A bolygó a visszafordíthatatlan klímakatasztrófa felé száguld, a kormányzatok túlságosan lassan reagálnak a talpunk alatt szó szerint felforrósodó talajra, és az átlagpolgár hiába gyűjti gondosan külön a szemetet, ha a szén-dioxid-kibocsátás jelentős hányadáért a szupergazdagok felelősek.

Ugyan a tavalyi, Sarm es-Sejkben rendezett COP27 klímacsúcson arról állapodtak meg a résztvevő államok, hogy létrehoznak egy alapot a természeti katasztrófák sújtotta, szegény, a klíma szempontjából sérülékeny országok támogatására, mivel ezeket a katasztrófákat a gazdag országok által a levegőbe pumpált káros anyagok tehetik még súlyosabbakká, ezen felül kevés előrelépés történt a kibocsátások visszaszorításának érdekében.

Ráadásul az ENSZ évente megrendezett, közel 200 ország diplomatájának részvételével zajló klímacsúcsát idén olyan anomáliák lengik körbe, amelyek a klímaküzdelem régóta meglévő nehézségein túl is igencsak aláássák a COP28 szakmai hitelességét.

Kezdésnek ott van rögtön az, hogy a tanácskozást a hetedik legnagyobb olajtermelő országban, az Egyesült Arab Emírségekben tartják, amely néhány éve még a világ legnagyobb karbonlábnyomával rendelkező országának számított. A konferencia helyszíne ráadásul Dubaj, a klímaellentétek városa, ahol évek óta működik egy több ezer négyzetméteres beltéri sípálya, és bár azóta óriási napelemparkot húztak fel a város közelében, az 50 Celsius-fokot is elérő nyári hőségben a város nem működhetne légkondik nélkül. Ráadásul az ENSZ klímacsúcsának elnökéről kiderült, hogy a tanácskozások előkészítéseként folytatott kétoldalú tárgyalásokat arra használta fel, hogy az általa vezetett állami földgáz- és olajvállalat nevében újabb üzleteket köthessen – Szultán al-Dzsáber elnöki kinevezése ellen összeférhetetlenség miatt már a nyáron több százan tiltakoztak.

COP vagy nem COP?

A COP az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC) Feleinek Konferenciáját (angolul: conference of the parties) jelenti. Ezt a keretegyezményt 197 ország fogadta el 1992-ben, és ezzel ígéretet tettek arra, hogy kezelik az éghajlati rendszerbe történő „veszélyes emberi beavatkozást” és stabilizálják a légkörbe kerülő üvegházhatású gázokból származó kibocsátások szintjeit.

Ez a 28. alkalom, hogy a részes országok képviselői, összesen több mint 36 ezer delegált – hivatalos tárgyalók, megfigyelők és a média képviselői – két hétre, november 30. és december 12. között összegyűlik, értékeli az eddig elért eredményeket és megvitatja, milyen klímavédelmi lépésekre lenne szükség a jövőben. A rendezvényen a világ vezetői közül várhatóan több mint 160-an vesznek részt – igaz, Ferenc pápa betegség miatt lemondta a részvételt, de Joe Biden, a világ második legnagyobb szén-dioxid-kibocsátójának számító Egyesült Államok elnöke sem vesz részt a csúcstalálkozón, ahogy a kibocsátásokban világelső Kína vezetője, Hszi Csin-ping helyett is alelnöke, Ting Hszüe-hsziang teszi tiszteletét.

Mit várnak a COP28-tól?

A Másfélfok szakértője, Lehoczky Annamária szerint „a legfrissebb helyzetértékelő jelentések »megakadt lemezként« jellemzik a tárgyaló feleket: az iparosodás előtti időkhöz képest rekordszinten van a legfőbb üvegházhatású gázok koncentrációja, és a jelenlegi vállalások alapján a világ még mindig 2,5-2,9°C-os globális felmelegedés felé tart a század végéig. Az ígéretek és a biztonságos klímajövő közötti szakadék áthidalásához gyökeres, gyors és rendszerszintű átalakulásra van szükség a gazdaság minden területén. Ehhez megvan minden eszközünk és a világnak pénze is lenne rá, csak át kell csatornázni a fosszilis iparágba ömlő állami támogatásokat, ami 2022-ben rekord összegre, 7,2 billió dollárra (a globális GDP 7%-a) emelkedett.” Ezen megfontolások miatt a klímaszakértők három területen számítanak előrelépésre, hogy a gyökeres, gyors és rendszerszintű átalakulás megtörténhessen.

• 1. Várhatóan elkészül az úgynevezett globális leltár, vagyis első alkalommal értékelik az egyes országok hivatalosan is, hogy a 2015-ös Párizsi Megállapodás keretében vállalt kibocsátás-csökkentési lépéseik megfelelő pályára állították-e őket ahhoz, hogy az iparosodás előtti szinthez képest globálisan továbbra is 1,5 Celsius-fok alatt lehessen tartani az átlagos hőmérséklet-emelkedést. Ez az értékelés lehet az alapja annak, hogy az egyes országok a lehető legambiciózusabb vállalásokat tegyék – legalábbis a klímaaktivisták ebben reménykednek.

A klímatudósok szerint az 1,5 Celsius-fok az a hőmérséklet-emelkedési küszöb, amelyet átlépve az emberiség egyre nehezebben tudna megküzdeni a fokozódó viharokkal, aszályokkal, hőmérséklet- és tengerszint-emelkedéssel, amelyek a bolygó felmelegedésével párhuzamosan egyre intenzívebbé válhatnak. Érdemes ehhez hozzátenni, hogy az idei év lehet az első, amikor elérjük ezt a kritikus küszöbnek tartott felmelegedést, amelyhez a kiugróan forró idei szeptember biztosan hozzátesz, és egy október végén megjelent kutatás szerint ha minden így megy tovább, hat éven belül el is fogyhat a másfél Celsius-fokos klímacél betartása mellett még kibocsátható szén-dioxid.

• 2. Várhatóan véglegesítik a tavalyi COP27 klímacsúcson létrehozott kompenzációs alapot. Ehhez olyan kérdésekben kellene megegyezniük a delegáltaknak, mint hogy melyik országok fizetnének az alapba, vagy hogy kinek lenne hozzáférése ezekhez a forrásokhoz.

Ez a pénzügyi alap (Loss and Damage Fund), amelynek létrehozását már több mint harminc évvel ezelőtt kérték afrikai, ázsiai és csendes-óceáni államok, az éghajlatváltozással szemben legkiszolgáltatottabb országoknak nyújt támogatást. A G20-országok ugyanis körülbelül a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás 75 százalékát adják, míg például Pakisztán, amely a súlyos áradások miatt 30 milliárd dolláros kárt szenvedett el az elmúlt években, a globális kibocsátások kevesebb mint egy százalékát produkálja.

• 3. A megújuló energiabefektetések előretörésével a klímacsúcson egy olyan politikai megállapodás is elképzelhető, amely elköteleződik amellett, hogy a szennyező fosszilis energiaforrásokat nap- és szélenergiára cseréljék. Kérdés azonban, hogy megállapodnak-e az egyes országok a fosszilis tüzelő- és üzemanyagok kivezetésében, és ha igen, akkor milyen kikötésekkel.

Miért éppen az Egyesült Arab Emírségek és Dubaj?

Az ENSZ klímacsúcsát minden évben a világszervezet öt térsége (Afrika, Ázsia-Csendes-Óceánia, Kelet-Európa, Nyugat-Európa, valamint Dél-Amerika és a Karibi-térség) közül az egyikben tartják. Idén az Ázsia-Csendes-Óceánia térségen volt a sor, és 2021 novemberében egyedül az Egyesült Arab Emírségek jelentkezett a rendezésre – jelölését teljes mellszélességgel támogatták a régió országai.

Ehhez képest szeptember végén több mint száz klímaaktivista nyílt levélben szólította fel a kormányzatokat, hogy gondolják át a helyszínválasztást. Azt írták, Dubaj katasztrofális választás a klímaváltozás elleni küzdelem szimbolikus rendezvényének helyszínéül, és ezt az álságos eseményt egy olyan országban akarják lebonyolítani, amelyet kizárólag a fosszilis üzemanyagok kitermelése hajt előre. Hozzátették, hogy az Egyesült Arab Emírségek a világ ötödik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója, a hetedik legnagyobb olajtermelője, és fővárosa, Abu-Dzabi 2027-ig 25 százalékkal akarja növelni a naponta kitermelt olaj mennyiségét, így a választás szerintük nem csupán abszurd, hanem egyben veszélyes is.

Ráadásul klímaaktivisták korábban jelezték, tartanak attól, hogy az Egyesült Arab Emírségek szigorú hatóságai megfigyelés alá vonják őket, sőt akár őrizetbe is vehetik őket az esetleges tiltakozások miatt. Az Emírségek hatóságai tiltják a hivatalosan nem engedélyezett tüntetéseket, a homoszexualitást, az uralkodók bírálatát és bármilyen megfogalmazást, amely szerintük társadalmi nyugtalanságot keltene vagy bátorítaná azt. A szóban elhangzó és írásos sértések és rágalmazások szintén büntetendők, akár magánbeszélgetésben, akár nyilvánosan hangzanak el. Az ország büntető törvénykönyve a külföldi államok megsértését vagy a velük való kapcsolatok veszélyeztetését is kriminalizálta.

Korábban az Egyesült Arab Emírségek és a UNFCCC úgy nyilatkozott, hogy a klímacsúcson kijelölt helyeken lesz lehetőség a békés, tömeges véleménynyilvánításra, és ígéretet tettek az „inkluzív tárgyalásokra” – ezek a nyilatkozatok azonban nem oszlatták el a kételyeket.

Ki az a Szultán al-Dzsáber?

A klímaaktivisták szerint már a tavalyi, Sarm es-Sejk-i klímacsúcson is legalább hatszáz olajlobbista dolgozott azon, hogy megakadályozzák a legambiciózusabb javaslatok elfogadását, és szerintük ez idén még hangsúlyosabbá válhat azzal, hogy Szultán al-Dzsáber, az Egyesült Arab Emírségek nemzeti olajvállalatának (Adnoc) ügyvezető igazgatója és a megújuló energiaforrásokkal foglalkozó állami vállalat (Masdar) vezetője került a klímakonferencia elnöki székébe.

Már 2022 októberében, egy Abu-Dzabiban rendezett nemzetközi olajipari konferencián úgy nyilatkozott a COP28 leendő elnöke, hogy olyan klímastratégiára lenne szükség, amely a következő évtizedekben is magában foglalná a kőolajat. „A világnak minden lehetséges megoldásra szüksége van: nem kőolajról vagy földgázról, nap-, szél- vagy atomenergiáról van szó, hanem mindezekről egyszerre” – mondta. Al-Dzsáber ellen idén nyáron 133 amerikai és európai politikus tiltakozott levélben az ENSZ megfelelő szervezeténél. Manon Aubry francia EP-képviselő akkor a Guardiannek azt mondta, hogy a COP28 teljesen elvesztette a hitelességét. „Ha a klímakatasztrófa megelőzése jobban érdekel minket, mint a fosszilis energiahordozókat termelő vállalatok profitjának védelme, akkor most kell cselekednünk” – mondta.

A tiltakozások ellenére al-Dzsáber maradt a székében. A különböző pozícióit olyannyira nem találta összeférhetetlennek, hogy a héten napvilágot látott információk szerint az ENSZ klímakonferenciájának előkészítését találta a legalkalmasabb helyszínnek arra, hogy 15 országgal fosszilis energiahordozókkal kapcsolatos üzleteket próbáljon meg nyélbe ütni. A konferenciát előkészítő csapat az értesülésekre mindössze annyit reagált, hogy „a magánbeszélgetések magánügynek számítanak”. Az ügy rettenetesen kínos, főleg azok után, hogy november közepén az is kiderült, hogy az Egyesült Arab Emírségek már közel egy évtizede nem jelenti az ENSZ-nek a saját metánkibocsátását, és az állami kőolajmezőkön naponta élnek a gázfáklyázás gyakorlatával, annak ellenére, hogy már húsz éve elkötelezték magukat a beszüntetése ellen.

Nesze neked klímaegyenlőtlenség

Az pedig már csak hab a tortán, hogy az Oxfam, a Stockholmi Környezetvédelmi Intézet és más klímaszakértők a konferencia elé időzítve tettek közzé egy átfogó kutatást, amely szerint az emberiség alig egy százalékát kitevő szupergazdagok annyi szén-dioxid-kibocsátásért felelősek, mint a legszegényebb 66 százalék.

A tanulmány szerint a milliárdosok, milliomosok és az évente több mint 140 ezer dollárt (körülbelül 48 millió forintot) keresők mintegy 77 millió fős csoportja 2019-ben az összes szén-dioxid-kibocsátás 16 százalékáért tehető felelőssé – ez elegendő ahhoz, hogy egymillióval növekedjen a felmelegedés okozta többlethalálozás száma. Ezt az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség által is használt képlet alapján számították ki, amely minden kibocsátott millió metrikus tonnányi szén-dioxidra 226 többlethalálesettel számol. A jelentés becslései alapján a következő évtizedekben a tanulmány szerzői által „szennyező elitnek” hívott egy százalék kibocsátása a felmelegedéssel kapcsolatos halálesetekből 1,3 milliót írhat majd a számlájára.

Ehhez képest a klímakatasztrófából származó szélsőséges időjárási események, az áradások, az aszályok, a hőhullámok és a tűzvészek következményei aránytalanul nagy százalékban érintik a fejlődő országokat: az ENSZ szerint az extrém időjáráshoz kapcsolható halálozások 91 százaléka ezekben az államokban történik. Ráadául az Oxfam és más szakértők jelentése szerint a 99 százalékba tartozóknak körülbelül 1500 évükbe telne annyi szén-dioxidot a levegőbe pumpálni, mint amennyi kibocsátást a leggazdagabb milliárdosok egy év alatt produkálnak.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás