 130-170 kilométeres óránkénti sebességgel 1250 kilométert tudott megtenni, és 24 óráig volt képes a levegőben maradni. A szeptember 11-ei terrortámadások után a drónt AGM–114 Hellfire levegő-föld rakétákkal szerelték fel, és egy hónappal később már egy tálib vezető konvojának megtámadására használták. A Predator név összeforrt az USA globális terrorellenes háborújával, aminek során az USAF és a CIA is rendszeresen igénybe vette a drónt ellenséges célpontok megfigyelésére és kiiktatására. A George W. Bush elnöksége alatt kezdődő, majd Barack Obama alatt folytatódó dróntámadások heves vitákat váltottak ki, főleg amikor azok amerikai állampolgárok ellen irányultak, vagy nagy számú civil áldozattal jártak.

A Predatorokat a 2000-es évek végétől fokozatosan hasonló kinézetű, de jóval fejlettebb, MQ–9 Reaper drónok váltották fel. Ezek már közel kétezer kilométeres hatótávval bírnak, és kétszer gyorsabban repülnek. A Reaperek kettő helyett nyolc Hellfire rakétát, valamint más fegyvereket, köztük más légijárművek elleni levegő-levegő rakétákat tudnak célba juttatni. A Predatorok és Reaperek mellett az USA egy nagy magasságban repülő felderítő drónt is kifejlesztett, a Northrop Grumman RQ–4 Global Hawkját. A 2001 óta szolgáló drónt jelhírszerző szenzorokkal, optikai és infravörös kamerákkal, valamint szintetikus apertúrájú radarral (SAR) szerelték fel, így lényegében bármilyen időjárási körülmények között képes szárazföldi vagy tengeri célpontokat azonosítani.

Annak ellenére, hogy nagy magasságban repül, a Global Hawk védtelen az ellenséges légvédelemmel szemben – így gyorsan megszületett az igény nehezen észlelhető, lopakodó drónok kifejlesztésére. Ezek közül a 2007 körül szolgálatba álló RQ–170 Sentinel csupaszárny lopakodó drón létezését ismerte el eddig az amerikai haderő. A Sentinelt bevetették Oszáma bin Láden pakisztáni házának megfigyelésére, valamint az idén januári Venezuela elleni hadműveletben is, de a drón 2011-ben azzal került a címlapokra, hogy Irán máig nem teljesen tisztázott módon sikerrel elfogta egyik példányát.

Az ukrán veszteségek 70 százalékát drónok okozzák

Miután Oroszország 2022 februárjában megtámadta Ukrajnát, repülésrajongók ezrei kezdték el követni a „FORTE–11” és „FORTE–12” hívójelű gépeket a Flightradar24-en. Az olaszországi NAS Sigonella légibázisról felszálló gépek az amerikai légierő Global Hawk drónjai voltak, amik felderítő repülésekre indultak a Fekete-tenger és Ukrajna fölé. 2022 szeptemberében azonban már nem az amerikai drónok repüléseiről szóltak a híradások, hanem iráni eredetű kamikaze drónokról, amiket az oroszok vetettek be ukrán célpontok ellen.

A Sahed–136 drónok egyszer használatos, légcsavarral hajtott támadó fegyverek, amik az orrukba szerelt robbanótöltetet akár 2500 kilométeres távolságba is el tudják juttatni.

Miközben az iráni eredetű drónokkal az oroszok ukrán városok és ukrán infrastruktúra ellen intéztek brutális támadásokat, a frontvonalakon megjelentek az első FPV (first person view) drónok is, amik átírták a gyalogsági harcászat szabályait. Az először rádiókapcsolaton, majd az azt ellehetetlenítő elektronikus hadviselés miatt száloptikás kábeleken keresztül irányított, néhány kilométeres hatótávú drónok mindkét fél kezében rendkívül pusztítónak bizonyultak. Ma a háborúban az ukrán veszteségek 70 százalékát ilyen FPV-drónok okozzák, míg Oroszország több ezer tankot és páncélozott járművet veszített el miattuk – írta márciusban a Wall Street Journal. A lap szerint kevés kétség fűződik ahhoz, hogy a drónok megváltoztatták a modern hadviselést.

A drónok elemzők szerint azért tudtak ilyen nagy szerephez jutni Ukrajnában, mert Oroszországnak nem sikerült légifölényt elérnie. Ráadásul Ukrajna nagyrészt sík, fátlan sztyeppéje ideális környezetet teremtett a drónhadviselésnek. „Sokan túlzott következtetéseket vonnak le Ukrajnából” – mondta a lapnak Eric Rosenbach, a Harvard Kennedy School vezető oktatója, aki az Obama-adminisztráció idején a hadügyminiszter kabinetfőnöke volt. Rosenbach szerint a hagyományos katonai erő az elmúlt években nem tűnt el, sőt, valójában még fontosabbá vált.

Milliós rakétákkal tízezer dolláros drónok ellen a Vörös-tengeren

Miközben az ukrán légvédelem egyre tapasztaltabbá vált a Sahedek jelentette fenyegetéssel szemben, az Egyesült Államok közvetlenül is megtapasztalhatta az iráni eredetű fegyverek erejét. 2023 októberében Ukrajnától néhány ezer kilométerre, a Vörös-tengeren a USS Carney amerikai romboló 15 drónt és 4 cirkálórakétát semmisített meg, amiket a húszik Izrael felé indítottak. Az incidens csak a kezdete volt a Vörös-tengeri krízisnek, aminek során a Jemen nyugati részét ellenőrző lázadók 2024 végéig több tucat alkalommal támadtak drónokkal, cirkálórakétákkal és ballisztikus rakétákkal hadihajókat, valamint kereskedelmi hajókat.

A jemeni húszik a Vörös-tengeren szárazföldről indítható, iráni eredetű Shihab/Sammad–3 drónokat vetettek be, amelyek hatótávja meghaladja az 1000 kilométert, gyártási költségük pedig 10 ezer dollár körül van. A világ legfejlettebb rakétavédelmi rendszerével (Aegis) felszerelt amerikai Arleigh Burke osztályú rombolók és Ticonderoga osztályú cirkálók így hónapokon át egyenként több millió dollárba kerülő, a 96-128 elemű rakétatárukban korlátozott számban rendelkezésre álló SM–2 és SM–6 elfogórakétákat lövöldöztek tízezer dolláros drónokra.

És ez a fő probléma: a jemeni és iráni drónok úgy tudják túlterhelni a védelmi rendszereket, hogy költségük töredéke a kifinomult amerikai elfogó rakétákénak, amiket eredetileg orosz vagy kínai szuperszonikus vagy hiperszonikus fegyverek ellen terveztek. A problémát a Pentagon is megértette, és a New York Times áprilisi összeállítása szerint történtek is lépések a megoldására: F–16-osokról indítható APKWS II rakéták már nagyjából 65 ezer dollárból képesek megsemmisíteni egy iráni drónt. A földről indítható Merops elfogó drónok – amikből most több ezret küldenek a Közel-Keletre – 30 ezer dollárért képesek ugyanerre, amivel már olcsóbbak lehetnek, mint a nagyjából 35 ezer dollárba kerülő iráni Sahedek, az USA javára billentve a költségaszimmetriát.

Ennek a támadófegyvereknél is meglévő költségaszimmetriának a megfordítását célozza az amerikai alacsony költségű pilóta nélküli támadórendszer (Low-cost Uncrewed Combat Attack System, LUCAS) is, amit az Egyesült Államok először idén februárban vetett be az iráni háborúban. A darabonként 35 000 dollárba kerülő, nagy számban gyártható LUCAS vállaltan a Sahed–136 másolata, egy fontos különbséggel. A LUCAS stabil műholdas kapcsolatot biztosító Starlink termináljának és fedélzeti szoftverének köszönhetően képes drónrajokat alkotni, és összehangolt támadásokat végrehajtani. A drónt a CENTCOM parancsnoka, Brad Cooper admirális március elején nélkülözhetetlennek nevezte a hadműveletek során.

Irán a maga részéről 2026 februárja és áprilisa között több ezer drónt indított a Perzsa-öböl menti arab államok, amerikai bázisok és Izrael ellen. A drónok nagy részét a földi légvédelem vagy vadászgépek lelőtték, de amikor célba találtak, komoly pusztítást okoztak katonai gépekben és költséges, nehezen pótolható rakétavédelmi radarokban – ami megnehezíti az iráni ballisztikus rakéták elleni védekezést is. A szaúd-arábiai légibázist ért márciusi iráni rakéta- és dróntámadás, amiben az USA elveszített egy légtérellenőrző gépet, ismét ráirányította a figyelmet a megerősített repülőgép-fedezékek hiányára – ami leginkább a Csendes-óceán környéki amerikai bázisoknál aggasztó, ahol az USA egy Kínával folytatott konfliktus esetén gépeinek nagy részét nem légiharcban, hanem a földön veszítheti el. Igaz, a megerősített fedezékek sem nyújtanak védelmet a precíziós bombák ellen, amit az USA az első Öböl-háborúban hatásosan demonstrált is.

Nem csodafegyverek, de a drónoké a jövő

Nem biztos, hogy a ballisztikus rakéták és a drónok azok a döntő hatású támadó fegyverek, amiknek sok ország, köztük Kína, Észak-Korea, Irán és Oroszország hitte őket – írta Carter Malkasian, az amerikai National War College docense a Foreign Affairsben áprilisban megjelent cikkében, amiben amellett érvelt, hogy az Egyesült Államok Irán elleni taktikai sikerei el kell hogy gondolkodtassák Pekinget és az USA más ellenfeleit. Ezek a fegyverek „így is hatásosak lehetnek egy, az ellenfél felőrlésére és kényszerítésre épülő hadműveletben, ez azonban egy lassú folyamat lenne, nem egy gyors győzelemhez vezető út” – írta.

Malkasian szerint az elmúlt négy évben az FPV drónok forradalmasították a kis méretű gyalogsági egységek taktikájátt Ukrajnában, a drónhajók pedig megingatták a hagyományos flották fölényét a Fekete-tengeren. Ezek a sikerek arra utaltak, hogy a jövőbeli konfliktusokban a ballisztikus rakétákat, a cirkálórakétákat, valamint a kamikaze drónokat az USA ellenfelei felhasználhatják az amerikai és szövetséges haderők harcképtelenné tételére, és arra, hogy súlyos gazdasági, valamint civil áldozatokkal járó pusztítást okozzanak. „De a rakétavédelem, valamint a megelőző csapásmérések sikere abban, hogy tompítsa az iráni ballisztikusrakéta- és drónfenyegetést arra utal, hogy ezeknek az offenzív hadjáratoknak a veszélyét eltúlozták” – írta a szakértő.

A Pentagon már 2023-ban érzékelte, hogy az olcsó, beáldozható drónok kulcsfontosságúak ahhoz, hogy az USA felül tudjon kerekedni Kínán, ha a két nagyhatalom között katonai konfliktus törne ki. Ezért Kathleen Hicks, az USA hadügyminiszter-helyettese meghirdette a Replicator kezdeményezést, aminek az volt a célja, hogy a következő 1,5-2 évben több ezer autonóm, szárazföldi, tengeri és légi környezetekben bevethető drónt gyártsanak. „A Replicator célja, hogy segítsen nekünk legyőzni Kína legnagyobb előnyét, a tömegességet” – mondta akkor. Hicks később támogatta a Replicator filozófiájával összhangban lévő LUCAS programot is, ami így még a Biden-adminisztráció alatt el tudott indulni.

A Replicator kezdeményezés mellett folyamatban van a Collaborative Combat Aircraft (CCA) program is. Ennek keretében olyan nagy méretű, légiharcra képes drónok készülnek majd, amik a bevetések során támogatják majd az amerikai légierő 5. és 6. generációs vadászgépeit. A 2027. évi rekordnagyságú katonai költségvetésből 1 milliárd dollár juthat a CCA drónok beszerzésére, és további 2.5 milliárd dollár fejlesztésükre. Az amerikai légierő jelenleg az Anduril YFQ–44A Fury, valamint a General Atomics YFQ–42A Dark Merlin drónját teszteli a CCA programban.

Az iráni háború során nem a LUCAS volt az egyetlen amerikai drón, amire nagy figyelem irányult. A görögországi Lárisza lakói márciusban egy rejtélyes lopakodót pillantottak meg, aminek kialakítása nem hasonlít a B–2-esekére. A képek és a videók egy fekete színű, csupaszárny kialakítású lopakodót mutattak, ahogy az feltehetőleg a korábban amerikai drónok által használt láriszai katonai bázison készül leszállásra. Az amerikai katonairepülés-szakértők a gépet formája alapján felderítő lopakodó drónként azonosították, ami az ellenséges légtérbe történő behatolásra képes, rejtélyes RQ–180 lehet. Áprilisban még részletesebb felvételek kerültek elő a leszálláshoz készülődő drónról, amin láthatóvá vált a szenzorcsomagja is:

Hogy mi várható a következő évtizedekben, amikor várhatóan tovább fejlődik a dróntechnika és a mesterséges intelligencia? Hosszú távon valószínűleg az AI-vezérelt drónok jelentik a hadviselés jövőjét, mondta Eliot Cohen, a CSIS agytröszt szakembere a WSJ-nak, „de hogy ez a jövő milyen gyorsan érkezik el, és pontosan milyen lesz, azt egyelőre senki nem tudja”. Az viszont már látszik, hogy az USA az utóbbi években elkezdett komolyabban befektetni a drónok által uralt jövőbe, talán még éppen időben.