A most is zajló csillagászati projektek közül az Európai Űrügynökség (ESA) Gaia űrtávcsöve végzi a legnagyobb munkát, ami a mérési adatok mennyiségét illeti: a 2014 óta működő Gaia több mint 1,5 milliárd csillagról végez pozíció- és fényességméréseket, hogy a minták elemzésével felderítsék galaxisunk, a Tejútrendszer múltját és jövőjét.

A Tejútrendszer térképét először 2018-ban tették közzé, és azóta többször frissítették már, a legutóbb hozzáadott adatok például a Nap 300 ezer legközelebbi szomszédjának pontos helyzeteit is tartalmazzák. A Gaia projekt eredeti célja az volt, hogy galaxisunk körülbelül százmilliárd csillaga közül legalább egymilliárdról meghatározza, hol és milyen messze található tőlünk.

Ehhez képest az új adatok már 1,8 milliárd csillag pozícióit és fényességeit, valamint 1,5 milliárd csillag távolságait is tartalmazzák. A friss katalógusban kiemelt figyelmet szenteltek a Nap száz parszeken, vagyis 326 fényéven belüli szomszédjainak feltérképezésére. A legnagyobb kihívást itt a távcsövekkel sem feltétlenül észlelhető kis vörös törpecsillagok azonosítása jelentette. Miután átvizsgálták az adatokat, kiderült, hogy nagyjából 300 ezer csillag esik ebbe a kategóriába, vagyis megtízszereződött az ismert csillagszomszédjaink száma.

Az adatok alapján a csillagászoknak lehetőségük nyílik arra, hogy a környező csillagok azonosítása mellett pontos képet kapjanak arról, hogy azok honnan kerültek a galaxisunkba, és hova tartanak.

Mint kiderült, a csillagok legnagyobb része a Naphoz hasonlóan a Tejút korongjában jár körbe, de egy kisebb részük csak átutazóban van a galaxisban, és meredek pályán keringve halad el mellettünk. A Tejútrendszer peremének tanulmányozására is nagy hangsúlyt fektettek a kutatók: a korong széle az a terület, amely a legjobban megérzi, ha nekiütköznek kisebb galaxisok – a csillagok térbeli eloszlása és sebessége máig őrzik az ütközések nyomát.

A csillagászok már a két legnagyobb kísérőgalaxisunk, a Kis és Nagy Magellán-felhő történetét is képesek feltérképezni – azt, hogy hogyan forognak, és miként mozognak bennük az egyes csillagok. Ahogy azt is megállapították, hogy a két felhőt összekötő hídon a Kise Magellán-felhő felől áramlanak át a csillagok a Nagyra.

Bár az már régóta ismert, hogy a Nap és a Naprendszer bolygói milyen sebességgel keringenek a galaxisban (másodpercenként 230 kilométert teszünk meg), azt sokkal nehezebb megmérni, hogy milyen mértékben változik a keringési sebesség. Végül a Gaia számára látható legtávolabbi égitestek elmozdulásai vezették nyomra a csillagászokat. Ezek szerint egyenesen a Tejútrendszer középpontja felé gyorsulunk, mivel a központi fekete lyuk gravitációja így görbíti a Naprendszer mozgását, hogy az pályán maradjon körülötte.

A várakozások szerint a Gaia űrteleszkóp 2025-ig képes lesz méréseket végezni, így ebben az évtizedben még tovább pontosodhat a Tejútrendszerről alkotott képünk.

Az MTI szerint az adatok katalógusának összeállításában az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának (CSFK) csillagászai is közreműködtek – Plachy Emese, Szabados László és Szegedi-Elek Elza mellett a Qubiten is publikáló Molnár László.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: