A genomszerkesztés egyáltalán nem ördögtől való. Az olyan új technológiák, mint a 2020-ban kémiai Nobel-díjjal elismert CRISPR/Cas9 rendkívüli eredményeket hoztak számos területen a gyógyszerfejlesztésektől az orvosi terápiákon át az élelmiszeriparig. A génmódosított növények (GMO) jelenlegi mezőgazdasági termesztése viszont úgy mélyíti az ökológiai válságot, hogy nem jelent megoldást a világ élelmezési problémáira.

Ezzel a két állítással foglalható össze az immár bécsi székhelyű Central European University (CEU) Bibó István Szabadegyetem néven indított sorozatának február 9-i eseménye. A GMO és biogazdálkodás a klímaváltozás árnyékában címmel online megtartott kerekasztal ugyan a tervek szerint a magyarországi mezőgazdaság jövőjével is foglalkozott volna, de addig nem jutottak el a közel kétórás beszélgetés résztvevői.

Hiányzó eredmények

A körkapcsolás során a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakértőjeként dolgozó Gáspár Csaba kivételével minden meghívott megkérdőjelezte a genetikailag módosított organizmusok közcélú termesztésének létjogosultságát. Egyedül a magát semlegesnek mondó Gáspár vélte úgy, hogy a végtermék mennyisége és minősége az egyedüli lényeg, a különféle technológiai megoldásokat pedig érdemes ötvözni annak érdekében, hogy a Földön senki se maradjon éhes.

A beszélgetés kiegyensúlyozatlanságára beköszönésekor Darvas Béla ökotoxikológus-agrármérnök is figyelmeztette a hallgatóságot. Szerinte Magyarországon nyílt szakértői vitára utoljára a 2000-es évek elején volt példa, miután azonban kollégáival először publikáltak a GMO-vetőmagokat gyártó vállalatoknak nem tetsző kutatási eredményeiket, az ilyen eszmecserék már a szervezéskor meghiúsultak.

A szóban forgó technológia szántóföldi mezőgazdasági alkalmazása melletti érveket a sportszerűség jegyében azért vázlatosan ismertették a résztvevők. Darvas szerint ezek közül a vírus- és baktériumfertőzések elleni védelem az egyetlen terület, ahol a gyakorlati termesztésben is hasznos eredményt értek el az eddigi genomszerkesztésekkel. A rovarkártevőkkel szembeni génmódosítások azonban éppúgy kudarcosnak bizonyultak, mint a hozamnövelésre irányuló kísérletek: „Az utóbbi hiányában a GMO-k termesztése aligha oldja meg a globális élelmezési problémákat” – jelentette ki az ökotoxikológus.

Fehér Judit, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet agrármérnök munkatársa szerint az ENSZ mezőgazdasági szervezete, a FAO legújabb felmérései szerint globálisan bőven elegendő volna a megtermelt élelmiszermennyiség, és a több mint 800 millió ember éhezését gazdasági eszközökkel, az elosztási láncok átalakításával meg lehetne szüntetni. Ehhez nincs szükség a GMO-k nagyüzemi termesztésére sem, mivel tudható, hogy Európa és Észak-Amerika kivételével az élelmiszer 75 százalékát családi gazdaságok állítják elő világszerte, a világ szántőföldjeinek közel 90 százalékán pedig nem ételalapanyagokat, hanem a haszonállatok takarmányát, illetve üzemanyagnak valót és ipari nyersanyagot állítanak elő.

További érv szokott lenni a génmódosított növények mellett, hogy művelésük kevésbé terheli meg a környezetet, mint a hagyományos szántóföldi növényeké. Csakhogy a gyakorlatban ugyanúgy vetik és aratják őket, mint a hagyományosan nemesített fajtákat. A sok száz és ezer hektáros egybefüggő táblákon, intenzív eszközökkel és rendkívül sokféle kémiai anyag felhasználásával művelt monokultúrák pedig bizonyítottan ökológiai sivatagokká változtatják a tájat – mondta Fehér.

„Egyetlen szupertulajdonság nem elég az alkalmazkodáshoz” – utalt a növények szárazságtűrését génszerkesztéssel felerősítő kísérletekre Ács Sándorné agrármérnök és környezetvédelmi szakmérnök, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és a két évtizedes működése után 2013 őszén beszántott kishantosi ökológiai mintagazdaság alapítója. Szerinte mára nyilvánvalóvá vált, hogy a klímaváltozás a környezeti feltételek összességét alakítja át, így egy-egy növényi képesség felturbózása nem elegendő az alkalmazkodáshoz. Már csak azért sem, mert abban a fajok önmagukban legfeljebb ideig-óráig lehetnek sikeresek. Az ökológiai kutatások eredményei azt mutatják, hogy az élő rendszert alkotó ökoszisztémák képesek egészségesen adaptálódni.

Ács Sándorné szerint a legfrissebb modelltanulmányok alapján egyetlen földlakó sem maradna éhen a 8 milliárdból akkor sem, ha világon mindenki átállna a vegyszermentes gazdálkodásra, bár ehhez a pazarló és rengeteg hulladékot termelő ellátási láncok radikális átalakítására is szükség volna.

Leutánzott természet

„Az élővilágban a sokféleség jelenti a stabilitást, a diverzitás az egyensúly alapja” – fogalmazott Rodics Katalin biológus, a Greenpeace környezetgazdálkodási szakértője. Erre utalnak a génbankokban őrzött régi tájfajtákkal folytatott nemesítési kísérletek eredményei, de ez a célja az ökológiai tájhasználatnak is. Ács Sándorné szerint az alkalmazkodás egyik kulcsát a teljes élőhely egyensúlyára törekvő ökológiai gazdálkodásban már évtizedek óta használt művelési módszerek jelenthetik. A klímaváltozás mezőgazdasági vetületeivel foglalkozó szakemberek szerint a létfontosságú vízgazdálkodást ugyanis nem lehet kiszakítani a természet körfolyamataiból, mert visszaüt, ha nem teljes a tápanyagok talaj-növény-állat-ember-talaj útvonalat bejáró ciklusa.

A sokszínű vetésforgók és az egyszerre elvetett növénytársulások sem csak a talaj műtrágyázás nélküli tápanyag-visszapótlását szolgálhatják, hanem, mint Ács Sándorné felhívta rá a figyelmet, arra is jók, hogy csökkentsék a terméskiesés kockázatát. Vagyis azt, hogy ne egyetlen haszonnövény sikeres vagy sikertelen termése határozza meg az adott terület jövőjét. Szerinte a konvencionális mezőgazdaság életképessége azon is múlik, hogy az ökológiai műveléshez hasonlóan sikerül-e újra megteremteni a szántók és környezetük egységét. A mezsgyehatárt kijelölő dűlőutak melletti cserjés-fás, úgynevezett mezővédő sávok nemcsak a fajgazdagságot szavatolják, de a termőterület mikroklímáját is biztosítják.

A természethez közelítő sokféleség, pénzügyileg is megtérülő előnyeit egyébként már a nagyüzemi mezőgazdaság is kezdi felismerni. A szántóföldek közé telepített biodiverzitás-szigetek, vagyis a természetes helyi vegetációt mintázó vadvirágos rétek a kutatások szerint jelentősen ellensúlyozhatják az intenzív művelés sokféleséget csökkentő hatásait. A terméshozamot bizonyítottan növelő beporzó rovarok megtelepedésével ráadásul közvetlen hasznot is hajtanak.

Korábbi kapcsolódó cikkeink: