Látványos felvételen a nemrég zajlott erős napkitörés
Meglehetősen erős napkitöréssel indult a december, amely a Föld egyes részein a rádiókommunikációt is megszakította.
Meglehetősen erős napkitöréssel indult a december, amely a Föld egyes részein a rádiókommunikációt is megszakította.
Kínai kutatók amerikai szondák adatait elemezve most először olyan beomlott barlangokat találtak, amiket szerintük nem lávafolyások, hanem víz vájt ki.
Mindössze pár nap különbséggel örökített meg egy-egy meteort, amely eltalálja a Holdat, és új krátert hoz létre – íme!
Szabó Norton űrutazásról, napkitörésről, Holdra szállásról és arról, hogy mikor alszik egy csillagász.
A James Webb űrtávcső friss eredményei szerint a Trappist-1e akár nitrogénben gazdag légkörrel is rendelkezhet, vagyis a folyékony víz és az élet számára kedvező körülmények létezhetnek a felszínén.
Kutatók az InSight leszállóegység által észlelt 1319 rengéshullám elemzésével, amik a felszínen és a bolygó belsején haladtak át, korábban elképzelhetetlen pontossággal tárták fel a Mars kérgének, köpenyének és magjának jellemzőit.
Július 24-ére esik idén a globális túlfogyasztás napja. A WWF Magyarország szerint a kormányok, vállalatok és más döntéshozók felelőssége kulcsszerepet játszik abban, hogy ennyire rossz irányba haladunk.
Egy friss kutatás szerint hatalmas vulkánkitörések alapozhatták meg a Föld szinte teljes eljegesedését a Stuartian időszakban. Ez ismét azt mutatja, hogy bolygónk éghajlata nagyon érzékeny a légköri szén-dioxid-szint változására.
A tőlünk 140 fényévre található égitest 30 óránként egy Mount Everest-nyi tömeget veszít el. A bolygónak egymillió éve lehet hátra.
Kétmilliárd csillag megfigyelésével elkészítette galaxisunk legpontosabb 3D-térképét, és bár csak tíz éven át működött, még évtizedekig ellátja munkával a csillagászokat. Magyar kutatók meséltek az európai távcső elképesztő eredményeiről.
Úgy tűnik, 2010 körül a belső mag forgása a bolygó többi részének forgási sebessége alá lassult.
A 2024 YR4 nevű aszteroida negyven és kilencven méter közötti szélességű, és nyolc éven belül ér ide. A kutatók igyekeznek minél többet megtudni róla, bár nagyon kicsi az esélye annak, hogy becsapódna a Földbe.
Donald Trump beiktatásakor meghirdette, hogy egy amerikai űrhajós kitűzi majd a csillagos-sávos lobogót a Marson. Csakhogy egy Mars-utazáshoz döbbenetes nehézségeket kellene legyőzni, és erre még az USA sincs felkészülve. Jövünk, jövünk, de mikor érünk már ide?
A HD 20794 d névre keresztelt exobolygó csillagának lakhatósági zónájában helyezkedik el, és a csillagászok szerint a bolygón folyékony és fagyott víz is lehet, ami az élet jelenlétét is megalapozhatja.
Utoljára láthatjuk közeli képeken a Merkúr krátereit és vulkanikus régióit, mielőtt 2026 végén megkezdi fő küldetését az európai-japán BepiColombo.