Maszk, védőoltás, karantén: a konformitásnak hatalmas szerep jut a járvány elleni védekezésben
Politikusok, jogászok, virulógusok, epidemiológusok, rendvédelmi szakemberek: a világjárvány kitörése után leginkább ők dominálták a COVID-19-cel kapcsolatos hazai közbeszédet. A vírus terjedését és megfékezését vizsgáló társadalomtudományi kutatásokról viszont az elszigeteltség okozta mentális megterhelés szórványos említésén kívül szinte egyáltalán nem lehetett hallani, pedig az elmúlt közel egy évben számos ilyen kutatást folytattak. Mit tanulhatunk a járvány kezelésével, különösen a konformitás jelenségével foglalkozó szociálpszichológiai kutatásokból?
Hasonlatosságból biztonság
2020 márciusában a japán Dosisa Egyetem professzora, Kazuya Nakayachi és munkatársai ezerfős mintán végzett kérdőíves kutatásukban arra keresték a választ, hogy – a számos lehetséges indok közül – miért viselnek a japánok maszkot. Kutatásuk meglepő eredményre jutott: azért, mert mindenki más is ezt teszi. A válaszadók többsége leginkább azért viselte a maszkot, hogy igazodjon az adott társas csoportban uralkodó normához. Ez nem jelenti azt, hogy a válaszadók ne lettek volna tisztában a maszk viselésének hasznosságával, vagy ne érdekelte volna őket saját és mások egészsége. Azt jelenti, hogy még a jogszabályok megszegésénél és az egészség veszélyeztetésénél is nagyobb visszatartó erőt jelentett számukra, hogy ne sértsék meg csoportjuk normáit. Úgy tűnik tehát, hogy a konformitás, vagyis gondolataink, érzéseik és viselkedésünk igazítása a vélt vagy valós csoportnormához hasznos lehet a járvány elleni küzdelemben. Ha a maszk viselése, a védőtávolság betartása, a rendszeres és megfelelő fertőtlenítés vagy a védőoltás beadatása konform viselkedéssé, vagyis egy adott csoportban általánosan elfogadottá válik, akkor az emberi faj egyik evolúciós előnyt jelentő tulajdonságát, közösségalkotó és összetartó képességét is felhasználhatnánk a járvány ellen.
2020 augusztusában Susan Parham, a Hertfordshire-i Egyetem docense és Matthew Hardy, az Oxfordi Egyetem munkatársa Franciaországban folytatott terepkutatást, miután 13 000 helyi önkormányzat kötelezővé tette a közterületi maszkviselést. Ők nem kérdőíves módszert, hanem nem-résztvevői megfigyelést folytattak Saint-Malo városában: beültek egy étterem teraszára, és megfigyelték a járókelőket. Kutatásukban (n= 491) azt találták, hogy az egyén maszkviselési hajlandóságával leginkább a családi és baráti csoport tagjainak maszkviselési hajlandósága korrelál. A kor, a nem és a társadalmi státusz sem gyakorolt ekkora hatást a maszkviselési hajlandóságra. Azt figyelték meg, hogy az elhaladó csoportok tagjai meglehetősen hasonlóan viselkednek maszkviselés szempontjából. Ha valaki a csoportból megszegte a szabályokat azzal, hogy nem, vagy nem megfelelően viselte a maszkot, akkor a csoport többi tagja is hajlamos volt erre. A maszkot szabályosan viselő szülők mellett többnyire az egészen fiatal gyermekek is szabályosan viselték a védőeszközt.
A renitensek mellett feltűntek a „szédelgők" is, akik az orruk vagy az álluk alatt, esetleg a kezükre hurkolva hordták a maszkot. A kutatók szerint a szabálytalan maszkviselés mögött is a konformitási kényszer húzódhatott meg: bár ezek az emberek valami miatt nem szabályosan hordták a maszkot, érzékelték, hogy ez volna a csoportnormával konform viselkedés. Tudták, hogy egyáltalán nem viselni a maszkot normaszegés lenne, de úgy gondolhatták, hogy rosszul viselni talán nem feltétlenül minősül annak (persze ettől még a jogszabályt megszegnék, csak a társas normát nem). Egy másik lehetséges magyarázat, hogy a „szédelgők" két szék között a pad alá estek: egyszerre akartak konform módon viselkedni közvetlen társas csoportjukból azzal, aki támogatja, és azzal, aki ellenzi a maszkviselést. Persze mindkét véleménnyel egyszerre nem tudtak konform módon viselkedni (nem lehet egyszerre hordani és nem hordani a maszkot), így egy közbenső, de értelmetlen végeredményt, a szabálytalan maszkviselést választották.
Konformitásra nem lehet utasítani
A COVID-19-el és a konformitással kapcsolatos kutatások azóta szakpolitikai javaslatokhoz vezettek. 2020 szeptemberében a Nottinghami Egyetem munkatársa, Alessio Bellato ezekre alapozva két fő pontból álló javaslatcsomagot terjesztett elő. Az első pont szerint az állami szabályozóknak az emberek belső motivációját kell megcéloznia, és törekednie kell a felelősség diffúziójának elkerülésére. Egyszerű, érthető és megbízható üzeneteket kell küldeni. Tájékoztatni kell az embereket arról, hogy a szabályok betartásával családjukat, barátaikat és kollégáikat védik. Lehetőleg pozitív nyelven kell fogalmazni, vagyis arról kell beszélni, hogy milyen lehetőségeket nyújt ez a helyzet, és a szabályok betartásával később milyen „előnyökhöz" juthatnak. A második pont szerint az egyének kulcsszereplők lehetnek abban, hogy rokonaik, barátaik és kollégáik normakövető vagy normaszegő magatartást mutatnak. A közegészségügyi szabályok betartásának normáját a formális és informális csoportok vezetőin keresztül fogják ezeknek a csoportoknak a tagjai internalizálni, tehát a vezetőket kell felhatalmazni és bátorítani ilyen tartalmú üzenetek küldésére. A normakövető magatartás következésképp jobban előmozdítható lenne a COVID-19-el kapcsolatos kommunikáció decentralizációjával, a személyes társas közegek hangadóinak részletes tájékoztatásával és bevonásával. Ezeken a hangadókon vagy véleményvezéreken keresztül a csoportok tagjaiban a konformitás bekapcsolásával könnyebben kialakulna a közegészségügyi szabályokat betartó, normakövető magatartás.
Hétköznapi hősökre van szükség
A konformitás szerepét az oltásellenességgel kapcsolatban is kiemelték. Richard Horton, a rangos brit orvosi szaklap, a Lancet főszerkesztője tavaly novemberben arról írt, hogy ha a személyes kapcsolati hálónkban erős oltásellenes nézeteket valló emberek vannak, akkor jóval nehezebbnek fogjuk találni oltáspárti nézet kialakítását és fenntartását, akkor is, ha mi magunk hajlanánk az oltáspárti véleményre. Jay J. Van Bavel és szerzőtársai 2020 áprilisában a Nature hasábjain részletesen elemezték, hogy miként segítheti a társadalom- és különösképpen a viselkedéstudomány a COVID-19 elleni védekezést. Cikkükben ők is részletesen kitértek a társas konformitás szerepére, és hangsúlyozták, hogy az észlelt normák annál erősebb konformitást eredményeznek, minél hasonlatosabbak hozzánk azok, akiken a norma hatását észleljük. Úgy tűnik tehát, hogy a közös identitás kulcsfontossággal bírhat a közegészségügyi normakövetés és így a védekezés szempontjából: nem elegendő hírességekkel promótálni a maszkviselést és az oltást, mert általában úgy véljük, hogy ők kevéssé hasonlatosak hozzánk. De akkor ki promótálja?
Van Bavel és kutatótársai érdekes javaslattal álltak elő. Nagyobb eséllyel kapták el és adták tovább a vírust azok, akik központi szerepet foglaltak el egy kiterjedt kapcsolati hálóban, és jóval több emberrel kerültek kapcsolatba, mint a többiek. Közülük kerültek ki az úgynevezett szuperfertőzők. A javaslat szerint nekik nemcsak a vírus, de a vírus elleni védekezés normáinak terjesztésében is kulcsszerepük lehet. Mivel az átlagosnál jóval több emberhez érnek el személyes kapcsolataikon keresztül, így a közegészségügyi szabályok betartásának normáját is az átlagosnál jóval több emberhez tudják eljuttatni. Furcsa módon a vírus terjedése „jelöli ki" a szuperfertőzőket, megkönnyítve ezzel azok azonosítását, akik a helyi közösségekben a legalkalmasabbak lehetnek a normák promótálására. Őket egyébként központilag nem vagy csak aránytalanul nagy idő- és tőkebefektetéssel lehetne azonosítani. Ha a vírus terjedésével kapcsolatos adatokat részletesen és egységes módszertannal gyűjtik össze, akkor a terjedés mintázata kijelöli a szuperfertőzőket, akik az emberi viselkedésre vonatkozó ismereteink alapján a normakövetés szuperterjesztőivé is válhatnak.
A szerzők által javasolt másik út az úgynevezett nudging (bökdösés), ami azt jelenti, hogy úgy módosítják a döntési infrastruktúrát, hogy az nagyobb eséllyel vezessen a kívánatosnak tartott döntéshez. Ilyen bökdösés lehetne a járványügyi védekezés kontextusában a következő tájékoztatás: „az emberek túlnyomó többsége úgy véli, hogy mindenkinek otthon kellene maradnia." De az is, hogy "tudta, hogy településének lakói szinte kivétel nélkül beoltatnák magukat?, vagy esetleg az, hogy "vállalatunk élen jár a dolgozók oltottsági szintjében". Sőt, megfordítva: "az emberek többsége elítéli a kijárási korlátozás megszegését". Az ilyen üzenetek nem erőszakos kényszerítő eszközökkel, hanem puhább, az emberi viselkedéssel kapcsolatos tudásunkra alapozó eszközökkel próbálják elérni a járványkezelés szempontjából kívánatos viselkedést. A bökdösés alkalmazását egyébként már a fent említett Nakayachi és munkatársai is javasolták a COVID-19 elleni fellépés részeként.
A Cornell Egyetem docense, Vanessa Bohns egy januári interjúban felhívta a figyelmet arra, hogy a legtöbben alábecsüljük másokra tett hatásunkat, és nincs ez másként a COVID-19 védőoltással kapcsolatos online megnyilvánulásaink esetében sem. A kutató mindenkit arra biztatott, hogy ossza meg a védőoltással kapcsolatos pozitív attitűdjét a közösségi médiában, mert ezzel nagy hatást gyakorolhatunk másokra még akkor is, ha nincs mellette részletes magyarázat, és nem is reagálunk a vitatkozni kívánók megjegyzéseire.
A jó szándékú konformitás társadalmi bizalmat épít
Shai Davidai és Matthew Wice, a New York-i Állami Egyetem tanársegédei szerint érdemes különbséget tennünk konformitás és konformitás között. 2020 októberében publikált kutatásukban (n=808) azt találták, hogy a viselkedés társadalmi megítélése szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy valaki saját vagy mások érdekében viselkedik a többségi csoport viselkedésével konform módon. Azt találták, hogy az önző konformitást hajlamosak vagyunk gyenge akaratúságnak és hamisságnak, a jószándékú konformitást pedig kompetenciának és jellemnek tulajdonítani. Véleményük szerint a koronavírus-járvány kezelésében különösen fontos lenne előmozdítani a jó szándékú konformitást, vagyis azt, hogy elsősorban ne magunk, hanem mások érdekében viselkedjünk normakövető módon. Az ilyen konformitás ugyanis, szemben az önző konformitással, rendkívül pozitív társadalmi megítélés alá esik, így növeli egymás megbecsültségét és a közösség összetartását, amire különösen nagy szükség van egy válsághelyzetben.
A vakcinákba vetett és a vakcinákból aratott bizalom
Hétről hétre újabb és újabb védőoltásokról érkeznek hírek. A kutatók figyelmét sem kerülte el, hogy esetenként mennyire különböző, illetőleg mennyire változó az egyes védőoltásokkal kapcsolatos társadalmi vélekedés. Jelen sorok írása közben Ho Teck-Hua, a Szingapúri Nemzeti Egyetem professzora nagyszabású (n=32 400) online kutatást folytat kilenc ország (Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Németország, Oroszország, Brazília, Mexikó, India, Indonézia és Kína) állampolgárainak megkérdezésével Újdonság, konformitás és bizalom a vakcinákban címmel. Kutatásában nemcsak a különböző eljárásokkal (hagyományos vs. RNS alapú) készült vakcinákkal kapcsolatos attitűdöket kívánja felmérni, de arra is szeretné megtalálni a választ, hogy országonként milyen mértékű társadalmi elfogadottsággal (20-40-60-80%) kell rendelkeznie egy vakcinának ahhoz, hogy ez az elfogadottság jelentős mértékben befolyásolja a még be nem oltott állampolgárok adott vakcinával kapcsolatos attitűdjét.
A cikk szerzője egyetemi adjunktus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Filozófia és Tudománytörténet Tanszékének tanszékvezető-helyettese.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: