Jól hangzik a négynapos munkahét, de meg kell fizetni az árát
Az elmúlt tíz évben egyre élénkül a diskurzus a munkaidőcsökkentésről, a négynapos munkahétről és ezzel összefüggésben a dolgozóknak járó szabadságról, elsősorban Európa nyugati felén. Nagy-Britanniában, Svédországban, Izlandon és Japánban kísérleti jelleggel itt-ott bevezették már a négynapos munkahetet, vegyes eredménnyel, míg Finnország néhány éve visszakozott; a németek eleve kevesebbet dolgoznak, mint bárki más (az átlagos munkahét mindössze 34,2 óra), Belgiumban viszont tavaly törvénybe iktatták a választható négynapos munkahetet, ráadásul úgy, hogy az nem jár csökkentett fizetéssel – igaz, cserébe a négy munkanapon több órán át kell dolgozni.
Természetesen Magyarországon is sokakat izgat a kérdés, hogy lesz-e valaha négynapos munkahét, de a Qubit által megkérdezett szakemberek szerint egyrészt nincs olyan, hogy ingyen ebéd, így a legtöbb esetben a négynapos munkahétnek is ára van, másrészt a kérdés jóval összetettebb, mint az elsőre látszik: a szakértők szerint sokkal inkább a munkaidő-csökkentés lehetőségét érdemes vizsgálni, és nem a négynapos munkahét bevezetését.
Jövő év elején zárul az a 2019-ben indult projekt, amit az MTA-ELTE Lendület Új Vízió kutatócsoport indított, hogy megvizsgálja, mennyire kívánatos és mennyire megvalósítható a munkaidő csökkentése Magyarországon. Az Antal Miklós ökológiai közgazdász által vezetett kutatócsoport fő kérdése: lehet-e a fogyasztói társadalom utáni gazdasági berendezkedés alapja a kevesebb munka? A kutatócsoport legfontosabb következtetése, hogy a munka világa egyre széttagoltabb, maga a munka fogalma is ezer dolgot takar, így összehasonlítani is szinte lehetetlen őket, és emiatt a reálisan elérhető munkaidő-csökkentések típusai, módjai és esélyei is nagyon különböznek egymástól.
Antal szerint míg a munkaidő-csökkentés mellett érvelők azt sugallják, hogy szinte minden esetben párhuzamosan is el lehet érni a jóllétbeli, gazdasági és környezeti hasznokat, amikből a négynapos munkahét gyors terjedése is következhetne, a valóság ennél sokkal összetettebb, mert az egymástól nagyon különböző munkakörülmények, normák és szocioökonómiai viszonyok miatt teljesen eltérő eszközökkel és esélyekkel lehet a különböző típusú csökkentések felé haladni. „Mivel a munkaidő alakulását – a technológiai átalakulás hatásai mellett – jelentős részben ideológiák és hatalmi csoportok harca határozza meg, a munkaidőnormák jövőjével kapcsolatban jósolni gyakorlatilag lehetetlen”
A munkaidő-csökkentésről szóló diskurzus megjelenéséhez ki kellett várni, hogy láthatóvá váljanak a fogyasztás növekedésével járó károk
Arra a kérdésre, hogy mit is értenek a kutatók a fogyasztói társadalom utáni gazdasági berendezkedésen és hogy jön ez a munkaidő-csökkenéshez, Antal egy korábbi cikke ad magyarázatot. E szerint évszázadok óta olyan hatalmak vannak domináns helyzetben a világon, ahol a termelés és a fogyasztás alapvetően növekvő pályán van, és ahol növekedés a gazdasági és politikai siker alapvető eleme, szinte szinonimája. Már a 60-as években megjelentek azok a hangok, amelyek szerint lehet ugyan, hogy a korlátozott erőforrásokra épülő termelés az egyéni hasznot maximalizálni tudja, másoknak viszont olyan nagy károkat okozhat, hogy az a termelés összeomlásához vezethet.
A növekedésen alapuló gazdasági modell fenntarthatatlanságáról szóló diskurzus egészen a 21. századig a felszín alatt maradt. Mostanra viszont egyre világosabban látszik, hogy az ökoszisztémák öszeszeomlanak, nem vált valósággá a természeti erőforrások korlátlan helyettesítésének gondolata, és az éghajlatváltozás kockázatainak reális esélyei is jobban számszerűsíthetők lettek. A kutatók és az aktivisták között is folyamatosan erősödnek azok a hangok, amelyek szerint az eddigi gazdasági modellt alapjaiban kell újragondolni, és Antal tanulmánya szerint ma már egyáltalán nem egyértelmű, hogy a fogyasztás növekedésével járó hasznok a gazdag országokban is nagyobbak, mint az ebből származó károk.
„A cikkben felsorolok nyolc különböző függőséget, ami miatt rendkívül nehéz a gazdasági növekedéstől elszakadni. Az egyik ilyen függőség, hogy ha nincs gazdasági növekedés, akkor a legtöbb kapitalista országban elkezd nőni a munkanélküliség. De hogyan lehet úgy alacsonyan tartani a munkanélküliséget, hogy nem nő közben a gazdaság? Hát például munkaidő-csökkentéssel” – mondta kérdésünkre Antal arról, hogy az Új Vízió kutatócsoport miért a munkaidő-csökkentés lehetséges hatásaival kezdett el foglalkozni.
Világszerte kevesebbet dolgozunk, mint 150 éve
A tények azt mutatják, hogy a munkaidő az elmúlt 150 évben a legtöbb országban, sőt még az Egyesült Államokban is csökkent: 2001 óta például az OECD országokban évi 1807 óráról (heti 34,8 óra) évi 1726 órára (heti 33 óra). „Ennek sok oka van: a technológiai fejlődés, a munka és a magánélet egyensúlyára való törekvés, a szakszervezetek részéről érkező nyomás, a maximális munkaidőre vonatkozó jogszabályok, de a férfiak és nők munka-mintázatának megváltozása is befolyásolja a munkaidőt” – mondta a Qubitnek Venczel Tímea szociológus, a Lendület kutatócsoport egyik tagja.
Egy adott ország átlaga mögött is nagy különbségek vannak, és bár elsőre meglepőnek tűnhet, az adatok szerint a gazdag országokban a legmagasabb iskolai végzettségűek dolgoznak a legtöbbet, míg a legszegényebb országokban a legkevésbé iskolázottak.
A legtöbben csak akkor szeretnének kevesebbet dolgozni, ha közben nem csökken a fizetésük
De vajon mennyit szeretnének az emberek dolgozni? Egy 2017-es femérés azt a nem meglepő összefüggést találta, hogy a heti 48 órát vagy annál hosszabb időt dolgozók kétharmada kevesebbet akar dolgozni, viszont azoknak, akik csak heti 20 órát dolgoznak, 42 százaléka többet szeretne dolgozni.
„Esettanulmányokon keresztül néztük meg, hogy Magyarországon mi határozza meg a munkaidő-preferenciákat. Legalább 10-15 olyan tényező van, ami befolyásolja ezt, olyanok, mint a családi helyzet, a munkahelyzet, az anyagi helyzet, de az is fontos, hogy milyen normák uralkodnak az adott országban – mondta Antal. – Ugyanakkor arra nincs értelmes válasz, hogy a magyar emberek ennyi vagy annyi órát vagy napot akarnak dolgozni, mert a valóságban ez a kérdés nem így merül fel. Egy munkahelyváltással rengeteg másik tényező is változhat, ami az egyéni preferenciákat befolyásolni tudja. Azt viszont el lehet mondani, hogy a normák szerepet játszanak ebben: azokban az országokban, ahol az emberek átlagosan kevesebbet dolgoznak, például Hollandiában, ott ez elfogadottá válik, és ez lefelé nyomja az egyéni munkaidő-preferenciákat is.”
De vajon mit mondanak azok a dolgozók, akiknek a munkahelyén már bevezettek valamilyen munkaidő-csökkentést? „Ugyanannyi munkaidő alatt két ember egészen más mennyiségű dolgot tud megcsinálni azonos munkakörben is. Ez a szalagsoros típusú munkáknál látszik a legkevésbé, de minden másnál egyre inkább számít. Azok, akik rugalmas munkaidőben dolgoznak és gyorsan tudnak dolgozni, nem akarják, hogy csökkenjen a munkaidejük, mert akkor előbb-utóbb a fizetésük is csökkenni fog, pedig ők simán el tudják végezni a munkájukat a csökkentett munkaidő alatt is. Aki papíron 40 órás, de 25 óra alatt is el tudja végezni a munkáját, ragaszkodni fog a 40 órányi bér kifizetéséhez” – magyarázta Venczel, aki olyan dolgozókkal és cégvezetőkkel készített interjúkat a munkaidő-preferenciákról, ahol már bevezették a munkaidő-csökkentés valamilyen formáját.
A szociológus szerint a munkaidő-preferenciákat egyrészt az befolyásolja, hogy a munkaidő-csökkentés valódi csökkenés-e. Ha ugyanis nem ez a helyzet, a négynapos munkahét vagy azzal jár, hogy az érintett kevesebbet fog keresni, vagy azzal, hogy ötnapi munkát kell négy nap alatt elvégeznie úgy, hogy azon a négy napon meghosszabbodik a munkaideje. Az embereknek az is nagyon számít, hogy rugalmas vagy kötött a munkaidejük, mert az előbbi esetében nem feltétlenül látják előnyét a munkaidő-csökkentésnek. Fontos szempont az is, hogy vajon csökken-e a szabadság, vagy marad-e a fizetésemelés rendszere akkor, ha kevesebbet kell dolgozni.
A másik döntő befolyásoló tényező, hogy milyen háztartási körülmények várják otthon az érintetteket. Venczel hasonlata szerint
„olyan ez, mint a mérleg két serpenyője: az egyikben ott van a munkaidő, a másikban pedig a pénz, amit fizetett munkával lehet megkeresni. Amikor a munkaidő-csökkentést vizsgáljuk, a munkaidő mögött más fontos tényezők is számítanak. Például nem mindegy, hogy mit jelent az egyén számára a munka, amit végez, milyenek a munkakörülményei, a kollegái, rugalmas-e a munkaideje térben és időben, mérhető-e az ideje, vagy csak a feladatok elvégzése számít. A másik serpenyőben pedig ott van minden, ami a munkán kívül van. A leginkább az, hogy milyen háztartásban él: van-e gyereke, akiről gondoskodni kell, van-e partnere és az milyen anyagiakkal, illetve fizetetlen munkával száll be a közösbe. De az is fontos, hogy mennyi egyéb kapcsolata van a munkán és a családon kívül. Mindezek befolyásolják, hogy mennyire fogja élvezni a munkaidő-csökkentést. A gyerekes családoknál például döntő, hogy miképp tudják megoldani, ha a négynapos munkahét hosszabb ideig tartó munkanapot jelent a számukra. Mivel Magyarországon a legtöbb nő teljes munkaidőben dolgozik, viszont a háztartás is nagyobbrészt rá marad, lehet, hogy a munkaidőcsökkentés miatt jobban tud egyensúlyozni a háztartás és a munka között. Ez persze nem azt jelenti, hogy olyan dolgot tud a szabadidejében csinálni, amit ő szeretne, de így több lesz az ideje, és a háztartása kevésbé fog szaladni. Innentől ez személyiségfüggő: van, akinek növeli a jóllétét, ha kényelmesebben tudja elvégezni az otthoni munkákat, más viszont olyan élethelyzetben van, hogy neki jobb a munkahelyén, mint az otthoni kötelességeit teljesíteni.”
Kiknél milyen esélye van a munkaidő-csökkentésre?
Antal és kutatótársai egy 1000 fős reprezentatív minta alapján hat munkavállalói csoportot azonosítottak, és minden esetben megnézték, hogy mennyire valószerű esetükben a munkaidő-csökkentés.
A dolgozók 25 százalékát kitevő, a kutatók által kívülről szabályozottaknak nevezett csoportba azok tartoznak, akiknek kevés befolyásuk van saját, pontosan meghatározott munkafeladataikra. A tipikusan gyártósoron dolgozók esetében a munkaidő-csökkentés azt jelenthetné, ha heti egy nappal kevesebbet vagy naponta kevesebb órát kéne dolgozniuk. „Magyarországon a munkaidő-szabályozás – gondoljunk csak a rabszolgatörvényre – a munkaadók érdekeit sokkal jobban védi, ezért nemhogy a csökkenés, hanem inkább a túlórák irányába megy el a rendszer. Ennél a csoportnál a csökkentés politikai feltétele az erős szakszervezetek lennének, de Magyarországon jelenleg nincsenek meg azok a feltételek, amik az ő munkaidejük csökkentését szolgálhatnák. Az ő esetükben az alacsony fizetések miatt nem igazán reális egy olyan munkaidő-csökkentés, ahol ezzel a fizetésük is csökkenne” – mondta Antal a Qubitnek.
Jelenlét-orientáltaknak hívják a dolgozók másik közel 25 százalékát, akiknek alapvetően a jelenlétét vizsgálják, tehát arról tud a munkaadó, hogy ott vannak-e a munkahelykön vagy sem. Ide tartoznak az irodában dolgozók, a bolti vagy takarító személyzet tagjai: az ő munkájuk tartalmát sok esetben nem ellenőrzik szigorúan. „Sok szempontból hasonlít a helyzetük az előző csoporthoz, mert viszonylag alacsony fizetésű rétegről beszélünk, de ezen belül például az irodai dolgozók esetében könnyen lehet, hogy kevesebb idő alatt is el lehet végezni ugyanazt a munkát. Az ő esetükben elképzelhető olyan munkaidő-csökkentés, ami lehetővé tenné, hogy kevesebb idő alatt végezzék el ugyanezt a munkát, és az idő másik részét ne a munkahelyen töltsék – mondta Antal. – Ha viszont a csökkentés környezeti hasznát nézzük, egyáltalán nem biztos, hogy ez megtérülne, mert ha ugyanazt a munkát végzi el, és ugyanannyi pénzt kap érte, de közben több a szabadideje, könnyen lehet, hogy így lesz ideje meglátogatni a távolabb lakó rokonokat vagy ismerősöket, aminek meg a környezeti terhelése lehet nagy.”
A dolgozók 20 százalékát kitevő harmadik csoportot túlhajszoltaknak nevezték el a kutatók. Ide tartoznak az oktatásban, az egészségügyben vagy az olyan cégeknél dolgozók, ahol túlhajszolós a munkakultúra. Antal szerint „az ő esetükben az a reális munkaidőcsökkentés, hogy a túlhajszoltságot csökkentsék, és olyan körülményeket kell teremteni, hogy ne akarjanak elmenekülni ezekből a szektorokból”.
A negyedik csoport az úton lévők, a dolgozók 10 százaléka, akik mennek jobbra-balra: postások, futárok, gépjárművezetők, mozdonyvezetők. „Ez egy nagyon heterogén csoport, ezért a munkaidő-csökkentés is sokféle lehet. A futárok például a saját munkaidejüket maguk szabályozzák” – mondta Antal.
Kényelmeseknek hívják a kutatók az ötödik, körülbelül a dolgozók 10 százalékát kitevő csoportot. „Az intellektuális munkát végző cégeknél dolgozó emberek nincsenek szigorúan ellenőrizve. Nagy a bizalom a munkaadó és a munkavállaló között, és az ő esetükben a munkaidő valamivel alacsonyabb, mint a hivatalos. Őket leginkább a társadalmi normák kötik, hogy mennyit dolgoznak. Számukra az lehet az érdekes, ha a teljes munkanapjuk szabadul fel, így a négynapos munkahét nekik valóban elérhetővé válik.”
Végül a hatodik csoportba tartoznak az önkizsákmányolók. A dolgozók 12 százalékát kitevő csoportban vannak az egyéni vállalkozók és például az akadémiai világban dolgozók jelentős része is, akik bár nagy autonómiát élveznek, de kifejezetten hosszú a munkaidejük, és még a túlhajszoltaknál is többet dolgoznak. „De ez nem kívülről jön, hanem belülről hajszolják magukat azért, hogy versenyképesek maradhassanak” – magyarázta Antal.
Persze az sem mindegy, hogy milyen politikai és jogi környezet várja a munkaidő csökkentésben gondolkodó munkaadókat, és milyenek az esélyei a munkavállalóknak. Míg vannak olyan országok, ahol a kormányok is beszállnak a munkaidő-csökkentési programokba, a „munkaalapú társadalmat” megvalósító Magyarország „nem a munkaidőcsökkentésről szól. Bár a kormány ebben az ügyben nem nyilvánult meg, tehát direkt módon nem ellenzi, a jogi környezet egyelőre nincs meg hozzá. Antal szerint „aki munkaidőt akar csökkenteni, nincs könnyű dolga, mert a munkajog jelenleg nem tudja ezt a típusú csökkentést standard módon kezelni”. Ezt Venczel is megerősítette a Qubitnek: „a cégvezetők arról számoltak be, hogy nehéz olyan konstrukciót találni, ami sem a munkaadók, sem a munkavállalók érdekeit nem sérti”.
A munkaidő-csökkentés legtöbbször a munkaadók érdeke, de ha szerencséjük van, jó a munkavállalónak is
„Szemben az ötnapos munkahéttel, amit világszerte a munkavállalók felől érkező nyomás hatására vezettek be a szakszervezeteken keresztül, az esetek többségében most a cég kezdeményezi a munkaidő-csökkentést, így viszont az ő érdeke kapja a nagyobb hangsúlyt. Persze ez sokszor a dolgozóknak is jó, de ez egyrészt függ a munkaidő-csökkentés kivitelezésétől, másrészt a munkavállalók munkájától, körülményeitől és személyiségétől” – mondta Qubitnek Venczel.
Arra, hogy mi motiválhatja a munkaadókat a munkaidő-csökkentésben, Antal több példát is hozott. „Vannak olyan szektorok, ahol a munkaerő megszerzése és megtartása nem egyszerű, és ezzel próbálják csábítani vagy megtartani az embereket.” Antal példájában egy IT cég olyan típusú csökkentést vezetett be, hogy ugyanannyi pénzt ad kevesebb munkáért. „Ha ezzel be tudnak vonzani egy csomó embert, akkor ez nekik a profit szempontjából is jól fog működni, mert ugyan az egy főre jutó profit kisebb lesz, viszont több embert tudnak felvenni, így összességében ez profitmaximalizálás szempontjából is teljesen reális stratégia.”
De olyan is van, mondta Antal, amikor a munkáltató azért csökkenti a munkaidőt, mert a fáradtság már kevésbé hatékony munkát eredményez. „Általánosságban nem lehet azt mondani, hogy emiatt mindenhol nőne a produktivitás. Van, ahol fog nőni, van, ahol nem. Az is csökkentheti a munkanapok számát, ha emiatt egy napig nem kell kifűteni az üzletet, és mondjuk egy nagykereskedő cég meg tudja oldani az eladásokat négy nap alatt is – folytatta a példák sorolását Antal. – De egy cégtulajdonos olyan döntést is hozhat, hogy nem akar ő milliárdos lenni, csak jól akar élni, és mondhatja azt, hogy ugyanannyi bér mellett mostantól négy napban fognak az emberei dolgozni. Ezt egy kis cég meg tudja tenni, de egy részvénytársaságnál a részvényeseknek az az érdekük, hogy nőjön a cég értéke – ott ezt nem fogják megcsinálni.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
