Mire tanít a kutyák játékosságának genetikai vizsgálata?
A kutyatenyésztés irányított szelekciója akár felgyorsított evolúciónak is tekinthető, így a kutyatenyésztés vizsgálatánál elég néhány száz évet áttekinteni, hogy fény derüljön bizonyos evolúciós mechanizmusokra.
Garamszegi László Zsolt ökológus, az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetének igazgatója által vezetett, a Journal of Evolutionary Biology folyóiratban nemrég megjelent tanulmányban azt állítja, hogy a vadászkutyafajták játékossága olyan viselkedési elem, amely egyértelműen a domesztikáció és a tenyésztés során erősödött fel.
Az etológusok szerint a játékosság evolúciós időmértékkel mérve új jegynek számít, a kutya (Cannis familiaris) kialakulása után alakult ki, így a „farkasságról” teljesen leválasztható.
Garamszegi 138 kutyafajta genetikai információit tartalmazó több tízezres adatbázisból dolgozott: statisztikai módszerekkel elemezte a viselkedési elem fajtához kötöttségét. Arra jutott, hogy az emberrel való együttműködés és a vadászathoz szükséges tulajdonságok a játékossággal együtt erősödtek fel a vadászkutyafajtákban.
Konklúziója szerint a kutyák fajon belüli összehasonlítása lehetővé teszi, hogy a génváltozatok és az általuk hordozott, viselkedési elemekben is manifesztálódó jegyek összefüggései is tisztábbak legyenek, segítve ezzel a nagyobb léptékű evolúcióbiológiai mechanizmusok megértését.
Kapcsolódó cikkeink korábbról: