Kétszer kapta el a koronavírust egy 25 éves amerikai férfi, és másodszorra sokkal rosszabbul lett
Két hónapon belül kétszer is megfertőződött koronavírussal egy amerikai férfi a The Lancet Infectious Diseases című folyóiratban hétfőn közzétett tanulmány szerint. Ezzel egy hongkongi, egy belga, egy ecuadori és egy holland eset után a 25 éves fiatal az ötödik a világon, akinek a szervezetében a felgyógyulás után dokumentálhatóan ismét megjelent a vírus - írja az MIT Technology Review, megjegyezve, hogy biztosan vannak még olyan esetek, amelyek nem kerültek nyilvánosságra.
Az eset furcsasága, hogy másodszorra sokkal súlyosabb tünetek alakultak ki a férfinál. Először április 18-án lett pozitív a koronavírus-tesztje, előtte már néhány hete fájt a torka, köhögött, fejfájásra, hányingerre és hasmenésre panaszkodott. Másfél héttel később már gyógyultnak érezte magát, és kétszer is negatív tesztet produkált (május 9-én és 26-án). Mindössze két nappal a legutolsó negatív teszt után azonban ismét jöttek a korábban észlelt tünetek, sőt még láz és szédülés is adódott hozzá. Június 5-én újra pozitív lett a koronatesztje, és az állapota rövid időn belül annyira leromlott, hogy kórházba került, miután a tüdeje nem tudott elég oxigént juttatni a szervezetébe. Előtte semmilyen alapbetegsége nem volt.
Orvosai mindkét alkalommal mintát vettek a vírusból, majd összehasonlították egymással a kórokozók genomját, és megállapították meg, hogy túlságosan is különböznek ahhoz, hogy ez ugyanaz a fertőzés lehessen. Ez csupán egy nyilvántartott esetnél fordult eddig elő – Ecuadorban.
Az eddigi újrafertőződéses esetek arra mutatnak rá, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ha valaki egyszer átesett a koronavírus-fertőzésen, akkor immunissá válik. Még akkor sem, ha a világszerte nyilvántartott, közel 40 millió esetből eddig elenyészően kevés, öt újrafertőződéses esetet találtak. A tudósok egyelőre ugyanis nagyon keveset tudnak arról, milyen védelemmel jár, ha valaki már átesett a fertőzésen.
Nem tudni, hogy antitesteken vagy T-sejteken keresztül védekezik-e inkább a szervezet, és milyen hosszú ideig tart az immunitás, ezért egyelőre a kutatók sem tudják, hogy milyen orvosi kezelés vagy milyen vakcina lenne a leghatásosabb, illetve hogy elegendő lenne-e egy egyszeri oltás, vagy évente meg kellene ismételni, mint az influenza esetén. Bevált eszközként egyelőre marad a maszk és a távolságtartás.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A koronavírus folyamatosan mutálódik, és az is újra megbetegedhet, aki egyszer már átesett a fertőzésen
Világszerte egyre több olyan páciensről számolnak be, akik hónapokkal a COVID-19 betegségből való felgyógyulás után kapták el újra a fertőzést. Az ilyen esetek értelmezése a vakcinafejlesztés szempontjából is létfontosságú: a virológusok szerint könnyen lehet, hogy hosszú távon időszakos oltásokkal kell majd védekezni a koronavírus ellen.
Magyar kutatók molekuláris legózással találtak ígéretes hatóanyagokat a koronavírus ellen
Egy nemzetközi együttműködés keretében sikerült áttörést elérni a Covid-19 egyik kulcsfehérjéje, a fő proteáz működésének gátlásában. A fél éve magyar részvétellel létrejött konzorcium a molekuláris LEGO-koncepcióval több mint 70 olyan molekulát talált, amelyek megfelelőek a gyógyszerfejlesztéshez.
Egyetlen énekes fertőzte meg a kórustagok 87 százalékát koronavírussal egy végzetes próbán
A hangos éneklés is elég lehet hozzá, hogy zárt térben hatékonyabban terjedjen az új koronavírus. A Washington állambeli Skagit Valley Chorale egyetlen próbáján egy fertőzött énekes elég volt, hogy sokan bajba kerüljenek.