Percekkel késleltetheti a férfiak korai örömét egy telefonos applikáció
A német fejlesztésű digitális segédeszközt az Európai Urológiai Társaság hétvégi konferenciáján mutatták be a szűkebb szakmai közönségnek.
A német fejlesztésű digitális segédeszközt az Európai Urológiai Társaság hétvégi konferenciáján mutatták be a szűkebb szakmai közönségnek.
Eddig nem volt világos, hogy a tésztában lévő mikroorganizmusok hogyan lépnek kölcsönhatásba az élelmi rostokkal.
Ha áprilisban a Tisza győz, az annak a jele is lehet, hogy a magyar demokrácia felnőtt, de legalábbis kamaszkorba lépett, azaz eljutott oda, ahová a nyugati demokráciák eljutottak a hidegháború végére. A Fidesz sikere viszont azt mutathatja, hogy az érés folyamata még nem ért véget.
A csillagászok szerint az L 98-59 d az első ismert tagja a hosszú életű magmaóceánokat fenntartó, kéntartalmú planétákból álló bolygópopulációnak.
Hány olyan rácsnégyzet van, aminek az egyik sarka az origó, a területe pedig pontosan 2026 egység?
Amerikai és brit antropológusok szerint az empátián alapuló kapcsolatteremtés képessége tette lehetővé a komplex társadalmi és gazdasági rendszerek felépítését.
Itt a tavasz, ideje átnézni a vízaknákat, amelyek akár halálos csapdaként is szolgálhatnak a varangyoknak, barnabékáknak és ásóbékáknak. Idén váratlan vendég bukkant fel.
Az olyan családtagok, munkahelyi figurák, akikkel rendszeresek a konfliktusaink, ténylegesen öregítenek minket.
Amit eddig alfajnak hittünk, lehet, hogy teljesen külön faj. A rejtett biodiverzitás a természetvédelem céljait is felülírhatja.
Az albumin nevű fehérje segít a szövetek átlátszóvá tételében.
Hogyan lett a titokzatos ókori szerző művéből menedzsmentkézikönyv? Szun-ce tartós népszerűsége nem annyira a szöveg időtlenségéről, mint inkább a modern világ visszatérő válságállapotairól árulkodik – állítja Tokaji Zsolt sinológus, aki háromszor is lefordította magyarra A háború művészetét.
A fegyverből csak egy hat centiméteres csődarab maradt meg, ha valóban a kletzkei vár ostrománál használták, ez lehet az első ismert puskaporos kézifegyver Európából.
Az egészségtelen és fenntarthatatlan módon előállított élelmiszerek fogyasztásában a világelsők közé sorolt Magyarországon nem létezik hivatalos táplálkozási ajánlás. Ezt a hiányt pótolja a Semmelweis Egyetem dietetikusainak nemzetközi és hazai jó példákat összehasonlító átfogó elemzése.
A 23andMe és hasonló DNS-tesztek által kihozott poligénes kockázati pontszámokból egy matematikai módszerrel érzékeny genetikai információk is kinyerhetők.
A NASA vezetője, Jared Isaacman nemrég 2028-ra tűzte ki az újbóli holdraszállás céldátumát. Ha a Starship holdkomp nem készül el időben, a Blue Originen múlhat, hogy az USA meg tudja-e előzni Kínát.