Ahhoz, hogy megmeneküljön a magyar gazdaság, azonnali, átfogó és célzott beavatkozásra van szükség

Szerdán a magyar kormány bejelentett néhány, a koronavírus-járványra reagáló gazdaságpolitikai lépést, és Magyarország az Európai Uniótól is kap egy összesen 5,6 milliárd eurós (1960 milliárd forintos) keretet, amit a járvány által okozott károk enyhítésére, illetve egészségügyi kiadásokra lehet fordítani. Ugyanakkor teljesen érthetetlen, hogy miért nem jelentenek be itthon egy sokkal komolyabb gazdaságpolitikai és szociálpolitikai mentőcsomagot. 

Az eddigi legerősebb intézkedések a Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett törlesztési moratórium a Növekedési Hitelprogram keretében folyósított hitelek esetében, illetve a lakossági és vállalati hitelekre most bevezetett törlesztési moratórium. Emellett maximalizálták a mától felvett hitelek THM-jét, és elengedték a leginkább érintett szektorokban a munkáltatók járulékait, az energiaszolgáltatók pedig kikapcsolási moratóriumot jelentettek be az rezsiszámlákkal elmaradó polgárok esetében. Ezek a lépések azonban teljesen elégtelenek a megroppanó gazdaság megtámasztásához. 

Bár népszerű intézkedés lehet a bankokra terhelni egy csomó költséget, például a törlesztési moratóriumokkal és a THM-ek korlátozásával, nem lenne jó, ha a válságba a bankrendszer is beleroppanna, ráadásul például a THM-plafonnal az eladósodást ösztönzik, ami hosszabb távon fog visszaütni. De ennél sokkal nagyobb probléma, hogy továbbra is teljesen hiányzik az embereknek közvetlenül juttatott állami támogatás, ami nélkül rengeteg embernek lesznek súlyos anyagi gondjai, és nem fogják tudni megengedni maguknak, hogy ne dolgozzanak, ami pedig rendkívül fontos lenne a járvány terjedésének lassításához. A járulékcsökkentések valamennyire segíteni fognak a cégeken, és így esetleg több dolgozót tartanak majd meg. Viszont nem segítik azt, hogy az emberek a járvány ideje alatt otthon maradhassanak.

Közben, ahogy az egészségügyi válaszok esetében, itt is elmegy mellettünk a világ. Lépett már az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és egy sor másik nemzet. Nemcsak nálunk fejlettebb nyugati országok járnak mérföldekkel előttünk, de Horvátország, Szlovénia, Csehország és Szerbia is lépett már. Ezekben az országokban többféle intézkedést kombinálnak. Kamatmentes kölcsönöket, hiteltörlesztési moratóriumokat vetnek be. Támogatást nyújtanak, hogy a cégek ne küldjék el a dolgozóikat. Adózási könnyítésekkel és halasztásokkal segítik a cégeket és a dolgozókat. Kiterjesztik a munkanélküli ellátásokat. Lazítják a hitelfeltételeket és csökkentik a kamatokat, amennyire még lehet. Már Amerikában is arról beszélnek vezető közgazdászok, hogy közvetlenül kell 1000 dollárt fizetni mindenkinek.

Fontos leszögezni, hogy itt nem csak arról van szó, hogy én türelmetlen vagyok. Sőt, még csak nem is arról, hogy a munkájukat a napokban elvesztő magyarok ezrei és a munkájukat veszélyben érző magyarok milliói (nem túlzás ez a szám, hiszen szülők millióinak kell most az iskolák bezárása miatt a gyermekeiről gondoskodnia) várják a kormány lépéseit. Hanem arról, hogy egy gazdasági mentőcsomag esetében is igaz, amit az egészségügyről írtam: minél később lépünk, annál nagyobb a baj, mert egy lefelé tartó spirál alakul ki, ami teljes összeomláshoz vezethet.

Lefelé tartó spirál a gazdaságban

A modern gazdaság egyik jellemzője, hogy kis túlzással minden mindennel összefügg. Ez egyrészt igaz nemzetközi szinten a globalizáció miatt. Ezt a cikket egy számítógépen írom, amit Kínában gyártottak, Afrikában bányászott fémekből. Bangladesben és Kambodzsában gyártott ruhák vannak rajtam. Indonéz kávét iszom közben. Ha kiesnek egy termelési lánc egyes elemei, vagy maguk a fogyasztók fogyasztanak kevesebbet, akkor ezeken a globális láncokon keresztül az egész világon elterjed a válság. Például jövőre nem tudok új számítógépet venni, mert leállt a kínai gyár vagy az afrikai bánya, mert betegek a munkások, vagy nem is akarok, mert én vesztettem el a munkámat, és nincs pénzem. Magyarországra is begyűrűznek ezek a globális hatások: persze a munkavállalók egészségét nevezik meg indoknak, de valójában a globális kereslet csökkenése miatt leállt a győri Audi-gyár.

De nem csak a globális termelési és vásárlási láncok mutatnak ilyen összefüggéseket. Ezért tévednek azok, akik azt mondják, hogy nem lenne semmi gond, ha önellátóak lennénk. Ez ráadásul azért is hülyeség, mert semmi szükség nincsen az áruforgalom leállítására, valószínűleg ezen a ponton a személyforgalom leállításának sincsen sok értelme a legtöbb viszonylatban. Az országon belül is szinte köznapi szinten felfoghatatlan módon függenek össze az iparágak. Például az világos, hogy most leáll a turizmus, nem lesznek utasok a repülőgépeken, nem lesznek vendégek a hotelekben. Ez első körben ezeket a cégeket és az ő munkavállalóikat érinti. Ezek a munkavállalók viszont innentől nem tudnak vásárolni, mert nincsen pénzük, így visszaesik a Magyarországon gyártott Suzukik és Tisza cipők fogyasztása. Emiatt pedig aztán le fog állni a Suzukik és Tisza cipők gyártása, és újabb munkavállalók veszítik el a munkájukat, akik innentől szintén nem tudnak vásárolni. Ráadásul a hatás nem csak az elbocsátott munkavállalókon keresztül terjed. Minden cégbe rengeteg másik cég is szállít be alkatrészeket, felhasznált szoftvereket, tanácsokat, reklámokat és millió egyéb dolgot. Ezeknek a cégeknek is visszaesik a kereslete, és ők is munkavállalókat bocsátanak el. 


Ebben a gazdasági összeomlásban az embereknek nagyon komoly megélhetési gondjaik lesznek, hiszen magyarok 30-40 százalékának nincsen megtakarítása, még a magyar miniszterelnöknek sem. Ezért a kormánynak olyan gazdaságpolitikai lépéseket kell tennie, amelyek ezeken a megélhetési gondokon segítenek. A gazdasági összeomlás csak átmeneti lesz, utána újra elindul a növekedés, hiszen nem meteorcsapás éri éppen a földet, nem fog kipusztulni az emberiség, nem robbannak fel a gyárak. Nem teljesen beláthatatlan időtávon kifejlesztjük majd a vírus elleni védőoltást és gyógyszeres kezelést is, még rövidebb időtávon pedig mindenkinek lesz majd maszkja, amiben dolgozni tud. Emiatt viszont egy szükségesnél nagyobb mértékű visszaesés rendkívül hatékonytalan lenne, plusz költségekkel járó újjáépítést hozva maga után. Ha egy hónapra leáll egy gyárban a termelés, és elküldik a dolgozókat, majd egy hónap után visszaveszik őket, annak óriási jóléti költsége van. Újra meg kell hirdetni az állásokat, újra le kell interjúztatni a jelentkezőket. A jelentkezők közben más álláslehetőségeket is megnéznek majd. Újra fel kell venni a kapcsolatot a beszállítókkal és a hitelezőkkel. De az, hogy leáll a termelés, még semmi ahhoz képest, hogy rengeteg cég egyik napról a másikra csődbe megy. Olyan cégek is, amelyek esetében ezt semmi nem indokolja: jövőre is szeretnénk majd fodrászhoz járni és kávézni, de ha most csődbe megy a fodrászunk és a kedvenc kávézónk, és szélnek ereszti a dolgozóit, akkor jövőre óriási költséggel tudnak majd csak újranyitni. Ezért olyan gazdaságélénkítő lépésekre is szükség van, amelyek fenntartják a termelést és a fogyasztást. Ezek a lépések nem azért fontosak, mert sajnálni kell a vagyonukat elvesztő tőkéseket. (A cégek értékének csökkenése egyébként rövidtávú lesz, és a bennük nyugdíjalapokon befektető egyszerű állampolgárokat ugyanúgy vagy jobban fogja érinteni, mint a gazdag nagytőkéseket.) Azért fontosak, mert minél nagyobb keresleti sokk éri a cégeket, annál több munkavállalót fognak elbocsátani. És minél több munkavállalót bocsátanak el, annál nagyobb keresleti sokk ér más cégeket. És így tovább, egy lefelé tartó spirálban. 

Milyen lépésekre van szükség?

Fontos megérteni, hogy a mostani válság nagyon távol van nemcsak a gazdasági ciklusok normális menetétől, az időnként bekövetkező recesszióktól, hanem még az elmúlt évtizedekben példátlan 2008-as gazdasági válságtól is. Ezért a konvencionális gazdaságpolitikai eszközök konvencionális méretben bevetve szinte biztosan nem lesznek elegendők, és nem is biztos, hogy megfelelőek. 

Mivel az egész gazdasági összeomlás kiindulópontja maga a vírus és az egészségügyi rendszer összeomlása, ezért gyakorlatilag minden pénzt megér az egészségügyi rendszer megerősítése gazdasági szempontból, hogy megállítsuk a vírust. (Természetesen az is rengeteg pénzt megér, hogy ne haljon meg idő előtt több ezer magyar.) Ha több tízmilliárd forintért tudjuk megszerezni azokat a teszteket, amelyekkel például Dél-Korea sokkal jobban kordában tudta tartani a járványt, akkor ennyi pénzért elérhetjük, hogy ne kelljen mindenkinek hetekig-hónapokig otthon maradnia, és ne zuhanjon össze a gazdaság. Ezért az egészségügyi rendszer fejlesztésének, a szükséges eszközök, például maszkok, védőfelszerelések gyártásának kell az elsődlegesnek lennie. 

Emellett nemcsak azért kell emelni az egészségügyi dolgozók fizetését, mert megérdemlik, hanem mert már most sincs elég dolgozó a kórházakban, és ahogy nő a felszerelés nélküli egészségügyi dolgozók és önkéntesek által vállalt kockázat, illetve a megbetegedő dolgozók száma, úgy lesznek egyre kevesebben. Bár a kormány ezt szeretné, senkitől sem várhatjuk, hogy ingyen kockáztassa az egészségét. Ha itt most arra gondolsz, hogy de hát a hős katonák sem pénzért szolgálják a hazánkat, akkor részben igazad van. Viszont mivel a fiatalabbak egészségére nem olyan veszélyes a virus, szerencsére most nem az életük feláldozására kell kérnünk embereket, hanem arra, hogy például vállalják azt, hogy néhány hónapig nem mehetnek haza, hogy ne terjesszék tovább a fertőzést, és hogy néhány hétig betegek lehessenek. Ez is nagy áldozat, de a jó hír az, hogy megfizethető az állam számára, és meg is kell fizetnünk, ha meg akarjuk menteni a hamarosan várható több ezer beteg életét. Ez a fizetésemelés és az egészségügyi intézkedések nemzetgazdasági értelemben ráadásul triviális költségvetési tételek.

Második lépésben biztosítani kell azokat a társadalombiztosítási eszközöket, amelyekkel elkerülhető, hogy még nagyobb tömegek kerüljenek mélyszegénységbe. Ha lehetséges, ezt úgy kell megtenni, hogy minél több ember tudja folytatni a munkát: német mintára fizetni kell a cégeknek azért, hogy ne építsenek le embereket, inkább csökkentsék a munkaidőt. Elkölthető erre a Nemzeti Foglalkoztatási Alap 400 milliárdos költségvetése, de ha szükséges, további költségvetési forrásokat kell átcsoportosítani. A munkájukat elvesztő magyarok számára ki kell bővíteni az álláskeresési járadék időtartamát. Ez ma mindössze három hónapig jár, ami már valószínűleg a válság előtt is túl rövid volt, de mivel most tömegeknek lesz lehetetlen három hónap után munkába állni, mindenképpen bővítésre van szükség. Ráadásul miután végre bezárták az iskolákat, rengeteg szülőnek kell otthon maradnia, ők nem veszíthetik el emiatt a munkájukat és a megélhetésüket. Számukra az államnak kell biztosítania a fizetett szabadságot. (Tévedés lenne a fizetett szabadság költségeit az egyébként is összeomló cégekre terhelni.) Természetesen egy rakás egyszerűbb, de rengeteg magyar számára szinte életmentő szociálpolitikai intézkedésre is szükség van: nem kerülhet senki az utcára, senkinél nem zárhatják el a gázt és a villanyt amiatt, hogy most egy ideig nem dolgozik, és nem tudja a lakáshitelét vagy a rezsiszámláit fizetni. Ebben a cikkben viszont igyekszem a szűkebben vett gazdaságra koncentrálni.

Olyan ösztönzőket kell kialakítani, amelyek mellett nem mennek feleslegesen dolgozni a magyarok, hiszen a járvány lassításához erre van szükség, ezért fontos, hogy az állam fizesse tovább a dolgozók fizetésének egy részét. Bevethető akár egy olyan transzfer program is, amelyben mindenkinek, vagy egy bizonyos kereset alatt mindenkinek, pénzt küld az állam néhány hónapig, ahogy Amerikában javasolta például több vezető közgazdász. (Ebből nem következik, hogy általában is jó ötlet lenne az általam korábban bírált feltétel nélküli alapjövedelem.) Ennek előnye, hogy rendkívül egyszerűen és gyorsan megvalósítható. A legnagyobb hátránya, hogy nem ösztönzi az otthonmaradást, hiszen attól függetlenül kapsz pénzt, hogy otthon maradsz-e. Ezért valószínű, hogy ha adminisztratív szempontból megvalósítható, egy olyan intézkedés lenne az optimális, amelynek értelmében az állam mindenkinek a jövedelmét kiegészítené egy bizonyos szintig (hogy senki ne nyomorogjon), de a dolgozók esetében a fizetés nélküli szabadság költségeit állná a cégek számára. Így egyszerre maradna meg a dolgozók munkaviszonya, csökkentve a válság utáni újjáépítés költségeit, és egyszerre érnénk el, hogy az emberek otthon maradjanak, hiszen nem tudnának dolgozni. De az állam jelenlegi töketlenkedése mellett már azzal is előrébb lennénk, ha minden magyarnak átutalnának 25 ezer forintot, ami a költségvetés számára egy 250 milliárd forintos tétel lenne. 

Harmadik lépésben a dolgozók mellett az összeomló cégeket is támogatni kell. A kulcs, hogy  most rengeteg olyan cégnek lesznek likviditási gondjai, sőt kerül akár csődközeli helyzetbe, amelynek esetében ez nem hatékony. Alapesetben nem probléma a szélesebb gazdaság számára, ha becsődöl egy cég: ha nem vették az általad gyártott péksüteményeket, mert nem finomak, akkor hatékony, hogy más foglalkozás után nézel. Most viszont úgy fognak becsődölni a pékségek, hogy néhány hónap múlva pontosan ugyanakkora kereslet lesz a termékeik iránt, és óriási költséget jelent majd visszaszerezniük a munkavállalóikat, és beüzemelni magukat. (Ha ez egy pékség esetében egyszerűnek tűnik, gondolj egy légitársaságra vagy egy reklámcégre.) Egy minimális lépés lehet a kis- és középvállalkozások adófizetési kötelezettségének elhalasztása. De ennél tovább kell menni, és akár a jegybankon keresztül kell kamatmentesen hitelezni ezeket a cégeket. Sőt tőkeinjekciót, állami transzfereket kell biztosítani nekik. Fontos, hogy ezek az intézkedések a bankrendszert is segítenek stabilizálni, tehát úgy kell megoldani őket, hogy ne a bankokra terhelődjenek a rövidtávú költségek, hanem a jegybanknak kell lépnie. Az is fontos, hogy a cégek megsegítése könnyen átlátható, objektív kritériumok alapján történjen. Egyrészt azért, hogy ne haveri cégeket hitelezzünk, másrészt azért, hogy lehetőleg ne tartsunk életben egyébként a válságtól függetlenül is leszálló ágban lévő iparágakat és tönkremenőben lévő cégeket. 

De miből?

Fontos leszögezni, hogy normális ügymenet esetén a költségvetési fegyelem fenntartása a jó gazdaságpolitika ismérve. Ha nem lenne világos, hogy miért, akkor a Magyarországon a 2008-as válság idején bekövetkező mély recesszió és a mostani helyzet rávilágítanak erre. A 2008-as válság idején az akkori kormány korábbi felelőtlen gazdaságpolitikája, a már 2006-ban 9 százalék feletti költségvetési hiány miatt nem volt tér a gazdaság élénkítésére. Most ennél sokkal jobban állunk, bár tavaly is az EU egyik legmagasabb hiányszámát produkáltuk.

Egy recesszió idején viszont a gazdaságpolitika tankönyvi feladata éppen a gazdaság élénkítése, különben még mélyebb és költségesebb recesszióba kerül az ország. Most kell nagyon bátran megnyitni a csapot a pénzeshordón, hogy később legyen lehetőségünk újra felölteni azt. Például semmi akadálya annak, hogy a most megmentett cégektől és dolgozóktól később lassan adó formájában visszaszedjük a nekik küldött pénzt. Viszont ha nem lesznek cégek és munkahelyek, nem lesz kitől beszedni ezeket az összegeket. Ezért tehát, bár természetesen át kell csoportosítani a költségvetés általában is teljesen felesleges kiadási tételeit (politikai ízlése alapján mindenki eldöntheti, melyek ezek, de annyit segítek, hogy stadionban nem lehet lélegeztetni a vírusfertőzésben haldokló magyarokat, mint ahogy  az Operaházban sem), és valamilyen mértékben halasztani kell egyes nem felesleges, de nem létfontosságú tételeket, ennél többre van szükség. El kell költenünk az Európai Bizottság által küldött hatalmas összegeket és az Nemzetközi Valutaalap, az IMF által várhatóan hamarosan elindított hiteleket. És most el kell engednünk a költségvetési hiányt is, annak érdekében, hogy finanszírozni tudjuk a gazdaságunk megmentését.

Nem mondhatjuk elégszer: most kell lépni

A gazdaságpolitikának most kell üzenetet küldenie. Maradj otthon, mert számíthatsz rá, hogy kapsz fizetést. Ne csökkentsd a fogyasztásodat a kelleténél jobban, mert tovább jár majd a munkanélküli segély. Ne építsd le a munkavállalókat, mert pénzt kapsz tőlünk, és az állam fizeti a fizetésüket vagy annak egy részét, a cégedet pedig kamatmentesen hitelezzük. Egyetlen eszköz sem tökéletes, de ha nem kezdjük el minél előbb, de lehetőleg már tegnap az eszközeinket valamilyen összetételben használni, annak beláthatatlan következményei lesznek Magyarország számára.

A szerző a Harvard Egyetem PhD-hallgatója, további cikkei a Qubiten itt olvashatók.

A hírekről sok helyen tájékozódhatsz. A Qubit krízisben és békeidőben is arra törekszik, hogy az események mögött álló mélyebb összefüggéseket is megértsük – szigorúan a modern tudomány szemszögéből, több mint 100 tudós-szerzőnk és szakértő újságíróink révén. Ez nekünk sokba kerül, de reméljük, nektek is sokat ér.
Támogasd a Qubit fennmaradását!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: