Riadó, érik a som!

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

A világ végéről importált divatgyümölcsök mögött az utóbbi időben méltatlanul háttérbe szorult a húsos som (Cornus mas), pedig szép, hasznos és finom növényről van szó, aminek ráadásul még a gyümölcse is egészséges. Különböző érdemei közül koronként más és más került előtérbe, a magyar pásztorok a fáját tartották nagyra, a brit botanikusok a virágáért ültették, a gyümölcse megaszalva pedig közkedvelt téli csemegének számított azok körében, akik nem akartak éhen halni. A magyar népi leleménynek köszönhetően persze a legtöbb helyen a somból is pálinka lett, de mivel már a lekvárhoz is rengeteg gyümölcsöt kell összegyűjteni, már nem sokan bajlódnak vele, a kirándulók többsége pedig talán azt sem tudja, hogy milyen gyümölcsöt lát.

A csodás somFotó: Wikimedia Commons

Pedig a som nem piskóta: egy Amerikában népszerű történet szerint magát Jézust is somból készült kereszten feszítették meg, így nyerte el jelenlegi formáját, az egykor tölgytermetű növény ugyanis elszégyellte magát, amiért tevékeny részt vett a megváltó meggyilkolásában, Jézus Krisztus ezért cserjévé változtatta, hogy soha többé ne készülhessen belőle kivégzéshez használatos kereszt. A történet persze nem található meg a Bibliában, és valószínűleg valamikor a huszadik században keletkezett az Egyesült Államokban, de jól mutatja, hogy a somnak azért van valamilyen nimbusza (a legnagyobb brit erdővédő szervezet, a Woodland Trust nem hívja fel a figyelmet a történet huszadik századi eredetére, de ahogy többen rámutattak, a som nem nagyon nő meg akkorára, hogy keresztre lehessen rajta feszíteni valamit, a mai Izrael területén meg pláne nem). A történet alapja egyébként valószínűleg egy versben keresendő, amelyben az ismeretlen szerző a somvirág négy szirmát a kereszt szimbólumának tekinti, a közepét pedig a töviskoronára utaló jelnek, a vérvörös bogyókat pedig nyilvánvalóan vércseppekhez hasonlítja.

A szent som

A húsvét és a som kapcsolatát a magyar hagyomány is ismeri. Mivel ez az egyik első virágzó növény tavasszal, a néphit hamar kapcsolatba hozta a kettőt, az ünnep előtt levágott és a házban vázába állított somfavessző a somtermő vidékeken hagyományos dekorációnak számított, máshol karácsony előtt szedtek somfagallyat a lányok, hogy az ünnepre kizöldüljön. Zsérén úgy tartották, hogy ha a lányok titokban magukkal viszik a vesszőt az éjféli misére, és megcsapják vele azt a legényt, aki tetszik nekik, meg is hódítják maguknak. Talán nem véletlen, hogy Krúdy Álmoskönyvében somfabottal álmodni azt jelenti, hogy nyalka udvarlóra vár a lányra – igaz, ha álmában somot eszik, nem udvarlóra, hanem hideg időre számíthat.

Lehet, hogy a Krisztus keresztjéről szóló történet a huszadik századból származik, de a somot más kultúrkörökben is különleges növénynek tartották. Több észak-amerikai indián törzs is szent faként tisztelte, sőt, akadt olyan is, amely szerint maga az életfa is som lehetett, ennek megfelelően a somot sok helyen vallási ceremóniák alkalmával fogyasztották, és a gyümölcsét is szentnek tartották. Egy cseroki legenda szerint az erdőben háromféle aprónép él: a kő, a babér és a som népe, ez utóbbiak csintalanok és vidámak, és gyakran megtréfálják az embert. 

A som a kelták számára is szentnek számított, bár ez nem olyan nagy csoda, hiszen ők a bodzát, a tölgyet és egy sor más fát is tiszteltek. Egy walesi versben, a Fák csatájában (Cad Goddeu) különböző tulajdonságokat társítanak a növényekhez, itt a som erős és védelmező szerepet kap (a vers egyik fordításában szerepel a som, egy másikban nem, de miután Tolkien is a somot felvonultató verset említi, valószínűleg az a hiteles). A kelta gyökerű országokban ennek megfelelően néhol talizmánként hordták magukkal a som faragott fáját, esetleg a levelét, és úgy tartották, hogy megvéd a balszerencsétől.

Görögök, rómaiak

Az biztos, hogy a gyűjtögetőket megvédte a balszerencsétől (meg az éhen halástól): Ovidius római költő az Átváltozásokban azok közé a gyümölcsök közé sorolta, amelyeket az ember már a mezőgazdaság megjelenése előtt is fogyaszthatott. 

„Ember nem kötelezte, kapák s eke föl se sebezte, és mégis megadott a mező mindent maga önként; mind megelégedvén a magától-lett eledellel, vackort gyűjtöttek, hegyi epret szedtek az erdőn, és somot és szedret, mely tüskés cserje között csüng”.

Ovidius idilliként írja le az állapotot, ahol a szeder meg a som csak úgy kínálja magát, de valószínűleg ő maga nem kurjongatott volna a boldogságtól, ha ezen kellett volna élnie. A költőt Krisztus után 8-ban Augustus császár száműzte Rómából, de a vagyonát nem kobozta el, így Ovidius valóban a költészetnek élhetett, nem kellett gyűjtögetnie. 

És a som valóban kínálta magát: a neolitikumban már bizonyíthatóan fogyasztották, Homérosz pedig az Íliászban és az Odüsszeiában is említi, igaz, ez utóbbiban nem túl hízelgő kontextusban: Kirké sommal és makkal eteti Odüsszeusz disznóvá változtatott útitársait. Maga Odüsszeusz is csak azért menekült meg a disznóságtól és a somevéstől, mert Hermész tanácsára korábban fokhagymát evett.

Odasom a som

A savanyú és apró gyümölcsnél azonban sokkal érdekesebb volt a som faanyaga, még akkor is, ha nem ezen feszítették meg Jézust. Pauszaniasz Periégétész görög utazó és történetíró szerint somfából épült a trójai faló is, ami ugyan valószínűtlen, de nem tűnik sokkal valószínűtlenebbnek, mint hogy egy ostromlott városba bevigyenek egy őrült nagy, fából készült lószobrot. 

Az viszont nem tűnik lehetetlennek, hogy a faló valójában egy faltörő kos volt somból, ami elsőre elég nagy biológiai katyvasznak tűnik, de mivel a környéken ez volt a legkeményebb faanyag ebben a korban, könnyen lehet, hogy erre esett a görögök választása. Vergilius az Aeneisben azt írja, hogy „a som harcban előnyös”, jó gerely készül belőle, ennek megfelelően időtlen idők óta népszerű szerszámnyélnek, botnak és hasonló felhasználási körökben. Nem véletlen, hogy angol nyelvterületen dogwoodnak (is) hívják: ennek valójában semmi köze nincs a kutyákhoz, az elnevezés a kelta dag vagy dagga szóból származik, ami nyársat jelent. Ennek ellenére, és persze a hasonlóság miatt a som kérgéből készült főzetet a néphit hatásosnak tartotta a kutyák rühösségére, arra azonban nincs bizonyíték, hogy a lé valóban elpusztítaná a rühatkákat.

Somgyűjtés 

Enni és fegyvernek használni viszont lehet a somot. A magyarság valószínűleg a honfoglalás előtt a török népek révén ismerhette meg a csalán, a bojtorján, a kökény és a som fogyasztását, maguk a szavak is török eredetűek. Az erdei gyümölcsök fogyasztása és gyűjtése aztán egészen sokáig meg is maradt: a jobbágyságnak még a 17. században is jelentékeny mennyiségű erdei gyümölcsöt kellett beszolgáltatnia, de az aszalt som téli felhasználása egyes vidékeken egészen máig tartja magát.

Varga Anna botanikus és társai az erdélyi Sztánán vizsgálták a vadgyümölcsfák népi ismeretét és használatát, a területen a két legkedveltebb gyümölcs pedig éppen a som és a vadkörte volt. Somból gyakran ültettek a kertekbe is (ez nem erdélyi jellegzetesség, dísznövényként a brit parkokban is előszeretettel ültettek somot a 16. század óta), de a legtöbbet a falu szélén, a Somos-oldalon gyűjtötték belőle. Nem véletlen: bár létezik nemesített, nagyobb gyümölcsű vagy akár sárga színű váldozata is, a som hagyományos terepe az erdőszél és a legelő.

Superfood

A som nem túl igényes növény, kártevői alig akadnak, vízigénye csekély, a talajban nem túl válogatós, és még árnyékban is terem, bár a napot jobban szereti. A fás legelő ideális terep a számára: amikor kivágták az erdei fákat, az emberek gyakran meghagyták a hasznosnak ítélt erdei gyümölcsöket, Sztánán jellemzően a somot és a vackort. Ezzel az üzlettel mindenki jól jár: a juhok vagy kecskék legelőt kapnak, a gyümölcsfák több fényt és trágyát, az emberek pedig gyümölcsöt, amiből pálinkát, bort vagy aszalványt készíthetnek. Gyógyszerként is hatékonynak tartották, a somból készült kompótot hasmenésre és gyomorbántalmakra használták, a pálinkát pedig jó lázcsillapítónak ismerték.

Egy kosár somFotó: Dippold Ádám

Az biztos, hogy a som tele van C-vitaminnal, újabb kutatások szerint pedig sok antioxidánst is tartalmaz, segíti a máj és a vese működését, ami meg is felel a hagyományos gyógyászati alkalmazásának. Egy szlovák kutatás szerint már Krisztus előtt 450-ben is ismert volt a gyógyhatása, elsősorban gyulladáscsökkentőként alkalmazták, később úgy tartották, hogy a vércukrot is csökkenti. A hagyományos kínai gyógyászatban is a veseműködés szabályozására használták.

A som gyümölcse kétszer annyi aszkorbinsavat tartalmaz, mint a narancs, a belőle nyert gyümölcslében pedig tízszer annyi kalcium található, mint más gyümölcslevekben. Sok káliumot és magnéziumot is tartalmaz.

Az erdőszéli superfooddal egyetlen gond van: a begyűjtése. A cserjék akár 7-9 méter magasra is megnőnek, a szabadon álló példányok köré ponyvát, lepedőt terítve lerázható a termés, ez az erdőben viszont nehezen kivitelezhető. Akinek van hozzá kedve és türelme, kézzel is szedheti a bokorról a szemeket – ez nyilván az alacsonyabb növésű cserjéknél kivitelezhető. A gyümölcsöt Sztánán még a nyolcvanas években is árulták, mára kevésbé ismert, bár több környező országban a mai napig termesztik különböző változatait, bár Európa nagy részén leginkább dísznövényként ismerik. 

Lehet, hogy ez változni fog: a somnak szerény igényei vannak, alkalmazkodóképes, jól ellenáll a betegségeknek, tűri a szárazságot, és annak ellenére, hogy Dél-Európában található az őshazája, 1400 méteres magasságig is megél, a gyümölcs vitamintartalmának köszönhetően pedig elképzelhető, hogy a jövőben a fenntarható gyümölcstermesztésben is nagyobb szerepet kap majd, mint mostanában.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: