Tűnj ki a szürke tömegből, öltözz maszkos embernek!

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

Miután egy darabig ment a huzavona a maszkviselés körül, mostanra megszilárdult az az álláspont, amely szerint a maszk igenis hasznos, viselése pedig még akkor is javasolt, ha az ember nem érzi magát betegnek, akkor meg pláne, ha azzal érvel, hogy ő nem fél a vírustól, vagy hogy nincs is vírus. Zárt térben, boltban, buszon kötelező is viselni, de mit tegyünk, ha ki akarunk tűnni a szürke tömegből? Eljött a félénk cosplayesek ideje: most kötelező valaminek öltözni.

Ross doktor

A sebészi maszk viselése tulajdonképpen ironikus lázadási gesztus: miután mindenki ezt hordja, nekünk ironikusan kell. A járvány kitörése és a kezdeti bénázások után boldog-boldogtalan sebészi maszkot kezdett árulni a horgászbolttól az ápiszig. Előnye, hogy az ember nem látja saját magán, de aki szadista, örömmel gondolhat arra, hogy mások igenis látják rajta, és elkezdenek szorongani, mert ilyet a boldog békeidőkben a fogorvosnál láttak. További lehetőségek: képzelhetjük magunkat Ross doktornak a Vészhelyzetből (a maszk úgyis eleget takar az arcunkból), valakinek Robin Cooktól, némi bicegéssel pedig doktor House-nak is. A szerényebbek megpróbálhatják magukat beleképzelni egy fogászati asszisztens vagy egy medikus helyzetébe is.

Az autófényező

A régi szép időkben a munkavédelmi maszkok még nem képezték a hétköznapi élet részét, a vírus miatti pánik kitörésekor mégis mindenki ész nélkül vásárolta az FFP2-es és FFP3-as minősítésű védőfelszereléseket. Ezt nem jól tették, ezekre ugyanis az orvosoknak és az ápolóknak (és az autófényezőknek) nagyobb szükségük van, mint a hétköznapi járókelőknek. Jelmezként sem valami ütősek, bár a tükör előtt lehet gyakorolni bennük az olyan mondatokat, mint hogy „hát, ez a motorháztető elég rosszul néz ki”, majd kiadni azt az univerzálisan ismert, enyhén rosszalló ceccegést (esetleg csacsenolást), ami azt jelenti, hogy itt hamarosan nagyon sok pénzről lesz szó.

A hétköznapok embere

Vannak olyan napok, amikor az embernek semmi kedve Ross doktort játszani, és még a leglátványosabb, kulccsal barbárul összekarcolt dukkózás láttán sem dörzsöli a tenyerét. Ilyenkor kell a mosható maszkokhoz fordulni: a maszkviselés terjedésével egymás után jelentek meg a különböző startupok, amelyek fokozott védelmet ígérnek a COVID ellen. Egy izraeli startup fémrészecskékkel küzd a vírusok ellen, ezeket a maszkokat például legalább 55 alkalommal lehet kimosni, igaz, túl sok teret nem hagynak a fantáziának, ezekben legfeljebb maszkos embernek lehet öltözni. A maszkfejlesztés egyébként is fél évszázadnyit fejlődött az elmúlt fél évben, a fémrészecskék mellett elektromossággal és sós bevonattal is küzdenek a vírus terjedése ellen.

A divatdiktátor

A Semmelweis Egyetem áprilisban arra kérte a lakosságot, hogy elégedjen meg a hétköznapi textilmaszkok használatával, a komolyabb védőfelszereléseket pedig hagyja meg az egészségügyi dolgozóknak – de textilmaszkból is rengeteg létezik. Minden valamirevaló divatcég, tervező és kínai ruhadiszkontos előállt már a saját mintáival, a Vogue ezekből rögtön egy százas válogatást közölt. A lap arra is felhívta a figyelmet, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen maszkot választunk, hiszen ez a szelfiken is előtérbe kerül, így megeshet, hogy a fél insta kiröhög egy nem elég trendi darab miatt. A divattudatos maszkviselés egyik úttörője Zuzana Čaputová volt, így a ruhával és kesztyűvel harmonizáló maszkot választók még magyarázkodhatnak azzal is, hogy ők tulajdonképpen szlovák elnöknek öltöztek. 

A hazafi

A maszk a nemzeti és politikai hovatartozás hangsúlyozására is alkalmas: Emmanuel Macron francia elnök az elsők között jelent meg egy az öltönyével harmonizáló színű, de diszkréten francia nemzeti színekkel díszített maszkban, a többi meg már történelem. Azóta persze minden országban megjelentek a kevésbé visszafogott nemzetiszínű védőfelszerelések, így aki magyarként tréfából trinidad és tobagóinak, esetleg írnek akarja kiadni magát a villamoson, az is megtalálja a számítását. Türkmén és észak-koreai színekkel felesleges próbálkozni, azt úgyse hinné el senki, ezekben az országokban ugyanis a hivatalos álláspont szerint nem okoz problémát a világjárvány. 

A rocker

A merchandising fénysebességgel működik, nagyjából ugyanazzal a gyorsasággal, ahogy egy nagyobbra sikerült tüntetésen megjelennek az első perecárusok, a zenekaros holmik is ellepik a piacot, ha valami új termékről van szó. A maszk pont ilyen volt: lehet, hogy a progresszív black metalos tanga eddig nem töltötte be kellőképpen a piaci rést, de minden valamirevaló rocker büszkén lecsaphat egy zenekaros maszkra, ezt ráadásul valószínűleg többen is látják. A sort a Megadeth és Korn nyitotta meg áprilisban. Christiaan Munro, a Sandbag rendezvényszervező és merchandise-cég társtulajdonosa szerint a maszk már nem stigmának, hanem elfogadott divatkiegészítőnek számít, ha pedig valaki hordhat zenekaros pólót, akkor maszkot is ugyanúgy viselhet. Mostanra csak Magyarországon már hozzáférhető (a teljesség igénye nélkül) az Amon Amarth, a Bathory, a Behemoth, a svéd death metal-szupercsapat, a Bloodbath, a Guns N’ Roses, a Katatonia és a Mayhem maszkja is. Úgy látom, hogy sajnálatos módon a Biohazard egyelőre kimaradt a játékból, pedig adná magát a dolog, és a méltán népszerű magyar grindcore-zenekar, a Fostartály is lemaradt a merchandise-vonatról. 

Sub-Zero vagy Kitana

A járványban egyetlen jó dolog van: anélkül lehet nindzsának öltözni, hogy hülyének néznék az embert, persze ha ehhez hozzávesszük azokat is, akik önkéntes vagy kevésbé önkéntes karanténban vannak, azok otthon tulajdonképpen eddig is öltözhettek bárminek. Nőknek ideális választás lehet Kitana vagy Milena, férfiaknak pedig alap, hogy Sub-Zerónak vagy Scorpionnak kell öltözniük. Természetesen a maszkipar is rálelt erre a piaci résre, de leginkább cosplayeseknek és biciklistáknak kedvező, normális szűrőhatással nem rendelkező maszkokat vagy csősálakat lehet kapni, megfelelő utánajárással viszont bizonyára ugyanúgy beszerezhető valahonnan a két rétegű textilmaszk is, ahogyan a metalzenekarok esetében.

A sunyi

Érdekes alkategória, és szociopatáknak is kedvező választás lehet úgy maszkot viselni, hogy közben tulajdonképpen nem is viselünk maszkot. A szelepes maszk megszűri a kívülről érkező levegőt, de a többieket nem védi, így a betegek nyugodtan fertőzhetnek akkor is, ha ilyet viselnek. Ezt a maszktípust (N95) járvány idején azoknak a tesztelt egészségügyi dolgozóknak javasolják, akik bizonyítottan nem fertőzöttek. Cosplayre sem az igazi, eredetileg építkezésen dolgozó munkásoknak fejlesztették, megfelelő kiegészítőkkel tehát az ember érezheti magát kőművesnek, bár egy üveg kőbányai, egy talicska és egy fándli hamarabb kelti ezt a benyomást a környezetben, mint egy N95-ös maszk. Enyhe pozitívumként felhozható a maszk neve, megnyugtatóan taktikainak hangzik.

A kínai milliárdos

A stílus maga az ember, ha pedig már maszkot kell hordani, nem árt, ha mindenki látja, hogy az a maszk bizony drága is volt. A divatcégek maszkjai olcsó konfekciótermékek, ha száz dollárba került, akkor is egy rongyról és két gumipántról van szó. Ezt ismerte fel egy kínai milliárdos, aki másfél millió dollárért rendelt magának egy gyémántokkal kirakott arcmaszkot. A védőfelszerelést 250 gramm fehéraranyból, gyémántokból és egy N99-es szűrőből áll, az ismeretlen megrendelő az év végén veheti majd birtokba. A milliárdos kifejezetten a világ legdrágább maszkját akarta megrendelni, ez akkor még viszonylag egyszerű volt, most a hasonló igényeknek ezt a másfél milliós árat kell majd megugraniuk. 

A katona

Bár kapható FFP2-es és FFP3-as, terepmintás, cserélhető szűrős maszk is, egy komoly prepper az ilyeneket csak kiröhögi: neki úgyis van otthon gázmaszkja legalább 1990 óta, illetve egy komolyabb biológiai fegyverre számítva természetesen megfelelő szűrőkkel ellátva. Egy augusztus elején publikált kutatás szerint egy ilyen gázmaszk tökéletes védelmet nyújt a vírus ellen, legalábbis akkor, ha az ember a francia hadseregben rendszeresített eszközt használja. A kutatók különösen tracheotómiás beavatkozásokhoz javasolják a gázmaszk viselését, így ha hozzá tudunk jutni a megfelelő felszereléshez, magabiztosan játszhatjuk a gégemetszéshez készülődő francia orvos szerepét a hármas metrón, az, aki felismeri, biztosan meg is fogja becsülni a szerep melletti elhivatottságunkat.

És hogy KELL-e a maszk? Persze, hogy kell, de egy igazi KELL Tibor megnézi, hogy mit vásárol. Jó választás nincs: tulajdonképpen egy platinából készült, Sub-Zerót mintázó francia gázálarc lenne az igazi, ami a De Mysteriis Dom Sathanast játssza a Mayhemtől, de nem szabad telhetetlennek lenni.

Illusztrációk: Tóth Róbert Jónás

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: