A méhek után Budapesten legelő juhnyájakról álmodik Bardóczi Sándor, a város főtájépítésze
A komplexebb ökológiai összefüggésektől nem visszariadó polgárok legnagyobb örömére idén tavasszal Budapesten is megjelentek az egyszerűség kedvéért méhlegelőknek nevezett, látszólag kaszálatlan gyepfoltok.
A magasabbra engedett lágyszárúak – sokak szerint gazos elhanyagoltságot jelentő – látványa nem a városkertészek lustaságát, hanem azt jelzi, hogy a magyar főváros másfél-két évtizedes spéttel csatlakozott ahhoz a nyugat-európai irányzathoz, amelynek célja az urbanizált terek ökológiai átalakítása.
Bardóczi Sándort, Budapest főtájépítészét a városi rétek néven ismertté vált ökológiai kísérlet mellett a fővárosi természetvédelemről, a zöldítés klimatizáló funkciójáról és a fővárosi kaszálók legeltetéséről is kérdeztük.
Esztétika és ökológia
Az ezredfordulón stockholmi, koppenhágai, oslói, londoni, párizsi, amszterdami, bécsi mintára indult útjára Nyugat-Európában az a mozgalom, amely a városok biodiverzebbé tételét, méhbarát, rovarbarát, természetközelibb fenntartású zöldfelületek kialakítását tűzte zászlajára. Volt, ahol a kertépítés esztétikájával, volt, ahol ökológiai érvekkel támasztották alá a közterek átalakítását. Franciaország több nagyvárosában például egyértelműen a francia impresszionisták, például Monet által favorizált pipacsmezőket próbálták a városi parkok részévé tenni. A közparkokban elvetett vadmagokból sarjadó növényzetet hagyták magasra nőni, majd fűnyíróval sétányokat vágtak a rétekbe, és ráeresztették a városlakókat – mondta Bardóczi.
Ezzel szemben a skandinávoknál vagy az angoloknál a környezet- és természetvédelmi hátterű natúrparkmozgalom erősödött meg annyira, hogy az adott régió növénytársulásai megjelenhettek a városokban. „Nekik speciális vetőmagkeverék formájában az arborétumok, a natúrparkok és a nemzeti parkok termelik az alapanyagot” – tette hozzá a főtájépítész. Stockholmban ma már a háztetőkre vagy a közterekre kihelyezett, kaptárszerű méhpihenők szegélyezik a várost átszelő, vadvirágos réteket idéző ökofolyósokat.
Akármi volt is a zöldítő intézkedések mozgatórugója, mára tudományos kutatások sora bizonyítja, hogy a város a globálisan dollármilliárdokban mérhető ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtó beporzó rovarok, méh- és lepkefajok egyetlen menedékévé válik. „Miközben az ipari termelést végző agrárszektorban komplex szerekkel irtják őket, az urbánus közparkok ökológiai kiegyenlítő felületekké lépnek elő” – fogalmazott szakszerűbben Bardóczi. Szerinte a rurális táj vegyszerezése ma már olyan szintű, hogy kevés kell ahhoz, hogy a gyomirtás miatt a pipacsot vagy a búzavirágot is védetté kelljen nyilvánítani.
Urbánus védelem
„Budapesten a Főkert által kaszált területek 4,5 százalékát jelöltük ki a vadvirágos rét programban, 280 ezret a 6 millió négyzetméterből. A kerületek által kaszált területek, amelyek nem tartoznak a fővárosi önkormányzat kezelése alá, ennél sokkal nagyobbak” – vázolta az idén induló fővárosi kísérletet a tájépítész. A méhlegelők első kategóriájába az olyan, természetvédelmi oltalom alatt álló területeken kialakított gyepfoltok tartoznak, mint a Gellért-hegy keleti oldalának sziklái vagy a déli oldal meredek rézsűi. A 30 hektáros Gellért-hegyi közpark ugyanis egyben országos természetvédelmi terület. Itt az olyan betörő invazív növényfajok ellen is kell védekezni, mint a zöld juhar, a gyalogakác, az orgona, a bálványfa vagy a bodza, amelyek veszélyeztetik a sziklagyepek védett növénytársulásait.
A második kategóriát a közparkokban hozták létre. „A Hajógyári-szigeten is kijelöltünk több foltot, miközben a sziget külső peremén álló galériaerdők védettségi eljárása is elindult, mert kiderült, hogy több szempontból is értékes terület” – mondta Bardóczi. A sziget északi csücske például speciális madárátvonuló hely, ahol eddig közel ötven védett madárfajt regisztrált a tájépítészeti osztály. De a legmeglepőbb, hogy a K-híd szigeti hídfőjétől északra, a gát belső oldalán kialakult egy klasszikus regenerálódó láprét, a dunamenti csillagvirág (Scilla vindobonensis) 8 ezer tős állományával, amelynek eszmei értéke 40 millió forint. Ez az egyetlen ismert termőhely Budapesten, és további érdekessége, hogy bár a növény eredetileg a keményfás ligeterdőkben él, itt puhafás fekete nyárak árnyékában virágzik.
„Ebben az a vicc, hogy a terület mindössze 2 év alatt regenerálódott ennyire, mivel elmaradt a Sziget fesztivál” – tette hozzá Bardóczi. Mint mondta, Svájcban Zürich mellett van egy olyan második világháborús bunker és lőállás, amelyen az elmúlt 70 évben spontán kialakult egy komplett alpesi ökoszisztéma, a növények „maguktól”, a madarak és a szél által kerültek oda. „Az egykori katonai objektum ma természetvédelmi terület, ahol a nemzeti park évente egyszer, a levirágzás után, a magok megjelenése idején engedélyt ad a kaszálásra, hogy onnan be lehessen gyűjteni a zürichi vadvirágos rétekhez szükséges utánpótlást. A zürichi bankok azon versenyeznek, hogy melyikük tetőkertjébe kerüljön az onnan származó kaszálék, hogy aztán az ő épületeik büszkeségei legyenek az ikonikus svájci védett növények.”
A harmadik kategóriába a közutak szegélyein, elválasztó sávjaiban vagy meredek rézsűkön kialakított méhlegelők tartoznak. „A járvány első hulláma 2020-ban olyan mértékben érintette a Főkertet, hogy
a tavaszi ültetés elmaradt, és a kaszálás is sokat csúszott. A Szerémi úton lettünk figyelmesek arra, hogy feljöttek a vadnövények, a virágjaikon pedig a legnagyobb forgalomban is méhek legelnek.
Akkor fogalmazódott meg, hogy ha egy kaszálási kör elmaradása miatt ilyen eredmények születhetnek, meg kellene nézni, hogy működőképes-e máshol is a dolog” – mondta Bardóczi.
Fa vs. gyep
Budapest tájépítésze szerint minden pozitívuma mellett kissé túl nagy a felhajtás a fatelepítések körül. „Egy ősgyep mind a szén-dioxid megkötésében, mind a párologtatásban többet tud, mint egy fásítás.” A fák szén-dioxid-mérlege addig pozitív, amíg növekednek, ezzel szemben egy biodiverz rét folyamatosan hizlalja maga alatt a szén-dioxidot eltároló humuszréteget. „Sokan prüszkölnek a fakitermelés miatt, de ha az a fa bútorként vagy gerendaként hasznosul, és hosszú évtizedekig vagy évszázadokig tárolja magában a szén-dioxidot, a szén-dioxid-mérleg tekintetében sokkal jobban járunk. A faépítészet reneszánszának már itt lenne az ideje. Az lenne az érdekünk, hogy sok növendék erdőnk és sok rétünk legyen”.
Ráadásul a gyepeknek a városok hőháztartásában is jelentős szerepük lehetne, mivel az évente legfeljebb kétszer kaszált rétek fokozatosan, de szinte folyamatosan párologtatnak. Vagyis a hőelvonással hűtik a környezetüket, magyarul légkondicionálnak. „Egy nyírt gyep sokkal gyorsabban kiszárad, így nagyobb a vízigénye, mint egy magasan tartott gyepnek, ami alatt nem reped a talaj sem, ezért kisebb az aszály és az erózió kockázata” – tette hozzá Bardóczi.
A természetessel megegyező vagy azokhoz hasonló növénytársulásokból kialakított zöld tetőknél Bardóczi szerint az is megfigyelhető, hogy a klímaváltozás következtében egyre gyakrabban felhőszakadásként érkező csapadék késleltetve kerül a csatornarendszerbe, és sokkal tisztább is. „A tetőkert-nagyhatalom Stuttgart városvezetése azt találta ki, hogy a tetőkertek telepítését úgy dotálják, hogy elengedik a csatornadíj jó részét, hiszen kevesebb és kevésbé tisztítandó víz kerül le onnan” – mondta a főtájépítész. A többi helyben hasznosul, párologtatásával pedig hűti a levegőt.
Repkény és borostyán
Az urbanisták régóta állítják, hogy a vízszintes zöldítés mellett a függőleges felületekre telepített növényzet is enyhíthetne a nyaranta egyre elviselhetetlenebb városi forróságon. A természetes klimatizációra bevetett zöldfalakról Budapest tájépítésze mindenekelőtt érdemesnek tartotta megjegyezni, hogy szerinte erre leginkább a kúszónövények alkalmasak, amelyek a legsilányabb földben is megélnek, de csak ha megfelelő a talajmélység alattuk. A hosszú karógyökereikkel ugyanis 20-30 méterre is képesek lehatolni, ahol a rétegvizekből táplálkoznak. „A budapesti talajokat úgy kell elképzelni, hogy van 2-5 méter vastag, világháborús és korábbi romokból álló sitt, ami sok helyen össze van cementálódva. Ha ezen át tud törni a gyökér, akkor a pesti oldalon elérte a mocsarat, és nyert ügye van.”
Bardóczi szerint a repkényből, vadszőlőből, borostyánból álló extenzív ökoszisztémák telepíthetők fenntartható módon: „ha egyszer biztosítottuk a megfelelő talajt, például egy Demszky-karónak is nevezett forgalomterelő poller átmérőjű, a betont és a sittet átütő lyukként, amit megtöltünk termőfölddel, akkor már nincs több gondunk”. Az intenzív, a talajhoz nem kapcsolódó megoldások bár szépek ugyan, a tájépítész szerint egyáltalán nem gazdaságosak, mivel a vizet és a tápanyagot külön, mesterségesen kiépített drága gépészettel kell biztosítani, nem beszélve az ipari alpinista technikákat megkövetelő gondozásukról.
Városi nyájak
„Az olyan természetvédelmi területeinken, ahol a biodiverzitás megőrzéséhez a kaszálórétek fenntartása a cél, a komplex feladat miatt szeretnénk meghonosítani a legeltetést. Fontos belőni az arányokat, hogy a legelőnyomás elsősorban az ökoszisztémát szolgálja, és ne a nyájak vagy gulyák gazdasági haszna legyen a fontos. Nem az a cél ugyanis, hogy a szürke marhák vagy a juhok egy még előre nem látható éhínség idején kielégítsék az éhező város igényeit, hanem a természeti értékmegőrzés” – mondta.
Bardóczi szerint három helyszín jöhet szóba: a III. kerületi Mocsárosdűlő, az újbudai Tétényi-fennsík és a X. kerületi Felsőrákosi-rétek.
Bardóczi szerint a legelő-ökoszisztémák kialakításához fontos lenne, hogy legyen Budapestnek egy vagy több nyája. „Titkos vágyam bevonni a Fővárosi Állat- és Növénykertet, nemcsak az állatsimogató programok stresszét a réten legelve kipihenő saját juhaik miatt, hanem a rengeteget és drágán fogyasztó húsevőik ellátása is megoldható lenne így.”
Korábbi kapcsolódó cikkeink: