Hogyan tehető rendbe az ezer sebből vérző magyar oktatási rendszer?

„A világot nem érdeklik sem a hagyományok, sem a múltban kivívott hírnév, a gyenge teljesítményre nincs mentség, a szokások vagy a kialakult gyakorlat pedig senkit nem érdekel. A sikert azok az egyének és országok fogják kivívni, akik és amelyek gyorsan tudnak alkalmazkodni, akiknek nem szokásuk a siránkozás és nyitottak a változásra” – írták a McKinsey & Company 25 országot vizsgáló globális oktatási tanulmányában több mint tíz éve.

Annak az országnak, amely azt szeretné, hogy állampolgárait jól fizetett munkásokként alkalmazzák, nem elég, ha megközelíti a legjobb oktatási rendszerrel rendelkező országok teljesítményét, hanem túl is kell szárnyalnia – mondták ki a tanulmány összefoglalójában.

Ha lehet, azóta a fenti sorok csak igazabbá váltak, a munkaerőpiac dinamikusan változik, ami az oktatásban is paradigmaváltást kell, hogy előidézzen. Hogy a jövőbeli magyar munkaerő helytáll-e a globális tudásgazdaságban, ma még inkább függ attól, hogy az oktatási rendszer ki tudja-e elégíteni a magas szintű képzettség és a speciális készségek iránti fokozódó igényt.

Tanárok, tanárok és egyenlőség (és pénz)

Meglepő módon a fent idézett tanulmány a legjobb teljesítményű oktatási rendszerek közös jellemzőit keresve arra jutott, hogy az alrendszer hatékonyságát nem elsősorban az oda csoportosított pénz összege határozza meg, hanem három másik „kimagasló fontosságú” tényező, amiből kettő a tanárokra vonatkozik: 1. a megfelelő emberek váljanak tanárrá, 2. képezzék őket hatékony oktatóvá, 3. garantálják, hogy a rendszer a lehető legjobb oktatást biztosítsa minden gyermeknek.

Vannak arra utaló jelek, hogy a magyar rendszer ezt távolról sem képes nyújtani, de ha nem az előbbiek, hanem csak az anyagi ráfordítás számítana, Magyarországnak akkor sem lenne oka az elbizakodottságra. Boldogok, akik 2006 előtt letudták a közoktatást, utána indult ugyanis eróziónak az egy diákra jutó költségvetési ráfordítás minden szinten, ahogy az MTA A közoktatás indikátorrendszere című friss kiadványából kiderül. Az adatok szerint a középfokú oktatásban ez a negatív trend azóta is töretlen, az alapfokú oktatásban valamiféle stagnálás látszik az utolsó évben, amiről rendelkezésre álltak adatok, csak az óvodásokra jutott támogatás indult meredek növekedésnek, vélhetően nem függetlenül a 3 éves kortól kötelező óvodáztatás bevezetésétől és az ahhoz szükséges beruházásoktól.

Grafika: MTA Közgazdaság-tudományi Kutatóintézet

Európai összehasonlításban és GDP-arányosan a 2014-es adatok szerint az ország ugyancsak a lista végén kullog. A magyar döntéshozóknál jobban csak a szlovák, litván és cseh politikusok hisznek – a jelek szerint – abban, hogy az oktatás az, amibe nem érdemes túl sok pénzt fektetni.

Grafika: MTA Közgazdaság-tudományi Kutatóintézet

Az egyik legnagyobb magyar innovátor cég, a Graphisoft feje szerint ez hiba. Bojár Gábor szerint sokkal jobban járna a versenyképességi listákon hátul kullogó ország, ha még azt a pénzt is az oktatásra fordítaná az állam, amit az innováció támogatására költ, mert az állami tendereken a cégek úgyis csak azt tanulják meg, hogyan kell állami pályázaton nyerni, és nem azt, hogy miként lehet egy sikeres innovációt végigvinni.

De ha az ország előmenetelétől, versenyképességétől eltekintünk, egyéni szinten és rövid távon is jól látszik, milyen sokat jelent a későbbi életszínvonal szempontjából, ha egy gyerek eljut a diplomáig.

Grafika: MTA Közgazdaság-tudományi Kutatóintézet

A tudás az új pénz

Hát még ha a nemzetközi munkaerő-piaci trendeket is figyelembe vesszük! Benjamin Franklin, az Egyesült Államok egyik alapító atyjának gondolata ma igazabb, mint valaha: „a tudásba való befektetés kamatozik a legtöbbet”. Egyes vélemények szerint egyenesen a tudás az új pénz: az átalakuló gazdaságban egyre több professzionális és friss tudást kívánó, jól fizetett állás kínálkozik majd, miközben a rosszul fizető, alacsony képesítést igénylő munkahelyeket apránként kiváltják a gépek. Egyre gyakrabban fordulhat elő, hogy valakinek nyelnie kell egy nagyot, és új szakmát kell kitanulnia, miután akár évtizedekig építette karrierjét egy olyan iparágban, aminek nincs jövője.

Nem lenne egyszerűbb, ha a gyerekek az ehhez szükséges készségeket már az iskolában elkezdenék elsajátítani ahelyett, hogy lexikális tudást halmoznak? De igen, és ezzel a problémával világszerte küzdenek az oktatási rendszerek. Kende Ágnes szociológus, a CEU kutatója szerint a megváltozott világhoz sehol sem tud könnyen alkalmazkodni egy akkora alrendszer, mint az oktatás. „Vége a klasszikus képzettség korszakának, a kiszámítható világnak, fontosabb, hogy friss tudj maradni, bármikor át tudd képezni magad.”

Halász Gábor oktatáskutató, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának professzora Japánból hozott példát, milyen elvárások formálhatják az oktatásban áhított paradigmaváltást, amely ugyan két évtizede tart már, de a sokat emlegetett tudásalapú gazdaság, az informatikai forradalom jócskán felgyorsította. Ahogy a Yahoo tokiói központjának hr-főnöke mondta Halásznak: „nekünk nem elég, hogy a dolgozóink képesek legyenek a problémamegoldásra, mert sokszor nem is tudjuk, hogy mi a probléma. Hanem legyenek képesek meghatározni, hogy mi a probléma.” Halász szerint ez az elvárás már a bizonytalan, kiszámíthatatlan jövőhöz, a gyors változásokhoz való alkalmazkodásról szól, ami a leendő munkaerő, azaz a mai gyerekek képességei közé kellene, hogy beépüljön.

Az új kompetenciák

A friss fejlemények hatására egyes országokban és nemzetközi szervezetekben is zajlik az oktatásban kialakítandó kompetenciák újradefiniálása. Az EU egy ajánlás formájában már 2006-ban megfogalmazta az európai kulcskompetenciákat: vannak köztük tantárgyhoz köthetőek, de olyanok is, mint a vállalkozó képesség (entrepreneurship) vagy hogy megtanuljuk, hogyan lehet tanulni (learning to learn). A régi ajánlás revíziója jelenleg is zajlik, Halász maga is részt vett egy az Európai Bizottság által működtetett szakértői csoportban. A vita arról folyt, hogy kellenek-e új kompetenciák, vagy a korábbiak fejlesztését kell eredményesebbé tenni. 

Végül két területen fogalmazódott meg, hogy kiegészítésre van szükség: az egyik a személyes kompetenciák területe, ami a magabiztossághoz, az önkontrollhoz és a belső egyensúly megtalálásához kapcsolódik, és kimarad a korábbi ajánlásból, amelyben csak társas kompetenciákat határoztak meg. A másik fejlesztendő terület a jövőhöz kapcsolódik (futures competences): ez a nyitott, bizonytalan jövő, az előre nem látható fordulatok kezelésére való képességet jelenti, például azt, hogy forgatókönyvek megalkotásával valamennyire ellenőrzésünk alatt tudjuk tartani a jövőt.

Az utóbbi mozzanat az Oktatás 2030 címen futó OECD-s revízióban is középpontban állt. Azoknak a készségeknek a nagy részét, amelyeket a PISA-teszteken mérnek, és a magyar oktatási rendszer kínálatához képest túl forradalminak hatnak, még a kilencvenes évek végén kezdték el kidolgozni. A mostani változtatást Japán kezdeményezte a földrengés, cunami és radioaktív sugárzás hármas katasztrófája után, a fő késztetés az volt, hogy fel kellene nevelni egy, a Tohoku régiót rehabilitálni képes generációt. (Ennek érdekében egy különösen ambiciózus projektet indítottak, ami meg is hozta az eredményeket a világ egyik legkonzervatívabb oktatási rendszerében, erről itt tájékozódhatnak alaposabban.)

Abe Sinzó és az OECD főtitkára Tohoku-beli diákokkal találkozik, mielőtt a japán miniszterelnök beszédet mond az OECD párizsi központjában 2014 májusábanFotó: ERIC PIERMONT/AFP

Az OECD-nél megfogalmazott új kompetenciák: újérték-teremtés, konfliktus- és problémamegoldás, valamint felelősségvállalás. Ezeket kiegészíti egy ezeken átívelő elem, ami nem nevezhető kompetenciának, ez pedig a student agency, azaz a tanulók aktív szerepe, beleértve akár a kompetenciák meghatározásába való bevonásukat is.

Az oktatási paradigmaváltást két tényező hozta most előtérbe: egyrészt felgyorsultak a változások, mindenkit foglalkoztat a mesterséges intelligencia térhódítása, amiben egy évtizeden belül várják a nagy áttörést; másrészt idő is kellett hozzá, hogy a közvélemény megértse a változást. Ma már sokkal könnyebb erről beszélni, mint 10-20 éve – mondta Halász.

Innovatív oktatás itthon: igen, létezik

Hogy ez a megváltozó elvárásrendszer mennyire tud megjelenni a magyar állami oktatásban, megítélés, illetve egyéni tapasztalat kérdése is. Míg szülőként azt gondolhatjuk, hogy semennyire, szakértőink közül csak egy van ezen a véleményen. Halász kutatási adatok alapján azt állítja, hogy Magyarországon az elmúlt 10 évben EU-s pénzekből sok olyan újítást valósítottak meg, amely a kompetenciafejlesztés felé tolja az oktatást, és a „2010 utáni tradicionális irányzat” nem tudta leállítani ezt a fejlődést. Más kérdés, hogy ezek az újítások kevésbé kerülnek be a hírekbe – tette hozzá.

Alsós gyerekek Robi robottal táncolnak egy szolnoki iskolában tavaly decemberben. Robi nem iskolai innováció, hanem a rendőrség felvilágosító előadásainak népszerű kelléke.Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

„Magyarországon kettészakadt a rendszer: az intézmények egy része, kb. 20-30 százaléka részt vett az átalakulásban, és megőrizte képességét a változásra” – mondta az oktatáskutató. Igaz, könnyen lehet, hogy ha átsétálunk egy 200 méterrel arrébb lévő iskolába, ötven évvel ezelőtti állapotokat találunk.

Halász szerint az innováció nagyobb mértékben jelenik meg a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó intézményekben. Az oktatási innoválásra jó példa az EGYMI-k (egységes gyógypedagógiai módszertani intézmények) működése. A korábban szegregáltan nevelő iskolák egy része az elmúlt évtizedben olyan gyógypedagógiai intézménnyé alakult át, ahol a dolgozók tanáccsal, illetve utazópedagógus hálózattal segítik a speciális nevelési igényű (sni-s) gyerekeket integráltan oktató iskolákat. Tehát az EGYMI-k szegregált helyekből tudásközponttá váltak az oktatáskutató értelmezésében.

A stresszmentes matekdolgozat

További innovatív kezdeményezésekről számolt be Kákonyi Lucia, a tanulmányi standardok és a Student Voice Bridge to Learning projekt hazai témavezetője az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetnél (OFI). Egy kreatív tanár kidolgozta például a stresszmentes matekdolgozat gyakorlatát, aminek a bevezetését ma már a kísérleti osztályon kívüli gyerekek is követelik. A módszer lényege, hogy a diákok feladatokat küldhetnek be a dolgozathoz a tanárral közös Facebook-csoportba, és lájkokkal szavazhatnak, hogy milyen típusú feladatok landoljanak a tesztben. A diákok jellemzően nem a legkönnyebb feladatokat szavazzák be, és mivel a pontozást előre tisztázzák, minden tanuló tudja, hány feladatot kell helyesen megoldania, hogy megkapja a vágyott érdemjegyet – mondta Kákonyi, aki a Hunfalvy János Közgazdasági Szakgimnázium angoltanára is. 

Egyelőre három magyar iskola (a Hunfalvy mellett a Kőbányai Széchenyi István Általános Iskola, valamint a II. kerületi Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnáziumban megvalósuló Gyermekek Háza program) vesz részt a Student Voice Bridge to Learning kezdeményezésben, amelybe Magyarország Hollandiával, Írországgal, Skóciával és Szlovéniával közösen szállt be. A projekt fő célja a tanulóközpontú oktatási minták elterjesztése, ezek gyakorlati megvalósítása.

Támogatják például, hogy az egyirányú értékelés helyett minél több ön- és társértékelést iktassanak az iskolai rendszerbe. A tanulókra fókuszáló oktatáshoz a felelősök módszertani eszközöket dolgoznak ki, amihez folyamatos pedagógiai képzés társul. A módszertani eszközök közé tartozik a diák bevonása a tanulási folyamat megtervezésébe elsőtől a tizenkettedik évfolyamig; ez azt jelenti, hogy a tanuló és a tanár közösen beszélik meg, hogy milyen eredményt szeretnének elérni a tanulási folyamat végére. Ez nagyban függ attól, hogy az adott iskolás milyen szinten áll: van, akinél a beszédkészség fejlődése is óriási eredmény. A lényeg, hogy előre meghatározzák a tanulási szándékot és a sikerkritériumokat, hogy a tanuló kis és megtervezett lépésekben haladhasson, és örüljön is a fejlődésének.

Fotó: Facebook / Borka Babai-Mező

Mint a cikk elején írtuk, nagyon sok múlik a tanárokon is: a Hunfalvyban egy magyar-történelem szakos tanárnő a tanév elején elbeszélgetett a diákjaival, hogy milyen módszerekkel szeretnének tanulni, és kiderült, hogy a fiatalok több digitális eszközt használnának. Válaszul a tanárnő játékon keresztül hozta be a tananyagot. De innovatív módszert használ az a vépi szakgimnáziumi tanár is, aki minden félév végén leosztályoztatja magát a diákokkal, és a nyilvánosságot vállalva terjeszti is az igét.

Kákonyi az innovációt illetően abban látja a problémát, hogy az újító kezdeményezések elszigeteltek, nem terjednek el országosan. A pedagógusok között vannak, akik nyitottak a változásra, mások inkább visszahúzó erőként hatnak. De a szülők és a gyerekek között ugyanúgy megvannak a konzervatívabbak, akik gyanakodva fogadják az új kezdeményezéseket.