A COVID-sztrók ritka, de a COVID-depresszióból még komoly baj lehet

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Bár a COVID-19-et mint a tüdőt megtámadó betegséget írták le először, és így is tartják számon, az elmúlt másfél év tapasztalatai alapján a testre gyakorolt hatásai ezen jelentősen túlmutatnak. A skála a bőrkiütésektől az emésztési zavarokon és a vérzéses rendellenességeken át a szív és a vesék szerkezeti károsodásáig terjed, emellett az agy és az elme betegségeiben is szerepet játszhat.

Egyes korai tanulmányok még attól tartottak, hogy a világjárványban az egészségügyi ellátórendszer az agyi érkatasztrófák, a gyulladásos agyi folyamatok és az izom-rendellenességek elsöprő száma miatt rogyadozik majd. A korábbi koronavírus-fertőzések tapasztalatai pedig arra engedtek következtetni, hogy a COVID-19-ből kigyógyultak körében is megnő az olyan pszichiátriai betegségek gyakorisága, mint a depresszió vagy a poszttraumás stressz szindróma (PTSD).

A COVID-19 agyra és idegrendszerre gyakorolt hatásairól rengeteg kutatás jelent meg az elmúlt időszakban, az időnként heti több százra rúgó vizsgálatból pedig nehéz kiválogatni a megbízható adatokra alapozott tanulmányokat, amelyek megerősíthetik vagy eloszlathatják a fenti félelmeket. A SARS-CoV-2 idegrendszeri hatásait egyébként az elsők között kezdték el tanulmányozni a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet kutatói.

A napokban megjelent egy átfogó metaanalízis, amelyben pszichiáter, pszichológus és neurológus kutatók fésülték át az összes rendelkezésre álló kutatást a COVID-19 és az agy kapcsolatáról 2020 júliusáig bezárólag, hogy megalapozott állításokat tehessenek a hiedelmektől övezett témában. A Journal of Neurology, Neurosurgery and Psychiatry című folyóiratban publikált elemzés tanulságait a kutatás két résztvevője, Jonathan Rogers, a University College London klinikai pszichiáter munkatársa és Cameron Watson, a londoni Queen Mary Egyetem demenciakutatója foglalta össze.

Tipikus idegrendszeri tünetek

A kutatók több mint 13 ezer tanulmányt találtak relevánsnak a témában, ugyanakkor hamar kiderült, hogy az agy és a COVID-19 közötti kapcsolatról szóló tudományos megállapítások tekintélyes része túlságosan szűk, túlságosan válogatott mintán szerzett tapasztalatokon alapul, ami elfogultságra ad lehetőséget. Ezért a metaanalízis szerzői 215-re szűkítették a figyelembe vett tanulmányok számát – ezek már egyenként is elég átfogónak bizonyultak, összességében pedig harminc ország több mint 105 ezer betegének adatait foglalták magukban.

Az elemzésbe bevont tanulmányokban a szaglásvesztés, vagyis az anozmia, továbbá a gyengeség, a fáradtság, valamint az ízérzékelés megváltozása, azaz a diszgeúzia volt a legyakoribb idegrendszeri koronavírus-tünet. Az anozmia és a gyengeség például a tanulmányokban vizsgált páciensek több mint 40 százalékánál előfordult, ennek alapján a neuropszichiátriai tünetek a COVID-19 során inkább szabálynak és nem kivételnek tűnnek. A leggyakoribb tünetek az enyhébbek közé tartoznak:

  • szaglásvesztés (átlagos 43,1 százalékos előfordulás);
  • gyengeség (40 százalék – ez az érték azonban jóval kisebb mintából jött ki, mint a többi); 
  • fáradtság (37,8 százalék);
  • ízérzékelési zavar (37,2 százalék);
  • izomfájdalmak (25,1 százalék).

Szerencsére nem tűntek viszont megalapozottnak a súlyosabb agyi rendellenességek – így például az enkefalitisz (agyvelőgyulladás) és az immunrendszer perifériás idegsejtek elleni támadásaival járó Guillan–Barré-szindróma – gyakoribb előfordulásával kapcsolatos félelmek, ezek igen ritkán kialakuló szövődménynek bizonyultak.

Depresszió és sztrók

Ugyanakkor egyes mentális betegségek, például a depresszió és a szorongás a COVID-19-en átesettek nagy hányadánál, 25 százalékánál előfordultak, és ez már elég ahhoz, hogy jelentős terhet rójon a koronavírusos betegekre az elkövetkező években. 

A szerzők megjegyezték, hogy még a ritkábban előforduló neurológiai esetek is hatalmas kihívást jelentenek a páciensek és az ellátó rendszer számára pusztán a járvány kiterjedtsége és a betegségek életminőségre gyakorolt hatása miatt. A következmények közül ide sorolható például a sztrók, ami a kórházi ápolást igénylő koronavírusos páciensek mintegy 2 százalékánál fordult elő.

A specifikusabb idegrendszeri és neuropszichiátriai tüneteket egyébként a világ tudományos műhelyei nem is vizsgálták olyan gyakran, mint a fent felsorolt általánosabb tüneteket – ami érthető is egy világjárvány kezdeti szakaszában, amikor az akut problémák kötik le a figyelmet. A mentális kórképek és a súlyos idegrendszeri problémák metaanalízis szerinti előfordulása a következőképp alakult: 

  • depresszió (23 százalék);
  • szorongás (15,9 százalék);
  • iszkémiás sztrók (1,9 százalék);
  • haemorrhagiás sztrók (0,4 százalék);
  • roham (0,07 százalék)

Az elemzés arra utalt, hogy a kutatás iránya (prospektív vagy retrospektív), az ország, ahol elvégezték, illetve a betegség súlyossága is meghatározta, milyen gyakorinak mérték egy-egy tünet előfordulását. Bizonyos tünetekről, például az izomfájdalmakról és a szaglásvesztésről gyakrabban számoltak be olyanok, akiknél kevésbé volt súlyos lefolyású a COVID-19. Erre persze az az egyszerű magyarázat is kínálkozik, hogy talán a kritikusabb állapotú pácienseknél nem is vizsgálták, illetve rögzítették ezeket a kevésbé súlyos tüneteket. Sok kellemetlen tünet jelentkezett olyanoknál is, akik nem kerültek kórházba, ilyen volt például a fáradtság és a fejfájás.

Megválaszolatlan kérdések

Bár ez az eddigi legátfogóbb kutatás a témában, ez sem válaszolja meg azt a kérdést, hogy vajon a COVID-19 tényleg a kiváltó oka volt-e ezeknek a tüneteknek. A depresszió igen elterjedt, a Föld lakosságának 3,4 százaléka élt együtt vele 2017-ben – nem lehet, hogy a koronavírus-fertőzött érintettek amúgy is depressziósok lettek volna? Ahogy a másik irányból közelítve arra is szerzett már bizonyítékot egy amerikai tömeges mintákon elvégzett kutatás, hogy a pszichiátriai betegségekben szenvedők 65 százalékkal nagyobb eséllyel kapják el a COVID-19-et. Egy későbbi, New York-i kórházi adatokon alapuló vizsgálat szerint a mentális alapbetegségek közül a skizofrénia 2,7-szeresére növeli a halálozás kockázatát COVID-19 esetén.

A tömeges amerikai adatokon elvégzett kutatásnak is megvoltak a korlátai, például nem szerepeltek benne a mentális állapotot meghatározó egyéb tényezők, de a puszta adatok alapján arra jutott, hogy a koronavírus-fertőzésről szóló diagnózis után 14-90 nappal a betegek 19,4 százalékánál alakult ki pszichiátriai betegség is, és ezeknek mintegy a harmada (5,8 százalék) első diagnózis volt, azaz a COVID-on átesett betegnek korábban nem volt diagnosztizált pszichiátriai betegsége. 

Amíg nem áll rendelkezésre hasonló adottságú, de koronavírussal nem fertőzött kontrollcsoport, lehetetlen kideríteni, hogy a vizsgált populációban a SARS-CoV-2-től függetlenül is gyakoribbá váltak volna-e a neuropszichiátriai betegségek. Ideális esetben úgy lehetne a legjobban körüljárni a kérdést, ha egy mentális betegségektől mentes csoporton lehetne megvizsgálni, mi történik, ha elkapják a COVID-19-et. Enélkül igen nehéz messzemenő következtetéseket levonni, és az elemzésbe bevont kutatások közül, bár kellőképp átfogóak voltak, alig néhányban szerepeltek kontrollcsoportok. 

Amint Watsonék írják, azért elkezdtek bejönni összehasonlító adatok is, és ezek némelyike arra utal, hogy a COVID-19-en átesetteknél egyértelműen nagyobb az új mentális betegségek kialakulásának kockázata. Egy másik kutatás arra jutott, hogy koronavírus-fertőzés után gyakrabban maradnak vissza pszichiátriai és neurológiai problémák, mint influenza után.

Az eredmények további limitációja, hogy a témában elvégzett kutatásokban előfordul némi adattorzítás: például a mintákban rendre nagy súllyal szerepelnek a kórházban ápolt COVID-19-betegek, holott a legtöbb fertőzött nem kerül kórházba. Az akut betegség hatását inkább vizsgálják a kutatások, mint a hosszú távú következményeket. Továbbá zömében kínai, amerikai és nyugat-európai országok mintáin vizsgálódtak a tudósok, míg Afrikáról és a csendes-óceáni régióról alig van adat. Ezért az összehasonlíthatóbb eredményekhez a jövőben földrajzilag is ki kellene terjeszteni a témába vágó vizsgálatokat.

Annyit azonban biztosan tudni az elvégzett elemzésből, hogy a COVID-19-ben szenvedők nagyon gyakran szembesülnek idegrendszeri és pszichiátriai problémákkal, így az egészségügyi ellátó rendszereknek nemcsak a betegek azonnali ellátására kell felkészülnie, hanem arra az intenzív és hosszadalmas rehabilitációra is, ami utána következik. Van olyan korai stádiumában járó, szakmailag még nem ellenőrzött kutatás, amely arra az aggasztó eredményre jutott, hogy, a betegség első rohama után még hónapokig fennállnak a neuropszichiátriai tünetek.

A kutatások összegzői szerint a COVID-19 agyra gyakorolt hatásának megismerése csak az első lépés, a betegség idegrendszeri és pszichiátriai hatásainak teljes feltérképezése még sok éven át le fogja kötni az orvosok és az egészségügyi rendszerek energiáit.

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: