A klímaváltozás és az endogén növekedéselmélet kutatásáért járt idén a közgazdasági Nobel-emlékdíj

Miután a múlt héten Stockholmban felfedték a 2018-as Nobel-díjasok kilétét, hétfőn a hivatalos díjaktól különálló, 1969 óta kiosztott közgazdasági Nobel-emlékdíjak sorsa is eldőlt: a Svéd Királyi Tudományos Akadémia döntése szerint a klímaváltozás gazdasági hatásait kutató William D. Nordhaus és az endogén növekedéselmélet kidolgozásában úttörő szerepet játszó Paul M. Romer kapja az idei díjakat.

A hivatalos indoklás szerint Nordhaus és Romer „olyan módszereket dolgozott ki, amelyek korunk legalapvetőbb és legsürgetőbb kérdéseivel foglalkozik: a globális gazdaság hosszú távon fenntartható növekedésével és a világ népességének jólétével”.

Aki elsőként mérte fel, mit okozhat a klímaváltozás a gazdaságban

A Yale Egyetemen és a Massachusettsi Műszaki Egyetemen (MIT) végzett, 77 éves közgazdász, William Nordhaus volt már Jimmy Carter amerikai elnök gazdasági tanácsadója is, a kilencvenes évek óta foglalkozik kimondottan a klímaváltozás gazdasági hatásaival, jelenleg pedig a Yale Egyetem professzora, valamint társszerzője a világ egyik legnépszerűbb, 41 nyelvre lefordított közgazdasági tankönyvének is.

Bill Clinton amerikai elnök mutat rá William Nordhausra egy 2000-ben megtartott gazdasági konferencián a Fehér HázbanFotó: PAUL J. RICHARDS/AFP

„Nordhaus kutatási eredményei a társadalom és a természet közötti interakciót tárgyalják. Nordhaus az 1970-es években döntött úgy, hogy ezzel a témával foglalkozik, amikor a tudósok elkezdtek aggódni a fosszilis tüzelőanyagok által eredményezett klímaváltozás miatt. Az 1990-es évek közepén elsőként dolgozta ki azt a kvantitatív, integrált értékelési modellt, amely a gazdaság és az éghajlat globális kölcsönhatásait írja le. A modell fizikai, kémiai és közgazdasági elméleteket és empirikus eredményeket integrál, és azt mára széles körben használják a gazdaság és az éghajlat együttes fejlődésének szimulálására, valamint a klímával kapcsolatos politikai beavatkozások (például a szénadók) következményeinek felmérésére”

írja a Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleménye Nordhaus munkásságáról.

Akinek az innovációra épülő gazdaság elméletét köszönhetjük

A Chicagói Egyetemen és az MIT-n végzett, 62 éves Paul Romer jelenleg a New York Egyetem üzleti iskolájának professzora, de korábban a Stanford Egyetemen is volt professzor, legrangosabb pozícióját pedig 2016 októbere és 2018 januárja között töltötte be, amikor a Világbank vezető közgazdásza volt.

„Romer megmutatta, hogy a tudás a hosszú távú gazdasági növekedés hajtóerejeként is funkcionálhat. Amikor évtizedeken keresztül halmozódik fel a néhány százaléknyi éves gazdasági növekedés, az megváltoztathatja az emberek életét. Korábbi makrogazdasági kutatások már kiemelték a technológiai innovációt mint a gazdasági növekedés elsődleges hajtóerejét, de még nem modellezték, hogy a gazdasági döntések és a piaci helyzet hogyan determinálja az új technológiák születését. Paul Romer ezt a problémát úgy oldotta meg, hogy bemutatta, a gazdasági erők hogyan alakítják a vállalatok hajlandóságát az új ötletek és az innovációk fejlesztésére”

– szól a Nobel-közlemény Romerre vonatkozó bekezdése.

Paul Romer 2017-benFotó: YORICK JANSENS/BELGA/AFP

Romer 1990-ben fektette le annak az alapjait, amit ma endogén növekedéselméletnek nevezünk. Az egyszerre elvi és gyakorlati elmélet azt fejti ki, hogy az ötletek (gondolatok, eszmék, ideák) hogyan különböznek más jószágoktól, és miért igényelnek speciális körülményeket, hogy egy piacon prosperáljanak. Romer felvetése számos új kutatást eredményezett, amely az új ötleteken alapuló hosszú távú növekedést ösztönző szabályozásokat és politikai irányelveket vizsgálta.

Romer a díjak mellett a botrányokat is vonzza

Paul Romer a Világbankban töltött kevesebb mint másfél éve alatt többször felhívta magára a sajtó figyelmét. Elsőként 2017 júniusában, amikor egy belső körlevélben kelt ki az „és” szó használata ellen, arra ösztönözve a jelentések szerzőit, hogy próbáljanak választékosabban, de egyben tömörebben is fogalmazni: „Hogy felhívjam a figyelmet a fókuszáltság fontosságára, tájékoztattam a szerzőket, hogy nem fogom aláírni a jelentéseket, amennyiben az »és« gyakorisága meghaladja a 2,6 százalékot”.

Távozása előtt nem sokkal, idén januárban pedig azzal robbantott ki botrányt a Világbank körül, hogy azt nyilatkozta a Wall Street Journalnek, hogy az országok versenyképességi rangsorában az elmúlt években végrehajtott sorozatos módszertani változások mögött politikai érdekek húzódhattak (erről korábban Mihályi Dávid, a CEU oktatója cikkezett a Qubiten). Korábban volt még egy olyan ügye, ami belső manipulációról szólt, akkor szintén egy belső levelezés alapján írták meg, hogy a jelentésekben közölt adatok szándékos kozmetikázásával vádolja munkatársait, de ezt Romer később egy blogposztjában a félreérthető mondatok megmagyarázásával cáfolta.

Ha a kedves olvasó még jobban beleásná magát a két közgazdász Nobel-emlékdíjjal jutalmazott munkásságába, azokat egy 52 oldalas dokumentumban foglalták össze a hivatalos Nobel-weboldalon, ezt ide kattintva lehet elérni. Az endogén növekedéselméletről pedig Valentinyi Ákos, a Manchesteri Egyetem makroökonómia-professzora írt részletes cikket a Közgazdasági Szemlébe 1995-ben.

Zárul Alfred Nobel-tára

Ezzel véget ért a 2018-as Nobel-szezon, idén összesen tizenketten vehettek át díjakat és emlékdíjakat a több ezer szavazásra jogosult tudós döntése alapján:

Jövőre ugyanekkor, ugyanitt!

Paul Romer versenyképességi rangsorokat illető módszertani kritikájáról korábban külsős szerzőnk, Mihályi Dávid cikkezett:

A díjak bejelentésén kívül több cikk is született Nobel-témakörben, íme: