Az Egyesült Államok 1959-ben egy szupertitkos akció keretében megalapította a Camp Century névre keresztelt hidegháborús rakétabázist Grönlandon. Az máig nem tisztázott, hogy a dán kormány, amelynek fennhatósága alá a világ legnagyobb szigete tartozik, mennyit tudott a terv részleteiről, de az 1967-ben lefújt projekt során több mint 4000 kilométernyi alagutat fúrtak a jégbe, telepítettek egy atomreaktort, valamint több száz nukleáris robbanófejjel ellátott rakétát szállítottak a helyszínre. Mivel valamit mégis kellett mondani az építkezésről, a Camp Century hivatalosan gleccserkutató állomásként működött. 

A beruházásról 1961-ben a CBS tévéadó is tudósított: a tábor vezetője, Tom Evans büszkén mutatta be a fejlesztéseket, amelyek elsődleges célja szerinte a sarkvidéki építkezések fejlesztése és a tábor energiáját szolgáltató minireaktor tesztelése volt. Evans a nukleáris robbanófejekről szerényen hallgatott, ehelyett azt emelte ki, hogy a kutatók mennyi mindent megtudhatnak az itt feltárt ősi jégmintákból. A beruházás tudományos projektnek sem volt utolsó: a javarészt jégbe vágott városban 200, más források szerint 250 embert tudtak elszállásolni, a táborban pedig több közösségi tér, mozi, templom és bolt is volt, nem is beszélve egy borbélyról, ami nélkül egyetlen titkos rakétabázis sem működhet. Őt egyébként Jordonnak hívták.

A Camp Centuryben a fegyverkezés mellett valódi tudományos munka is folyt, az innen kitermelt jégminták fontos forrást jelentenek a klímakutatásban, de Grönlandot jelenleg jobban aggasztja, amit az amerikaiak ott hagytak, mint az, amit elvittek a bázisról. Bár elég hamar kiderült, hogy a gleccser, amelybe a járatokat fúrták, gyorsabban mozog, mint korábban hitték, a távozó katonák pedig 1966-ban magukkal vitték a reaktort is, a szennyezett hűtővíz még mindig ott lapul a jég alatt – és lassan kiolvad.

Nagyívű tervek

Nem ez volt a Pentagon legjobb befektetése: az amerikai hadügyminisztérium hamisítatlan hidegháborús szellemben irtózatos pénzeket költött egy megalomániás terv megvalósítására. A legambiciózusabb forgatókönyv szerint 11 ezer katonát szállásoltak volna el a bázison, ahol hatszáz rakétát forgattak volna a több ezer méter hosszú alagutakban, hogy egy esetleges szovjet támadás esetén is biztonságban legyenek. A hordozható reaktor 5,7 millió dollárba került, az építkezés (amelynek során a legtöbb helyiséget egyszerűen a jégbe vágták, klasszikus értelemben vett építőanyagot ehhez mérten alig használtak) csaknem nyolcmillió dollárba. 

Az eredeti elképzelés szerint a bázis, miután felhúzták, tíz éven keresztül különösebb plusz ráfordítás vagy karbantartás nélkül üzemelhetett volna, ehhez képest 1967-ben végképp bezárták. A szakértők úgy gondolták, hogy a hátrahagyott szennyező anyagok biztonságban lesznek a jég fogságában, csakhogy akkor még nem számoltak a klímaváltozással. 

Egy 2018-as tanulmány szerint a század végére felszínre bukkanhat a titkos bázis, és vele együtt az a tisztességes mennyiségű mérgező anyag is, amit a katonaság ott felejtett. A hűtővíz mellett becslések szerint körülbelül 200 ezer liternyi dízelolajról, hasonló mennyiségű szennyvízről van szó, emellett különböző vegyi anyagok is felszínre kerülhetnek. Ezek között poliklórozott bifenilek is találhatók a helyszínen, ezek pedig az Egyesült Államok Egészségügyi Minisztériuma szerint állatokban bizonyítottan, emberekben gyaníthatóan rákkeltő hatásúak. 

Egyre jobban olvad

Grönland csaknem teljes, jég borította területén zajlik az olvadás, amely nyáron a felmelegedő légkör, télen pedig az egyre gyakoribbá váló esőzések miatt egyre gyorsul. A probléma nemcsak a Camp Centuryt érinti, hanem több, szintén elhagyott amerikai bázist is, ezek viszont jóval kisebbek, mint a jég alatti városnak is becézett projekt – ennek ellenére még onnan is előkerülhetnek szennyező anyagok. 

Ebben nem is lenne semmi meglepő: az Egyesült Államok hadserege egy nemrégiben megjelent felmérés szerint több káros anyagot termel egy évben, mint Portugália, az egykori bázisok és vegyi gyárak között pedig akad olyan, ahol máig megtalálhatók a különböző anyagok az Agent Orange névre keresztelt gyomirtótól kezdve egészen a stikában gyártott szarinig (emiatt az amerikai Rocky Mountain Arsenal környéke Észak-Amerika legszennyezettebb vidékévé vált). Bár hosszú évek kellettek hozzá, az amerikai kormány végül elismerte, hogy idegmérget gyártott, ami megbetegedéseket okozott, az Agent Orange növényvédő esetében pedig a mai napig nem sikerült eldönteni, hogy pontosan ki tehető felelőssé a szer hatására fellépő elváltozásokért. 

Az elhagyott bázisok esetében is felmerül a kérdés, hogy ki takarít majd utánuk – mert hogy az ottani szennyeződések előbb-utóbb felszabadulnak, ahhoz nem fér kétség. 

A probléma márpedig jelentős: az amerikai védelmi minisztérium egy éve közreadott jelentése szerint az Egyesült Államok katonai létesítményének mintegy felét fenyegeti a klímaváltozás, ez egyfelől a működésüket veszélyezteti, másrészt pedig különböző szennyezések lehetőségét is felveti. Jeff Colgan amerikai biztonságpolitikai szakértő szerint a kiolvadó bázis példája is épp azt mutatja, hogy a klímaváltozás nemzetbiztonsági és diplomáciai problémákat is felvet. 

Az amerikai védelmi minisztérium nem kezeli kiemelt jelentőségűként az ügyet, Grönland viszont nagyon komolyan veszi. Ha ugyanis az ottani szennyező anyagok a vízbe jutnak, az az állatvilágot és a helyi lakosok egészségét is súlyosan károsíthatja. Grönland azt követeli, hogy az Egyesült Államok takarítsa el az egyelőre több méter jég mélyén lévő szemetet, és fizessen kártérítést. A szigeten összesen 32 amerikai bázis működött, mostanra ezek közül már csak a Thule légibázis üzemel. A grönlandiak a többi felszámolt helyszín kitakarítását is számon kérik a dán kormányon.

Új jogszabályok kellenek

A jelenlegi számítások szerint még körülbelül 75 év van hátra a jégváros napvilágra kerüléséig, így valamelyest érthető a ráérős amerikai hozzáállás – viszont Colgan szerint a mostani kilátások arra is felhívják a figyelmet, hogy ehhez hasonló másodlagos szennyezés több helyszínen is előfordulhat. Colgan szerint Grönlandon kívül Guamban, Mikronéziában, a Salamon-szigeteken és a Midway-szigeten is szennyező anyagok felszabadulására lehet számítani – utóbbiakért általában az emelkedő tengerszint lesz a felelős. 

A szennyező anyagok eltávolításával még mindenképpen várni kell addig, míg elvékonyodik rajtuk a jégréteg – erre valószínűleg valamikor 2090 környékén kerülhet majd sor. Jessica Green, a New York Egyetem politológusa szerint az új kihívásokra új, világos törvényekkel kell reagálni: akárki is felelős ezeknek az anyagoknak a jelenlétéért, első körben ott fognak problémát okozni, ahol hagyták őket.  

Colgan szerint pozitívumnak tekinthető, hogy a Pentagon egyáltalán elismeri a klímaváltozás okozta problémákat, a Project Iceworm példája pedig arra mutat, hogy egy ehhez hasonló megalomán beruházás még hosszú évek múltán is képes tovább drágulni és további feszültségeket szítani az érintett országok között. 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: