Kezdjük a legelején. Mit is jelent, hogy környezettudatosak vagyunk? Bár találhatunk rá több definíciót is, én itt abban az értelemben használom, hogy az ember a tevékenységével a lehetőségeihez képest a lehető legkisebb negatív környezeti kárt okozza.

Környezettudatosság 1.0

Tegyük fel, hogy a környezettudatosság jegyében az a sok millió vásárló, aki világszerte betér valamelyik multinacionális hamburgerláncba enni, nem kér műanyag szívószálat az ott elfogyasztott üdítőjéhez, mert ezáltal egyrészt azt érzi, hogy tett valamit a környezetért, másrészt meg kevesebb hulladék keletkezik, és megspórolható a szívószál előállításához kapcsolódó energia- és anyagráfordítás.

Nézzük meg, hogy mi ennek a döntésnek a hatása makrogazdasági szinten.

Ha sok-sok millió szívószálat nem kell legyártania és megvennie a hamburgerláncnak, akkor első körben a vállalat nyeresége fog nőni, hiszen kevesebb lesz a költsége. Kérdés, hogy mihez kezd a megemelkedő nyereséggel a vállalat? Alapvetően háromféleképpen használhatja fel az összeget:

1. Kifizetheti osztalékként
2. Újabb beruházásokat hajthat végre
3. Csökkentheti a termék árát

Nézzük meg, mi történik az egyes esetekben.

1. eset: kifizeti osztalékként. Kik a tulajdonosai ennek a vállalatnak? Elsősorban befektetési- és nyugdíjalapok. Az alapok jegyeinek tulajdonosai meg főként fejlett világbeli és távol-keleti magánszemélyek. Ezen befektetők karbonlábnyoma feltételezhetően jóval magasabb, mint a világátlag, ami jól látszik az alábbi ábrából. 

Azaz ha ezeknek az átlagosnál jobban szennyező rétegeknek megnő a rendelkezésre álló jövedelmük az osztalék révén, akkor a kibocsátás tovább fog növekedni, ami rosszat tesz a globális felmelegedés elleni küzdelemnek.

2. eset: a vállalat újabb beruházásokat hajt végre. Ekkor újabb üzleti egységek megnyitására kerül sor. Ha újabb üzletek nyílnak meg, akkor az összességében növekvő vállalati eladások miatt a bolygó környezeti terhelése tovább növekszik. 

Bár elsőre nem gondolnánk, az egyik legszűkebb erőforrás globálisan a termőföld. Nem azért irtják az erdőket és esőerdőket, mert nincsen jobb dolguk, hanem mert globálisan jelentős kereslet mutatkozik az erdők helyén előállított szója, pálmaolaj vagy éppen marhahús iránt. A marhahús előállítása az egyik legnagyobb termőföld-intenzitású termék. Az alábbi ábrán látható, hogy 1000 kcal élelmiszer előállítása mekkora földigénnyel jár, ami állati termékek esetében azt jelenti, hogy mekkora földmennyiség szükséges az adott állat takarmányozásához. A mezőgazdasági módszerek (extenzív vagy intenzív művelés, műtrágyahasználat stb.) igen jelentős hatással vannak arra, hogy mekkora területen lehet előállítani az adott mennyiségű élelmiszert. A grafkon az egyik legfejlettebb termelési kultúrával rendelkező New York államra vonatkozik, kezdetlegesebb technológiák használatával az alábbi területeknek akár a többszörösére is szükség lehet.

Épp a termőföldszűke miatt kapitális hibának tartom, hogy egyes környezetvédő civil szervezetek és kormányok ellenzik a génmódosított növények termesztését. A világ növekvő népessége és gyarapodó jóléte hatalmas és egyre bővülő keresletet jelent az elkövetkező évtizedekben az élelmiszer- és húsfogyasztásnak, amelyet vagy a terméshozamok javításával lehet elérni, vagy a termőföldek terjeszkedésével. Ez utóbbiról tudjuk, hogy mit jelent az esőerdőknek. De a kitérő után térjünk vissza a 3. esethez.

3. eset: a vállalat csökkenti a termék árát. A vállalat a termékek árcsökkentésével azt akarja elérni, hogy a piaci részesedése növekedjen. Ha növekszik a piaci részesedése, akkor az azt jelenti, hogy több terméket fog értékesíteni, aminek az a következménye, hogy nő a vállalat és a bolygó CO₂-kibocsátása. A három eset összefoglalóját mutatja az alábbi ábra.

Hoppá! Ez azt jelenti, hogy én próbálhatok környezettudatos lenni, de hiába, bármit teszek, azzal csak rosszabb lesz a környezetnek? Mégis, milyen dolog ez? Ha nincsen értelme, akkor ezentúl inkább nem is foglalkozom ezzel!

Itt nem erről van szó, hanem arról, hogy rossz kérdésre rossz válasz születik. Ha már környezettudatosságról van szó, akkor érdemes átgondoltan csinálni. A fenti példában nem a szívószállal van a probléma, az csak csepp a tengerben, hanem a magas karbonintenzitású éttermi fogyasztással.

Környezettudatosság 2.0

Most, hogy ezt már tudom, okosabban fogom csinálni. Eldöntöm, hogy nem eszem húst (illetve radikálisan csökkentem a bevitt mennyiséget), hogy ezzel járuljak hozzá a klímavédelemhez és az alacsonyabb CO₂e-kibocsátáshoz (szén-dioxid ekvivalens). Ebből a szempontból a húsevés az egyik leginkább környezetterhelő szokás. Ahogy az alábbi felosztásból is látszik, a mezőgazdaság és erdőgazdálkodás közel negyedét adja a teljes kibocsátásnak, és ennek a szeletnek több mint 60 százalékát adja egyedül az állattenyésztés.

Mi lesz a húsevés csökkentésének a következménye az én szintemen? Első körben a növényi alapú étkezéssel ténylegesen csökkenni fog a CO₂e-kibocsátásom, azonban a növényi étrend alapvetően olcsóbb, mint az állati fehérjére is épülő étkezés, így nőni fog a rendelkezésre álló jövedelmem. Mit kezdek a megnövekedett jövedelmemmel?  Első körben örülök neki, ám ha az így keletkezett plusz jövedelmet elköltöm mondjuk egy fapados repülőjáratra, vagy veszek belőle pár új ruhát, akkor a környezettudatos hozzáállás nem hogy nem ér semmit, hanem még az is előfordulhat, hogy még rosszabbat teszek, mert például a repülés és ruhaipar a legszennyezőbb iparágak közé tartozik. Természetesen ez nem csak a húsevésre vonatozik, ugyanez a mechanizmus működik, ha környezettudatosnak gondolom magam, és hőszigetelem a lakásomat, vagy ha a palackos víz helyett csapvizet iszom, és ha autó helyett tömegközlekedéssel járok – de a cselekvésem által megspórolt jövedelmet magas karbonintenzitású termékek és szolgáltatások vásárlásra fordítom.

Környezettudatosság 3.0

Most, hogy már ezt mind tudom, én egy igazi, hardcore (keményöklű) környezetvédő leszek. Nemcsak az egyes lépések környezeti hatását veszem figyelembe, hanem figyelni fogok a teljes gazdálkodásomra is. Tehát nemcsak a lakásomat szigetelem, kevesebb húst eszem, tömegközlekedéssel járok, csapvizet iszom, tovább használom a tárgyaimat, és megjavítom őket még akkor is, amikor egyszerűbb lenne újat venni, és nem veszek új lakást, mivel a cementipar az egyik legnagyobb technológiai CO₂-kibocsátó, hanem a megtakarításaimat is felelősségteljesen kezelem. 

Hova tehetem ezeket a megtakarításokat? Részvényektől magyar ember lévén ódzkodom, bár már itthon is vannak olyan részvények, amelyeket érdemes lehet egy környezettudatos portfólióban tartani. Ingatlanhoz elég nagy egyszeri tőkebefektetés és megtakarítás kell, a magyar államkötvények meg a magyar állam alacsony környezeti tudatossága miatt esnek ki, így marad a jó öreg bankbetét. 

De nézzük csak meg, hogy mi történik a pénzemmel, ha bekerül a bankrendszerbe? A hazai bankközi piacon a bankok rendszeresen vesznek fel egymástól rövid és hosszú távú hiteleket az aktuális likviditásuk függvényében. Mivel nincsen megcímkézve az általam berakott pénz, ezért az szépen bekerül a magyar bankrendszer körforgásába. De lehet, hogy pont az én megtakarításom járul hozzá egy magas karbonlábnyomú üzem banki finanszírozásához? Tehát akkor ez sem jó megoldás? Ha párnában tartom otthon, akkor meg évek alatt megeszi az infláció az értékét, ezt azért mégsem akarom, mert az a cél, hogy lehetőleg megőrizzem a mostani életszínvonalamat, és nem az, hogy a fejlődő országokban élőkéhez közelítsen.

A megoldás

Akkor mi a megoldás? Lehet, hogy én mindent megteszek, de mégsem elég? Egyáltalán van értelme így az egészbe belekezdeni? Van értelme, sőt muszáj is csinálni, de egyedül nem lehet egy globális problémát megoldani. A társadalmi szerveződés más szintjein kell a megoldást keresni.

Vajon ezek a cégek és vállalkozások lennének? Itt először is egy nagyon komoly információhiányba ütközünk: mi, fogyasztók végül is tudjuk, hogy melyik termék klímabarát, és melyik nem? Vagy csak annyit tudunk, hogy az olajtársaságok rosszak, és a biogazdaságok meg jók (vagy egyáltalán nem jók, mert túl nagy a földigényük)? Jelenleg nem áll rendelkezésünkre a megfelelő információ ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni, hogy környezettudatosság szempontjából egy termék megfelelő-e vagy sem. Egyszerű példa: menjünk le a sarki pékhez vagy henteshez, és kérdezzük meg, hogy mekkora a karbonlábnyoma az általunk kiválasztott terméknek. Sokféle választ fogunk kapni, de egyik sem az, amire kíváncsiak voltunk, mert még ők sem tudják. A karbonlábnyom adott termékre vetítése nagyon bonyolult és nehézkes számítás, így jelenleg szinte csak a megérzéseink alapján dönthetünk, hogy mit tekintünk klímabarátnak. Ez viszont édeskevés, ha tényleg tenni akarunk a környezetért.

Tehát látszik, hogy egyedül kevés vagyok hozzá, a vállalkozások nem tudnak ebben érdemben tenni, még ha akarnának sem – bár ez utóbbi is igencsak kérdéses, jól ismert a greenwashing jelensége, amikor a cég csak úgy tesz, mint akit érdekel a környezet állapota, de lényeges változtatást nem kíván tenni. A kívánt hatást csakis szabályozási, adópolitikai változással lehet elérni, ahhoz pedig döntéshozói, politikai szinten kell a klímavédelmi szempontokat érvényesíteni. Emellett még fontos a szemléletváltozás is, de míg ez utóbbi hosszú távon hoz eredményt, az előbbi kettő azonnali és jelentősebb hatást eredményez. A szabályozás- és adóváltozáshoz alkalmazkodnak mind a vállalatok, mind a fogyasztók, így elérhető a változásokhoz szükséges kritikus tömeg és döntés, mert nincs annál jobb ösztönző, mint ha a pénztárcánkon érezzük a döntések, a vásárlások súlyát. 

Mi kell hozzá, hogy a döntéshozók, a politikusok előre sorolják a klímavédelmet a többi szemponttal szemben? Az, hogy megjelenjen a szavazók részéről az igény, hogy az emberek beszéljenek róla, jelezzék, hogy ez fontos dolog az életükben. Mennyire fontos ma Magyarországon a környezettudatosság az embereknek, a választóknak? 

Elvben mindenki szeretne a környezetért tenni, de vizsgáljuk meg a kérdést közelebbről. A felméréseken túl, amelyek szerint nagyon sokan környezettudatosak, nézzük meg, hányan hajlandók egy kis erőfeszítést is tenni érte. Hányan hajlandók komolyabb áldozatot hozni, pénzt, időt, kényelmet áldozni? Lássuk például, hogy hányan mennek el negyedévente egyszer a globális klímasztrájktüntetésre, azaz, hány ember hajlandó 3-4 órát feláldozni a munka- vagy tanulóidejéből, esetleg kivenni egy szabadnapot, ami azért nem nagy erőfeszítés. A legutolsó, novemberi tüntetésen saját becsléseim szerint pár ezren lehettek, legfeljebb ötezren. Ez nem hogy nem sok, hanem egyenesen semmi. Magyarul nálunk nincs meg az igény erre, a gének rövid távú szemlélete újfent győzedelmeskedett a hosszú távú érdekek felett. 

Ahhoz, hogy érezhető változást lehessen elérni, szerintem az kell, hogy a Kossuth tér teljesen megteljen egy ilyen tüntetésen, hogy 200 ezer ember ne csak gondolja, hanem tegyen is érte valamit, és már a mindennapokban is sokkal jobban megjelenjen a környezettudatosság, hogy végre túllépjünk már a „szelektíven gyűjtöm a szemetet, én már tettem a környezetért” attitűdön. Mert a szelektív hulladékgyűjtés nagyon-nagyon kicsi mértékben járul hozzá a klímaváltozás megállításához, sőt azáltal, hogy az emberek összekapcsolják magukban azzal, hogy ők környezettudatosak, és a kérdés meg van oldva, nem foglalkoznak eleget más, sokkal súlyosabb környezeti problémákkal, ezért én már inkább károsnak tartom az egészet. Persze ez nem csak Magyarországon van így, de mi sajnos a gazdasági fejlettségünkhöz képest környezettudatosságban igencsak hátul kullogunk.

Összegezve: minden amellett szól, hogy nem tudjuk megállítani a klímaváltozást. Emellett szólnak az olyan tényezők, mint a gének, a gazdasági ösztönzők, a növekvő jólét, a gyarapodó népesség, a soha nem látott együttműködés szükségessége az országok között, a növekvő populizmus, az ellenérdekelt felek erőteljes lobbitevékenysége, valamint az információhiány.

Mégis, az eszközök megvannak hozzá, hogy megállítsuk vagy legalább lelassítsuk a klímakatasztrófát, és muszáj cselekedni. Nem szabad feladni, még akkor sem, ha láthatóan sokakat nem érdekel az egész téma, mert ezt a harcot nem igazán magunkért vívjuk, hanem leginkább a gyerekeinkért és unokáinkért.

A szerző közgazdász.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás

link Forrás

link Forrás