Egy ősi bálna, a Perucetus colossus lehet a Földön valaha élt legnehezebb állat, állítja egy új kutatás. A Peru déli részén felfedezett tengeri emlős 39 millió évvel ezelőtt élt, és csontvázának, valamint testének tömege a ma élő legnagyobb és legnehezebb állattal, a kék bálnáéval vetekszik.

Giovanni Bianucci, a Pisai Egyetem kutatójának és kollégáinak felfedezése arra utal, hogy a cetek az eddig feltételezettnél 30 millió évvel korábban érhették el maximális tömegüket.

Az ősi bálna testtömegét 85-340 tonna közé teszik, amit egy hatalmas mérlegen 0,5-2 millió darab iPhone 14-el, 85-340 Toyota Yarissal vagy 2-8 darab Airbus A320neo utasszállító géppel lehetne kiegyensúlyozni.

A kék bálnák átlagos tömege 100 tonna körül alakul, míg maximális tömegük akár a 199 tonnát is elérheti.

A Nature folyóiratban közölt tanulmányban a kutatók az ősi Basilosauridae cetek családjába tartozó új fajt egy részlegesen megmaradt fosszília alapján írják le, ami 13 csigolyából, 4 bordából és egy medencecsontból áll. A 39-38 millió éves Paracas geológiai formációból előkerült fosszília minden más cettől (és emlőstől) különbözik abban, hogy csontjai mennyire extrém módon megvastagodtak.

„Összességében ez egy figyelemre méltó kutatás, ami további kérdéseket vet majd fel a korai cetekről, és más kutatókat is arra sarkalhat, hogy tovább vizsgálják ezeket, a kihalt fajok testtömegének meghatározására és becslésére szolgáló módszereket” – kommentálta a Qubitnek az eredményeket Jorge Vélez-Juarbe, a Los Angeles-i Természettudományi Múzeum paleontológusa, aki szerint a fantasztikus felfedezés jól példázza, hogy milyen fontos munkát végeznek kollégái Peru gazdag és változatos őslénytani lelőhelyein.

A kutatók a nagyjából 20 méter hosszú P. colossus teljes csontvázának térfogatát 2,9-4,1 köbméterre, ez alapján pedig a csontváz tömegét 5,3-7,6 tonna közé teszik. Ezzel az ősi bálna akár háromszorosan is túlszárnyalhatja egy 25 méter hosszú kék bálna csontvázának tömegét. A kutatók ma élő magzatburkosok, köztük emlősök példáján megvizsgálták, miként aránylik egymáshoz a csontváz tömege és az állatok testtömege, aminek segítségével 85-340 tonna között állapították meg a P. colossus tömegét.

„A csontváz tömege esetén természetesen kívánatosabb lenne, ha nagyobb része megmaradt volna, de ennek ellenére teljesen egyetértek azzal, hogy az ismert élővilágon belül ez egy extrém állapotot reprezentál” – írta kérdésünkre a paleontológus, aki szerint „kihalt fajok esetén általánosságban komplikált megbecsülni a testtömeget. Ebben az esetben a becslést egy korai, teljesen tengeri cetnél tovább bonyolítja, hogy a testarányaik meglehetősen eltérnek a ma élő fajokétól, amikre a becsléseinket és előrejelzéseinket alapozzuk.” Hasonló problémák jönnek elő akkor is, amikor paleontológusok a delfinszerű ichthyoszauruszok korai példányainak tömegét és méretét próbálják meghatározni, mert az új faj rokonaihoz hasonlóan nagyon elnyúlt testük és arányaiban kis fejük volt, szemben a későbbi ichthyoszauruszokkal vagy a modern cetekkel, amelyeknek tőlük már markánsan eltért a testalkatuk.

A szakemberek a fosszília vizsgálata alapján szinte biztosra veszik, hogy a P. colossus egész életét a vízben töltötte, és ott is szaporodott. A csontok extrém mértékű megvastagodása arra utal, hogy az ősi bálna a tengeritehenekhez hasonlóan sekély vízben, a part közelében élhetett, ahol a csontváz szerepet játszott az állat merülési mélységének szabályozásában. A bálna valószínűleg lassan úszkálhatott, és a partmenti területeken növő hínárral, valamint kisebb gerinctelenekkel és gerincesekkel táplálkozhatott.

Több mint 50 millió évre nyúlik vissza a cetek evolúciója

A cetek evolúciós története 10 millió évvel a kréta végi kihalás után, az eocén korban kezdődött, egy, a mainál sokkal melegebb éghajlatú Földön. Az első képviselőik vizes területek közelében előforduló szárazföldi emlősök voltak, mint a farkas méretű Pakicetus, amely 50 millió évvel ezelőtt élt a mai Pakisztán területén. Valamivel később a korai cetek – mint a krokodilszerű Ambulocetus – már áramvonalas testükkel sokkal jobban alkalmazkodtak a vízi életmódhoz, és olyan tölcsértorkolatokban vadászhattak prédáikra, ahol keveredett az édesvíz és tengervíz.

A közel 43 millió évvel ezelőtt megjelent Basilosauridae-k, amelyek közé a Perucetus colossus is tartozik, valószínűleg az első teljesen vízi életmódot élő cetek voltak, és a modern cetekkel ellentétben még nem vesztették el teljesen hátsó végtagjukat. A modern cetek (Neoceti) az oligocén elején jelentek meg, és nagyjából 34 millió éve két csoportra, fogascetekre (Odontoceti) és sziláscetekre (Mysticeti) váltak szét.

Előbbihez tartoznak a delfinfélék mellett az ámbráscetek is, amelyek leginkább Herman Melville Moby Dickjének köszönhetően épültek be a köztudatba. A sziláscetekhez pedig az ismert bálnafajokat sorolják, mint a szürke bálna, a hosszúszárnyú bálna, vagy a kék bálna. A cetek párosujjú patás emlősök és ma élő legközelebbi rokonaik a vízilófélék, amit többek között molekuláris adatokon nyugvó filogenetikai vizsgálatok igazolnak.

„Ez az eredmény utat nyit több más lehetőség előtt is annak tekintetében, hogy mi vár még felfedezésre a cetek korai evolúciójáról és diverzifikációjáról. Engem leginkább a Perucetus colossus táplálkozási szokásai érdekelnek, és remélem, hogy a nem túl távoli jövőben több lelet kerül elő, ami erre fényt deríthet” – mondta Vélez-Juarbe.

A tanulmány szerzői szerint a partmenti területekre specializálódott Perucetus colossus és rokonai nem voltak képesek megbirkózni az eocén végén az ezeket a régiókat érintő változásokkal, ami megnyitotta az utat azelőtt, hogy a modern cetek első képviselői elfoglalják ezeket az élőhelyeket is.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: