Az elmúlt hónapokban sok szó esett a nyelvtanulásról és a nyelvtudásról. Miközben a politikai vezetők idegennyelv-tudása és -nemtudása miatt bohózatba illő üzengetés vette kezdetét, az egyetemi diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsga kérdése, valamint a magyar diákok és tanárok külföldi nyelvtanulását támogató program is a középpontba került.

A legfrissebb (de már így is néhány éves) statisztikák szerint Magyarország gyakorlatilag minden szempontból Európa sereghajtói között van, ha nyelvtudásról van szó. Az Eurostat 2016-os, jól ismert adatai szerint a 25–64 éves magyar lakosság 57,6 százaléka egyetlen idegen nyelven sem beszél, ezzel az uniós országok közül csak Romániát előzzük – a kizárólag az anyanyelvüket beszélők uniós átlaga 35,3 százalék.

2018-ban az is kiderült, hogy a 15–30 év közötti magyarok 38 százalékának nincs is igénye megtanulni valamilyen idegen nyelven, ezzel az egész EU-ban a legkisebb nyelvtanulási hajlandóságot mutatva, messze a 23 százalékos uniós átlag mögött. Ezt a jelenséget az oktatáskutatók és az oktatáspolitikai szakértők leginkább annak tudják be, hogy a Magyarországon bevett nyelvoktatási módszerek mellett elment az idő: a frontális, tanárközpontú oktatás egy tantárgy esetében sem ideális, de az idegen nyelveknél, ahol a diák gyakran megszólalni sem tud, különösen hátráltatja a fejlődést. Az oktatási módszertan mellett azonban kulturális okok is húzódhatnak a nyelvtanulási motiválatlanság mögött.

A magyar módszer fölött eljárt az idő, de a lassú reformhoz türelmetlenek vagyunk

„A nyelvtanulás, hosszú, sok szakaszában monoton folyamat, ezért nagyon fontos, hogy a tanuló meg legyen győződve arról, hogy tényleg szüksége van az idegen nyelvre, és a siker szempontjából döntő az, hogy milyen módszerekkel tanítják. A nyelvoktatás magyarországi problémái szerintem ebben az irányban keresendők” – mondta a Qubit kérdésére Einhorn Ágnes oktatáskutató, a BME GTK Idegen Nyelvi Központ igazgatóhelyettese.

Mivel Magyarország nyelvileg és kulturálisan is meglehetősen homogén ország, Einhorn szerint azok az iskolások, akik a szüleik anyagi lehetőségei miatt keveset utaznak külföldre, vagy turisztikai szempontból nem túl érdekes helyen élnek, joggal gondolhatják azt, hogy semmi értelme sincs idegen nyelvet tanulni, hiszen soha nem találkoznak ezzel a problémával. A motivációjukat az sem növeli, hogy még mindig rengeteg munkahely van, ahol nincs szükség idegennyelv-tudásra.

A kutató szerint a nyelvpedagógiai szempontokról sem szabad megfeledkezni. „Azok a frontális, tanárközpontú módszerek, amelyek a magyar közoktatásban még mindig sok helyen normának számítanak, nagyon kevéssé alkalmasak készségfejlesztésre, ami a nyelvtanítás lényege.” Ahelyett, hogy a tanár kiáll, és felmondja a tananyagot, a csoportban és párban végzett munkára kellene fektetni a hangsúlyt, a nyelvtani szabályok bemagoltatása helyett pedig érdekes, gondolkodásra és cselekvésre késztető, interaktív feladatokra lenne szükség.

„Valószínűleg azzal lehetne segíteni a helyzeten, ha a gyerekek mindennapi életében több külföldi jelenne meg. Több országban próbálkoztak például gyakornoki programokkal: külföldi egyetemistákat vagy frissen végzetteket alkalmaztak iskolákban, nem tanárként, hanem olyan feladatokra, amelyek révén találkoznak a gyerekekkel napi szinten” – mondta Einhorn, aki 2015-ben „A pedagógiai modernizáció és az idegennyelv-tanítás” című tanulmányában vizsgálta a hazai nyelvoktatás helyzetét.

Az oktatáskutató szerint arra is vannak kísérletek, hogy a rendszerben bent lévő tanárok nyelvtudását fejlesszék, és így érjék el, hogy később a különböző tevékenységeket igénylő tárgyakban (pl. sport, művészet, technika) idegen nyelven, jellemzően angolul vezessék az órát alacsonyabb évfolyamokon is. „És persze sikereket lehetne elérni a pedagógiai modernizációval is. Sajnos ezek mindegyike hosszabb tervezést, távlatos gondolkodást, lassú építkezést igényelne, és ez az oktatási rendszerünkre nem jellemző” – mondta.

A gyerekeknek magukat kell motiválniuk, mert az állam már a nyelvoktatás problémáira sem kíváncsi

A Nyelvtudásért Egyesület vezetője, Rozgonyi Zoltán az egyre romló statisztikák ellenére úgy véli, a 30 évnél fiatalabbak tényleges nyelvtudása láthatóan javult az elmúlt 5-10 évben – igaz, ennek semmi köze az államhoz. „Nagyon fontos leszögezni, hogy nemhogy reform, de semmilyen változás nem volt az elmúlt tíz évben. Nem volt olyan reform, ami az oktatást, a tanári munkát segítette volna, sem olyan, ami az iskolák munkáját támogatta volna. Infrastrukturális beruházások voltak, de ezen a területen már azok is nagyon régen” – mondta a Szabad Európának májusban.

A javulás inkább annak köszönhető, hogy mivel Magyarország sokkal szorosabban részt vesz az európai mobilitásban, egyre többen jutnak el külföldre, ahol szembesülnek az idegen nyelvekkel, ráadásul az elmúlt években már egy elég széles réteg élethelyzete az, hogy bármikor felmerülhet a külföldi munkavállalás lehetősége vagy kényszere. Mint mondta, „ezek nem hirtelen változások, de ha például egy középiskolás azt látja a környezetében, hogy ezek a kihívások mindennaposak, akkor ez mélyen megmarad benne, és külön elhatározás nélkül is motiváltabb, nyitottabb lesz az idegen nyelvek használatára.”

Emellett az internet adta kulturális kapcsolódások szerepe sem elhanyagolható, hiszen gyakorlatilag elkerülhetetlenné vált az, hogy idegen nyelvekkel (legfőképpen persze továbbra is az angollal) találkozzanak a fiatalok, akár Budán élnek, akár egy nyírségi vagy zalai faluban. Ha a mémek, a nemzetközi Facebook-csoportok vagy a feliratos Netflix-filmek révén nem is tanulják meg a present perfect continuous helyes használatát, az ilyen élmények „az egyszeri lelkesedésnél sokkal mélyebben fekvő, tartósabb, és kevésbé tudatos motivációt hoznak a nyelvtanulásra.”

Bár a magyar közoktatás világszinten is kimondottan elöl áll a tanított idegen nyelvi órák számában, ez önmagában nem sokat ér, ha a diákokat leginkább magolásra késztető oktatási módszertannal párosul. Ahogy az oktatás rugalmatlansága sem segít a helyzeten: Rozgonyi szerint az elenyésző számú alapítványi magániskolákon kívül a tanárok akkor sem tudnak változtatni a hagyományos kereteken, ha azt látják, hogy jobban menne a tanítás hosszabb nyelvórákon, vagy épp a diákok több csoportra osztásával.

A szakértő elmondta, egy kísérlet volt arra, hogy országosan felmérjék a nyelvoktatást érintő problémákat, és esetleg megoldást is találjanak rájuk, de hiába sikerült több évig tartó huzavona után rávenni az erre alkalmas egyetlen szervet, az Oktatási Hivatalt egy átfogó, sok iskolát érintő felmérés elkészítésére, a kutatást nem vitték végig. Bár 2018-ra elkészült a „Vizsgálat a köznevelésben folyó idegennyelv-oktatás kereteiről és hatékonyságáról” című, több mint 230 oldalas tanulmány, a kutatás félbemaradt, és „hiába szólt kormányhatározat arról, hogy a kutatás eredményei alapján új idegennyelv-oktatási stratégiát kell kidolgozni, semmi nem történt vele.” Mivel az oktatásban egy stratégiai változtatás legalább tízéves távlatban hoz csak eredményeket, Rozgonyi tapasztalatai szerint egyetlen politikus sem igazán mutatkozik érdekeltnek abban, hogy egy ilyet végigvigyen, pártállástól függetlenül.

A kutatás második, érdemi részét, a feltárt problémákra való reakciót és az új nyelvoktatási stratégia megalkotását egy hirtelen jött ötlet söpörte el. Orbán Viktor a 2019 februárjában tartott évértékelő beszédében jelentette be, hogy minden 9. és 11. osztályos diák, vagyis évente körülbelül 140 ezer tanuló részt vehet egy kéthetes külföldi nyelvtanfolyamon, amelynek költségeit az állam fizeti, 90 milliárd forintos éves költségvetésből.

Ezt a programot egyelőre a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, de ennek a nyelvoktatási szakértők csak örülnek, mivel teljesen átgondolatlan, kontraproduktív és pazarló kampányprojektnek tartják. Mint azt egy vidéki két tannyelvű gimnázium tagozatvezetője a 24.hu-nak elmondta, elképzelhetetlen, hogy évente 140 ezer diáknak helyet találjanak nyáron a célországok nyelviskoláiban, főleg egyéni kiutazás esetében – ha pedig csoportosan mennének, akkor szinte semmit nem ér az egész, hiszen az alacsony óraszám mellett valójában nem lépnek ki az anyanyelvi közegükből. Rozgonyi szerint a legnagyobb probléma mégis a program költsége, hiszen a diákok utaztatására és teljes ellátására szánt 2000 eurós támogatás erre a két hétre nagyjából ugyanakkora összeg, amennyit az állam egy főre fordít a teljes négyéves középiskolai oktatás alatt. A program eredetileg 2020 nyarára tervezett indulását a járvány miatt először idénre, majd nemrég 2022-re halasztották.

A felvételit nyelvvizsgához kötötték volna, de a diplomához már nem kell

A bizonytalanság és a hirtelen döntések kifejezetten károsak az oktatáspolitikában, ennek ellenére a magyar nyelvoktatás szabályozását ezek jellemezték az elmúlt tíz évben.

2011-ben egy olyan szabályt kezdett előkészíteni a kormány, amely előírta volna, hogy az államilag támogatott felsőoktatásba csak B2-es nyelvvizsga vagy emelt szintű nyelvi érettségi birtokában lehet felvételizni. Ezt 2015-ben törvénybe is iktatták, de csak 2020-tól lépett volna életbe a szabályozás. Évekig ment a tánc a nyelvtanárok és az oktatáskutatók, valamint az oktatási államtitkárság és az innovációs tárca között: míg a szakértők szerint ezzel a felvételizők fele (vagyis a végzősök kb. negyede) kiszorult volna a felsőoktatásból, és nem feltétlenül önhibájából, a politikusok ragaszkodtak az elképzeléshez – mígnem 2019 őszén hirtelen, különösebb indoklás nélkül visszavonták a törvényt.

Hasonlóan nagy a káosz az egyetemi diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsgák körül. A kormány tavaly a járvány miatt elengedte a nyelvvizsga-követelményt, arra hivatkozva, hogy az egyetemek és a nyelvvizsgaközpontok bezárásával sokan nem tudnák teljesíteni a diplomaszerzés feltételeit. Ez az érv aztán sántítani kezdett, amikor kiderült, visszamenőlegesen is él az amnesztia, vagyis mindenki átveheti a diplomáját, akinek korábban már csak a nyelvvizsgája hiányzott hozzá – ennek köszönhetően végül több mint százezer diplomát adtak ki.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) azt kéri a kormánytól, hogy a járvány alatt tapasztalt nehézségek (vizsgaidőpontok lemondása, az online oktatás kihívásai) miatt idén is engedjék el a diploma megszerzéséhez kötelező nyelvvizsgát. Bár Rozgonyi Zoltán és több szakértő szerint nehézségekről beszélni túlzás, mivel csak három hét esett ki a személyes nyelvoktatás, az online oktatással és vizsgázással pedig még bővültek is a nyelvtanulók lehetőségei, úgy tűnik, a HÖOK értő fülekre talált: Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a napokban bejelentette, hogy a kormány elé terjesztik a javaslatot.

Lejtmenet

Magyarországon az elmúlt tíz évben indult csökkenésnek a nyelvvizsgázók száma, és bár 2013 és 2019 között stagnált ez a mennyiség, sőt 2017-től növekedésnek indult, a 2011-ben vizsgázott 166 ezer nyelvtanulóhoz képest még mindig karcsú a 2019-es adat (124 ezer). Erre az összességében csökkenő tendenciára tett rá egy lapáttal a tavalyi rendkívüli helyzet: épp a legnépszerűbb időszakban, májusban és júniusban nem lehetett vizsgát tenni, az online lehetőségek pedig sokakat elijesztettek a vizsgázástól, és akkor mindezek mellé jött a diplomák nyelvvizsga-követelményének eltörlése.

A grafikonról persze az is kiderül, hogy míg a középiskolás korú diákok körében nőtt is a nyelvvizsgázók száma 2011 és 2019 között (és tavaly sem csökkent drasztikusan), addig az idősebb korosztályokban, kezdve a 20-24 évesekkel, ez folyamatosan zuhant az elmúlt tíz évben. A nyelvvizsgaközpontok többsége idén további csökkenést vár a 2019-es szinthez képest, de van, aki még a tavalyinál is rosszabb eredményekre számít.

A nyelvek és szintek szerinti bontásból az látszik, hogy homogenizálódik a nyelvvizsgák piaca: míg az angol vizsgák számának alakulása követi az összesített trendeket, a másik két legnépszerűbb idegen nyelv, a német és a francia egyértelműen visszaszorul a diákok körében. Felsőfokú nyelvvizsgát is inkább angolból tesznek, a német és a francia felsőfok egyre ritkább.

Nemzetkarakter, nyelvrokonság, szemléletváltás

A nem túl kedvező statisztikákat sokan, sokféleképpen próbálták magyarázni. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerint például egyenesen a nemzetkarakterre fogta a dolgot: az Inforádiónak 2020 februárjában azt mondta, hogy a magyarok egyszerűen olyanok, hogy hiába tanulunk évek óta egy vagy akár két idegen nyelvet, „ha megkérdezik, hogy tudunk-e, akkor az a divat, hogy azt mondjuk: nem.” Vagyis az önbevalláson alapuló statisztikákat torzítja a magyarok szerénysége.

Időnként fel-felbukkan az a magyarázat is, miszerint a magyar nyelv annyira sajátos, hogy nehezebb dolgunk van az idegen nyelvekkel – szemben a szláv, az újlatin vagy más nagy európai nyelvcsaládokhoz tartozó nyelveket beszélő országokkal. Kálmán László nyelvész erre azt mondta, hogy „a rokon nyelvek létezése és ismertsége felületes és múlandó előnyt jelent az idegennyelv-tanulásban, közelebbről a szókincs elsajátításában, de szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy ez nem döntő tényező az egész folyamatban, különösen nem olyan, ami egész társadalmak jellemző trendjeit meghatározná.

Kálmán szerint történelmi példákkal is cáfolható ez a feltételezés, hiszen például „az írek pikk-pakk áttértek az angolra, amikor úgy alakult, hogy igazából csak angolul volt érdemes tudni,” márpedig a kelta ír nyelv egyáltalán nem hasonlít az angolra. De nem kell évszázadokat visszamennünk, hogy lássuk, a rokon nyelvek száma nem mérvadó egy nemzet nyelvtudása szempontjából: „Tudtommal a finneknél vagy az észteknél is sokkal nagyobb az idegennyelv-tanulási hajlandóság, mint nálunk, pedig ezek a nyelvek is elég egzotikusnak számítanak Európában” – mondta Kálmán.

Rozgonyi hasonlóképp látja: „Ha elindul egy csoport mondjuk Portugáliában, Görögországban és Magyarországon, akkor átlagosan pont ugyanannyi idő kell nekik az adott nyelvi szintre való eljutáshoz. (...) Ez nem azt jelenti, hogy a nyelvtanulás fázisaiban nem lehetnek kis különbségek. De mire a diákok eljutnak a használható nyelvtudás legalsóbb szintjeiig, addigra ezek a különbségek bőven kiegyenlítik egymást, semmilyen érdemi különbség nincs. Nyilván az egymáshoz közeli nyelvekre ez nem vonatkozik: ha egy spanyol tanul franciául, akkor lesz helyzeti előnye, ami csak magasabb szinteken egyenlítődhet ki.”

Így hát visszajutunk oda, hogy mindenekelőtt az idegennyelv-tanításon, a nyelvoktatás módszertanán kell változtatni ahhoz, hogy minél több magyar, minél több idegen nyelvet, minél magasabb szinten elsajátíthasson. „Valószínűleg többet kellene foglalkozni a nyelvtanulási folyamatban azzal, hogy mire jó vagy mire használható a nyelvtudás, hogy a nyelvtanulók számára világossá váljon, miért érdemes idegen nyelveket tanulni vagy tudni” – írja Einhorn Ágnes. Vagyis jó lenne valahogy túljutni azon a rendszeren, amelyben a diák a szókincstesztre néhány óra alatt bemagolja azt az 50 szót, és a megérdemelt ötös után gyorsan el is felejti, és helyette interaktívabb, élményközpontú oktatást kellene nyújtani.

Mivel ez nem nagy újdonság, Einhorn inkább azt kutatta, hogy miért nem tud megvalósulni ez a szemléletváltás. „Valószínű, hogy a különböző képzések és továbbképzések eredményeit, lényegi elemeit a résztvevők nem tudták teljesen beépíteni az életükbe. Sokszor trükköket és technikákat vittek csak magukkal, érdekes feladatokat, játékokat, amelyek nem álltak össze egységes szemléletté. Az is lehet, hogy túl nagy erőfeszítés lett volna az alapvetően konzervatív, tanárközpontú szemléletmóddal működő iskolai közegben elszigetelten más módon dolgozni. Nyilvánvaló, hogy a tanulók a különböző szemléletmódokat egyben élik meg, és nem lehet elvárni egy gyerektől, hogy az egyik órán csendben, befogadó pozícióban üljön, a másikon viszont aktívan és kreatívan működjön, kérdezzen és vitatkozzon” – írja tanulmányában.

Vagyis ott tartunk, hogy nemcsak nyelvpedagógiai, de teljes oktatási reformra lenne szükség ahhoz, hogy a számonkérés helyett a fejlesztés legyen az első az iskolákban. „A tanároknak azt a nehéz feladatot kell vállalniuk, hogy időnként szembemenjenek társadalmi normákkal és elvárásokkal, néha saját berögződéseikkel is” – írja az oktatáskutató. Csakhogy ezt elég nehéz elképzelni egy bezárkózó ország központosított oktatásában, amelynek döntéshozói láthatóan nem értik, hogyan működik a világ.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás

link Forrás