A megújuló energiaforrások vetnek véget a földgáz geopolitikai főszerepének Európában
Az utóbbi évek klímapolitikai fordulata és az energiaellátás diverzifikálódása hatására Európában, főként Nyugat-Európában a földgáz már nem a nagy geopolitikai csatározások főszereplője: már nem az a lényeg, hogy orosz vagy amerikai területről érkezik-e a gáz a kontinensre, hanem hogy mikor lehet majd végleg kiváltani nem fosszilis üzemanyagokkal, és addig még mennyi földgázra lesz szükség az energiaátmenet folyamatában.
Ezzel lehetne összefoglalni a Qubit, az Energiaklub és a TRIP hajó Energiahajó nevű közös rendezvénysorozata ötödik online beszélgetésének legfőbb üzenetét, amelyen Deák András György, a Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet energiapolitikai kutatója, Magyari Péter, a 444 újságírója és Sz. Bíró Zoltán, a Corvinus Egyetem történésze, Oroszország-szakértő beszélgetett arról, hogy mekkora az európai energiafüggőség, mi az orosz-amerikai vetélkedés tétje, milyen szerep jut Magyarországnak, hogyan befolyásolja a történéseket az orosz belpolitika, és mi történik, ha elolvad a permafroszt. A beszélgetést Bart István klímaguru, az Energiaklub elnökségi tagja moderálta.
OK, boomer-hangulat az európai piacon
Oroszországban hagyományosan legalább a központi költségvetés felét teszik ki az energiaszektorból, vagyis a kőolaj, a kőolajszármazékok és a földgáz értékesítéséből származó bevételek, emiatt a cél, hogy minél többet, minél drágábban és minél kisebb kockázattal adjanak el – összegezte Deák András a Kreml energiapolitikai céljait. Emiatt az oroszok érzékenyek a fenyegetésekre, és a kevésbé diverzifikált energiaszektorral bíró területeken készek politikai nyomásgyakorlásra is. Magyari hozzátette: az oroszoknak az utóbbi időben az infrastruktúra szövetének sűrűsödésével és az alternatívák megjelenésével rafináltabb módszerekre van szükségük befolyásuk megtartásához, például bizonyos kiválasztottakat bevesznek a földgázüzletekbe, és ezeket az üzletfeleket manipulálják.
Ezzel szemben az Egyesült Államok a 2010-es évek közepéig a hidegháborúból ismert containment politikáját folytatta, vagyis abban volt érdekelt, hogy megfossza Oroszországot a földgázból származó bevételektől és feltartóztassa az országot Európában, így szavatolva a kontinens biztonságát. Az utóbbi időben azonban az USA-ban végbemenő palagáz-forradalomnak köszönhetően ma már az amerikai cseppfolyós földgáz (LNG) nyíltan verseng az európai piacon, így üzleti érdekellentét is feszül az oroszok és az amerikaiak között.
Ehhez a hagyományos felálláshoz képest Németországban, Franciaországban vagy az Egyesült Királyságban elkezdett átalakulni a diskurzus, és a geopolitikai megfontolások helyett a klímapolitika került előtérbe az energetikában. Deák szerint nagyon úgy tűnik, hogy Németországot már nem érdekli az amerikai-orosz vetélkedés, egyfajta OK, boomer- hangulat uralkodik, vagyis a geopolitikai huzavonánál sokkal fontosabbá vált az energiaátmenet és az, hogy a földgáz hogyan illeszthető be ebbe a folyamatba. Sz. Bíró egyetértett ezzel: szerinte a geopolitikai küzdelem fel-felbukkan ugyan a kontinensen, mégis sokkal inkább a klímavédelem nézőpontja érvényesül, és a 10-12 évvel ezelőtti helyzethez képest a földgáz elveszítette politikai fegyver mivoltát.
Magyarországnak bővült a mozgástere
Ez a helyzet a szakértők szerint jelentősen bővítette Magyarország mozgásterét, így az ország sikeresen folytathat egyfajta hintapolitikát az oroszok és az amerikaiak között. Magyari szerint Magyarország nem a földgázfelhasználás szempontjából jelentős tényező, hanem azért, mert az EU tagországaként részt vesz az energetikai szabályozás kialakításában, ráadásul központi helyen van, ahol számos gázvezeték fut össze, így szinte minden szereplő akar tőle valamit. Magyari szerint az utóbbi 10-15 évben átalakult a gázpiac, rengeteg új gázvezeték épült meg a régióban. Ezek többsége visszafordíthatóvá vált, sokkal több forrásból többféle gázt lehet szerezni, így Magyarország kevésbé kiszolgáltatott. Ugyanakkor a földgáz továbbra is stratégiailag jelentős árunak számít, és kevesebbet sem használunk fel belőle, vagyis politikai jelentősége egyelőre megmaradt.
A horvátországi LNG-terminálon keresztül érkező amerikai gázkapacitás jelentős hányadának lefoglalásával Magyarország politikai gesztussal élt Washington felé, miközben az ország részt vesz az orosz érdekeltségű, Szerbia felől bejövő új vezeték körüli üzletben is, mondta Magyari. Ez utóbbi az oroszoknak stratégiai fontosságú, ugyanis a Közép-Európát körbeölelő vezetékrendszer megépülésével lehetővé válna Ukrajna kikerülése. A magyar félnek ugyanakkor döntő szerep jut annak eldöntésében, hogy kiket és hogyan enged be az országba, hogyan használja a határkapacitást, vagy éppen mennyi földgázt enged ki az országból. A magyar és az orosz felek között erről hónapok óta jelentős viták folynak, Magyarország pedig folyamatosan ellenáll az oroszok akaratának. Magyari szerint ennek elsősorban az az oka, hogy a magyar szereplők nem akarják a Gazpromot látni a belföldi kiskereskedelemben.
Nem a földgáz évszázada következik
Deák szerint Oroszország belső életében három funkciót töltenek be a földgázügyletek: egyrész az elit korrumpálására, másrészt a lakosság ellátására, harmadrészt az államkincstár megtöltésére szolgálnak. A kutastó hozzátette: annak ellenére, hogy a földgáz a nemzetközi porondon már sokkal kevesebb országban (Fehéroroszország, balkáni térség) lehet politikai alku tárgya, a gázvezetékek masszív infrastruktúrája miatt nagyon stabil a rendszer. Ráadásul a következő évekre vonatkozó energiaátmenetet részletező stratégiai elképzelésekben az európai országok egyfajta „kellemetlen szövetségesként” tekintenek a földgázra. Az EU kőolaj-fogyasztása már most is csökken, és a kontinensen a tervek szerint 2030-ig igyekeznek kivezetni a szén használatát, majd a nukleáris erőműveket, a földgázra ugyanakkor alternatívaként szükség van addig, amíg rendelkezésre nem áll a megfelelő mennyiségű megújuló energiaforrás.
A németek és az olaszok az energiapolitikai kutató szerint úgy képzelik el az átmenetet, hogy amíg lehet, maximálisan kiaknáznák a földgázhasználat lehetőségét, majd a 2030-as években kivezetnék a piacról a földgázt is, így 2040 körülre az egész történet erősen hanyatló pályára kerülne Európában. Az oroszok viszont arra számítanak, hogy az energiaátmenet nem történik meg, vagy nem lesz más választás, csak a földgáz használata, és ez jelentősen meghosszabbíthatná a földgáz energiapolitikai történetét Európában. Magyari egyetértett abban, hogy hosszú távon a folyamatok erre mutatnak, ugyanakkor sokkal lassabb kivezetésre számít, épp amiatt, hogy a földgáz fontos társutasa a megújuló energiaforrásokra való átállásnak. Ő úgy vélte, hogy inkább a 2050-es években jöhet el a földgáz korának vége. Megfogalmazása szerint nem a gáz évszázada következik, de még belátható ideig sok pénzt lehet vele keresni.
Sz. Bíró az orosz belpolitikai és gazdasági háttér felfestése és elemzése után úgy vélte, Oroszországot rövid távon kár lenne temetni, ugyanis a hidrogén például jelenthet számára menekülőutat. Az Északi Áramlat-2 földgázvezetéket például olyan technológiával építik, hogy a rendszer kis ráfordítással átalakítható legyen hidrogén szállítására, és ha a hidrogén szállítását és tárolását meg lehetne oldani, Oroszország jelentős szállítóvá válhatna. Deák szerint ugyanakkor a hidrogén felhasználása csak lokálisan valósítható meg: a földgázvezetékeket jelenleg nem lehet hidrogén szállítására átalakítani, és ezt a narratívát elsősorban a földgázipari lobbi használja.
Mi történik, ha elolvad a permafroszt?
Bár a klímaváltozás Oroszországot is érinti, Sz. Bíró megemlítette, hogy az ország csak vonakodva csatlakozott a globális klímavédelmi megállapodáshoz, a megújuló energiaforrások aránya pedig az országban mindössze 0,7 százalék körül mozog. Az orosz vezetésnek fel kellett ismernie, hogy a felmelegedéssel északi irányban nőnek ugyan a mezőgazdasági művelés alá vonható területek, délen viszont megnőnek az aszályos területek, így az évszázadokon keresztül kialakult infrastruktúrát kellene észak felé mozgatni, ez pedig nem egyszerű. Sz. Bíró szerint a klímaváltozás kérdése napirenden van az orosz belpolitikában, de kérdés, hogy válhat-e irányadó politikává.
Deák szerint az egyik millió dolláros kérdés a klímaváltozás kapcsán Oroszországban az, hogy a sarki jég és a permafroszt olvadásával egyre jobban elszállítható, a Jamal-félszigeten szinte korlátlan mennyiségben megtalálható földgáz esetén használható marad-e a jégre épített infrastruktúra. Ez ugyanis döntő jelentőségű lehet abban, hogy Oroszország végül képes lesz-e az európai piac beszűkülése miatt Kína felé fordulni, és oda szállítani a cseppfolyósított orosz gázt.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
