A női mesterséges intelligenciával kizsákmányolóbban viselkednek az emberek, mint a férfival
Ugyanakkor a friss kutatásból az is kiderült, hogy a férfiaktól eleve nem számítanak túl nagy együttműködési hajlandóságra.
Ugyanakkor a friss kutatásból az is kiderült, hogy a férfiaktól eleve nem számítanak túl nagy együttműködési hajlandóságra.
A Gemini 3 több fronton veri a legújabb ChatGPT-t, így a Google kereső is megmenekülhet. Az AI Híradó új adásában emellett azt is bemutatjuk, hogyan működik a zeneipart éppen átformáló AI-zenekészítés.
A kutatók jutalmazó módszerrel tanították a GPT-5-öt, hogy megértsék, milyen gondolatmenetek alapján „hazudik”. Az AI egészen elképesztő technikákhoz folyamodott.
A bizottság szerint a tagállamok nem tudták megfelelően előkészíteni az uniós jogszabály törvénybe iktatását, ezért késleltetik a bevezetését.
A Hallgatói MI Kódex leírja, mire szabad és mire tilos használni a generatív mesterséges intelligenciát. Jövőre kötelező képzést is indítanak, ahol az eszközök tudatos és szabályos használatára készítik fel a hallgatókat.
A mesterséges intelligenciával felturbózott humanoid robotok még csak raktárakban szerencsétlenkednek, de egyre többet tudnak, és az amerikai techcégeknek Kínával is lépést kell tartaniuk. Közben az AI-ipar továbbra is veszteséges, de 2026 fordulópont lehet. Hogy miért? Ezt beszéltük át az AI Híradó új adásában.
A kínai AI már nemcsak összefüggésekre talál rá a nyers adatokban, hanem a törvényszerűségek megértése után értelmezhető képleteket és egyenleteket hoz létre – akár az embereknél is pontosabban.
Funkcionális MRI-vizsgálatok és fejlett nyelvi modellek segítségével 50 százalékos pontossággal sikerült szöveggé alakítani a videókat néző alanyok valós idejű agyi mintázatait.
Első körben 600 izlandi tanár kap hozzáférést az Anthropic és a Google AI-rendszereihez, és a kiképzésük után ők adják tovább a tudást a többieknek.
Végtelen napenergiával oldanák meg a Föld erőforrásait kiszipolyozó AI-adatközpontok problémáit. Ez nem nyugtatja meg azokat, akik az egyre gyarapodó űrszemét miatt aggódnak.
Hogy épül be az AI szépen lassan a hétköznapjaink minden szegletébe? Mit tudnak az érvelő AI-modellek? Mi áll az OpenAI és Elon Musk csatározása mögött? Az AI Híradó második adása podcastban és videón is elérhető.
Egyre többen fordulnak magánéleti problémáikkal különböző chatbotokhoz, de tart-e már ott a technika, hogy megbízható tanácsokat adjon? Az Ezüst Medve díjas színész a 12. Qubit Live színpadán élőben improvizált AI-terápiát.
A 12. Qubit Live előadásai után fizikus, nyelvész, mérnök- és bioinformatikus vendégeinkkel beszéltük meg az AI legfontosabb kérdéseit, majd a nézők is kérdezhettek a kutatóktól. A felvételek már videó és podcast formájában is elérhetők.
Az AI hamarosan minden mérhető feladatban jobb lesz az embernél, de azt ne várjuk tőle, hogy megoldja a klímaváltozást vagy elhozza a békét – mondta a 12. Qubit Live-on Huszár Ferenc mérnökinformatikus, a Cambridge-i Egyetem tanára. Az előadás videó és podcast formájában is elérhető.
A fehérjék az agyi folyamatoktól a PET-palackok lebontásáig sok mindent befolyásolnak, de szerkezetük bonyolult, ami a gyógyszerek fejlesztésében is akadályt jelent. Erről is beszélt a 12. Qubit Live-on Gáspári Zoltán bioinformatikus – az előadás podcast és videó formájában is elérhető.