A Kiskunmajsa-Marispusztai Önkéntes Vízőrzők tavaly tavasszal két hektáron elkezdett árasztása a kisléptékű vízmegtartás iskolapéldája, egyike azoknak a már működő projekteknek, amelyek helyi szinten próbálják helyre billenteni a durván negatív magyarországi vízmérleget. A Nem víznek való vidék YouTube-csatorna forgatócsoportja hónapokon át dokumentálta Nagyapáti Oszkár, Hunyadi Kata és társaik erőfeszítéseit. A Duna-Tisza közi Homokhátság közepén fekvő Marispuszta vízőrzőiről szóló riportfilm csütörtöktől, január 15-től nézhető meg az alábbi linkre kattintva:

Önerő

Balázs Zsolt vándorfotográfus Qubiten közölt tavalyi képriportja után mostanra a nemzetközi sajtóban (például itt és itt) is ismerté vált marispusztaiakat saját bevallásuk szerint egy alig félórás tudományos filmesszé inspirálta.

A WWF Magyarország szakmai támogatásával forgatott Eltékozolt vizeinkben – az évtizedek óta létező tudományos modellek alapján – Szendőfi Balázs sűrített formában összegezte, hogy a 19. században megkezdett módszeres folyószabályozások után hogyan szárította ki az ország területének jelentős részét az „egészségre ártalmas”, „emberemlékezet óta terméketlen” lápok és mocsarak lecsapolása, a helyükön létrehozott szántóföldek évtizedeken át folytatott belvízmentesítése, a termőtalajok természetes vízháztartását lehetetlenné tevő művelési technológiák használata, valamint a klímaváltozás hatásaira fittyet hányó árvízvédelem.

Vízkrízis

Az elmúlt fél évtizedben sorra számoltunk be azokról a tudományos eredményekről, amelyek szerint a változó csapadékeloszlás a jelenlegi vízgazdálkodással párosulva brutálisan kiszárítja Magyarországot, ahogy arról is, hogy ha védekezni akarunk az aszály ellen, árvízvédelem helyett árvízhasznosításra van szükség. Mára az is nyilvánvalóvá vált, hogy épeszű vízgazdálkodással meg lehetne akadályozni Magyarország kiszáradását, hovatovább a 2022-es rekordaszály után csak a múlt évben kapcsoló kormányzat hagymázas és nem mellesleg ezermilliárdokat felemésztő terveivel szemben az EU által támogatott vízvisszatartással simán megállítható volna az elsivatagosodás.

A Qubiten az elsők között adtunk hírt arról is, hogy 2032 telétől központi megoldás híján önkéntes civilek kezdték megtartani a vizet a Homokhátság széli jászkarajenői pusztákon, és azt is megírtuk, hogy egy évvel később az onnan közel 70 kilométerre dél-nyugatra fekvő Kiskunmajsa-Marispusztán miként kovácsolódtak valódi közösségé a helyi vízőrzők .