Nem jön össze a másfél fokos klímacél
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Damon Matthews, a kanadai Concordia University kutatója szerint ideje tiszta vizet önteni a pohárba, és kijelenteni, hogy lehetetlennek tűnik a párizsi egyezményben foglalt másfél fokos klímacél betartása. Ahhoz, hogy mégis sikerüljön elérni az egyezményben foglaltakat, a világon 43 százalékkal kellene csökkenteni a kibocsátást 2030-ig, az eddigi tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy az emisszió nem csökken, sőt, évről évre növekszik.
Az IPCC (Kormányközi Éghajlatváltozási Testület) legutóbbi jelentése még nem fogalmazott ennyire szigorúan, de a kutatók ebben is arra figyelmeztettek, hogy a klímacél betartásához három éven belül drasztikus csökkentések szükségesek.
A szén használatát el kellene felejteni: a célok betartásához 2050-re 95 százalékkal kevesebbet kellene használni belőle, mint 2019-ben, de Jan Christiph Minx klímakutató szerint még a két fokos felmelegedés eléréséhez is jelentősen csökkenteni kellene a fosszilis üzemanyagok használatát.
Az IPCC szerint a bolygó lakosságának három éve van cselekedni, különben a párizsi egyezményt el lehet felejteni. A hiba nem az ön készülékében van: Matthews és kollégája, Seth Wynes szerint a célok eléréséhez egész egyszerűen hiányzik a politikai, gazdasági és társadalmi elszántság. Az IPCC szerint ezen kívül minden adott ahhoz, hogy be lehessen tartani a célt – de ha az akarat hiányzik, azon nehéz segíteni.
Megoldás lenne, akarat nincs
A szervezet szerint már nincs kifogás: a megújulók költséghatékonnyá váltak, fejlődnek a levegőtisztító technológiák, és egyre több lehetőség van a kibocsátások csökkentésére, a politikusok azonban jobban kedvelik a kevésbé megfogható, hosszabb távú elkötelezettségeket, mint az azonnali cselekvést – arról nem is beszélve, hogy ezeket végül betartják-e egyáltalán.
Matthews szerint azért nincs minden veszve, csak a másfél fokos cél tűnik elérhetetlennek: míg a korábbi becslések az évszázad végére 4-5 fokos felmelegedéssel számoltak, a mostaniak már csak 2,5-3 fokos emelkedést jósolnak. A kutató szerint ez is azt mutatja, hogy van megoldás, csak épp nem használjuk. A szerzők szerint a repülőutak radikális csökkentésével, az elektromos autók terjedésével és az élelmezés átalakításával további eredményeket lehetne elérni – viszont ehhez azonnali változtatásokra van szükség.
A klímacélok betartását a politikai akarat hiányán kívül az ukrajnai háború is fenyegeti: az orosz gázfüggőség miatt több ország is a fosszilis energiahordozók irányába kacsintgat, holott António Guterres ENSZ-főtitkár szerint a háború minden eddiginél jobban rávilágít a megújulók fontosságára. Guterres szerint a fosszilis energiahordozókhoz való visszatérés őrültség, ugyanis „a fosszilis energiahordozóktól való függés egymás kölcsönös elpusztítása”.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Lényegében leállt a megújulókra való globális átállás
A fosszilis források továbbra is dominálnak az emberiség teljes energiamixében, miközben a zöld energiatermelés aránya alig haladja meg a 10 százalékot. Az évtizedes távlatban produkált szerény emelkedés gyakorlatilag stagnálást jelent, derül ki REN21 nemzetközi energiapolitikai hálózat friss jelentéséből.
António Guterres üzenete a fiataloknak: Ne dolgozzatok bolygógyilkosoknak!
Az ENSZ-főtitkár a Seton Hall Egyetemen tartott előadásában arra kérte a hallgatókat, hogy hiába kapnak majd csábító ajánlatokat, gondoljanak bele, hogy a bolygó sorsa most az ő kezükben is van.
Minden eszközünk megvan ahhoz, hogy elkerüljük a klímaapokalipszist, már csak a politikai akarat hiányzik
A legfrissebb IPCC-jelentés szerint minden adott a felmelegedés tűrhető szinten tartásához: zöld acélt gyártunk, a levegőből vonjuk el a szén-dioxidot, a napenergia és az akkumulátorok költsége tíz év alatt 85 százalékkal csökkent – a kormányok mégsem tesznek túl nagy erőfeszítést azért, hogy ne lépjük túl a 2 fokos klímacélt. Pedig pénz van rá, és a zöld beruházások meg is térülnének.