Az elmúlt 40 évben megfeleződött a férfiak átlagos spermiumszáma

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

Az átlagos spermiumkoncentráció 51,6, a teljes spermiumszám pedig 62,3 százalékkal csökkent globálisan egy friss, 53 országból származó adatokat feldolgozó kutatás szerint. Hagai Levine, a jeruzsálemi Héber Egyetem epidemiológusa és munkatársai a Human Reproduction Update folyóiratban tették közzé cikküket, amelyben 153 férfi adatait becsülték, illetve a világ számos országából származó adatokat dolgoztak fel. Ezzel kiterjesztették korábbi kutatásuk eredményeit, ugyanis 2017-es vizsgálataik a minta szűkössége miatt Európára, Észak-Amerikára és Ausztráliára korlátozódtak.

A kutatók már akkor beszámoltak róla, hogy a termékenységi mutatóként is értelmezhető spermiumszám az elmúlt negyven évben kevesebb mint a felére csökkent. Ez a trend viszont a világ gyakorlatilag minden pontján megfigyelhető, írja a Guardian az eredményekre hivatkozva.

Önmagában nemcsak a koncentrációcsökkenés, hanem a csökkenés ütemének gyorsulása is aggasztó. Az 1972 óta az összes kontinensen gyűjtött minták alapján a spermiumkoncentráció évente 1,16 százalékkal csökkent, az arány viszont 2000 óta eléri a 2,64 százalékot.

Levine szerint a csökkenő spermiumszám globális termékenységi válsággal fenyeget, ezt az állítást viszont cáfolja egy 2021 májusában közzétett kutatás, amit a Harvard Egyetem munkatársai végeztek, erről korábban a Qubiten is írtunk. Marion Boulicault és társai arra hívták fel a figyelmet A sperma jövője című kutatásukban, hogy önmagában a magas spermiumszám még nem jelent jobb termékenységet, az igazán fontos mutató a megfelelő minőségű spermiumok száma lenne.

Az is aggályos, hogy a most termékenységi krízissel fenyegető kutatások azon a feltételezésen alapulnak, hogy az 1970-es években felvett adatok tekinthetők optimálisnak, és készpénznek veszik azt is, hogy az alacsonyabb spermiumszám automatikusan rontja a termékenységet is. A Guardiannek nyilatkozó andrológus professzor, Allan Pacey pedig azt emelte ki, hogy a spermiumok számlálása sem egyszerű feladat, amire a laboratóriumi eljárások folyamatos fejlesztése jelenthet megfelelő megoldást.

A harvardi kutatók ugyanakkor még csak a 2017-es metaanalízis értékelésére reagáltak, a friss és szélesebb körben gyűjtött adatokra nem. A termékenység romlásának és a spermiumszám csökkenésének okai között tartják számon a műanyagszennyezést, ami nemcsak az örökítősejtek mennyiségét befolyásolhatja, hanem további egészségügyi kockázatokkal is jár. A témát kutató Shanna Swan reprodukciós epidemiológus emellett könyvében egy sor további lehetséges, a nemiséget érintő problémát is számításba vesz, mint a termékenységet rontó tényezőket. Ilyen lehet a zsugorodott pénisz a csecsemőknél, a le nem szállt herék vagy az interszexualitás.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: