Itt az új, magyar, szárazságtűrő búza
A GLA8-at magyar kutatók, széleskörű együttműködésben hozták létre. Jól tűri a vízhiányt és a gyökérrendszere, hatékony víztárolása révén klímaadaptált, új búzafajták nemesítéséhez kínál lehetőséget.
A GLA8-at magyar kutatók, széleskörű együttműködésben hozták létre. Jól tűri a vízhiányt és a gyökérrendszere, hatékony víztárolása révén klímaadaptált, új búzafajták nemesítéséhez kínál lehetőséget.
Egyszerre akár száz szferoidot, azaz 3D-s szövetmodellt is képes befogadni a mikroszkóp, amelynek képeit AI segítségével értékelik ki.
Kell-e figyelnie a tudománynak a politikára? A magyar tudomány jövőjéről beszélgettünk Kutnyánszky Anikóval, a TDDSZ elnökségi tagjával, Miklósi Ádám biológussal, az MTA rendes tagjával és Fábri Györggyel, az egyetemfilozófia és tudományszociológia kutatójával.
Több neves kutató, intézmény és a korábbi Orbán-kormányok két volt minisztere is védelmébe vette Pál Csabát és Papp Balázst, a két mikrobiológust, akik a kormánypárti média célkeresztjébe kerültek.
Nem annyi és nem akkor: a kormány 18 milliárdot ad, a HUN-REN-nél már csak 16 milliárdról van szó, ebből nem jön ki az évek óta ígért béremelés.
Szerintük jogállami keretek között csak törvénymódosítással lehetne a HUN-REN négy intézetét az ELTE-hez csatolni. Ilyesmi azonban nem történt.
Scheuer Gyula, az Eötvös Loránd Tudományegyetem kancellárja szerint az egyetem új alapító okirata garantálja az augusztus 1-től az egyetembe olvadó bölcsészet- és társadalomtudományi kutatóközpontok zavartalan finanszírozását.
Bár a bölcsészet- és társadalomtudományi kutatóközpontok 2025. augusztus 1-től az ELTE-hez tartoznak, működésük finanszírozásáról nem született megállapodás.
„Tegnap kaptam az alábbi levelet a KASTÉLYBÓL, melyben tudatják velem, hogy engem – 1199 sorstársammal együtt –, mint bútordarabot augusztus 1-én áttolnak a szalonból az ebédlőbe” – írja Kertesi Gábor közgazdász, az MTA doktora.
Hosszú interjút adott Darázs Lénárd, az ELTE új rektora a HUN-REN négy intézetének átvételéről. A magyarázata érdekes fénytörésbe helyezi az elmúlt két hét történéseit, de homályban hagy fontos részleteket – ilyen az, amikor egy folyamat nem transzparens.
A fenyegetések miatt a kutatók elvándorolnak majd, és nem lesz, aki a jövő nemzedékeit oktassa. A kormány intézkedései hosszú távon tönkreteszik a nagyszerű hagyományokkal rendelkező magyar kutatást és oktatást – írja a kutatóhálózat szétdarabolásáról az MTA doktora.
Az Akadémia elnöksége keddi ülésén újból elítélte a kutatóhálózat szétzilálását, de jelezte, továbbra is kész átvenni a négy kutatóközpontot. Az állam viszont így lemondhat az MTA-vagyon 80 milliárd forintos üzletéről.
Az ELTE Szenátusa ma összeül, de nem szavazhat a négy egykori akadémiai kutatóközpont átvételéről. A HUN-REN Irányító Testületének három tagja lemondott, a székházról már a kapucsengőt is leszerelték a tüntetők miatt. 1123 dolgozó, a kutatói infrastruktúra és az ingatlanvagyon a tét, miközben senki sem érti, miért történik ez az egész.
Az Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett nyílt levélben közel száz nemzetközileg ismert és elismert magyar természet- és társadalomtudós fejezi ki aggodalmát.
Miután kedden kiderült, hogy a HUN-REN megkezdte az egyeztetéseket arról, hogy az ELTE gondozásába adja négy, bölcsészet- és humántudományi központját, az MTA is megszólalt az ügyben.