Mit?

A javában zajló 2022-es labdarúgó-világbajnokságot feltehetően az egyik legvitatottabb eseményként tartják majd számon a sportkrónikák. A bűnlajstromát tekintve szinte biztosan világrekorder katari focivébé egy szempontból azonban aligha különbözik az 1930-tól tartó, az elmúlt évszázad globális tömegkultúrájában kiemelt szerepet betöltő tornasorozatnak. A sivatagi stadionokban eddig lejátszott meccseken ugyanolyan gyakran fordul elő vétlen vagy szándékos fizikai agresszió, mint az előző 21 világbajnokságon. A pályán kívüli civil világban így például börtönnel szankcionálható bűncselekmény áldozatának számítana a nyitó héten súlyos álkapocs- és arccsonttörést elszenvedő szaúdi Jasszer al-Sahrani, az őt fejbe térdelő csapattársát gondatlan elkövetőként ítélné el bármelyik jogállam büntetőbírósága.

A traumatológiai értelemben is súlyos sérülések előfordulási gyakoriságát sportáganként nyilvántartó statisztikák szerint a kosárlabda és az amerikai foci után az európai labdarúgás a testi épséget leginkább veszélyeztető sportág. Belegondolni is horror, hogy miféle egészségügyi kockázatokkal járna a futballozás, ha a fair play jegyében nem szelídítik meg a mai alapszabályait lefektető 19. századi viktoriánus sportemberek.

Minden valamirevaló antik civilizációból fennmaradt valamilyen labdajáték, de mai labdarúgás közvetlen őse bizonyosan az ókori görög episzkürosz. A spártai katonai kiképzés részeként űzött antik testedzési forma rendkívül népszerű volt az egész hellén kultúrkörben, annak ellenére, hogy nem szerepelt az antik olimpiák programján. Az egykori források szerint a 12-14 fős csapatoknak egy felfújt bőrlabdát kellett egymás között adogatva, pontosabban dobva-rúgva-ütve célba juttatniuk egy középvonallal kettéosztott, jól látható sávokkal kijelölt téglalap alakú játéktéren.

A római verzióban az eredetileg emberfejnyi felfújható játékszert kisebb tömör labda váltotta, de az 5-12 fős csapatok által játszott harpastum legfeljebb nevében különbözött a hellén eredetitől. A régészeti és történettudományi szakirodalom szerint a játék jó egészségben átvészelte az antikvitás alkonyát követő évszázadokat és született újjá a reneszánsz Itáliában.

Kik?

A 14. századtól kezdve számos írásos forrásban emlegetett játék firenzei verziója giuoco del calcio fiorentino néven vált ismerté.

Az olaszul labdarúgást jelentő calcio szó eredetét is megmagyarázó, virágzása idején politikai viták eldöntését és a tömegszórakoztatást egyaránt szolgáló kollektív testedzési forma ma is élő tradíció Firenzében. A helyi hagyományőrzők évente megrendezik azt a turisztikai attrakciónak sem utolsó tornát, amelyben a város történelmi kerületeit képviselő négy csapat méri össze erejét egymással. A kékek, pirosak, zöldek és fehérek összecsapása ugyanúgy zajlik, mint a reneszánsz időkben: a cél a labda passzokkal történő átjuttatása az ellenfél gólvonalán, az egyetlen fontos szabály, hogy csak a labdás játékos támadható, ellene azonban tulajdonképpen bármiféle pusztakezes, illetve lábas technika bevethető.

Hol?

Az alábbi videó a firenzei ACF Fiorentina futballklub rajongóit is tömörítő Copa90 nevű szurkolói hálózat YouTube-csatornáján érhető el. Az angolul is feliratozott rövidfilm plasztikus összefoglalója milyen is valójában a calcio storico, vagyis az ősfoci.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: