A koronavírus-járvány kitörése óta számtalan tudományterület képviselői törik rajta a fejüket, hogy mi lesz majd utána, és bár abban a legtöbben egyetértenek, hogy a COVID-19 maradandó nyomot fog hagyni a világon, a különböző tudományterületek különféle változásokat jósolnak.

Adrian R. Bell, a Readingi Egyetem közgazdaság-történésze szerint a korábbi világjárványok már megmutatták, hogy milyen gazdasági hatásokra számíthat a világ a kilábalás után, igaz, azt is hozzáteszi, hogy a mostani járvány több ponton is nagyban különbözik a történelmi pandémiáktól: először is szerencsére kevésbé pusztító, mint a pestis, másodjára pedig egy olyan globalizált környezetben köszöntött be, hogy pillanatok alatt képes volt elterjedni az egész világon.

Pestis és COVID

Bell szerint a különbségek ellenére vannak azért hasonlóságok is: Angliában a pestist követő években, 1351-ben született meg az ország történelmének első gazdasági mentőcsomagja, ebben a munkavállalók bérét a járvány előtti szintben maximalizálták. Az elnéptelenedett országban a járvány után a munkaerő a szegényebb területekről elvándorolt a városokba vagy csábítóbb helyekre – ezt a mobilitást állami rendelkezésekkel próbálták megállítani, ami egyre erőteljesebb tiltakozásokat váltott ki, az összeverődő haragos tömegben pedig ismét akadálytalanul terjedt a pestis újabb hulláma.

Az elégedetlenség végül 1381-ben a Wat Tyler-féle parasztfelkelésben csúcsosodott ki, amelyet ugyan levertek, de utána jelentősen javult a jobbágyság sorsa. Bell szerint ez fontos lecke lehet a mostani járvány esetében is: leginkább a szabad mozgást korlátozó intézkedésekben lát hasonlóságot, egy, a maihoz hasonlóan mobilis világban szerinte ugyanis nagyon valószínű, hogy az elhúzódó karantén és a lezárások tömeges elégedetlenséghez fognak vezetni.

Hasonlónak látja a gazdaság újraindulásának kérdését is: a pestis után az a törekvés, hogy a gazdasági elit változatlan haszonhoz jusson, tovább gerjesztette a parasztok (és a frissen megjelenő gazdag ingatlantulajdonosok) elégedetlenségét. A járvány idején, illetve utána feltörő indulatok egyébként sem meglepőek: a láthatatlan ellenség helyett a nép a múltban gyakran talált egy jól láthatót is bűnbaknak (a szifiliszt például az angolok francia, a franciák pedig német eredetűnek tartották).

Bell nem állítja, hogy a koronavírus elvonulásával ugyanolyan körülményekre számíthat az emberiség, mint a pestis után, de azt sem, hogy ugyanolyan körülmények uralkodnak majd a járvány utáni életben, mint azelőtt – sőt, ezt a történelmi példák alapján ezt valószínűtlennek, és egyenesen veszélyesnek is gondolja.

Járvány és üzlet

Nem ő az egyetlen, aki a pestisjárványhoz hasonlítja a COVID-19 várható társadalmi és gazdasági hatásait: Eleanor Russell cambridge-i történész és Martin Parker, a Bristoli Egyetem antropológus-szociológusa szerint is sok minden kiderülhet a jövőről a pestisjárvány utáni gazdasági folyamatokból.

A kutatók szerint a járvány után megerősödtek a nagybefektetők, miközben a kisebb vállalkozások a túlélésért küzdöttek – ezek a vállalkozók pedig középtávon jóval nagyobb profitra tettek szert, mint a pestis előtt. Az így megerősödött üzletemberek ráadásul jóval komolyabb állami befolyással is bírtak, mint a járványt megelőzően, és annak ellenére, hogy Parker és Russell szerint a mostani pandémia dinamikája, halálozási rátája és a jelenlegi globalizáció nem vethető össze a XIV. század közepén uralkodó állapotokkal, egyes trendek azért jól összevethetőek a két járvány között.

A pestisjárvány után a pénz egyre kevesebb kézben összpontosult, és a korábbi szokásokkal ellentétben az örökhagyók már óvakodtak attól, hogy szétforgácsolják a maguk után hagyott összeget – ezzel együtt pedig az örökségnek az a harmada, amelyet korábban szokás szerint az egyházra hagytak, hogy jótékonysági célokra fordítsák, szintén magánkézben maradt. Itáliában megnyíltak az első, igencsak költséges selyemgyárak, az egyre nagyobb befektetéseket igénylő újabb beruházásokhoz egyre több pénz is áramlott, ezeket az összegeket az egyre gazdagodó kereskedőcsaládok egyre nagyobb beruházásokra fordíthatták.

A diadalmas Amazon

Russellék szerint a pestisjárványhoz hasonlóan a COVID-19 is egyedülálló üzleti lehetőségeket teremtett, ezek pedig egy eddig is fejlődőben lévő szegmenst hoztak elképesztő előnybe: az online kereskedelmet, miközben a kisebb vállalkozások és vendéglátóhelyek egyik napról a másikra bezártak. Az élelmiszerkereskedelem is az online térbe költözött, az az áru pedig, amelyet a válságban lévő vendéglátó- és feldolgozóipar nem tudott felvenni, vagy itt kötött ki, vagy egyszerűen megsemmisítették. Guy Elliott, az amerikai Publicis Sapient üzleti tanácsadócég élelmiszerügyi alelnöke szerint idővel egyéb cikkekre is nő majd az online kereslet, az olyan elektronikai vagy hobbitermékekre is, amelyeknek most súlyosan visszaesett a forgalma, de az online vásárlási kedv valószínűleg megmarad: azok, akik eddig tartottak tőle, két-három vásárlás után már szívesebben fordulnak ehhez a felülethez.

A járvány idején javasolt, és az online kereskedelemmel egyébként is szorosan összefüggő készpénzmentes fizetés is dübörög, az elemzők pedig szerint könnyen lehet, hogy ez fogja megadni a kegyelemdöfést az egyébként is egyre népszerűtlenebbé váló készpénzes fizetésnek. A változás nyertese ebben az esetben nem az állam lesz, hanem a nagy cégek, amelyeken átfolyik az irdatlan pénzforgalom – de az államot sem kell félteni, ugyanis a korlátozások Russell és Parker szerint is a fokozottabb állami kontroll malmára hajtják a vizet.

Üzlet és politika

A középkorban a pestisjárvány utáni újrarendeződéshez hozzá tartozott az is, hogy az egyre befolyásosabbá váló kereskedőcsaládok sarjai idővel nagyobb politikai hatalomhoz is jutottak – és miután egyre több földet szereztek, hatalmuk is egyre növekedett.

A Mediciek is a pestist követő változásoknak köszönhették a hatalmukat: kereskedők, bankárok, majd Firenze urai lettek, a kezdeti szerény üzletből az 1400-as évekre Európa egyik legbefolyásosabb családjává váltak. A középkori gigavállalatok is a járvány árnyékában, 1250 és 1325 között jöttek létre. Ekkor emelkedett fel a Compagnia dei Bardi nevű firenzei bankház, a szintén bankár Peruzzi és a komoly politikai karriert is befutó Acciaiuolik is. Russell és Parker szerint az angliai Rózsák háborúja is részben amiatt tört ki, mert a gazdag, főként városi kereskedők egyre nagyobb politikai szerephez jutottak, emellett a hatalom egyre centralizáltabbá vált – ez a trend a háború 1489-es lezárása után is folytatódott.

Lobbierő és változó hétköznapok

Bell, Russell és Parker szerint is kétségtelen, hogy a pestisjárvány és a koronavírus gazdasági hatásai közé nem lehet egyenlőségjelet tenni, de az már jelenleg is látszik, hogy az óriáscégek mennyit nyerhetnek az ügyön, és ennek milyen politikai hatásai lehetnek. Russell és Parker szerint a cégek további növekedésével egyre komolyabb politikai erőnek is számítanak majd: erre példának az olajvállalatok és a klímaszkepticizmus összefüggését hozzák fel.

Az is jól látszik, hogy a munkahelyi trendek sok esetben már most változóban vannak. Dave Cook, a londoni University College antropológusa szerint az amerikai cégek 74 százaléka számol azzal, hogy a járvány után is lehetővé teszi egyes munkatársainak az otthoni munkavégzést. Cook úgy gondolja, hogy ezzel együtt a tömegközlekedés is mindörökre megváltozik, illetve az e-mailezés etikettje is visszatér a köztudatba, mivel a home office-ban különösen fontos a munkaidő és a szabadidő megkülönböztetése, így a munkaidő előtti és utáni mailekre a többség már nem fog válaszolni. Ehhez hasonlóan a videókonferenciáknak is kialakul majd egy szigorúbb etikettje, így valószínűleg nem fognak fél napig tartani, a cégek pedig legalábbis az irodák egy részét felszámolják, így a közösségi irodák fellendülését várja azokra az esetekre, amikor mégis értekezletet kell tartani.

A jelen hibái

Simon Mair, a Surrey-i Egyetem közgazdásza négy, szerinte egyaránt lehetséges forgatókönyvet sorol fel a koronavírus utáni jövőről: a barbarizmust, az állami kontrollal működő kapitalizmust, az erős állami kontrollal működő szocializmust, illetve egy kölcsönös segítségnyújtáson alapuló nemzetközi együttműködést. Szerinte a COVID-19 miatti válság rávilágított a jelenlegi gazdasági rendszerek alapvető hibáira: megkérdőjelezte azt az elvet, hogy az embernek feltétlenül dolgoznia kell a megélhetéséért, illetve rávilágított arra is, hogy rengeteg „bullshit-munka” létezik a kapitalizmusban, amelyek ráadásul jobban fizetettek, mint a társadalom szempontjából nélkülözhetetlen foglalkozások, mint például az orvos vagy az ápoló.

Mair szerint a mostani gazdasági gondolkodás már negyven éve két tételen alapul: ezek szerint a szabad piac azért jó, mert jobb életminőséget biztosít, és a piac az átmeneti válságok után mindig visszatér a válság előtti állapotához.

A négy jövőkép

Ezt a meggyőződést tükrözi a kutató által felvázolt egyik lehetséges jövőkép, az állami beavatkozással működő kapitalizmus verziója. Ez a modell arra épít, hogy a járvány viszonylag rövid ideig fog tartani, így csak addig lesz szükség állami támogatásra a munkanélküliek, betegek vagy bajba jutott cégek számára, amíg ez az időszak el nem múlik, utána pedig minden mehet tovább a régiben.

A következő jövőkép a barbarizmus: ebben az állam decentralizált választ ad a krízisre, de továbbra is a piac érdekeit tartja szem előtt, vagyis nem nyújt támogatást azoknak, akik nem képesek talpon maradni. Ebben a forgatókönyvben a kormány a kórházaknak, a betegeknek és a cégeknek sem nyújtana állami támogatást, vagy ha mégis, hát nem eleget, ez pedig az egészségügy és a piac teljes összeomlásához és tömeges elhalálozásokhoz vezetne.

A szigorú állami kontroll alatti szocializmus Mair szerint a növekedés helyett az emberi életet állítaná előtérbe – ennek az előképének tekinti azt is, hogy több országban demokratikus piacgazdaságtól idegen módon állami kontroll alá vonták a kórházakat és az alapvető szükségleteket ellátó ágazatokat. Ebben a forgatókönyvben az állam biztosítaná az alapvető szükségleteket, és kivonná őket a piac farkastörvényeinek hatálya alól: ide tartozik a feltétel nélküli alapjövedelem koncepciója is, azok pedig, akik ellátják ezeket az alapvető feladatokat, az állam plusz bevétellel jutalmazná a munkájukért.

Az antropológus szerint ez lenne a legjobb forgatókönyv egy elhúzódó járvány esetén, bár arra is felhívja a figyelmet, hogy az erős állami kontroll könnyen autoriter társadalom kiépítéséhez vezethet. Nem ő az egyetlen, aki szerint a koronavírus a kapitalizmus végét jelentheti: Slavomir Žižek szlovén filozófus már március végén bejelentette, hogy két kiutat lát az európai járványhelyzetből, az egyik a kommunizmus, a másik pedig egy olyan, kevésbé rendszerezett nemzetközi összefogás, mint amit Mair utolsó lehetséges következményként ismertet.

A Mair által felvázolt negyedik forgatókönyv hasonlít az előbbihez, csak itt amellett, hogy az élet védelmét helyezi előtérbe, ennek elősegítését nem egy erős államtól várja, hanem spontán szerveződő közösségektől: a kölcsönös segítségnyújtástól, egymás ellenőrzésétől. Az antropológus szerint hasonló törekvések már eddig is történtek, amikor a fiatalok bevásároltak a veszélyeztetett időseknek. Mair szerint a lehető legrosszabb forgatókönyv a kontrollálhatatlan káosz, a lehető legjobb pedig az utóbbi két verzió keveréke: egy olyan demokratikus állam, amelyben az egymással együttműködő csoportok és az állam közösen védik a rászorulókat, biztosítják az alapvető szükségleteket, hosszabb távon pedig lehetővé teszik a klímaváltozás és a koronavírushoz hasonló jövőbeli járványok elleni hatékony védekezést.

Egyenlőtlenség

Nem mindenki hisz azonban egy hasonlóan szép új világban: Alejandra Mancilla, az Oslói Egyetem politikafilozófusa szerint krízis esetén ugyan érthető, hogy a demokrácia néhány vonása átmenetileg zárójelbe kerül, de ez könnyen túlkapásokhoz vezethet. Még abban az esetben is, ha indokoltnak tűnnek a korlátozások, csorbítják az egyéni szabadságot, de ebbe bele kell törődni a közjó érdekében – ezt viszont nehezíti, hogy a szakértők gyakran egymásnak ellentmondó tanácsokkal látják el a kormányokat.

Mancilla szerint ezek a korlátozások, ahogyan a vírus is, minden társadalmi és vagyoni réteget érintenek, de a szegényebbeket sokkal súlyosabban: az, aki egy garzonban ül karanténban a város közepén munka nélkül, jóval nehezebb helyzetben van, mint az, aki otthon tud dolgozni a kertből. A politikafilozófus szerint ez az egyenlőtlenség jobban felszínre került járvány idején, mint eddig, holott már jó ideje jelen van, ezért Mancilla jó ötletnek tartaná, ha a most felszínre került problémákat a döntéshozók nem felejtenék el, és megtartanák az olyan, néhol már bevezetett intézkedéseket, mint a feltétel nélküli alapjövedelem vagy az alanyi jogon járó ingyenes egészségügyi ellátás.

Háború, összeomlás, forradalom és járvány

Walter Scheidel osztrák gazdaságtörténész szerint négy dolog hozhat maradandó társadalmi változásokat: a háború, az állam összeomlása, a forradalom és a járvány. A COVID-19 kétségkívül sokakban feltámasztott egy egyenlőbb társadalom iránti igényt, de a történész óvatosságra int: Mairhoz hasonlóan úgy gondolja, hogy minél rövidebb ideig tartanak a járvány miatti kényszerintézkedések, annál valószínűbb, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba. Ha viszont elhúzódó válságra számíthat a világ, a járvány legnagyobb vesztesei, azok, akik a legkevesebb bevétellel rendelkeznek, már egyre hangosabban követelhetik a változást. Scheidel szerint az, hogy az egalitáriusok által a nyolcvanas években felvetett lehetőség, az univerzális alapjövedelem már több országban is komolyan napirendre került, már önmagában is hatalmas változást jelent.

John Erik Meyer, a Canadians for a Sustainable Society környezetvédő civil szervezet elnöke szerint a koronavírus-járvány megmutatta a jelenlegi rendszer gyengeségeit. Meyer a globalizációt és a növekedés ész nélküli hajszolását hibáztatja azért, hogy a világon egyetlen ország sem készült fel kellőképpen egy hasonló válsághelyzetre, és a mostani krízist mindössze főpróbának tartja egy fenntarthatóbb társadalom felépítéséhez, egy olyan világhoz, ahol már számítanak a hasonló sokkoló eseményekre. Meyernek van azonban pozitív üzenete is: úgy gondolja, hogy a mostani lépések megmutatták, hogy pártállástól vagy politikai szimpátiától függetlenül a legtöbb ország képes volt lépni a vírus ellen, ha pedig ez válság idején lehetséges volt, szerinte érdemes utána is ragaszkodni ezekhez az értékekhez.

link Forrás

link Forrás

link Forrás