A Google európai kutatóknak is elérhetővé teszi a legfejlettebb tudományos AI-modelljeit

október 14.
tudomány

Akár 200 európai kutató is közvetlen hozzáférést kaphat a Google DeepMind legfejlettebb tudományos AI-modelljeihez, valamint összesen hárommillió dollárnyi Google Cloud számítási kredithez – közölte szerdán a techcég. A felajánlás az Európai Bizottság RAISE programján keresztül valósul meg, amit 2025 novemberében indítottak egyfajta virtuális intézetként, hogy segítse a tudósokat a mesterséges intelligencia használatában.

A Google szerint a cél az, hogy csökkentsék azt a számítási kapacitásbeli lemaradást, amellyel az európai kutatók időnként szembesülnek. A kiválasztás részletei egyelőre nem ismertek: a Google nem közölte, hogyan választják ki a kutatókat, mikor indul a hozzáférés, és hogyan osztják el köztük a krediteket. Egyenletes elosztás esetén ez kutatónként nagyjából 15 ezer dollárt (közel 4,9 millió forintot) jelentene.

A csomagban öt modell szerepel:

  • a Nobel-díjas AlphaFold legújabb, 3-as verziója a fehérjék, a DNS, az RNS és más molekulák térszerkezetét és kölcsönhatásait jelzi előre, aminek a gyógyszerkutatásban lehet nagy haszna;
  • a WeatherNext időjárás-előrejelző modell, amely többek között a szélsőséges időjárási események és a trópusi ciklonok előrejelzésében erős;
  • az AlphaGenome azt modellezi, hogyan befolyásolják a DNS-ben lévő eltérések a gének működését, így segíthet a betegségek genetikai hátterének feltárásában;
  • az AlphaEvolve a Gemini nyelvi modellekre épülő ágens, amely új algoritmusokat fedez fel és optimalizál, és már matematikai és informatikai problémákon is bizonyított;
  • az AlphaEarth Foundations pedig műholdas és egyéb földmegfigyelési adatokból készít részletes, egységes térképet a bolygóról, amely például a földhasználat, az erdőirtás vagy a mezőgazdasági változások követésére használható.

A bejelentéssel egy napon a Google DeepMind társalapítója és az Alphabet (a Google anyacégének) vezető tudósa, Demis Hassabis egy dublini AI-csúcson arra figyelmeztetett, hogy az AI-ágensek által végrehajtott közelmúltbeli hackertámadások „korai figyelmeztető lövések”. A Reuters beszámolója szerint Hassabis úgy látja, hogy a rendszerek ma még nem elég erősek ahhoz, hogy az incidensek súlyosak legyenek, ám ha az iparág, a cégek és a kormányok nem tesznek többet a biztonságért, a következő egy-két évben komolyabb támadási események is jöhetnek. Hassabis szerint előbb-utóbb egy nemzetközi szabványügyi testületre is szükség lesz, de annak rugalmasnak és a kockázatokkal arányosnak kell lennie, hogy ne fojtsa el az innovációt.

A Google AI-kutatásairól nemrég részletesen is beszélgettünk az AI Híradóban:

Forrás