Tűzszünetet kötött az USA és Kína a világ legnagyobb kereskedelmi konfliktusában

A Fehér Ház történelmi sikerként kommunikálja Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kjnai elnök múlt szombati esti munkavacsoráját, mondván: a megbeszélés nagy változásokat jelez előre a riválisok kapcsolatában. Azt azonban a jelek szerint senki sem tudja pontosan, hogy miben állapodott meg az USA és Kína első embere, és mi ennek a valódi jelentősége.

Annyi biztos, hogy a G20 csúcs után Buenos Airesben tartott beszélgetésen fegyverszünetet kötött a két fél, akik a két ország közötti kereskedelmi háború kirobbanása óta először találkoztak személyesen. A megbeszélés a tervezettnél hosszabbra, két és fél órásra nyúlt.

A felek megállapodtak, hogy január 1-jével Amerika mégsem növeli 10 százalékról 25 százalékra a Kínából érkező termékek vámját, legalábbis 90 nap haladékot ad egyeztetésekre az intézkedés bevezetéséig. Ha ennyi idő alatt nem sikerül megegyezésre jutni, a tarifát 25 százalékra emelik. A bejelentés elég nagy fordulatot jelez: Trump még a G20 csúcs előtt, november 27-én is a vámok jelentős növelésével fenyegetett.

Működött a kémia a múlt heti munkavacsoránFotó: SAUL LOEB/AFP

„A kölcsönös tisztelet, az egyenlőség és a kölcsönös előnyök szellemében”

Cserébe – Trump állítása szerint – Hszi megígérte, hogy csökkenti, illetve megszünteti az USA-ból Kínába exportált autókat sújtó, jelenleg 40 százalékos vámot. (Idén az Egyesült Államokból importált autók vámját Kínában először 25 százalékról 15 százalékra csökkentették, majd 40 százalékra emelték, ahogy a kereskedelmi konfliktus eszkalálódott, főként miután Trump 2,5-ről 27,5 százalékra növelte a kínai kocsikat terhelő vámot.)

A megállapodás részeként Kína beleegyezett, hogy jelentős mennyiségű mezőgazdasági, ipari és energiaterméket vásárol az USA-tól – ezt mondják legalábbis az amerikaiak, de a vasárnapi megállapodás részleteiről eddig nem érkezett komoly megerősítés Pekingből, 90 napos határidőről például egy szó sem esett a kínai médiában. Ott úgy tudják, „a két fél megegyezett, hogy megnyitják egymás előtt piacaikat”.

A Xinhua hírügynökség sem idézett semmi konkrét ígéretet Hszitől egy sor udvarias fordulaton túl, például „teljesen normális, hogy a két ország között gazdasági és kereskedelmi kérdésekben véleménykülönbség van, az a fontos, hogy ellentéteiket megfelelően kezeljék, és olyan megoldást dolgozzanak ki, amely mindkét fél számára elfogadható a kölcsönös tisztelet, az egyenlőség és a kölcsönös előnyök szellemében”. Az amerikai és a kínai hivatalos közlemények közötti különbségeket tételesen végigzongorázta a Bloomberg és más lapok is:

Trump az egyezséget Buenos Airesből hazafelé repülve az Air Force One-on „hihetetlen megállapodásnak” nevezte, amely ugyancsak „hihetetlen hatással lesz a mezőgazdaságra. Míg én visszafogom a vámokat, Kína megnyílik. Kína megszabadul a vámoktól” – magyarázta az elnök.

Hétfőn újságírók Larry Kudlow-t, Trump nemzetgazdasági tanácsadóját faggatták arról, mikor és hogyan fog Kína több amerikai mezőgazdasági terméket és autót venni, de nem tudott részletekről beszámolni, sőt úgy fogalmazott: amiben az USA és Kína megállapodott, „nem feltétlenül kereskedelmi megállapodás, hanem azokról a dolgokról szól, amelyeket majd megvizsgálnak”. Kudlow szerint egyébként a 90 nap nem most, hanem majd csak január 1-jén kezdődik, szóval valójában 120 nap haladékot adnak. Steve Mnuchin pénzügyminiszter pedig arról beszélt, hogy a kínaiak 1,2 billió dolláros további kereskedelmi vállalást tettek, de nem árulta el, hogyan állt elő ez az összeg, csak annyit, hogy a részletekben még meg kell állapodni.

Brutális kínai exporttöblet 

A kereskedelmi háború az után tört ki, hogy Trump szóvá tette: Kína semmit sem tesz, hogy kiegyensúlyozza a két ország amerikai fél számára jócskán deficites külkereskedelmi mérlegét, márciusban pedig bejelentette, hogy vámok kivetésével megvédi az amerikai acél- és alumíniumipart. Így alakult az elmúlt években a kínai export fölénye:

Grafika: Tóth Róbert Jónás

A megnövekedett külföldi termelés, elsősorban a Kínából az USA-ba irányuló import jelentősen levitte az amerikai termékek árait – olyannyira, hogy az USA kereskedelmi minisztériuma nemzetbiztonsági fenyegetésként értékelte a folyamatot. Trump a külföldről származó nyersanyagokra kivetett büntetővámmal akarta élénkíteni az amerikai ipari termelést, különös tekintettel a nagy múltú, de az utóbbi időkben meglehetősen gyenge lábakon álló autóiparra.

A vámháborúban azonban nem csak alumíniumról és acélról volt szó: íme a főbb állomások a mosógépvámtól a cirokvámon át a 200 milliárd dolláros csomagig:

  • Január 22.: az USA megvámolja a kínai mosógépek és napelemek importját.
  • Március 9.: az USA bejelenti, hogy megvámolja az acél és az alumínium importját, jöjjön bárhonnan is.
  • Április 2-4.: Kína vámot szab ki az USA-ból érkező 3 milliárd dollárnyi árura.
  • Április 17.: Kína 1 milliárd dollár értékig dömpingellenes vámot szab ki az USA-ból érkező cirokra.
  • Május 25.: az USA 1,3 milliárd dolláros bírságot szab ki a kínai ZTE telekommunikációs cégre.
  • Június 15.: mindkét fél vámot vet ki a másik exporttermékeire 50 milliárd dollár értékig.
  • Július 6.: mindkét fél vámot vet ki a másik exporttermékeire 34 milliárd dollár értékig.
  • Augusztus 23.: mindkét fél vámot vet ki a másik exporttermékeire 16 milliárd dollár értékig.
  • Szeptember 24.: az USA 10 százalékos vámot szab ki a kínai termékekre 200 milliárd dollárig 2018 végéig, meghagyva a lehetőséget, hogy 2019-től a vám 25 százalékig emelkedik. Kína válaszképpen vámot vet ki az amerikai termékekre 60 milliárd dollár értékig.

Az intézkedések ellenére a kínai exporttöblet idén szeptemberben havi rekordott döntött: az amerikaiak 34 milliárd dollárral többet költöttek kínai termékekre, mint a kínaiak amerikaiakra.

A múlt heti G20 csúcs résztvevői (azaz a világ 19 legerősebb gazdasága, valamint az Európai Unió) szombaton amúgy közös nyilatkozatot tettek, amely elismeri, hogy van megosztottság a kereskedelemben, de nem kritizálja a protekcionizmust.

Ki nyerte a háborút?

A Xinhua által idézett szakértők hurráoptimista hangnemben dicsérik Hszi és Trump megállapodását. Robert Kuhn Kína-szakértő, a Kuhn Alapítvány elnöke például úgy gondolja, hogy a jövő történészei is felfigyelnek majd erre a találkozóra, hiszen „akkor sikerült mindkét ország és az egész világ érdekében munkapartnerséget kialakítani”, amikor Kína és az Egyesült Államok már a nyílt konfrontálódás határán álltak.

Más szakértők is látni vélik a fényt az alagút végén, meg a pozitív lépéseket, sőt a haladás jeleit, de felmerül a kérdés, hogy ha ez békekötés, végül is ki nyerte meg a háborút?

Stephen McDonell, a BBC kínai tudósítója szerint Kína nem sokat tett kockára a szóbeli megállapodással, mivel Peking amúgy is csak válaszintézkedésként vezette volna be a büntetővámokat, ha Amerika meglépi az emelést. Az elnöki találkozó után Vang Ji kínai külügyminiszter úgy fogalmazott, a két vezető megegyezett abban, hogy megnyitják egymás előtt piacaikat, és ez a folyamat akár oda is elvezethet, hogy eloszlatják a „jogos” amerikai aggodalmakat. Ez egyfelől annak elismerése, hogy Washingtonnak jogos aggályai vannak, másfelől azt is magában foglalja, hogy az Egyesült Államoknak vannak méltányolható és megalapozatlan kifogásai is a két ország kereskedelmi partnerségével kapcsolatban. A szakértő szerint a megállapodás 

nem azt jelenti, hogy a kereskedelmi háborút függesztették volna fel, hanem csak annyit, hogy nem engedik tovább eszkalálódni a helyzetet. 

Továbbra is kérdés maradt, vajon Peking mennyire kész rá, hogy valóban olyan mértékben megnyissa Amerika előtt hatalmas piacát, amivel Trumpot és adminisztrációját kielégíti, és ezáltal véget vet a kereskedelmi háborúnak. Egyelőre Kína mint exportőr szinte minden árutípusban lekörözi partnerét, csak amerikai élelmiszerből importálnak többet, mint amennyit ők exportálnak az USA-ba. 

Grafika: Tóth Róbert Jónás

Karishma Vaswani ázsiai gazdasági tudósító szerint a két elnök megállapodása némi nyugalmat hozhat a piacokra, egy időre csillapíthatja a befektetők korábbi aggodalmát amiatt, hogy az amúgy is bizonytalanságot ígérő 2019 mindjárt egy kereskedelmi háborúval kezdődik. Ez ugyanis jelenleg az egyik legnagyobb befektetői kockázat, amely beárnyékolja az ázsiai-csendes-óceáni régióra vonatkozó gazdasági előrejelzéseket. A szakértő szerint a két elnök találkozója sem indult jó előjelekkel, de úgy tűnik, Trump és Hszi között jól működött a kémia, és ennek köszönhető, hogy a szöges ellentétben álló megközelítések ellenére sikerült összehozni valami előremutatót.

Felmondták a leckét

Mindkét vezetőnek jól kellett szerepelnie hazája közvéleménye előtt. Hszi a lassuló kínai gazdaság miatt él át nehéz napokat, és nagy volt a nyomás rajta, hogy olyan megállapodással menjen haza, amely nem nehezíti tovább a kínai munkások helyzetét. A 10 százalékos vámok még a kínai cégek által kezelhető szinten vannak, a 25 százalék viszont már drámai terhet róna a vállalatokra. Trumpnak pedig különféle lobbicsoportok magyarázták el, hogy a magasabb védővámok magasabb költségeket jelentenének az amerikai gyártóknak, ezáltal magasabb fogyasztói árakat eredményeznének, jó lenne tehát, ha az elnök félretenné ellentéteit Kínával.

Hétfői kínai lap borítóján az elnökökFotó: GREG BAKER/AFP

Első pillantásra az elemző szerint Amerika jár jobban a megállapodással, hiszen Trumpnak sikerült rábeszélnie Pekinget, hogy egyáltalán tárgyalni legyen hajlandó az Egyesült Államok problémáiról, illetve azt is elérte, hogy Kína jelentős mennyiséget vásároljon amerikai termékekből. Kína ugyancsak módosított korábbi elutasító álláspontján a Qualcomm amerikai félvezetőket, processzorokat és telekommunikációs eszközöket gyártó multinacionális vállalat és a hasonló profilú holland NXP összeolvadása ügyében, amelyet korábban a kilátásba helyezett vámok miatt nem hagyott jóvá.

A kínai fél ugyanakkor gondoskodott róla, hogy a megállapodás kellőképp elnagyolt legyen, és úgy fogalmazzák meg, hogy abban ne legyen semmi kötelező érvényű, így tehát még nem tudni, valójában mennyire nyitott Peking, ahogy azt sem, mekkora összegért készül bevásárolni amerikai termékekből.

Az a kérdés, hogy Kína mennyit áldoz be a siker érdekében, végső soron ez dönti majd el, hogy átmeneti tűzszünet, vagy az amerikai fél állandó exporthátrányával járó hagyományos Kína–USA-kapcsolatok teljes újradefiniálása következik-e. A részletek ismerete nélkül, illetve anélkül, hogy Kína látványosan hátrálna néhány lépést, nem vehetjük biztosra, hogy három hónap múlva nem tér-e vissza a szombatig jellemző állapotához a két óriásgazdaság kapcsolata.

Előbb-utóbb Európának is döntenie kell

Nem lehet azt sem kihagyni a számításból, hogy Trump elnöksége óta a Kínával való rivalizálás az amerikai külpolitika egyik fő szervező elve – legalábbis a New York Timesban cikkező Ivan Krastev, a bécsi Humán Tudományok Intézetének munkatársa szerint. A demokraták és a republikánusok nem sok dologban értenek egyet, de abban igen, hogy változtatni kell a Kína-politikán. 

Alig néhányan maradtak Washingtonban, akik még hiszik, hogy Kína rohamos gazdasági fejlődésével előbb-utóbb eljön a kor, hogy a legnépesebb ország politikailag is megnyílik. (Nagyon jól látni, hogy Kínában a technológiai haladás éppen ezzel az ideával szembemenő trendeket indít be.) Ehelyett az a többségi vélemény, hogy hiba volt 2001-ben beengedni Kínát a Világkereskedelmi Szervezetbe (WTO), és ha az USA most nem képes visszafogni Kína geopolitikai vágyait, később már esélye sem lesz rá. Az elemző szerint az USA Kína-problémájának elsősorban az a magja, hogy a piacbarát, big-data típusú autoritarianizmus sokkal inkább fenyegeti a liberális demokráciákat, mint a Szovjetunió létezése valaha is.

Sokszor hallani manapság európaiakról, akik nosztalgiával gondolnak vissza a hidegháborús időkre, amikor Amerika és Nyugat-Európa vállt vállnak vetve küzdött a Szovjetunió ellen. Az amerikaiak azonban nem éreznek ilyesmit, ők Kína ellen keresnek szövetségeseket, de az európaiak nem érdekeltek beleállni a Peking elleni harcba.

Sok baj származhat belőle, ha Európa nem fogja fel, hogy az Egyesült Államokkal való kapcsolatát mennyire meghatározza Kína ügye, és ez nemcsak a Trump-elnökségre érvényes, hanem az elnök utáni időszakra is. Európa nem fog tudni fájdalommentesen állást foglalni egy Washington és Peking közötti konfrontációban, pedig muszáj lesz.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: