Lemondott Karikó Katalin

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

Karikó Katalin másfél év alatt kétszer járta körbe a Földet, két év alatt 75 díjjal tüntették ki, és az mRNS-technológia egyik feltalálójaként az egyik legismertebb tudós lett a világon. Amikor tavaly decemberben a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tavaly átvette a hazai tudományos élet legnagyobb presztízsű elismerésének tartott Bolyai-díjat, a Qubit kérdésére azt mondta, hogy az átadót megelőző napon még egész délután tudott dolgozni a mainzi székhelyű BioNTech alelnökeként.

A jelek szerint most elege lett: egy, a Nők Lapjában megjelent interjúban kifejtette, hogy szeptember végétől lemond az alelnöki posztról, és a jövőben inkább a tudományos munkára koncentrál. Ahogy a biokémikus elmondta: örül, hogy az mRNS-technológiában rejlő lehetőségeket ilyen sokan felismerték, de „nem könnyű dolog ennyire az érdeklődés középpontjában lenni”.

Popkulturális ikon

Karikó nem árulta el, hogy mik a tervei, de azt leszögezte, hogy inkább a kutatási eredmények olvasására szánná az idejét, mint a jelenlegi alelnöki teendőire. Kutatóként 58 éves koráig maga végzett minden kísérletet, és alig várta, hogy ha eszébe jut valami, minél előbb beérjen a laborba, és ellenőrizze, hogy működik-e: ahogy a Qubitnak tavaly decemberben elmondta, 2013-ban szakított a laboratóriummal, addig viszont nem számított neki se a szombat, se a vasárnap.

A kutató az interjúban elmondta, hogy tud róla, hogy Magyarországon popkulturális ikon lett, és készült róla egy falfestmény is Pest belvárosában. Ezt meghatónak tartja, és reméli, hogy a kép „jó hatással van a fiatalokra és inspirálja őket a szorgalmas tanulásra és kitartásra”.

Karikó Katalin és Drew Weissman teremtették meg az mRNS-vakcinák technológiájának alapját, így az ő kutatásaiknak volt köszönhető, hogy viszonylag gyorsan elkészülhetett a Pfizer-BioNTech és a Moderna koronavírus elleni vakcinája. Az mRNS-technológia a covidon kívül más területeken is forradalmi újításokat hozhat, például segíthet legyőzni a szezonális influenzát, de a BioNTech fejleszti azt a malária elleni készítményt is, amely minden eddigi vakcinánál hatásosabbnak ígérketik a betegség elleni küzdelemben.