Az evolúció a városba költözött – így adaptálódnak az állatok az urbánus közeghez
Milyen hatással lehet a városi egerek étrendjére a pizza és a sajtburger? És a varjak életmódjára a kukatúrás? Hatással van rájuk egyáltalán? És ha igen, milyen szinten? Más lesz a tolluk, az orruk, a színük vagy a méretük? Miután már nincs olyan hely a bolygón, ahol az ember és az emberrel együtt járó környezeti hatások ne jelentek volna meg – hiszen már az Antarktisz vizeiben is találtak mikroműanyagot –, egyre több kutató már nem a Galápagos-szigeteken és más isten háta mögötti térségekben igyekszik többet megtudni az evolúcióról, hanem a lakásához közeli parkban. Ezt az a felismerés hajtja, hogy a városok olyan ökoszisztémákká válnak, ahol a flóra és a fauna kénytelen valamilyen módon együtt élni az emberrel, és ez adaptálódással jár.
A vadon élő állatok egy része nem képes elviselni az urbánus körülményeket: a zajt, a tömeget, a zöld nélküli épületek végeláthatatlan struktúráit vagy a váratlan történéseket, ezért a fajok egy része kivonul az ember látóteréből. „Van ez az elgondolás, hogy amikor egy terület urbanizálódik, lesznek a várost elkerülők, vagyis az őshonos növény- és állatvilág, amelyik az ember benyomulásával elköltözik – például a nagy ragadozók, medvék” – idézi Stephen E. Harris városökológiával és evolúcióbiológiával foglalkozó professzort a BBC írása. Harris szerint egy másik csoportba tartoznak a városi lehetőségeket kihasználók, vagyis az emberre támaszkodó opportunista állatok, például a galambok, a csótányok, a házi egerek és patkányok, de az evolúcióbiológus szerint a legérdekesebb csoport az, amelyik elkezd adaptálódni a városi környezethez.
Ennek jeleit a kutatók megtalálták már a világ legvárosabb városában, a metró lépcsőjén pizzaszeletet cipelő Pizza Rat hazájában, New Yorkban, de a Balaton partján, a siklók között is.
Elkerülő prérifarkasok, szellőzőkben hűsölő papagájok, bátor városi cinegék
Kutatók szerint az urbánus körülmények között is megélni képes fajok egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy képesek változtatni a viselkedésükön, és az adott fajra addig egyáltalán nem jellemző, innovatív megoldásokkal állnak elő a veszélyek elkerülésére, a szocializációra vagy a fajfenntartásra.
Kanadai kutatók egy kísérletben például azt találták, hogy az ország nyugati részén, British Columbiában lévő Kamloops környékén a városokban fészkelő Gambel-cinegék (Poecile gambeli) az általuk barkácsolt, kígyóra hajazó, szimulált ragadozóval szemben sokkal bátrabban léptek fel, mint vidéki társaik. A kutatók ezt azzal magyarázták, hogy egyrészt a cinegék inkább valamelyest vakmerőbb fajtársai választják lakhelyül a várost, másrészt a városi Gambel-cinegék korábbi kutatásokban az új környezetre is gyorsabban reagáltak, mint vidéki társaik.
Az Egyesült Államok déli részén, Phoenixben azt figyelték meg a kutatók, hogy a térségben egyáltalán nem őshonos, hanem az utóbbi 35 évben, valószínűleg kiskedvencként betelepített rózsásfejű törpepapagájok (Agapornis roseicollis) az épületek szellőzőnyílásaiba veszik be magukat, és így hűsölnek, amikor a hőmérő higanyszála meghaladja a helyi csúcshőmérsékletnek számító 40 Celsius-fokot. A kutatók szerint ezek az eredmények azt mutatják, ahogy egy nemrégiben betelepített faj újszerű módon használ egy antropogén erőforrást (az ipari légkondicionáló rendszereket) arra, hogy hűtse magát, és túlélje a rendkívül forró körülményeket és a nagyvárosi hőszigethatást.
Nem csak madarakon tapasztaltak viselkedéses változásokat a tudósok az emberek közelében. Kiderült, hogy például a városokban élő prérifarkasok (Canis latrans) valójában nem meglepő módon igyekeznek elkerülni az embereket, különösen az életükre igencsak veszélyt jelentő autóikat úgy, hogy sokkal aktívabbá váltak éjszaka. Ezt a stratégiát, vagyis a tevékenységeik időzítésének átszabását más fajok is alkalmazzák, hogy minimalizálják a konfliktusokat és az emberrel való találkozást.
Sajtburger-hipotézis
Az urbánus közeg azonban nem csupán az egyes egyedek viselkedésére van hatással, a tudósok populációk igen gyors genetikai változását is elkezdték már megfigyelni. Például a városi vízibolhák sem tudnak ellenállni a megapoliszokra jellemző felgyorsult életnek – a köreikben gyorsabb érést és növekedést tapasztaltak az őket vizsgáló belga tudósok vidéki fajtársaikhoz képest, és az is kiderült, hogy jobban tűrik a magasabb hőmérsékletet is.
Puerto Ricóban azt figyelte meg egy nemzetközi kutatócsoport, hogy az amerikai kontinensen őshonos anoliszok a városban hosszabb végtagokat és több lábujjpárnát növesztettek, valószínűleg azért, hogy ezekkel az egyes egyedek könnyebben meg tudjanak kapaszkodni az olyan sima felületeken, mint az üveg, a fém vagy a beton.
New York területén Harris és munkatársai pedig azt figyelték meg, hogy a fehérlábú egerek (Peromyscus leucopus), amelyek már több mint 18 ezer éve élnek ebben a térségben, szintén elkezdtek adaptálódni az urbánus életformához. Egy 2017-es tanulmányban a fehérlábú egerek három, New Yorkban élő populációjának genomjait hasonlították össze vidéken élő egerekkel, és azt találták, hogy a városi fehérlábú egerek olyan génmutációkkal rendelkeztek, amelyek azt szabályozzák, hogyan tudják lebontani a valószínűleg a gyorsételek emésztéséhez szükséges zsírokat és szénhidrátokat. Harris szerint, aki a felfedezését sajtburger-hipotézisnek nevezte el, ez tulajdonképpen logikus, hiszen a Central Parkban kevesebb gyümölccsel és magvakkal találkoznak, mint amennyit normál esetben ennének, viszont rengeteg az ételmaradék, amellyel táplálkozni tudnak. Egy másik kutatás szerint továbbá a Manhattanben és Bronxban élő fehérlábú egereknek rövidebb lett az állkapcsuk, aminek az lehet az oka, hogy mivel a magvakhoz képest puhább élelmiszerek (pl. sajtos csipsz), nem igényelnek annyi rágást, az állkapcsuk is elkezdett ehhez adaptálódni.
Ha több az élelem, nagyobbra nőhetnek
Ezt a témakört már Magyarországon is elkezdték vizsgálni. A Debreceni Egyetem kutatói például dolmányos varjak (Corvus cornix) testméretét hasonlították össze két városi közegben, Budapesten és Debrecenben, valamint Balmazújváros és Szakoly külterületén, és arra jutottak, hogy inkább a rendelkezésre álló élelem mennyisége befolyásolta a varjak testméretét. Ez összefügghet azzal, hogy a városokban könnyebb a madaraknak élelmet szerezni, viszont úgy vélték, nem annyira a város-vidék különbség, mint maguknak az egyes helyszíneknek a jellemzői voltak hatással a testméretváltozásra.
Mészáros Boglárka, a HUN-REN Balatoni Limnológiai Intézet Vízi Gerinctelenek és Közösségökológiai Kutatócsoport tudományos munkatársa és kutatótársai tavaly decemberben megjelent tanulmányukban azt nézték meg, milyen hatással vannak a mesterséges életterek a kockás siklók (Natrix tessellata) fejlődésére és méretére. Azt találták, hogy az intenzív forgalommal járó úthálózat vagy főutak mentén élő populációk aszimmetrikusabban fejlődtek, valószínűleg a forgalommal együtt járó környezetszennyezés hatására, és a hajókikötők közelében a kockás siklók rosszabb állapotban voltak, mint azoktól messzebb, ugyanakkor az urbánus környezetben élő állatok nagyobbra nőttek – valószínűleg több élelmet találtak ezeken a területeken.
Mészáros a Qubit érdeklődésére azt írta, vannak még hasonló kutatások, amelyek azt vizsgálják, hogy a Balatonra jellemző városiasodás, a természetes élőhelyek eltűnése milyen hatással van az egyes élőlénycsoportokra, fajokra. „Egy másik, épp a napokban megjelent kutatásban azt is megvizsgáltuk, hogy a városi környezet, az utak távolsága, az úthálózat borítottsága, a kikötő mérete vagy a kövezés nagysága milyen hatással van a kockás siklók egyedsűrűségére. Eredményeink szerint a városi tájhasználat, az utakkal való borítottság mértéke és a főutak közelsége, valamint lokális szinten a mesterséges kőszórás mérete is pozitív hatással van az egyedsűrűségre, azaz több sikló van ezeken az ember által létrehozott élőhelyeken” – írta a kutató. Mészáros szerint azt viszont fontos kiemelni, hogy bár a Balaton körüli mesterséges kőszórás potenciálisan megfelelő élőhelyet biztosíthat a kockás siklóknak, de egyben negatívan is befolyásolja a siklók fejlődési stabilitását és kondícióját, ami összességében a populációk állapotának leromlásához vezethet.
A pettyes gőték nem bírják az embert
A kutató nemcsak kockás siklókat, hanem pettyes gőtéket (Lissotriton vulgaris) is vizsgált a Balaton körül, egészen más eredménnyel. „Ennek a folyamatban lévő kutatásnak az előzetes eredményei szerint a városi tájhasználat, a mezőgazdasági területek és az utak közelsége – feltételezhetően az ezekről a területekről bemosódó szennyezőanyagoknak köszönhetően – negatívan hat a gőték egyedsűrűségére, tehát a fokozottabb városiasodással jellemezhető élőhelyeken kevesebb gőte találja meg életfeltételeit. Ezt a vizsgálatot a Balaton 10 km-es körzetében lévő kisebb-nagyobb víztestek vizsgálatával végeztük el.”
Mészáros szerint ez a tudás amiatt lehet fontos egy átlagembernek, mert a Balaton egészségének alapja az, hogy a tavi és a part menti ökoszisztéma is egészséges, jól működő rendszer legyen. Ez biztosíthatja azt, hogy a tavat látogató turisták és az itt lakók is élvezhessék a Balaton által nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatásokat, például az olyan rekreációs tevékenységeket, mint a horgászat, a fürdés, vagy egyszerűen egy kis kikapcsolódás a természetben. „Az ökoszisztémának pedig a kevésbé kedvelt élőlények is, mint a hüllők és kétéltűek fontos részét képezik, éppúgy mint a zooplankton, az algák, a makrogerinctelenek, a halak, a madarak és az emlősök. Ha ebben a rendszerben bármelyik élőlénycsoport sérül, az jelentős hatással lehet a rendszer egészére, ami pedig összeségében a már említett ökoszisztéma-szolgáltatások minőségének csökkenését eredményezheti. És ahhoz hogy megőrizhessük a balatoni ökoszisztéma egészségét és ennek érdekében megfelelő természetvédelmi intézkedéseket kezdeményezhessünk, fontos tudnunk, hogy milyen, a természetet károsító hatásokkal kell szembenéznünk.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
