A tanárok tiltakozása elsősorban nem a pénzről szól, hanem a méltatlan helyzetről és a frusztrációról

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

Arra a kérdésre, hogy összeomlóban van-e a közoktatás, Radó Péter oktatáskutatónak teljesen kész válasza van. Szerinte a közoktatás a klasszikus értelemben soha nem fog összeomlani, hiszen mindig lesznek benne tanulók és lesznek tanárok is, tehát formailag működni fog. „Olyan nem lesz, hogy nem lesz. Viszont az más kérdés, hogy azt csinálja-e, amit várunk tőle. Ilyen értelemben már rég összeomlott, hiszen képtelen a megfelelő készségeket fejleszteni” – mondta Radó a Bibó István Szabadegyetem által szervezett, „Miénk-e a jövő? Vörös vonal az oktatásban” című kerekasztal-beszélgetésen november 2-án a Demokrácia Intézetben a Közép-európai Egyetemen (CEU).

Kende Ágnes szociológus, a Qubit állandó szerzője, a beszélgetés moderátora nem véletlenül választott ilyen provokatív kérdést a beszélgetés felütésének. A 2022/2023-as tanév már eleve tiltakozásokkal indult, a januári és a márciusi sztrájk és tüntetéshullám folytatását a diákok aktív részvétele és szervezése teremtette meg. A közoktatásban a tanárok lesújtó helyzetével foglalkozott a hatodik Qubit live is, ahol nemcsak a pedagógusbérekről esett szó, hanem arról is, hogy mik azok a tényezők, amelyek a tanárokat a pályán tarthatják. A megbecsültség, az autonómia, az elhivatottság azonban egy ponton túl nem elég, és azért, hogy a magyar közoktatás a 20. században ragadt, senki nem vállalja a felelősséget. Pedig felelősre mindenképp szükség van – ebben a szerdai kerekasztal résztvevői is teljesen egyetértettek.

A kerekasztal résztvevői (balról jobbra): Kende Ágnes (moderátor), Mihalics Lili, Szabó Zsuzsa, Palya Tamás, Radó Péter és Komjáthy AnnaFotó: Békés Gáspár

16 ezer tanár hiányzik

Az állam feladata, hogy a minőségi oktatást biztosítsa a gyermekeknek, csakhogy Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint az állam legalább tíz éve nem teljesíti ezt a feladatát. Szabó elmondta, hogy 16 ezer tanár hiányzik a rendszerből (ezt a minősítő vizsgák számából és a nyugdíjazási adatok alapján látják), de ez a szám a következő években csak növekedni fog: öt év múlva már 22 ezer üres álláshellyel számolnak. Szabó szerint nemcsak tanárhiányra kell számítani, hanem az oktatási és munkakörülmények is folyamatosan romlanak – a PSZ elnöke ezek közül a legfeljebb 18 fokosra fűthető tantermeket emelte ki, amit a tanulókra nézve elfogadhatatlannak tart. Eközben a szintén november 2-án tartott parlamenti vitanap témája is az oktatás helyzete és a pedagógusok követelései voltak, csakhogy ott a kormány a 2008-ban elbocsátott pedagógusok számával magyarázta a most mutatkozó tanárhiányt (úgy, hogy ezek között a szakszervezeti vezetők szerint nincs semmilyen összefüggés, a számokat tekintve legalábbis semmiképp).

Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke elmondta: ő egyáltalán nem optimista azzal kapcsolatban, hogy „mindenhol lesz gyermekmegőrző”. Szerinte a kistelepüléseken iskolabezárásokra kell számítani, ami az egyébként is hátrányos helyzetű fiatalok további lemaradását eredményezheti. Erre Mihalics Lili, a Diákok a Tanárokért és az Egységes Diákfront szervezetek tagja a szegregáció egy számára korábban elképzelhetetlennek vélt példáját hozta fel miskolci tapasztalatai alapján. Itt beszélt olyan roma fiatallal, aki az általános iskolában megtapasztalta, milyen az, amikor a romáknak külön mosdót tartanak fenn, sőt, külön folyosón kell közlekedniük. Mihalics szerint a leszakadás elleni küzdelmet pont az ilyen jelenségek felszámolásával kellene kezdeni, és sehol nem szabadna hagyni, hogy ilyesmi előforduljon. Ám hiába belátható ez a tétel, ma Magyarországon a születéskori státusz igen erősen meghatározza a későbbi lehetőségeket, az oktatás állapota pedig tovább ront a helyzeten, mélyítve a társadalmi különbségeket a szegregáción keresztül, aminek egy újabb, az elmúlt évtizedben kialakult formája, hogy a középosztálybeli szülők állami helyett egyházi iskolába küldik a gyereküket.

A mostani rendszert a megszállott tanárok tartják egyben

Palya Tamás, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium volt tanára szerint nem meglepő az, hogy a tanároknak ennyire elegük lett méltatlan helyzetükből. A pedagógus szerint kirúgásukkal az állam átlépett egy vörös vonalat, ami csak még jobban felkeltette a közvélemény érdeklődését. „Eleve nincs elég tanár, erre kirúgtak még párat a polgári engedetlenségre válaszul” — mondta, de hozzátette, hogy ez még egyáltalán nem elég a változáshoz. Bár Palya szeptember 30-a óta nem vesz részt a tantestület munkájában, tudja, hogy az utána maradt űrt átszervezéssel, helyettesítéssel meg tudták oldani. Ez persze nem ideális helyzeteket jelent (nagyobb létszámú csoportok, még jobban túlterhelt tanárok), de a rendszer még ki tudja igazítani a hullámokat. 

Szerinte igazi változást azzal lehetne elérni, ha egyszerre több ezren vállalnák, hogy nem veszik fel a munkát, tiltakozásukat pedig a szülők és a diákok is támogatnák. A diákok véleményét Mihalics egyértelművé tette: nekik is elegük van a túlterhelt és állandóan fáradt pedagógusokból, a túl nagy létszámú órákból és az indokolatlanul túlzsúfolt órarendekből. Vagyis hiába gondolnánk azt, ahogy Kende is fogalmazott, hogy „a tanárok és a diákok hagyományosan nem egy oldalon állnak”, most mégis nagy az egyetértés, és úgy fest, a felek megértik egymás álláspontját.

Abban a diákok és a tanárok teljesen egyetértenek, hogy az oktatás jelenlegi helyzete tarthatatlanFotó: Békés Gáspár

Akadnak azonban olyan pedagógusok is, mondta Radó, akik szerint a rendszerrel nincs probléma. Vagy ha van is, az nem olyan fajsúlyos, hogy sztrájkolni vagy polgári engedetlenkedni kellene érte. Az oktatáskutató szerint a tanárok egy nem elhanyagolható hányada nem sürget változást – vagy azért, mert mélyen hisz a rendszerben, vagy azért, mert a benne felbukkanó kognitív disszonanciát (amit az alacsony megbecsültség és az azért való kiállás miatt érez) feloldják az egyszerű propagandaüzenetek. Ezek a kész válaszok egyébként, a brüsszelezés, az alacsony pedagógusbéreknek az ellenzéki politikusokra kenése sok helyen működik Komjáthy szerint. Rájuk nem lehet hatni azokkal az érvekkel, hogy több autonómiára vagy megfelelő bérekre lenne szükség.

A folyosón mindenki elmondja, hogy eddig és ne tovább!

Szabó szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a pedagógusok bérezése, a munkaterhelés és a munkakörülmények sem megfelelőek. A legtöbb tanár számára a fizetésen túl fontos lenne a megfelelő tanítási körülmények megléte is, mégis teljesen más motivációk mozgatnak egy nagyvárosi és egy kistelepülésen dolgozó tanárt. Míg egy budapesti pedagógusnak a tanításon kívül is nyílnak karrierlehetőségei, egy faluban még közmunka is alig akad. Emellett egy másik szempontot is megemlít: a közvélemény egy jelentős része (egyrészt a sajtó, másrészt a kormánykommunikáció ferdítése miatt) úgy hiszi, hogy a bátor kiállás, a polgári engedetlenség és a pedagógussztrájkok a pénzről szólnak. Ezt gondolják tehát azok is, akik esetleg egy kistelepülésen szembesülnek azzal, hogy egy tanár nem veszi fel a munkát reggel, holott mások közmunkásként még annál is kevesebb pénzért dolgoznak, ráadásul irigylik az állandó jövedelemmel rendelkező pedagógust. Ilyen ellentétek mellett lehetetlen egységesen kezelni a pedagógustársadalmat – Radó egyenesen azt mondja, hogy nem is érdemes úgy hivatkozni ezekre a csoportokra, mint pedagógusok, szülők vagy diákok, hiszen rengeteg különbség van a csoporttagok között.

Annak tehát, hogy vidéken is talajt nyerjen a mozgalom, nem mindenki látja reális esélyét, még úgy sem, hogy egyébként Szabó szerint a legtöbb általa ismert pedagógus egyetért a követeléseikkel. Csakhogy más az, amikor el kell mondani valamit, és más az, amikor ki is kell állni érte. Van, aki úgy érzi, egyszerűen nincs olyan helyzetben, hogy ezt megengedhesse magának.

Mégis, Mihalics szerint a diákok és a pedagógus szakszervezetek célja is az, hogy a mozgalom minél szélesebb kört szólítson meg. Ő maga vidéki városokba látogat, ahol felveszi a kapcsolatot más diákokkal, de a hozzájuk jelentkező fiatalokon keresztül is széles kapcsolati hálóra tesznek szert. „Külön örülünk annak, amikor más iskolatípusokba is eljutnak a céljaink; van, aki kimondottan azon dolgozik, hogy a technikumokban alakítson ki bázist” — mondta.

Hogyan beszélhetnénk rá a diákokat arra, hogy utcára menjenek, ha a házi feladat megírására sem tudjuk rábeszélni őket?

Palya szerint téves elképzelés, hogy a diákok megmozdulásait a tanárok kezdeményezték. Úgy látja, hogy mostanra inkább mindenkinek elege lett abból, ami a közoktatásban zajlik. Ő magát idealistának és naivnak tartja; szerinte az engedetlenség folytatásával, sztrájkokkal, kiállásokkal és a tömegek megmozdításával el lehet érni eredményeket. Abban hisz igazán, hogy ha tízezer pedagógus egyszerre tagadja meg a munkát, akkor érdemben is megkezdődhetnek a tárgyalások. Hiszen amióta az ő munkaviszonyukat megszüntették, más tanárokat már nem rúgtak ki – igaz, emögött az is állhat, hogy egyes tantestületek páratlan összefogást tanúsítanak.

Szabóék továbbra is igyekeznek bevonni a vidéket, és kulcsfontosságúnak tartják, hogy az egész országban minden pedagógust meg tudjanak szólítani, aki szeretne csatlakozni hozzájuk. Azonban, mint mondta, sztrájkot szervezhetnek, engedetlenségre viszont senkit nem buzdíthatnak. Bár a pedagógusok sztrájkjoga jelenleg igen csorba, mégis az volna a törvényes eszköz az engedetlenség kimutatására. Látványos akciókra viszont szerinte is szükség van az iskolán kívül, sztrájkolni ugyanis „az iskolában kell, vagyis kívülről szinte semmi nem látszik belőle”.

Össztársadalmi probléma, amit nem old meg a fizetésemelés

A kerekasztal résztvevői többször is hangsúlyozták, hogy a szakszervezetek, a tanárok és a diákok követelései egyáltalán nem a pénzről szólnak, sőt. Az valóban óriási probléma, hogy a pályakezdő pedagógusbérek nevetségesen alacsonyak (a Bérnyomásmérőn például kiszámolható, hogy a minimálbérhez képest mennyivel keresnek kevesebbet a tanárok), azonban ott van emellett a tantervek túlszabályozása, a tankönyvválasztási lehetőségek eltörlése és a tanári autonómia felszámolása. Ehhez a munkakörülmények romlása, az emelkedő tanítási óraszám és a fizetés nélküli helyettesítés is hozzáadódik, vagyis a pedagógusok nemcsak alulfizetettek, hanem frusztráltak és méltatlan helyzetbe sodródtak.

A problémák megoldásához a bérrendezés szükséges, de nem elégséges feltétel, a pedagógusok követelései pedig egyáltalán nem csak a pénzről szólnak.Fotó: Békés Gáspár

Tanárnak lenni ma már nem vonzó pálya, amit pedig a tanulók és a szülők is a bőrükön éreznek: nincs, aki tanítson, és ha esetleg mégis van, aki bejön az órára, egyáltalán nem biztos, hogy rendelkezik az eszközökkel ahhoz, hogy megfelelő minőségű oktatást kapjanak a gyerekek.

Ennek ellenére Komjáthy szerint a bérrendezés sok pedagógusnak elég lenne. Szabó még a munkaterheket említi, mint kulcstényező, ami a tiltakozó pedagógusok számára fontos, de abban a résztvevők egyetértettek, hogy a tanárok egy részét „ki lehetne vásárolni” a sztrájkolásból a bérrendezéssel. 

Az viszont, hogy mikor törik meg a rendszer és megtörik-e egyáltalán, vagyis hogy lesz-e bármiféle előrelépés a pedagógusok követeléseit illetően, egyáltalán nem egyértelmű. Míg Radó szerint csak a teljes rendszer leváltása hozhat valódi eredményt, enélkül csak részeredményekre számíthatnak, a szakszervezeti vezetők úgy vélik, hogy igenis el lehet érni kisebb sikereket, követeléseiket pedig igyekeznek szándékosan nem pártokhoz vagy politikai személyekhez kötni. Nem követelhetik például az oktatásért felelős államtitkár vagy miniszter lemondását, mert ebben az esetben már nem sztrájkolhatnának. Így hiába tűnik úgy, hogy az igazi áttörés a rendszer felszámolása lenne, ahhoz, hogy továbbra is sok embert bevonhassanak, meg kell tartani a jelenlegi, féllábú és félkarú sztrájkjog kereteit.

A teljes beszélgetés a CEU Bibó István Szabadegyetem Youtube-csatornáján tekinthető meg.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: