Lisztkukacos szendvics, rovarmüzli, palacsinta és nokedli alombogárlisztből: megfőztük és megettük, hogy neked ne kelljen
Könnyű és roppanós, az íze enyhén megavasodott kölesgolyóra emlékeztet. Olyan, mintha semmit sem ennél, és közben iszonyatosan laktató. Van, aki a kukacevés gondolatától is borzong, de a látványától már szinte mindenki, és a jelek szerint még a kutyákat is megosztja az a kérdés, hogy étel-e ez, vagy sem. De ha a lisztkukac lesz a jövő superfoodja, én állok elébe.
Az Európai Bizottság, majd az Európai Unió élelmiszer-biztonsági hatósága 2021 első felében engedélyezte a lisztkukacból készült élelmiszerek fogyasztását és forgalmazását, a magyarországi webshopokban pedig rögtön megszaporodtak ezek a kalória- és fehérjedús termékek, és elő-előkerülnek a rovarsnackeket ajánlgató hirdetések is.
A termékmarketing többféle irányt vehet, ha az a cél, hogy ehető rovart adjanak el: az Eat Grub termékeinél például tudományosan indokolnak, a csomagolás pedig visszafogott: cél „a nyugati étkezési kultúra forradalmasítása azáltal, hogy a rovarokat az étrend elengedhetetlen részévé teszik”, továbbá az ehető rovar tápanyagokban gazdag és ízletes. A húszgrammos rovarsnack sajnos hetek óta nem rendelhető. A CrazyShopban korábban kapható ehető lisztkukac már annyira elfogyott, hogy a link gyűjtőoldalra visz, pedig itt különösen kíváncsivá tett, hogy a Steve-O vonalon gondolták eladni a terméket: azaz, ha már senki nem kér a super sperma gumicukorból, dobd fel a partit egy újabb őrült ötlettel, és EGYÉL KUKACOT (esetleg tegyél belőle valakinek az italába).
Kapcsolódó cikkünkben a rovarevés jelene és jövője:
Ahol végre sikerrel jártam, az a készséges és türelmes eladónak bizonyuló osztrák Vitalabo webshop volt. Tetszett, hogy a Zirp rovartermékek csomagolása erősen épít a rovarok cukiságfaktorára (ha beszélhetünk ilyesmiről), a marketing pedig az egészség- és környezettudatos vásárlót célozza. De a natúr szárított lisztkukac legfőbb vonzerejét az adta, hogy egyáltalán készleten volt, mert ez ritka a magyar online rovarpiacon. (Itthoni boltokban pedig egyelőre hiába keressük ezeket a termékeket, ahhoz magyarországi engedély is kellene.)
A webáruházban időről időre kapható ugyanennek a lisztkukac-snakcnek a sózott változata, „gyengéden füstölt és fűszerekkel ízesített” tücskök, lisztkukacporral kevert félkész rizottó, továbbá a gyászbogárfélék közé tartozó alombogár lárvája (angolból tükörfordítással Buffalo-féreg) – csokiba mártva. Kis gondolkodás után végül még az utóbbi lárvából készült rovarlisztet is hozzácsaptam a rendeléshez, hogy mindenre elszánt tesztelőtársaimmal tészta-alapanyagként is kipróbálhassuk a jövő fehérjeforrását. (Arról, hogy milyen élettani hatásai vannak a rovarevésnek, mennyire fenntartható ennek az élelmiszernek az előállítása, hogy hogyan áll a rovarfogyasztás piaca, szabályozása, a másik cikkemben olvashatsz részletesebben.)
Nem olcsó mulatság
Lehet, hogy majd ez menti meg az emberiséget az éhezéstől, de ebben a pillanatban a rovarevés nem olcsó mulatság: a 25 dekagrammos Isaacpure alombogárlárva-liszt magánszemélyeknek szállítással együtt 9890 forint, míg a 18 grammos szárított lisztkukac szállítási díj nélkül 1900 forint – az előbbi tápértéke összesen 5760 kcal 1275 kcal, míg a csomag lisztkukacé 384 kcal 108 kcal. (Korábban rossz tápértéket adtam meg, alaposan megtévesztett a termékleírás. A hibáért elnézést kérek, olvasónknak köszönöm, hogy szólt.) A feldolgozott lárva kilója tehát méregdrága, így ez az étel ebben a formájában egyelőre nem oldja meg az élelmiszerválságot.
Az alombogárlárva 100 grammonként 2303 510, míg a lisztkukac ebben a formában 2135 600 kalória. Összehasonlításképpen 100 gramm zsírosabb marhahússal 332 kcal-t, ugyanannyi sertészsírral 897 kcal-t vesz magához az ember, a libazsír és a kacsazsír 100 grammja ugyancsak 900 kalória körül alakul. A felsoroltakhoz képest a lisztbogár lárvája rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, réz-, cink- és foszfortartalma jelentős, B7 és főként B9 vitaminban, azaz folsavban gazdag. Tehát ha ismerünk jó gyomrú, új élményekre nyitott nőt, aki a terhesség elején jár, ne vessük el rögtön egy ajándék rovarsnack gondolatát. Fontos viszont, hogy ne fogyasszon a kukactermékekből, aki allergiás a házi poratkákra, rák- és kagylófélékre, puhatestűekre!
A csomag kibontásánál szembeötlő volt, hogy milyen kevés is 18 gramm lisztkukac, igaz, hogy elég lassan fogy. Amikor a Qubit szerkesztőségében rendelkezésre álló szerény eszköztárral kinyitottuk a zacskót, viszont egyből nyilvánvalóvá vált, hogy milyen sok is az a 18 gramm kukac, ha arról van szó, hogy benne kell maradniuk a tasakban. A zacskó csak úgy hányta magából a pelyvakönnyű és meglepően törékeny jószágokat, a jövő kukacbarát konyháiban tehát a borsszóróhoz hasonlóan kell majd kell lennie praktikus kukacszórónak is.
(Zene: Tankcsapda – Jönnek a férgek)
A lisztkukacok rakoncátlansága lendületet adott a tesztbrigádnak. Pillanatok alatt előállít a mozzarellagolyós saláta, és bár a kezembe szórt kukacok látványa kicsit elbizonytalanított, a salátával együtt fogyasztott kukac kifejezetten kellemesnek bizonyult.
Ezen a ponton át is adnám a szót Vajna Tamás tesztelőnek és agrár-szakújságíró kollegámnak, aki palacsintasütésben jártas alanyként szállt be az emberkísérletbe: „A közönséges lisztbogár (Tenebrio molitor) fagyasztott és szárított lárvája kellemes meglepetés. Önmagában fogyasztva íze leginkább a sózatlan földimogyoróé, de annál teltebb, umamisabb, animálisabb.”
„A hummusszal kent barnakenyéren a lisztkukac inkább látványelem, mert az ízét elnyomta a kenyér és a pikáns hummusz, viszont mozzarella-golyóval ismét érvényesült a mogyorós bukéja. Müzlibe keverve nem kóstoltam, ezért csak Hegyeshalmi kolléga grimaszai alapján tudom elképzelni a rovarfehérje élvezeti értékét, illetve értéktelenségét.”
Bár a tejes müzliben a lárvák mintha megpocakosodtak volna, ami nehezítheti az önfeledt fogyasztást, a végtermék szerintem finom volt, hiszen a kukac valójában semmit sem változtatott a keverék ízén. Hegyeshalmi tesztelő kolléga arckifejezését megörökíteni sajnos nem sikerült, de a müzlikészítés valahogy így nézett ki.
(Zene: Turbonegro – You Give Me Worms)
A látvány kedvéért almába is megpróbáltuk integrálni a lisztkukacokat, ez meglehetősen nehéz volt, mert a kukacok jóval porhanyósabbak, mint amilyennek látszanak, végül az alma villával történő preparálása után két lárvát el tudtunk helyezni a gyümölcsben. Nekik az alma ízbombájához képest semmi esélyük nem volt zamatosnak lenni, így az alábbi felvétel csak látszólag olyan bizarr, valójában sima almaharapással egyenértékű. Gyerekkorodban sem érzékelted a kukacot a még nem rohadt gyümölcsben, csak ha kibontottad, és megnézted, nem? Na ugye.
Hamarosan a kukaclisztre váltottunk, hogy galuskát és palacsintát készítsünk belőle, bár a szagától (száraz kutyaeledel) először visszariadtunk. Vajna kolléga szerint „a magyarul penészevő gabonabogár vagy alombogár néven ismert Alphitobius diaperinus fagyasztott és szárított lárvájának lisztje bizarr termék. Illata inkább szag, és a színe sem utal ehető alapanyagra.”
Az igazi Steve-O-élményt sajnos meggátolja, hogy tésztákat csak rendes gabonaliszttel keverve készíthetünk belőle, nincs olyan, hogy almás pite kizárólag rovarlisztből. Tamás mondja a receptet: „Finomliszthez keverve, nagyjából egy a négyhez arányban tök jól kikeverhető palacsintatészta lett belőle, még villával dolgozva is csomómentesre sikerült. A matéria sütéskor is jól viselkedett, a nyersen árasztott szag is eltűnt. A palacsinták vastagságán lehetett volna valamelyest csökkenteni, de nem mertem kevesebb tésztát a serpenyőbe merni. De így is átsült, érzésre ugyanannyi idő alatt, mint a hagyományos recept szerinti tészta. Vagyis teljesen ehető lett. Az is igaz, hogy az érzékszervi vizsgálatot, vagyis a kóstolást nagyban megtámogatta Rácz kollegina édesanyjának fölséges házi lekvárja.”
(Zene: Aphex Twin – Pancake Lizard)
A galuskakészítést nagyban megkönnyíti, ha a felhasznált szárazanyag negyedét-harmadát (nokedlit ugye érzésre készít az ember) lárvaliszt adja. A rendszerint legalább enyhe kézfájással járó, kitartó keverésre nem volt szükség, itt pillanatok alatt összeállt a szaggatható állagú rovargaluska-tészta, ami főzés közben sem viselkedett másként, mint a hagyományos pörköltköret. Az eredmény meglehetősen rágós volt, és a jelek szerint kevesebb só is kell a lárvaaprólékkal felülött lisztbe, mintha csak finomlisztből lenne a galuskánk. Összességében teljes kiőrlésű lisztből készült galuskára emlékeztetett a végeredmény, szóval a gyerekeim biztosan nem ennék meg.
(Zene: Churchwood – Can O’ Worms)
Itt lényegében fordult a kocka a tesztcsapatban, mert a rovarlisztből készült palacsinta és galuska jobban elnyerte a fiúk, valamint az időközben befutó Pongrácz Évi tesztelőnk tetszését – Évi szerint a palacsinta jobb volt, mintha teljes kiőrlésű lisztből lett volna, mert ez nem volt olyan száraz, mint az undok biopalacsinták általában. Rádi Gábor videósunk, bár vegán, de legalábbis vegetáriánus, bátran kóstolgatta a rovarlisztes ételeket, és kifejezetten elégedettnek tűnt.
Én viszont még anyukám csodás vegyeslekvárja ellenére sem lelkesedtem az alombogárlárvás tésztaételekért, különösen nem a galuskáért, ami hagyományos formájában a gyengém. Talán azért, mert nem tudtam elvonatkoztatni a nyers lárvaliszt jellegzetes szagától (állítólag a natúr fehérjeporok is hasonlóak), vagy mert túlságosan bekukacoztam az elején. Szóval az a gyanúm, hogy a hazahozott maradékból hamarabb fog elfogyni a kukac formájú kukac, mint az irdatlanul soknak tűnő, barnás rovarliszt.
Az állattakarmányozásban rég bevált összetevő a rovarfehérje, így nem volt annyira meglepő, hogy négylábú tesztelőnk, Benő kutya lelkesen ette a galuskát a kezemből. A szárított lisztkukacra azonban így reagált:
(Zene: Nobuo Uematsu – Electric Chocobo / Pan Sonic – Hertsilogia)
Mondhatnánk, hogy a kutyának sem kell a jövő superfoodja, de a labradorkeverékek világában más megítélés alá esik a kérdés: a kaja az kaja, diszkrimináció nincs. Mozzi kutya itthoni utótesztelőként ugyanis udvarias, jól fésült arcát kezdi mutatni, ha kukac van kilátásban, mintha csak jutalomfalatot várna. És be is lefetyeli persze.
Felmerül a kérdés, mi értelme van annak, hogy a magyar konyhában hagyományos, szénhidrátban dús tésztaételeket fehérjével pakoljuk meg, és még kalóriadúsabbá tegyük. Igaz, ami igaz, nem sok. Nem véletlen, hogy a kiadós alombogárlárva-lisztet müzlihez vagy zabkásához keverve, shake-hez vagy smoothie-hoz ajánlják, magyarán szólva olyan ételekhez, amiknek az élvezeti értékén nem sokat ront a rovarfehérje. Testépítőknek egészséges fehérjeforrás, vegáknak, vegánoknak – amennyiben a rovarok kihasználásával nincs gondjuk – fehérjepótlás.
És a végére egy jó hír: ha valaki igazán etikus szeretne lenni, és nemcsak a nagyipari állattartásból származó hús fogyasztásával, hanem a termékek kiszállíttatásával sem akarja terhelni a környezetet, rendelhet magának házi lisztkukacfarmot. Így amellett, hogy felhasználhatja az élelmiszer-hulladékot, helyben tenyésztheti magának a müzlibevalót. Sokáig kell görgetni az oldalon, mire kiderül, mégis hogyan kell eltenni láb alól a lisztbogár-gyerekeket, de mindjárt meg is nyugtatnak, hogy nem fáj nekik: „ha akarod, úgy arathatod le a teljes nagyságot elért lisztkukacokat, hogy egy napra mélyhűtőbe teszed őket (olyan ez nekik, mint az elalvás, ne aggódj), utána pedig elkészítheted őket reggelire, ebédre, vacsorára, vagy nassolnivalónak”.
Végül is ha a jövőben elképzelhető az az apokaliptikus lehetőség, hogy magunknak kell gondoskodnunk a táplálékról (és nem úgy, hogy boltba megyünk), nem árt, ha megszokjuk, hogy olyan állatokból pótoljuk a fehérjét, amiket képesek vagyunk megölni.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
