Közel 150 ezer embert lát el árammal 2024-től Afrika első hidrogénerőműve

2022.09.13. · gazdaság

A HDF Energy nevű független francia energiavállalat hétfőn bejelentette, hogy Afrika első zöldhidrogén-erőműve, amely jelenleg épül Namíbiában, 2024-ben kezdi meg a villamos energia termelését. A cég dél-afrikai igazgatója, Nicolas Lecomte elmondta, az erőmű évente 142 gigawattórát képes termelni, ami konzervatív becslések szerint is 142 ezer lakosnak elegendő.

A Namib-sivatagban található Swakopmund városában létesített erőmű több mint 180 millió dollárból (70 milliárd forint) épül, és üzembe helyezésétől kezdve a nap 24 órájában tiszta áramot szolgáltat majd. Ez azért is fontos a 2 és fél millió lakosú országnak, mert az jelenleg a villamos energiája több mint egyharmadát a szomszédos Dél-Afrikából importálja.

A namíbiai hidrogénerőmű-projekt látványterve
photo_camera A namíbiai hidrogénerőmű-projekt látványterve Forrás: HDF Energy

Namíbia nemcsak a világ egyik legkevésbé sűrűn lakott országa, de az egyik legnaposabb is, így a nap- és szélenergia óriási potenciálját igyekszik kihasználni a hidrogén előállítása érdekében – ettől lesz zöld a hidrogén, amelyet hagyományosan fosszilis forrásból, leginkább földgázból állítanak elő. A tárolható hidrogén előállításához szükséges elektrolízis-berendezéseket a tervek szerint 85 megawattos napelemek táplálják majd.

A HDF más afrikai országokban is tervez hasonló projekteket indítani, de egy másik Namíbiában működő vállalat, a Hyphen Hydrogen Energy is tárgyal az ország kormányával, hogy megvalósulhasson a 2030-ig évi 350 ezer tonna zöld hidrogént előállító projektjéről – utóbbi keretében a regionális és a globális piacokra termelnének hidrogént. Emellett az Európai Unió is készül megállapodni Namíbiával, hogy az afrikai állam zöldhidrogén-ágazatának támogatásával az import reményében új utat nyisson az orosz energiától való függőség csökkentésében.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás