A Visszatérés az űrbe első látásra Elon Musk propagandafilmjének tűnhet, de sokkal több annál

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

- Mit tanácsolnátok azoknak a gyerekeknek, akik űrhajósok szeretnének lenni, ha felnőnek?
- Tanuljatok meg oroszul!

A kérdést Stephen Colbert amerikai műsorvezető tette fel a NASA 30 évig futó Space Shuttle űrprogramjának utolsó küldetésén szolgáló űrhajósoknak, 2011 augusztusában, néhány héttel azután, hogy hazatértek a történelmi misszióból. A meglepő, de az amerikai űrkutatásra akkoriban jellemző frusztrációt jól tükröző választ pedig az a Sandra Magnus adta, aki háromszor járta meg a világűrt – akkor úgy tűnt, hogy az utolsó olyan küldetés tagjaként, amit az Egyesült Államok területéről indítottak.

Az amerikai űrprogram drága volt, korszerűtlen, kihasználatlan és folyamatos technikai problémák sújtották, ezért 2011-ben úgy döntöttek, hogy a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) induló amerikai űrhajósokat a továbbiakban az orosz űrügynökséggel, a Roszkoszmosszal való együttműködésben, Szojuz rakétákkal küldik fel az űrbe, orosz földről. Az egykor dicső amerikai űrkutatási álmok általános depresszióba fordultak át, és nem egész 40 évvel az utolsó Holdra szállás után nem igazán lehetett látni, van-e jövő.

És akkor jött egy fiatal, buzgó dotkommilliárdos, egy csapat mérnök és programozó, és bonyolult algoritmusokkal megtámogatott barkácsrakétáikkal megmentették az amerikai űrálmot.

Elon MuskFotó: Netflix

Legalábbis ez az a legenda, ami Elon Musk és a SpaceX szerepéről a fejekben él, és bár van benne igazság, a teljes sztorit szépen helyre teszi a Netflixen megjelent Visszatérés az űrbe (Return to Space), a sziklamászós Free Solóval Oscar-díjat nyert (és tehetségét legutóbb a barlangi mentőakciós The Rescue-val bizonyító) Elizabeth Chai Vasarhelyi és Jimmy Chin párosának dokumentumfilmje.

Magánűrkutatási gyorstalpaló

Tény, hogy nehezen indult a biznisz. Elon Musk 2002-ben megunta az online világot, és az eBay érdeklődésére 1,5 milliárd dollárért (többedmagával) túladott a PayPal nevű cégén. Az űrkutatás nagy rajongójaként azon bosszankodott, hogy a NASA és úgy egyáltalán az űrutazás világa unalmassá vált – ahelyett, hogy a Holdra, sőt inkább már a Marsra vinnénk embereket, egy Föld körül keringő kutatóközpontba küldözgetjük a világ legjobb pilótáit és mérnökeit, oda-vissza. Nagy cucc.

A még eredeti hajával kopaszodó, a techplayboyság helyett egyszerű nerdszerepben villogó Musk elkezdett űrmérnökökkel haverkodni, és Moszkvába járt olcsó rakétát nézni, a délnyugat-amerikai Mojave-sivatagban pedig amatőr rakétashow-kon építgette tovább a kapcsolatait. Itt találkozott egyik első alkalmazottjával, a német Hans Koenigsmann-nal, aki a SpaceX-ben űrmérnökként és műholdszakértőként dolgozott egészen 2021-es nyugdíjba vonulásáig, a dokumentumfilmben pedig gyakorlatilag a néző proxyját testesíti meg – tőle tudjuk meg az első találkozás történetét, hogy milyenek volt a korai évek, és milyen volt igazán közelről Elon Muskkal dolgozni.

Amikor Elon Musk a rendezők kérdéseire válaszol, már a milliárdos businessman áll előttünk, megfontolt válaszokkal, a különc zseni szerepében. Kicsit ezért is tűnhet propagandafilmnek – ugyanazokat a paneleket ismétli („célunk, hogy az ember a világűr meghódításával bolygóközi fajjá váljon”), és kimért stílusban dicsőíti munkatársait. Ezért felüdülés, amikor Koenigsmann vagy éppen a SpaceX-elnök Gwynne Shotwell mutatja be a SpaceX történetét, hiszen mint az archív felvételekből is kiderül, ők voltak azok, akik megvívták a harcokat, miközben – a kétségtelenül elszánt, kitartó és igen, zseniális – Musk minden pénzét belepumpálta a sokáig nevetség tárgyául szolgáló víziójába.

Az első Falcon rakétán négy éven át dolgoztak a cégnél, hogy aztán három éven belül háromszor is felrobbanjon. Szívszorító látni az irányítóteremben készült felvételeket, ahol a lihegve imákat mormoló Musk és mérnökei sokadjára szembesülnek azzal, hogy már megint harminc másodperc alatt ment a kukába egy év munkája. 2008-ban egyszerre állt a csőd szélén a SpaceX, a Tesla és Musk személyesen. Koenigsmann már a távozását tervezgette, amikor Musk behívta egy tárgyalóba, hogy elmondja, az utolsó dollárjaiból még futja egy negyedik próbálkozásra, de ha az sem sikerül, mindennek vége. Persze, hogy sikerült – és milyen jót tett ez a dokumentumfilmnek is, a sok kudarc után jó látni a magasba dobott headseteket, a monitorok mögött ölelkező csapatot.

A Falcon 9 rakéta első fokozatának irányított visszatérése a FöldreFotó: Netflix

Ha valahol meg kell húzni a magánűrkutatás aranykorának kezdetét jelző vonalat, az itt van. Az USA, Oroszország és Kína után a SpaceX lett a negyedik entitás, amely sikeresen pályára tudott állítani egy rakétát. Ez három ország és egy nagy álmot dédelgető befektető. A korábbi kísérleteket egyébként szintén támogató NASA ekkor 1,5 milliárd dolláros szerződéssel kínálta meg a céget, így legalább annyira megmentette a SpaceX-et, mint amennyire a SpaceX később megmentette a NASA-t.

Nem Musk a főszereplő, és a legjobb pillanatokra a legvégéig kell várni

Ami ezután jött, azt már jól ismerjük, így a film sem pazarol rá sok képkockát. Musk személyisége kettévált: a szakmában maradt a sci-fi-szerű ötleteket (újrahasználható rakéta? hittük, ha láttuk) megvalósító vizionárius, a magánéletben pedig elindult a totális megőrülés útján, twitterestül, lángszóróstul.

Valójában a SpaceX múltját taglaló rész csak körítés, mint az a film harmada felé közeledve kiderül, és a 2020-as szenzáció, a Crew Dragon Demo–2 misszió előtt, alatt és után forgatták a Visszatérés az űrbe nagy részét. Ez volt az a küldetés, amikor a Space Shuttle program befejezése óta, tehát kilenc év után először újra amerikai földről küldtek embereket az űrbe, illetve a Nemzetközi Űrállomásra. Magáncég pedig először hajtott végre ilyesmit.

A történelmi tett előzményeiről újabb dicsőítő beszámolók útján értesülhetünk, ismét terjengeni kezd a propagandaszag. „A SpaceX nem fél a kudarctól, hanem felvállalja” – mondja egy beszélő fej. „A NASA csak akkor épít meg valamit, ha azt papíron 5000-szer leellenőrizték, a SpaceX ennek a szöges ellentéte: megépítik, és majd kiderül, mi romlik el” – mondja egy másik. Itt már érezzük, mert éreztetik, hogy a mérnökök és a programozók valójában rocksztárok, Musk pedig az a frontember, aki ugyan nem maga írja a dalokat, de az alapötlet általában tőle származik.

Doug Hurley és Bob BehnkenFotó: Netflix

Ja, igen, a Demo–2. Szóval a film valódi főszereplői a küldetés két űrhajósa, Doug Hurley és Bob Behnken, két igazi szuperhős, bár az űrparancsokságot is vállaló vadászpilóták és az űrsétában verhetetlen gépészmérnökök ritkán járnak köpenyben. Megtudjuk, milyen nehéz összehozni egy problémamentes rakétaindítást (nagyon), mennyi áldozatot kell hoznia egy családos űrhajósnak (sokat), és milyen körülmények között töltik az utazás előtti karantént (luxus).

Kiderül, mi az a „launch juju”, vagyis azok a babonák, amiket a NASA és a SpaceX munkatársai a kilövés napján betartanak: van, akinek különleges zoknija van ilyen alkalmakra, mások csak piros ruhát vesznek fel, vagy épp csak a piros ruhákat mellőzik, megint mások pedig a sikeres indításig nem borotválják le a szakállukat.

A SpaceX elnöke, Gwynne Shotwell Skóciában volt, amikor először sikerült pályára állítani egy rakétájukat, ezért azóta egy Skócia feliratú papírt tesz a cipőjébe minden kilövési naponFotó: Netflix

A film legérdekesebb része talán csak ekkor, a vége felé kezdődik. A Demo–2 küldetést 2020-ban nagyjából mindenki addig követte kitüntetett izgalommal, amíg fellőtték az űrbe a csapatot. Megvolt a történelmi esemény, köszönjük, viszlát. A filmből viszont kiderül, mi történt ezután, és amit látunk, sokkal érdekesebb egy égbe emelkedő rakétánál. Az űrhajósok és a földi kapcsolattartó (a híres ground control) közötti beszélgetések, a Dragon kapszulában az éjszakát átalvó legénység, a dokkolás izgalmai, az űrállomáson egymást ölelve üdvözlő asztro- és kozmonauták.

Az ISS-nek külön blokkot szentel a film, ami szintén odaszögezi a nézőt a kissé hosszúra nyúlt intró után a képernyő elé, hiszen ilyen jó minőségben ritkán látni a súlytalanságban dolgozó űrhajósok mindennapi életét. És kifejezetten üdítő arcokat, sztorikat társítani azokhoz a nevekhez, amiket az ember simán végigszkrolloz az ISS-expedíciók nyers adatoktól nehéz Wikipédia-oldalán. Jó látni az űrséta közben beszélgető és persze fontos munkát végző embereket, akik naponta 16 napfelkeltét és napnyugtát látnak a Föld fölött keringve.

A folyadékot magába szívó vákuumos készülék, amit pisiléshez használnak az űrállomásonFotó: Netflix

A Visszatérés az űrbe valószínűleg nem kiáltott olyan tehetséges rendezőkért, mint Vasarhelyi és Chin, de az irányítótermekben vagy az űrállomáson megörökített, ritkán látott pillanatokért és a magánűrkutatási gyorstalpalóért már megérte elkészíteni. 

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: