A magyar társadalombiztosítási rendszerben többet költünk a magasabb keresetűekre, mint a szegényekre
Magyarországon a társadalombiztosítási rendszeren keresztül elvileg mindenki egyformán hozzáfér a számára szükséges egészségügyi ellátásokhoz. Az egészségbiztosítási járulék befizetése után amikor orvoshoz megyünk vagy kórházba kerülünk, az ellátás ingyenes. Amikor gyógyszert váltunk ki a patikában, a tb-támogatás mértékétől függően kell a gyógyszer árának valahány százalékát kifizetnünk. A jól keresők többet fizetnek be járulékok formájában, hiszen a dolgozók esetében a járulék a keresetük egy fix százaléka. De kikre költ többet a rendszer? Elképzelhető, hogy a rosszabb egészségi állapotban lévő szegényebbekre. De akár a fordítottja is, ha a gazdagok jobban hozzáférnek az ellátásokhoz.
Szerencsére ma már nem kell teljesen sötétben tapogatóznunk, ha meg akarjuk vizsgálni, kinek van igaza: a rosszabb egészségi állapotban lévő szegényebb vagy a jobb hozzáféréssel rendelkező gazdagabb honfitársaink használják többet az egészségügyi rendszert? A Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézete rendelkezik egy olyan adatbázissal, amelyben anonimizált adatokon tudjuk megvizsgálni a munkapiaci jellemzők és egészségügyi ellátások igénybevétele közötti összefüggéseket. Kutatásunk alapjául egy 2003-ban vett véletlenszerű minta szolgál, a mintába bekerült emberek munkapiaci történetét és egészségügyi ellátások igénybevételét 2011-ig tudjuk nyomon követni. Azt nem tudjuk megmondani, melyik kórházban jártak milyen betegséggel, csak azt, hogy hány forintba került a járóbeteg ellátásuk, a kórházi tartózkodásaik, illetve hogy hány forintot költöttek gyógyszerre saját zsebből és tb-támogatásból.
Most megjelenő tanulmányunkban két különböző, de egymással összefüggő kérdést vizsgáltunk meg. Először azt, hogy mennyire térnek el az egészségügyi költések lakhely (megye) szerint. Ezzel korábban már mások is foglalkoztak Magyarországon. Hozzájuk hasonlóan mi is jelentős földrajzi eltéréseket találtunk. Utána pedig azt néztük meg, hogy a dolgozók körében hogyan függ össze a jövedelem az egészségügyi kiadásokkal országosan és egyes megyéken belül. Ez újdonságnak számít Magyarországon, mert kevés kutatónak van hozzáférése ilyen részletes adatokhoz. Eredményeink azt mutatják, hogy minél többet keres valaki, annál többet költ az egészségügyi ellátására a tb.
Kutatásunk fókuszában a dolgozó, viszonylag egészséges lakosság áll. Mintánkat leszűkítettük az aktív korú (18-55 éves) és dolgozó (minden hónapban legalább minimálbért kereső) népességre. Tehát nincsenek benne a mintánkban az öregségi nyugdíjasok, a tartósan betegek és megváltozott munkaképességűek sem. Kihagytuk azokat is, akik egy adott évben betegszabadságon vagy táppénzen voltak, mert a távollétek befolyásolják a megfigyelt keresetet. Ezen a mintán azt vizsgáltuk, hogy miként függ össze az adott évi egészségügyi költés az előző évi keresettel – ismét csak azért, hogy minimalizáljuk a másik irányba működő ok-okozati kapcsolatot, tehát, hogy azok keresnek keveset, akik éppen betegek. Természetesen így sem zárható ki az ilyen irányú hatás, viszont az eredményeink pont a másik irányba mutatnak. Vagyis, bár a kevesebbet keresők valószínűleg betegebbek (részben éppen azért keresnek kevesebbet, mert rosszabb az egészségügyi állapotuk), egyértelmű, hogy a többet keresők egészségügyi ellátására költ többet a tb.
Az első négy ábra azt mutatja be, melyik megyében átlagosan mennyit költünk egészségügyi ellátásra négy kategóriában (járóbeteg, fekvőbeteg, TB által fizetett gyógyszerek és zsebből fizetett gyógyszerek). Ahogy a korábbi kutatások, mi is azt találtuk, hogy jelentős eltérések vannak az ország különböző régiói között. A legtöbbet költő megyében (Hajdú-Bihar) 76 százalékkal magasabb az átlagos járóbeteg-kiadás, mint a legkevesebbet költő megyében (Győr-Moson-Sopron). A fekvőbeteg- kiadásoknál a két szélsőség Győr-Moson-Sopron és Baranya, köztük 27 százalék a különbség. Baranyában költ a társadalombiztosítás átlagosan legtöbbet egy dolgozó gyógyszereire is, 32 százalékkal többet, mint a legkisebb átlagos gyógyszerköltésű Nógrádban.
A földrajzi különbségek után megvizsgáltuk, hogy mekkorák a jövedelmi helyzet szerinti különbségek. A mintánkat alkotó dolgozókat jövedelmi századokra osztottuk: a népességet sorba rendezve és jövedelem szerint 100 egyforma méretű csoportra osztva kapjuk ezeket a jövedelmi századokat. Az első jövedelmi század a dolgozók legkevesebbet kereső 1 százaléka, a századik jövedelmi század pedig a dolgozók legtöbbet kereső 1 százaléka. Második ábrasorunk azt mutatja be, hogy az egyes jövedelmi századokba esőkre átlagosan mennyit költ a tb négy kategóriában. (Ezeken az ábrákon statisztikai módszerekkel kiszűrtük a kor és a nem hatását a kiadásokra.) Az ábrákon jól látszik, hogy a magasabb keresetű dolgozók egészségügyi ellátására többet költ a TB, mint az alacsonyabb keresetű dolgozókéra. A 75. jövedelmi századnál 13 százalékkal többet járóbeteg-ellátásra, 17 százalékkal többet fekvőbeteg-ellátásra és 10 százalékkal többet gyógyszerekre, mint a 25. jövedelmi századnál. Egy másik összehasonlításban a 90. jövedelmi századnál 34 százalékkal, 33 százalékkal és 27 százalékkal többet a három kategóriában, mint a 10. jövedelmi század esetében.
Bár azt pontosan nem tudjuk megmondani, hogy mennyire eltérő a szegényebbek és a gazdagabbak egészségi állapota, azt a mi adataink alapján is kizárhatjuk , hogy a szegényebbek egészségesebbek. Például az öt- és nyolcéves időtávon számolt halandóságuk jóval magasabb, mint a gazdagabbaké.
Végül arra is kíváncsiak voltunk, hogy megyéken belül is megjelenik-e az összefüggés az egészségügyi kiadások és a jövedelmek között. Harmadik ábrasorunk öt kiválasztott megyében mutatja be a kiadások és a jövedelmek összefüggését. Egy megyében egy bizonyos országos jövedelmi században már viszonylag kevesen vannak a csak a dolgozókat használó 50 százalékos mintában. Hogy csökkentsük a kis elemszámokból adódó zajt, itt már nem országos jövedelmi századokat, hanem jövedelmi tizedeket mutatunk. Fontos, hogy itt is országos jövedelmi tizedeket használunk, vagyis aki az első tizedben van Győr-Moson-Sopron megyében, az kb. ugyanannyit keres, mint aki az első tizedben van Somogy megyében (viszont nem ugyanannyi ember van a két megyében az országos jövedelemeloszlásnak ezen a helyén).
Az ábrák azt mutatják, hogy a megyék között egyértelműen léteznek különbségek minden jövedelemszinten. A tb például többet költ egy keveset kereső somogyi dolgozó kórházi ellátására, mint egy ugyanannyit kereső borsodi dolgozó kórházi ellátására, és többet költ egy sokat kereső somogyi dolgozóra is, mint egy ugyanannyit kereső borsodi dolgozóra. Az ábrákból ugyanakkor az is kiderül, hogy a kiadások és a jövedelmek összefüggése (tehát a vonalak meredeksége) nem egyforma a különböző megyékben. A kereseteloszlás nagy részén például hasonlóak a TB gyógyszerkiadásai Budapesten és Somogyban, de a sokat kereső dolgozók esetében szétválik a két vonal, és magasabbak a kiadások Somogyban. Vagy például az alacsonyabb keresetűek között alacsonyabbak a gyógyszerköltések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a magasabb keresetűek esetében viszont fordított a helyzet. A megyei és jövedelem szerinti adataink letölthetők, ezek alapján bárki vizsgálhatja az összefüggéseket.
Eddigi eredményeink alapján az biztosnak látszik, hogy bár a magyar egészségügyi rendszer elvileg egységes, meglehetősen eltérően működik az ország különböző részein. Azt nem tudjuk, hogy ezek a költések közötti eltérések hatékonyságbeli eltéréseket is jelentenek-e, mert az adatainkban szereplő dolgozók egészségi állapotáról nincsenek igazán jó adataink. Vagyis lehet, hogy ott költ sokat a tb, ahol betegebbek az emberek. Szintén megállapíthatjuk, hogy hiába az ,,ingyenes" ellátás, a jobban keresők több egészségügyi ellátást kapnak. Az viszont nem nyilvánvaló, hogy mi okozza ezeket a mintázatokat. Az ellátásokhoz való eltérő hozzáférés, különböző szintű informáltság, a hálapénz mind olyan tényező, ami hozzájárulhat a megfigyelt egyenlőtlenségekhez. Folyamatban lévő és tervezett kutatásaink remélhetőleg választ tudnak majd adni ezekre a kérdésekre.
A cikk szerzői: Bíró Anikó közgazdász, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, és Prinz Dániel közgazdász, a Harvard University PhD-hallgatója.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
