Élhető-e egy város, ha a természet helyett csak az emberekre szabjuk?
Perzselő hőhullámok, egyre gyakoribbá váló trópusi éjszakák, aszályos időszakok és heves esőzések váltakozása. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) klímajelentése szerint ez vár az európai régióra a klímaváltozás miatt – kontinensünkön leginkább az emberek (elsősorban mentális) egészségét és az ökoszisztémákat sújtó hatást emeli ki a jelentés.
Ráadásul a klímaváltozás negatív következményei a városokban hatványozottan, egymást gerjesztve jelennek meg. A városi hőszigethatás tovább fokozza az amúgy is kedvezőtlen humánegészségügyi hatást, márpedig a Föld népességének több mint fele él városi környezetben, ezért a városok élhetőségének megteremtése napjaink egyik legégetőbb feladata.
Klímaváltozás: globális, regionális és lokális probléma
A klímaváltozás hatásai a globális jelenségeken túl a regionális és – főleg nagyvárosok esetén – a lokális mikroklíma megváltozásában is megjelennek. A városok terjeszkedése, az egyre több és egyre sűrűbben beépített terület helyi szinten járul hozzá az átlaghőmérséklet növekedéséhez, és ehhez adódnak hozzá a globális trendek, amelyek tovább erősítik a városi hőszigethatást.
A hatások mérséklésére leginkább azért nehéz felkészülni, mert tendenciákat ugyan ismerünk, de a pontos hatások nehezen kiszámíthatók, és akár egymást követő években is nagy eltérés mutatkozhat az időjárásban. Gondoljunk csak a 2022-es nyár közel két hónapos forróságra, a pandémia kezdetével egybeeső 2020-as tavaszi aszályra vagy az idei, szintén hőhullámos, de szerencsére valamivel csapadékosabb évre.
A kiszámíthatatlanság elleni védekezésben a „reziliens városok” kialakítása kínál megoldást. A rezilienciára, vagyis a negatív következményekkel szembeni ellenálló képesség növelésére való törekvés az urbanisztikai, tájépítészeti gyakorlatban elengedhetetlen. A kiszámíthatatlanság miatt a megoldások tesztelésének előtérbe kell kerülniük, tehát az újonnan megvalósuló táj- és kertépítészeti alkotások folyamatos nyomon követésére, akár részegységeinek újratervezésére (pl. növényalkalmazás) lehet szükség.
Élhető városok a klímaváltozás korában
A város élhetősége függ a szociális és egészségügyi ellátórendszer (óvodák, iskolák, kórházak) működésétől, a reálbérektől, vagy épp a kulturális és rekreációs lehetőségek sokféleségétől. A városi környezet jellemzően mesterséges kultúrtáj, ugyanakkor minden város a természetbe épült be, így van egy tágabb környezeti kontextusa.
Ha ezzel a természeti környezettel nem együtt, hanem ezt felszámolva tervezzük városainkat, azzal a városok élhetőségét veszélyeztetjük. Nem csak a természetet és az általa biztosított stabil mikroklímát romboljuk, a negatív következmények ránk is visszahatnak: az egészségünket, a pénztárcánkat, az államkasszát, de még az identitásunkat is kedvezőtlenül befolyásolják.
A közvetlen hatásokon túl, mint a levegőminőség hatása a légúti megbetegedésekre, közvetett összefüggéseket is igazolnak a kutatások. A hiperaktivitás kockázata és a zöldfelületekhez való hozzáférhetőség között szoros kapcsolat mutatható ki. Nemcsak a közelség, hanem a zöld környezet minősége is befolyásolja a jóllétünket. Valamint erősebb kötődést alakítunk ki (érzelmi aspektus) és jobban az emlékezetünkbe vésődnek (kognitív aspektus) azok a városi zöldfelületek, amelyek „természetessége” magasabb – ezt mutatta ki egy svéd kutatás, amely a zöldfelületek hatását vizsgálta a résztvevők helyidentitására és mentális-fizikális jóllétére.
Felszínes szemléletmód helyett
Szemléletváltásra van szükségünk a városfejlesztésben és a városgazdálkodásban is, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy más szemmel tekintsünk az épített környezetünkre, legsűrűbben lakott élőhelyeinkre.
A városok olyan települések, amelyeket az emberek legnagyobb sokasága választott élőhelyéül, azaz egy népességtömörülési folyamat eredményeként jöttek létre: az egyéni életteret, a munkavégzés és a közösségi találkozások lehetőségét jelentik. Az Építési törvény megfogalmazása szerint a város „a környezet tudatos építési munka eredményeként létrehozott, illetve elhatárolt épített (mesterséges) része, amely elsődlegesen az egyéni és a közösségi lét feltételeinek megteremtését szolgálja”.
A városokra hajlamosak vagyunk csupán a benne élő emberek élettereként tekinteni, ugyanakkor ezek az ember által benépesített, mesterségesen formált helyek korábban az anyatermészet részét képezték. Ha a város be is fedte és át is alakította ezeket, a természet nem szűnik meg nyom nélkül létezni. Egy-egy furcsának tűnő telekkiosztás, egy beépítetlenül maradt mezsgye, esetleg egy utca látszólag indokolatlan elkanyarodása mind-mind utalhatnak arra, hogy valamikor itt a természet felülírta a bevett várostervezési gyakorlatot.
A múlt lenyomata
A városok kialakulásában jelentős szerepe van a természetföldrajzi adottságoknak: a természetes lokális klímahatásoknak, a domborzatnak, a vízrajzi viszonyoknak és a természeti erőforrásoknak. Néha nyilvánvaló, néha kevésbé szembeötlő módon, de befolyásolják a városszövet kialakulását.
Budapest például ezernyi helyen őrzi az egykori folyó menti táj emlékét. A Nagykörút a korábbi Duna-ág nyomvonalát követi, de annak, hogy a budai vár miért a Várhegyen épült és nem a szomszédos, magasabb és jobban védhető Gellért-hegyen, szintén fontos geológiai és domborzati okai vannak. A Városliget kialakulásában annak egykori növényzete, állatvilága és vízrajza játszott döntő szerepet. A város mindig egy komplex rendszer, amely egyszerre mesterséges (épített) és természetes.
A szabadtéri találkozásoknak és városi interakcióknak helyet adó, mesterségesen létrehozott közterek közül élhetőség és reziliencia szempontjából kiemelkedő fontosságúak a tájépítészeti alkotások. Legfontosabb építőelemük egy természetes, élő anyag: a növényzet. A közparkok, közterek, közkertek tervezése és kialakítása során a három térbeli dimenzión túl az idő is nagy szerepet játszik. A növények növekedésével, az évszakok ciklikus változásával a tájépítészeti alkotások folyamatosan más képet mutatnak, eltérő környezeti élményt nyújtanak, akárcsak maga a természet. Jelentős zöldfelületük miatt pedig a tájépítészeti alkotások a városi ökoszisztéma fontos elemei.
Zöldfelület. De milyen?
Stockholmban és Londonban is felismerték ezt, ahol évek óta minden új beruházás esetén kötelezően meg kell adni a projekt zöldfelületi mutatóját. A magyar szabályozásban ilyen néven szereplő mutató csupán az egy telken belül létesítendő minimális zöldfelület arányát írja elő. Stockholmban a Green Space Index, míg London esetében az Urban Greening Factor a zöldfelületek minőségét, ökológiai hatékonyságát számszerűsíti, vagyis hogy milyen mértékben járul hozzá az adott beruházás a város élhetőségéhez, biodiverzitásához, klímaváltozással szembeni rezilienciájához, stb. A stockholmi Royal Seaport egykori indusztriális területének már revitalizált negyedeiben ez a mutató 0,6-0,7 között van. Az ökológiai hatékonyságon túl a Green Space Index arra is alkalmas volt, hogy megértsék a tervezők, milyen típusú ökológiai előnyöket nyújtanak az új városrészek zöldfelületei, és mely területeken nehezebb sikereket elérni.
A hazai szakmai szervezetek, a Magyar Építész Kamara és annak Táj- és Kertépítészeti Tagozata szorgalmazza az újonnan beépítésre szánt, újonnan kijelölt területeken az OTÉK (országos településrendezési és építési követelmények) módosításainak véleményezése során egy differenciáltabb, úgynevezett „teljes értékű zöldfelülettel biztosítandó legkisebb zöldfelület” fogalmának bevezetését.
A természeti környezet – egy fasor, egy zöldtető, zöldhomlokzat vagy egy közpark – több, mint esztétikai elem a városban. A gazdasági és társadalmi mutatók mellett a városnak van egy igencsak mérhető környezeti teljesítőképessége is. Ezt a környezeti teljesítőképességet hívjuk összefoglaló néven ökoszisztéma-szolgáltatásoknak.
Földanya láthatatlan házimunkája
A nők láthatatlan munkájáról és azok negatív egyéni, társadalmi következményeiről számtalan cikket olvashatunk. Antropocentrikus, globalizált társadalmunk hasonlóképpen támaszkodik a „Földanya” láthatatlan házimunkájára, vagyis az ökoszisztéma-szolgáltatásokra.
A természet ezerféle módon szolgálja megélhetésünket és jólétünket. Az ökoszisztéma-szolgáltatások azok a fizikai javak és más, nem kézzelfogható előnyök, amelyekhez az ökológiai rendszerek „természetes vagy ember által befolyásolt működése során hozzájutunk”, mint például az ivóvíz, a tiszta levegő, az élelmiszerek, vagy akár a természethez kapcsolódó kulturális és spirituális feltöltődés lehetőségei.
Az ökoszisztéma-szolgáltatások által biztosított előnyök és javak jelentik egy város élhetőségének, sőt akár „használhatóságának” alapját. A városok gyakran települtek ilyen szolgáltatás, például ivóvízforrás közelébe.
Részben nagyfokú változatosságuk miatt, részben amiért meglétüket természetesnek vesszük, nehéz az ökoszisztéma-szolgáltatások piaci értékét meghatározni, pedig jelentős gazdasági aspektusuk is van. Arra is van mód, hogy ezeket felmérjük.
Mindennek ára van
Garamszegi László, az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója szerint „be lehet árazni, hogy az ökoszisztéma-szolgáltatások összességében mekkora hasznot hoznak az emberiségnek – évente a világ GDP-jének körülbelül másfélszeresét –, és ezek károsodásával mekkora veszteség éri a gazdaságot”. Ezek a gazdasági károk évente a világ GDP-jének körülbelül 10 százalékát teszik ki, és ehhez még hozzájönnek a társadalmi és kulturális veszteségek.
Pár sokat mondó statisztika:
- Egy 2015-ös, 93 európai várost (köztük Budapestet is) vizsgáló kutatás szerint a koraszülött csecsemőhalálozások 1/3-a megelőzhető lehetne, ha a jelenlegi átlagos 15 százalékos lombkorona-borítottságot 30 százalékra emelnénk városainkban.
- Egy tavaly publikált tanulmány szerint a közép-európai éghajlati viszonyok között a fával beültetett helyeken akár 8-12 Celsius-fokkal is alacsonyabb lehet a felületi hőmérséklet a teljesen burkolt felületekhez képest.
- Egy 2019-es kutatás kimutatta, hogy az Egyesült Királyságban a kék-zöld infrastruktúrák pozitív hűtő hatása évi 243,6 millió fontra becsülhető, amely a dolgozók produktivitásának növekedéséből és az alacsonyabb légkondicionálásra fordított energiafelhasználásból tevődik össze.
- Ugyanezen kutatás szerint a természetalapú megoldások levegőminőség-javító hatása évi 162,6 millió font értékű megtakarítást jelentett az egészségügyi szektornak.
A részed vagyok én is
Az ember és környezete bármennyire urbanizált, iparosodott és technológiailag fejlett, élő szervezetként a természet része és alakítója. Az emberi léthez elengedhetetlen az egészséges, ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtani képes természet jelenléte. A városok kialakításakor az embereken túl mind a flóra, mind a fauna számára megfelelő élőhelyet kell biztosítanunk.
Az ökoszisztéma-szolgáltatások kulturális aspektusához kapcsolódik a biofília fogalma. A szó jelentése az élet, az élő rendszerek szeretete. Eric Fromm filozófus és szociálpszichológus szerint az ember pszichológiai érdeklődése eredendően a többi élő dolog felé mutat. A biofília-hipotézist Edward O. Wilson biológus írta le, ennek lényege, hogy az ember és más élő rendszerek között ösztönös kapocs van: az ember tudat alatt keresi a lehetőséget a természethez való kapcsolódásra, mert az pozitív érzelmeket vált ki belőle. Az embernek alapvető szükséglete a természethez fűződő kiegyensúlyozott viszony, hiszen maga is a természet szerves része.
Élhetőnek tekinthető-e egy város, ha az nem próbál a természethez kötődni, attól eltávolodik, és csupán mint mesterséges, épített környezetként tekintünk rá?
Egyéni és közösségi jólétről és egészségről csak akkor beszélhetünk, ha városainkat nem csupán emberi élettérként értelmezzük. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a hely, ahová a város épült, korábban számos más lénynek nyújtott élőhelyet. Egy város akkor lesz hosszú távon is élhető, ha a klímaváltozás kiszámíthatatlan hatásaira képes reziliensen reagálni, vagyis csökkenti a szélsőséges eseményeknek mértékét és hatását (például a hőhullám mértékét és halálos áldozatainak számát tekintve), és ebben a nem emberi szereplőknek is kulcsszerepük van. Társadalmunk legfontosabb feladata ennek érdekében pedig a rendszerszintű, holisztikus gondolkodás elsajátítása. A tervezési folyamat szereplőinek, azaz a döntéshozóknak, a szakmának és a beruházóknak – legyen az egy vállalat vagy egy családi ház kertjének tulajdonosa – egyaránt nagy felelőssége van.
Engloner Gyöngyvér építész, az ausztrál Hames Sharley stúdió munkatársa, ahol tagja a Fenntarthatósági Fórumnak és a Városépítészeti Munkacsoportnak. Mandel Mónika tájépítészmérnök, a Biophiliart alapítója, aki a 4D Tájépítész Iroda munkatársaként részt vett számos környezetrendezési projekt, köztük a Széllkapu Park tervezésében. A cikk a szerzők, a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Qubit kollaborációjaként jött létre.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
