A gyerekvállalás nem egyértelmű és főleg nem lineáris függvénye az állami intézkedéseknek: egy soktényezős modellt kellene értelmezni ahhoz, hogy megértsük, miért nem születik annyi gyerek Magyarországon, amennyit az ország vezetői várnak. Magyarországon 1990-nel összehasonlítva mostanra lényegesen visszaesett a gyerekvállalási hajlandóság, de ez a trend egyáltalán nem csak nálunk jellemző, hiszen 2022-ben gyakorlatilag az összes posztszocialista országban kevesebb gyermek jött világra, mint a kilencvenes évek elején.

Arról, hogy ez miért alakult így. és mi formálja a magyarországi termékeny korú nők gyerekvállalási hajlandóságát, a Közép-európai Egyetem és a CEU Demokrácia Intézet Határtalan Tudás előadássorozatának hétfői előadásán két szociológus, Spéder Zsolt és Szikra Dorottya, illetve Szily László, a 444 újságírója beszélgetett, bemutatva az adatokat, a motivációkat és néhány olyan gyakorlati tapasztalatot, ami legalább annyira beszédes és fontos, mint az, hogy mit mutatnak a népszámlálás grafikonjai.

Fogy a magyar

Az ország lakossága 334 ezerrel csökkent 2011-hez képest – ezzel az adattal nyitotta meg az Átalakuló gyermekvállalási magatartás: mi változik, mi nem és miért? című eseményt László Flóra, a CEU Társadalmi Felelősségvállalási Irodájának vezetője. Hiába nőtt ugyanis a házasodási kedv a fiatal felnőttek körében, a házasságok számának növekedése nem hozta magával a születésszám ugyanolyan arányú emelkedését. Fogy tehát a magyar lakosság, öregedő társadalomban élünk, és a mai tinédzserek sem arra vágynak, hogy amint elérik a felnőttkort és kirepülnek a családi fészekből, azonnal gyereket vállaljanak.

László maga is meglepődött, amikor először hallotta a gyermekei korosztályából, hogy egy mai 16 éves 35-40 éves korában szeretne anyává válni, holott akkor, amikor ők születtek, még a 30-hoz közeledve vállalt első gyermekek is későinek tűntek.

Persze nem csak a nőkről van szó, amikor a gyermekvállalási hajlandóság szóba kerül, hiába rendezkedett be arra a társadalom, hogy szinte kizárólag a nőkön kéri számon a születendő vagy meg nem született gyerekeket. Spéder Zsolt egyetemi tanár, PTE BTK Demográfia és Szociológia Doktori Iskola vezetője, a European Association of Population Studies tiszteletbeli elnöke előadásában hangsúlyozta: egy sor olyan tényező azonosítható a háttérben, ami a kitolódó gyerekvállalással összefüggésben állhat. Az egyik legfontosabbként a párkapcsolatok minőségének változását emelte ki azzal az aggasztó adattal együtt, hogy ma Magyarországon a szülőképes korú nők mintegy harmada egyedül él, és nem kapcsolatban.

A bejegyzett élettársi kapcsolatok száma is nőtt a házasságok számához viszonyítva, és ha az 1990-es évi adatokat vetjük össze a 2022-esekkel, akkor jól látszik, hogy ez részben indokolhatja azt is, miért vállalnak ma kevesebb gyereket a párok, mint 30 évvel ezelőtt. A bizonytalanabb kapcsolatokba kevesebb gyerek születik, márpedig úgy fest, hogy az élettársi viszonyból könnyebben lépnek ki az emberek, mint egy házasságból.

A kevesebb szülés hátterében még két okot emelt ki a demográfus: egyrészt azt, hogy napjainkban négyszer annyian vesznek részt egyetemi képzésben, mint a rendszerváltás idején, másrészt azt, hogy a gazdasági körülmények változása is hatással van a gyerekvállalási kedvre.

A felsőoktatás alternatívát kínál a felnőtté válásra – ezt Szikra Dorottya, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont vezető kutatója, a bécsi CEU Gender Studies tanszékének vendégprofesszora, a CEU Demokrácia Intézet kutatója is megerősítette. Ott, ahol az iskola minőségi oktatást kínál és elérhető mindenki számára, a gyermekvállalás egészen más megvilágításba kerül, és a fiatalok felelősen döntenek arról, hogy milyen körülmények között vállalnak gyermeket. Erre egyébként az egész országban szükség lenne, ugyanis a gyerekek több mint felét nem tervezik a családok. Innen pedig már csak egy lépés az, hogy a gazdasági szempontokat is értelmezzük: a jelenlegi és a rendszerváltás óta foltozgatott családtámogatási rendszer több szempontból is ráncfelvarrásra szorul.

Ciki-e a kocsmában a pelenkázásról beszélni?

A nemi szerepek is folyamatosan változnak, ez viszont akár pozitív irányba is befolyásolhatná a gyerekvállalási hajlandóságot. Csakhogy hiába futnak ma már a családi élet előnyeit bemutató reklámszpotok a tévében is, a mindennapokba nem igazán csurgott még le az üzenet, hogy a gyereknevelésben ugyanolyan aktív szerepe lehet az apának, mint az anyának, és azzal, hogy a klasszikus nemi szerepeket átírják, a pár tagjai is boldogabb életet élhetnek. Egyelőre azonban kevés kivételtől eltekintve „a család a nő felségterülete" – mondta Spéder, a legtöbbször pedig a gyereknevelés neheze is rájuk hárul. Igaz, egyre több férfi vállal feladatokat a gyerekek körül: a KSH tavalyi jelentése szerint a gyerekek tizedét az apukája fürdeti Magyarországon.

Mindez szinte magától értetődő egy középosztálybeli buborékban. Szily László, a 444 újságírója és több apaságról szóló könyv szerzője is megerősítette az előadások után tartott beszélgetésben, hogy ő maga is meglepődve konstatálta, csak az ismeretségi körében volt magától értetődő, hogy az apák ott voltak a szülésnél. Könyveivel is az volt a célja, hogy a nehézségek mellett az apaság boldog, szórakoztató oldaláról meséljen, mert tapasztalatai szerint ezekről kevés szó esik a közbeszédben vagy a baráti társaságokban.

Spéder egy korábbi kutatási eredménnyel nyugtatta meg a közönséget: „nem, ma már nem ciki a kocsmában a gyerekvállalásról és az azzal kapcsolatos teendőkről, kihívásokról beszélni”. Vagyis átalakulóban van az apaság, igaz, egyelőre apró lépésekben halad a változás. Ez jelentheti azt, hogy kötelező a szülés után az apának is szabadságot biztosítani, hogy pár hetet a csecsemővel tölthessen, és nemcsak külföldön, hanem Magyarországon is van lehetőség arra, hogy az első 3 életév során ne csak az anya, hanem valamennyi időt az apa töltsön otthon a gyerekekkel. Ezzel Szikra és Spéder szerint leginkább gazdasági megfontolásból élnek a szülők , ugyanis az adatokból látszik, hogy 40 százalékban tényleg az apa veszi igénybe a GYED-et, az viszont nem derül ki, hogy ennek csupán az az oka, hogy ő a kereső, ezáltal a jogosult a támogatásra, vagy valóban otthon is marad a gyerekkel, esetleg gyerekekkel erre az időre.

Rövid- és középtávú döntések mossák el a hosszú távú elköteleződést

A beszélgetés során Spéder, Szikra és Szily is egyetértett abban, hogy bár a támogatási rendszer egy-egy eleme hasznos és praktikus ösztönző lehet, valójában a stabilitás hiányzik. A rendszerváltás óta ugyanis a kormányok olykor egymásra licitáló választási ígéretek után mosták el a korábbi rendszer által bevezetett családtámogatásokat – egy-két kivételtől eltekintve. A GYES, a GYED és a GYET ugyan megmaradt, de előbbi a családi pótlékhoz hasonlóan alacsony összegű, és mára az emelés hiánya miatt szinte teljesen elinflálódott.

Szikra az egyedi intézkedések helyett a szemléletre hívta fel a figyelmet: „már a 70-es, 80-as években sem az volt a kormányok családpolitikájának célja, hogy a születendő gyermekek számát befolyásolják. Helyette arra fektették a hangsúlyt, hogy megteremtsék a szükséges feltételeket a gyerekvállaláshoz. Ehelyett ma Magyarországon és egyébként Lengyelországban is azzal akarják gátolni a népességfogyást, hogy direkt a vállalt gyerekek számán keresztül támogatják a családokat”. Szikra szerint ez azt jelenti, hogy „fiatal házasok a gyerekeikkel fizethetik vissza az ingatlancélú hiteleiket”, azaz a CSOK és babaváró hitelek összegét, ami a vállalt gyerekek számától függően akár nullázódhat is.

Pedig sokkal modernebb és jobb ösztönző lenne az, ha a gazdasági egyenlőtlenségeket simítanák ki, vagy megfelelő ellátórendszert biztosítanának a szülőképes korban lévő nőknek a szüléshez és a szülés után is. Míg sok helyen arra helyezik a hangsúlyt, hogy a nők biztonságban válhassanak anyává, ma Magyarországon rengeteg kismama érzi úgy, hogy nem bízhat sem az orvosokban, sem a kórházakban, a szülészeti és nőgyógyászati ellátás nagyszabású átalakítása pedig a teljes orvosi ellátás reformjának keretében csak tovább súlyosbította a helyzetet. A hálapénz kivezetése nem nyugtatja meg az anyákat, és egyáltalán nem segít abban, hogy kevesebb legyen a szülészeti erőszak, pedig, ahogy Szikra is fogalmazott, a nőknek önrendelkezésre és tájékoztatásra lenne szükségük a kérdésben.

Spéderrel beszéltek arról is, hogy az adóvisszatérítések és -kedvezmények is olyan eszközök, amelyek nem annak a rétegnek kedveznek, ahol a legtöbb gyerek születik. Szikra úgy írta le az Orbán-kormány családtámogatási rendszerét, mint egy mindenféle krémmel töltött tortát, amin a kiváltságos felső-középosztálybelieknek juttatott támogatások a marcipándíszek. Ezek a kedvezmények szerinte már túlnőttek a tortán, és míg a legtöbb gyerek a szegregátumokban születik olyan eldugott és elmaradott falvakba, ahol sem ellátórendszer, sem munkahely nincs, a GDP pár százalékát kitevő családtámogatások javarésze azokhoz áramlik, akik kevésbé szorulnának rá. A demográfus szerint ez nem fekete-fehér, és mindenkinek jár a támogatás, aki gyereket vagy gyerekeket nevel, ugyanakkor időbeli eltolódás van a befizetések és a juttatások között: „míg fiatalon az ember befizető, a gyerekek nevelése során támogatásokban részesül, majd ha a gyerekek kirepültek, újra nettó befizetővé válik”.

A gazdasági vetület azonban csak egy szempont, amit a szülőknek mérlegelniük kell. Az intézményrendszer hiányosságairól Szily elmondta: „a könyveimben is visszatérő motívum, hogyan próbáltam megfelelő bölcsődébe, óvodába vagy iskolába betuszkolni a gyerekeimet”. Szikra szerint ez részben annak az eredménye, hogy a szocialista blokk felbomlásával a bölcsődei ellátás megremegett, viszont úgy látjam hogy Magyarországon már egész jó a helyzet például Csehországhoz képest. A jó bölcsőde egyszerre érdeke a szülőknek és a társadalomnak, ahogy korábban a gyáraknak is fontos volt, hogy a nők dolgozni járjanak, és legyen, aki vigyáz a gyerekeikre. A mai világban a kétkeresős családok fennmaradása forog kockán bölcsőde nélkül. Ha nincs hová tenni a gyereket, valamelyik szülő – azaz általában az anya – karrierje szenvedi meg, a fizetetlen munkát ugyanis legtöbbször a nők vállalják magukra, ami tovább mélyíti a férfiak és nők közötti bérszakadékot.

De 3 éves kortól már elég jó esélyekkel találnak óvodát a legtöbb gyereknek Szikra szerint. Persze a kérdés az, hogy ez az intézmény megfelel-e a szülők elvárásainak, ahogyan az is, hogy később az iskolákban lesz-e elég pedagógus. Nem elég a gyerekek első néhány évére tervezni, de kevés az olyan fix és kiszámíthatónak tűnő pont, mint a GYES, amire évtizedek óta minden gyerekvállaló számíthat. A CSOK például egyáltalán nem ilyen konstans és megbízható mankó a fiatal szülőknek, ahogy az adórendszer változásait is egyre nehezebb követni. Mindenesetre, ahogy arra Spéder többször is utalt, a gyerekvállalás ma már egyéni döntés, amit bár befolyásolnak a társadalmi és gazdasági feltételek, végső soron a leendő vagy lehetséges szülőknek kell meghoznia.

A teljes előadás és a beszélgetés a CEU Youtube-csatornáján teljes terjedelmében visszanézhető:

A CEU Határtalan Tudás előadássorozatának következő, rendhagyó eseményét 2024. január 27-én rendezik 15 órakor.