Sorra zárják be az iskolákat a régióban, de a magyar virtus dacol a vírussal
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Bár az egyetemeken és főiskolákon intézménylátogatási tilalom lépett életbe, a kormány tervei között nem szerepel az iskolák és óvodák bezárása a koronavírus-járvány miatt, mivel „a gyerekeknél a betegség nem jellemző,” valamint „ez a teljes tanév megismétlését és érvénytelenítését eredményezné” – mondta el szerdán Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter. Majd még aznap éjjel rendeletben tiltották meg, hogy az iskolaigazgatók saját jogon dönthessenek a tanítás szüneteltetéséről.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pénteken közleményben reagált a kormány intézkedéseire: a PDSZ szerint be kell zárni a nevelési-oktatási intézményeket, mivel „a nyilvános adatok szerint igaz, hogy az átlagos kontaktok alapján a fertőzés valószínűsége 8 %-os, de a családon belül és zárt csoportokon belül ennek akár hatszorosa lehet a fertőzés veszélye. Bár a fiatal korosztály megbetegedési rátája szerencsére alacsony, észrevétlen vírushordozóként azonban nagy veszélyt jelenthetnek a vírus terjedése szempontjából.” A szervezet szerint éppen Gulyás szavai alkalmasak a pánikkeltésre, hiszen egy kéthetes bezárás miatt természetesen nem kellene megismételni a tanévet.
Ha végignézünk a régió országain, láthatjuk, hogy Magyarországon kívül már csak Szerbia és Montenegró áll ellen a hullámnak, több állam országos szintű iskolabezárásokat vezetett be, míg néhány országban helyi szinten, vagy életkorhoz kötötten zártak be oktatási intézményeket.
Az alábbiakban csak a közép-kelet-európai régió országait vesszük sorra:
- Albánia: március 9-én, az első két koronavírusos eset regisztrálása után egyből bejelentették, hogy két hétig bezárnak minden iskolát.
- Ausztria: március 11-én jelentették be, hogy a középiskolák hétfőtől húsvétig bezárnak, és a diákok távoktatásban részesülnek, az általános iskolákban pedig megadják a lehetőséget a diákok otthon maradására. Ausztriában ekkor 246 esetet regisztráltak, haláleset nem történt. (Frissítés: március 13-án elrendelték, hogy március 18-tól húsvétig az összes iskola, sőt a legtöbb bolt is bezár.)
- Bosznia-Hercegovina: a boszniai Szerb Köztársaságban március 10-én, négy regisztrált eset után döntöttek úgy, hogy a régió összes általános és középiskoláját bezárják március 30-ig.
- Bulgária: március 11-én, 6 regisztrált koronavírusos eset után jelentették be, hogy a fertőzöttek lakóhelyén 14 napig szüneteltetni kell az iskolák és óvodák látogatását.
- Csehország: március 10-én, 40 fertőzött után jelentették be, hogy szerdától határozatlan időre felfüggesztik az oktatást az általános és középiskolákban, valamint az állami egyetemeken.
- Észak-Macedónia: március 10-én, 7 fertőzött után két hétre bezárták az ország összes iskoláját.
- Horvátország: március 12-én, 19 fertőzött regisztrálása után rendelték el az Olaszországhoz legközelebb lévő isztriai iskolák bezárását péntektől.
- Lengyelország: március 11-én, 26 eset után jelentették be, hogy hétfőtől az összes iskolát bezárják.
- Moldova: március 11-én, 3 regisztrált eset után jelentették be, hogy szerdától számítva két hétre bezárják az óvodákat, iskolákat és felsőoktatási intézményeket.
- Románia: március 10-től március 22-ig függesztették fel a tanítást az óvodákban és iskolákban, 17 fertőzött regisztrálása után.
- Szlovákia: március 12-én, 16 fertőzött után bejelentették, hogy az összes óvodát és iskolát 14 napra bezárják.
- Szlovénia: március 12-én, 57 regisztrált eset után bejelentették, hogy határozatlan időre az ország összes iskolájában szünetel a tanítás.
- Ukrajna: március 11-én elrendelték, hogy három hétre zárjon be az összes iskola.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Ha az ember egy kiló liszt helyett tízet vesz, az nem pánik, hanem racionális döntés
Hogyan okozhat egy többnyire legfeljebb csak náthaszerű tüneteket kiváltó kórokozó világméretű pánikot? Mit kell és mit lehet tenni a fertőzés elkerülése érdekében? Mennyire lenne indokolt bezárni az iskolákat, illetve mennyire racionális több hétre való hideg élelmet raktározni otthon?
Vészhelyzetet hirdetett a koronavírus miatt a kormány, bezárnak az egyetemek, a színházak és a mozik
Az Európai Unió 27 tagállama közül 15-ben az általános iskolák és az óvodák is bezártak a járvány megfékezése érdekében. Ezt nemcsak a magyar kormány nem tartja szükségesnek, hanem Jankovics István virológus sem.
Ha az ember egy kiló liszt helyett tízet vesz, az nem pánik, hanem racionális döntés
Hogyan okozhat egy többnyire legfeljebb csak náthaszerű tüneteket kiváltó kórokozó világméretű pánikot? Mit kell és mit lehet tenni a fertőzés elkerülése érdekében? Mennyire lenne indokolt bezárni az iskolákat, illetve mennyire racionális több hétre való hideg élelmet raktározni otthon?
Magyar Orvosi Kamara: Idős, veszélyeztetett kollégák, rengeteg túlórával, védőeszköz nélkül szolgálnak a frontvonalban
Az esetleges tömeges megbetegedés esetén nem a lélegeztetőgépek, hanem a személyzet hiánya jelenti majd a problémát Magyarországon. A rabok által is gyártott sebészmaszkok nem biztosítják az egészségügyi dolgozók védelmét, a lakosság tájékoztatása pedig kifejezetten elégtelen, hangzott el a Magyar Orvosi Kamara mai tájékoztatóján.