Mit tanultunk a Városliget és a Római-part körüli vitákból? Hogyan állnak Budapest zöld ügyei? Városi témákkal foglalkozó podcastsorozatunk újabb epizódjában Bardóczy Sándorral, Budapest főtájépítészével beszélget Édes Balázs urbanista.
Bár a július eleji ivóvízkrízist átmenetileg sikerült enyhíteni, a jelenlegi vízgazdálkodási gyakorlatot radikálisan át kell alakítani ahhoz, hogy az ország lakható maradhasson, és a mezőgazdasági területek ne váljanak pár évtized alatt sivataggá.
Kombájn ide, damilos fűnyíró oda, a kaszálás a legtermészetkímélőbb emberi beavatkozás. Ahol eltérő időben, változó tarlómagasságokat hagyva kaszálnak, a természetközeli élőhelyeken végbemenő folyamatokat támogatják: növekszik a növények, a rovarfajok és a madarak száma. Az ilyen élőhelyek biodiverzitása egy nagyságrenddel biztosan meghaladja a két-három fűfajból álló pázsitokét.
A méhlegelőkről elhíresült Bardóczi szerint a legelő-ökoszisztémák kialakításához fontos lenne, hogy legyen Budapestnek egy vagy több nyája. A szürke marhák és juhok legeltetésére a III. kerületi Mocsárosdűlő, az újbudai Tétényi-fennsík és a X. kerületi Felsőrákosi-rétek jöhetnek szóba.
Azzal, hogy a városkertészek a megszokottnál fésületlenebbnek hagyják meg a Gellért-hegyen a meredek rézsűket, a védett növénytársulásoknak otthont adó élőhelyeket rekonstruálják, ráadásul a területet erodáló csapadékvizet is megfogják.