Az egész techvilág beleremeghet a Dél-Korea és Japán között dúló kereskedelmi háborúba
Az elmúlt hetekben a dél-koreai boltokban lesöpörték a polcokról a japán termékeket, rekeszével döntötték a lefolyóba a közkedvelt japán söröket, és tömegesen mondták le a koreai turisták a Japánba szóló utakat. Dühös koreai tüntetők Abe Sinzó japán kormányfő képét vagdosták miszlikbe a szöuli japán nagykövetség előtt. Július 19-én ugyancsak a nagykövetség előtt gyújtotta fel magát saját kocsijában ülve egy 78 éves dél-koreai férfi, aki búcsúlevelében a japán agresszió ellen tiltakozott.
A dél-koreai benzinkutaknál nem hajlandók kiszolgálni a japán autóval érkezőket, és még a Butt Detective: The Movie című japán animációs film nagy várakozással megelőzött bemutatója is megszenvedte a két ország között egyre csak éleződő kereskedelmi konfliktusban meghirdetett bojkottot. A múlt héten a tüntetők már baseballütőkkel is nekiestek a japán márkájú autóknak.
A hazafias fogyasztói felbuzdulásról szóló hírek mellett alig-alig olvasni ellenvéleményt, a koreai internet E Today című újság írta csupán, hogy „a benzinkutak akciójának valódi áldozata nem a japán kormány, hanem az autótulajdonosok. Ha az emberek nem tankolnak, akkor sem a japán kormány, hanem a benzinkút-tulajdonosok járnak rosszul.”
A hadüzenet
A dél-koreai iparági szövetségek által meghirdetett bojkott oka, hogy Japán július elején, látszólag előzmények nélkül bejelentette: korlátozza a Dél-Korea számára kulcsfontosságú félvezető-, képernyő- és memóriachip-gyártás három fontos alapanyagának exportját. A szóban forgó alapanyagok a hidrogén-fluorid, fluorinált poliamidok, valamint fotorezisztens anyagok egy csoportja, amelyeket 90 százalékban Japán állít elő a világnak. A 80 milliárd dollár értékű külkereskedelmi partnerség felrúgásának indoka hivatalosan annyi volt, hogy Dél-Korea képtelen garantálni, hogy a fegyvergyártásra is használható hidrogén-fluorid nem Észak-Koreánál köt ki, ezt azonban Szöul tagadta, és világossá tette, hogy politikailag motiváltnak tartja a japán döntést.
Japán azt is kilátásba helyezte, hogy eltávolítja Dél-Koreát megbízható, épp ezért megkülönböztetett elbánásban részesülő kereskedelmi partnerei köréből. A 27 tagú whitelisten szereplő országoknak – például az Egyesült Államoknak, Németországnak és az Egyesült Királyságnak – csak minimális export- és importkorlátozásokkal kell számolniuk. Ha a déli szomszéd kikerül a kiemelt partnerek közül, a japán cégek csak a kormány külön engedélyével adhatnak el olyan termékeket dél-koreai vevőknek, amelyeket azok fegyvergyártásra vagy egyéb katonai célokra használhatnak. Több mint 800 féle exportcikk tartozik ebbe a kategóriába, az eladásokat minden alkalommal engedélyeztetni kell, és a procedúra 90 napig is elhúzódhat.
A Kyodo hírügynökség friss értesülése szerint Dél-Koreát már ezen a héten kivehetik ebből a körből, bár Szuga Josihide, a kabinet főtitkára nem erősítette meg a hírt. A Kyodo információinak hatására zuhanásnak indult a dél-koreai részvények árfolyama, de az ázsiai értékpapírpiacon máshol is érezhető az újabb kereskedelmi konfliktus negatív hatása. Szung Junmo dél-koreai ipari miniszter szerint a lépés, amit Tokió megtenni készül, rövidlátásról tanúskodik, mivel a hosszabb távú exportkorlátozás nemcsak a dél-koreai, hanem a japán cégeknek, valamint a globális beszállítói láncoknak is ártana. Emellett a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) elveit és más nemzetközi kereskedelmi irányelveket is sért a koreai politikus szerint. A konfliktus hatására július első kétharmadában a koreai export máris 14 százalékkal csökkent 2018 hasonló időszakához képest.
Dél-Korea a múlt szerdán a WTO-nál is igyekezett megvitatni az ügyet, különösebb eredmény nélkül, ahogy a két ország külügyminisztereinek múlt pénteki telefonos egyeztetése sem hozott átütő sikert.
Továbbgyűrűzik
Mivel a jelek szerint egyik fél sem hajlandó engedni követeléseiből, elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a kereskedelmi háborúzás valóban az egész technológiai szektorra hatással lehet. Ezzel érvelt a koreai kereskedelmi miniszter is, amikor a múlt héten Washingtonban kért amerikai közbenjárást a konfliktusban: mint mondta, a japán exportkorlátozás kárt okozhat az amerikai és globális vállalatok beszállítói láncainak is. Adatokkal is igyekezett alátámasztani mondandóját, így például azzal, hogy a DRAM memóriachipek ára 23 százalékkal nőtt az elmúlt néhány hétben. Az amerikai Kereskedelmi, Ipari és Energiaügyi Minisztériumban ígéretet is kapott, hogy segítenek megoldani a konfliktust.
Dél-Korea mint Japán harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere 2017-ben 54,2 milliárd dollár értékben vásárolt japán termékeket, elsősorban ipari gépeket, vegyi anyagokat és autókat, míg ő maga 26,9 milliárd dollár értékben exportált Japánba. Mun Dzsein elnök most ígéretet tett, hogy igyekszik csökkenteni a dél-koreai technológiai szektor Japán-függését, és a kormány már tárgyal is a hazai vegyipar felfuttatásáról. (Ahogy Japán is a saját bányáiba fektetett 2011-ben, amikor Kína korlátozta a ritkaföldfémek kivitelét.) A regionális piacon már az is épp elég gondot okoz, hogy a dél-koreai és japán cégeknek új gyártási alternatívákat kell keresniük az amerikai vámoktól terhelt Kína helyett, de a globális techvállalatok most újabb csapást szenvedtek el.
A japán exportkorlátozás a globális félvezetőpiacon máris érezteti hatását, pedig az egyébként is rosszul teljesít a lanyha kereslet miatt. A Samsung és az ugyancsak dél-koreai SK Hynix gyártja a világon használt memóriacsipek kétharmadát.Ezeket a mobiltelefonoktól az autókba szerelt számítógépekig rengeteg alkalmazási területen bevetik, és az amerikai Apple és a kínai Huawei is a dél-koreai csipgyártásra támaszkodik.
Az SK Hynix múlt csütörtökön hívta fel a figyelmet, hogy eladásai várhatóan csökkennek az év második felében, és közölte, hogy igyekszik tartalékot felhalmozni az alapanyagokból, amelyek beszerzését Japán most jelentősen megnehezítette. A dél-koreai Samsung egyelőre értékeli a helyzetet, és számba veszi, milyen intézkedésekkel minimalizálhatná a konfliktus hatását a produktivitására.
Ha a két vállalat kifogy az alapanyagokból, termelési zavar állhat be a félvezetők gyártásában, ami már globálisan is negatívan hat az IT szektorra – figyelmeztetett SK Kim, a Daiwa Securities nevű japán pénzügyi tanácsadó cég elemzője. Ha pedig Dél-Korea valóban lekerül a megbízható kereskedelmi partnerek listájáról, a hatás más iparágakra is átgyűrűzhet, ami mindkét ország gazdaságának rosszat tesz.
Mukuri kokuri, oni ga kuru, és viszont
Bár az események júliusban eszkalálódtak, a két ország közötti konfliktus valójában jóval korábban kezdődött, és köztük inkább az ellenségeskedés mondható természetesnek, nem pedig az azt megszakító hosszabb-rövidebb békeidők. A konfliktus olyan régről gyökerezik, hogy a gyerekriogató mumus alakja Japánban és Koreában is a másik nemzet történelmi rémtetteiből emelkedett ki: „mukuri kokuri, oni ga kuru” – mondják például az engedetlen japán gyerekeknek, ami egy középkori ‘jönnek a mongol és korjo ördögök’ jelentésű mondásból származik.
Korjónak hívták azt a 918-ban alapított királyságot a Koreai-félszigeten, amely a mongolokkal szövetkezve megtámadta Japánt, sőt maga gyártott le ezer hadihajót, hogy végrehajtsa az inváziót (a flottát aztán tengeri viharok pusztították el, innen ered a Kamikaze néven emlegetett isteni szelek legendája). A Koreát a 16. század végén megszállva tartó japán katonák szokása pedig az volt, hogy lemetszették az elesett ellenséges katonák orrát és fülét bizonyítékként, később pedig az élőkön és a civileken is gyakorolni kezdték ezt a barbár szokást, hogy meglegyen a szükséges fejkvóta. Innen ered a „jönnek a fül- és orrvagdosó ördögök” figyelmeztetés, amit meg a rosszalkodó koreai gyerekek hallhatnak rendszeresen.
Bár a régmúlt traumák is fennmaradtak a folklórban, az igazán friss sérelmet a 20. századi japán megszállás jelenti, amely 35 évig tartott, és Japán második világháborús veresége vetett neki véget. A megszállás évtizedeiben Japán igyekezett eltörölni még a koreai nyelvet is, keményen adóztatta a népet, magáncégeket rekvirált, de a legnagyobb sérelmet a második világháborúban szenvedte el Dél-Korea: mintegy 150 ezer embert hurcoltak japán bányákba és gyárakba kényszermunkára, és ugyancsak több tízezerre tehető azoknak a vigasznőknek (szexrabszolgaságba kényszerített nők, gyereklányok) a száma, akiket Korea „ajánlott fel” a Japán Birodalomnak. A Japán által megszállt területekről elhurcolt vigasznők túlnyomó részét csellel vagy erőszakkal vették rá, hogy a japán katonákat szórakoztató bordélyházakban szolgáljanak, ahol folyamatos nemi erőszaknak, verésnek és kínzásnak kitéve élték napjaikat. Pontos számukról nincsenek megbízható adatok. A dél-koreaiak közül nagyon sokan úgy tartják, hogy Japán mindezért még mindig nem kért megfelelően bocsánatot.
Dél-Koreában most evidenciaként kezelik, hogy Japán az exportkorlátozásokkal azokért a tavalyi bírósági döntésekért áll bosszút, amelyek a kényszermunkások (illetve leszármazottaik) kárpótlására köteleztek japán vállalatokat, ezzel precedenst teremtve arra, hogy dél-koreai állampolgárok beperelhessék a megszállás idején őket vagy felmenőiket rabszolgamunkára hurcoló vállalatokat. Japán tagadja, hogy a két dolog összefüggne: Tokióban úgy gondolják, hogy a kárpótlás ügyét megnyugtatóan rendezte a két ország közötti 1965-ös egyezmény, amelyet 1990-ben Kaifu Tosiki miniszterelnök és Akihito császár együttes bocsánatkérése követett, majd 1994-ben létrehoztak egy olyan ázsiai nőknek szóló pénzügyi alapot, amely az egykori vigasznőket hivatott kárpótolni.
Dél-Koreában azonban még a kilencvenes évek második felében is olyan nagy volt a japánellenesség, hogy nemcsak a japán popkultúra termékeit, hanem még a japán autóipar remekeit is tiltották. Az azóta eltelt évtizedekben ez a szigor elmúlt, máskülönben a dél-koreai gazdaság nem is tudott volna a japánnak ennyire kiszolgáltatva fejlődni. Ebben szerepet játszott a 2015-ös, kifejezetten az egykori vigasznők kompenzálásáról szóló kétoldalú megállapodás is, amelyben Japán megadta a Dél-Korea által kért összeget, Abe Sinzó pedig bocsánatot kért, mondván:
„Japán és Dél-Korea ezennel új korszakba lép. Nem szeretnénk ezt a problémát a következő generációra hagyni.”
Hozott is valamit, meg nem is
De akkor mi a baj? Tom Le, a Pomona College nevű kaliforniai főiskola Korea-szakértő politológusa szerint az, hogy az össze-vissza bocsánatkérések és a rosszul megszövegezett egyezmények lehetőséget adnak a kétoldalú kapcsolatok visszafejlődésére, mindkét fél hűtlen lett a megállapodások szelleméhez, így most nem kizárt, hogy egy harmadik fél (praktikusan az Egyesült Államok) mediációjára lesz szükség. Dél-Korea például megszegte 2015-ben adott szavát, amikor ismét bírósági útra terelte a kárpótlások ügyét, amire Japán a dél-koreai gazdaság teljesítményét komolyan veszélyeztető lépésekkel reagált.
A japán kormány szerint már az 1965-ös egyezmény is megnyugtatóan rendezte a háborús adósságok ügyét: ebben 800 millió dolláros (mai árfolyamon 6,5 millárd dollár) gazdasági segélyben egyeztek meg, ami akkoriban a dél-koreai GDP több mint negyedét tette ki. Dél-Koreában azonban sokan úgy tartják, hogy az egyezmény nem volt igazságos, mert a nemzetnek nem volt más választása, mint elfogadni azt. 2005-ben hozták nyilvánosságra azokat a titkos iratokat, amelyekből kiderült, hogy az akkori dél-koreai elnök, Pak Csonghi nem az áldozatok közvetlen kárpótlására használta a beömlő pénzeket, hanem beruházta a tőkét a gazdaságba, ami ugyan nagy löketet adott Dél-Korea fejlődésének, de az átláthatóság hiánya és a Pakra amúgy is jellemző autoriter tendenciák miatt a közvéleményben ez nagyrészt úgy csapódott le, hogy a kormány és kormány közötti egyezség nem teljesítette célját, nem kompenzálta kielégítően a kárvallottakat.
Az egyezményben amúgy tényleg nem is szerepelt, hogy a pénztömeg Japán világháborús agresszióját hivatott kompenzálni, ehelyett a jóakarat gesztusaként, a diplomáciai kapcsolatok újraépítésére irányuló szándék kifejezéseként tüntették fel. Az azt követő bocsánatkérések is homályban hagyták Japán morális és törvényes felelősségét.
A 2015-ös már jóval közvetlenebb bocsánatkérés volt, ez az egyezmény viszont nem rendelkezett arról, hogy az abban foglaltakat hogyan és mikor kell megvalósítani, ahogy arról sem, hogy mi a következménye, ha valamelyik fél megszegi. A tárgyalások egyik forró pontja az volt, hogy Dél-Korea távolítsa el a szöuli japán nagykövetség közelében álló vigasznőemlékművet. A szobor azóta is áll.
A 2017-ben lemondatott Pak Kunhje elnök helyét átvevő Mun azonnal vitatni kezdte a 2015-ös megállapodást, és felszólította Japánt, hogy most már „fogadja el az igazságot, és kérjen bocsánatot tiszta szívvel”. Japán azonban a diplomáciai normák felrúgásának látta ezt, azzal is érvelve, hogy az érintett vigasznők háromnegyede elfogadta a 2015-ös elvek szerint kifizetett kompenzációt.
A politológus szerint Japán ad hoc bocsánatkérései pillanatnyi politikai szempontokat és nem a helyzet hosszú távú rendezését tartották szem előtt, a koreai közvélemény nagy része pedig azért is tartja illegitimnek az eddigi hivatalos sajnálkozásokat, mert a kényszermunkásokat és a vigasznőket mindig kihagyták a tárgyalási folyamatból. Japán viszont nem hajlandó, csak állami szintű egyeztetéseken tárgyalni, attól tartva, hogy ha alacsonyabb szinten is megkezdi a párbeszédet, azzal megszámlálhatatlan kárpótlási pernek nyit utat.
Februárban a koreai nemzetgyűlésben egy felszólaló újabb bocsánatkérést követelt (az azóta lemondott) Akihitótól, mondván: „egyetlen szó mindent megoldana egyszer és mindenkorra”. Japán azonban ezek után kifejezetten hülye lenne ezt elhinni.
Trump mint békeangyal
Az Egyesült Államok azért lenne eszményi békítő, mert Donald Trump látványosan elkötelezett ázsiai partnerei mellett (kivéve Kínát, persze), a dél-koreai és japán vezetők pedig egyaránt kifejezett tisztelettel viseltetnek az elnök iránt. Trump, bár láthatólag nem lelkesedik egy újabb ázsiai tárgyalássorozat lehetőségéért, úgy fogalmazott, szívesen segít „két vezetőnek, akit kedvel” – írta Tom Le. Ettől még mindkét országnak kilátásba helyezte tavaly, hogy 25 százalékos vámot vet ki az autóikra.
Az Economist szerkesztőségi véleménycikke nem számít amerikai mediációra, hanem épp az érzelemalapú trumpi politizálás nyomait véli felfedezni a korai-japán helyzetben. A konfliktus, amely szerintük ugyanolyan pusztító potenciállal bír, mint a Trump által menedzselt többi kereskedelmi háború, jelzi, hogy terjed a külkereskedelmi modell, amelyet a partnereit gyakorta támadó amerikai elnök honosított meg – írja a brit gazdasági hetilap.
Az Economist szerint végső soron Dél-Koreára és Japánra marad a helyzet megoldása, és az Egyesült Államok csökkenő érdeklődése a finom diplomáciai manőverek iránt ebben nem sokat segít. Trump arra tanít, hogy a nemzetbiztonsági szempontok hangoztatása majdnem minden durva lépésre igazolást ad – Japán ezért hozta be a vitába az Észak-Koreába jutó fegyveralapanyag ötletét, mit sem törődve azzal, hogy Dél-Koreának nem igazán állna érdekében Kim Dzsongun felfegyverzése.
Még nincs késő a helyzet megoldására, a japán exportkilátások a Dél-Koreával folytatott konfliktus nélkül sem rózsásak, nem kizárt, hogy más kereskedelmi partnereik nyomást gyakorolnak rájuk. Bár a WTO-beli egyeztetés kudarcba fulladt, a globális kereskedelmi rendszer még bebizonyíthatja, hogy képes elsimítani a lokális feszültségeket.
Ha pedig ez nem sikerül, a két ország talán még összehozhat egy olyan egyezséget, amely felvilágosítja a közvéleményt, elismeri a korábbi bocsánatkérési kísérleteket, és nem a múltbeli sérelmeket, hanem az 1965 óta eltelt években kialakult kölcsönös egymásra utaltságot hangsúlyozza.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
