Kifejlesztették az első vakcinát, ami megmentheti a méheket a pusztulástól

2018.12.14. · tudomány

PrimeBEE néven védőoltást fejlesztettek méheknek a Helsinki Egyetem kutatói, hogy minél több méhet mentsenek meg a bakteriális fertőzésektől, amelyek világszerte hozzájárultak az állomány jelentős csökkenéséhez. Dalial Freitak és Heli Salmela ehető vakcinát készítettek a méhek etetésére gyakorta használt cukorszirup felhasználásával.

A méhek élelmiszer-biztonsági és ökológiai jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni: nemcsak azért nélkülözhetetlenek, mert szeretjük a mézet, hanem mert beporzóként óriási szerepük van a biológiai egyensúly fenntartásában a Földön. Magyarország évente húszezer tonnányi mézet exportál, idén tavasszal azonban a hazai méhállomány fele elpusztult, gyaníthatóan a mezőgazdaságban használt gyomirtók miatt. A finn oltóanyag a méhek ellenségei közül ugyan csak a baktériumokat veszi célba, de fejlesztői szerint így is hatékonyan lassíthatja a beporzók populációinak csökkenését.

Egy méh egyik hátsó lába, virágporral borítva
photo_camera Egy méh egyik hátsó lába, virágporral borítva Fotó: Gabriel Meilhac/Biosphoto

„A méheknek minden segítségre szükségük van, ha egy kicsit is sikerül javítanunk az életminőségükön, annak is globális hatása lesz. Vannak persze egyéb problémáik is: a rovarirtószerek, az élőhelyek csökkenése és a többi, de a fertőzések az előbbi hatásokkal együtt rontják a méhek esélyeit. Ha segíteni tudunk a méheknek abban, hogy egészségesebbek legyenek, és a méhpopulációnak csak egy kicsiny részét is megmentjük a találmányunkkal, már tettünk valami jót, és egy kicsit megmentettük a világot” – mondta Freitak.

Antitest nélkül is létezik immunmemória

A találmány alapja igen egyszerű: ha a méhkirálynő elfogyaszt valamit, amiben kórokozó található, a kórokozókat jelző molekulák a vitellogenin nevű állati szervezetekben termelődő fehérjéhez kötődnek, ez juttatja el a jelzőmolekulákat a királynő petéibe is, ahol azok kiváltják a jövőbeli immunválaszt a később kikelő egyedekben.

Sárga pöttyel jelölt méhkirálynő egy németországi kaptárban. Napi háromezer petét képes lerakni.
photo_camera Sárga pöttyel jelölt méhkirálynő egy németországi kaptárban. Fotó: ANDREAS LANDER/DPA/AFP

Korábban senkiben fel sem merült, hogy egyáltalán lehetséges beoltani a rovarokat, mert immunrendszerüknek, bár emlékeztet az emlősökére, van egy nagy hiányossága: a rovaroknak nincsenek antitestjeik, azaz hiányzik a szervezetükből az immunmemória egyik központi mechanizmusa.

Freitakéknak mégis sikerült rájönniük, hogyan lehet a patogénjelző molekulát egyik generációról a másikra átvinni. A biológus jó ideje a rovarokkal és az immunrendszerrel foglalkozik: először molyoknál figyelt fel arra, hogy ha a szülői generáció táplálék útján valamiféle bakteriális fertőzést szed össze, a követő generációk erősebb immunválaszt adnak, tehát valamit mégiscsak képesek a táplálék útján átadni. Ez után már csak arra kellett rájönni, mi a folyamat mechanizmusa. Amikor Freitak a posztdoktorijához kutatott Helsinkiben, megismerkedett Heli Salmelával, aki a mézelő méhekkel és a vitellogenin fehérjével kísérletezett, és amikor Freitak megismerte az eredményeit, majdnem biztos lett benne, hogy a vitellogenin lehet az a fehérje, amely a generációk között közvetít. Ez után a két kutató a Finn Tudományos Akadémia támogatásával kifejlesztette a PrimeBEE-t.

Az oltószer segítségével elsőként az egyik legkiterjedtebb és -pusztítóbb fertőzés, a nyúlós költésrothadás nevű méhbetegség okozójával, a Paenibacillus larvae nevű baktériummal számolnának le, de remélik, hogy a méheket tizedelő gombás betegségekre, a jóindulatú költésrothadásra és a többi fertőzésre is megtalálják az ellenszert.

Üdvözli önt a finn innovációs rendszer

Az oltóanyag laboratóriumi tesztelését megkezdték, és közben a szerre alapuló üzleti vállalkozást is elkezdték előkészíteni. A projektbe már a kezdeteknél bevonták a Helsinki Innovációs Szolgálatot (HIS). A kutatók először elküldték a hivatalnak kutatásuk fő eredményeit, majd a személyes találkozó után az egyetem adta be a szabadalmi kérelmet, amely 2018 januárjában jutott el az országos döntéshozói szintre.

A HIS egy olyan szervezetet is koordinál, amely segíti, hogy a profitgyanús tudományos projektek minél könnyebben üzleti vállalkozássá váljanak, ez a Business Finland. A HIS minden innovációs, illetve piacosítási esethez kijelöl egy felelőst, amely elejétől a végéig végigkíséri a projektet. A HIS szerint a PrimeBEE tipikusan jó példa arra, hogy milyen találmányokat érdemes szárnyai alá vennie a finn állami innovációs szervezetnek, és arra számítanak, hogy rövidesen ki is emelhetik az egyetemi környezetből a terméket.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás
link Forrás