Akkora a szárazság Jordániában, hogy már a szomszédos Izraeltől kell vásárolni a vizet

Magyarországon egy átlagember naponta átlagosan 97,8 liter vizet használ, az Európai Unióban 120 litert, az Egyesült Államokban pedig 350 litert. A világ egyik legszárazabb országában, Jordániában a Vízügyi Minisztérium nemzeti vízstratégiája szerint mindenki legfeljebb 61 liter vízhez férhet hozzá naponta. Ez a városokban hetente maximum 36 órányi, vidéken ennél sokkal ritkásabb vezetékesvíz-hozzáférést jelent, csakhogy a folyamatosan beáramló menekültek miatt a vízigény egyre nő, miközben az ország egyre apasztja természetes vízforrásait, a rozoga vízvezetékrendszeren keresztül pedig elfolyik a maradék vízkészlet csaknem fele. Egy tavaly márciusi tanulmány előrejelzései szerint 2030-ra Jordánia alacsony jövedelmű népességének több mint 90 százalékának nem lesz biztosítva a vízellátása, vagyis átlagosan naponta kevesebb mint 40 liter vízhez tudnak majd hozzájutni.

A tarthatatlan helyzet kezelésére Jordánia kormánya most arra kényszerült, hogy a lakosság hangos ellenkezése közepette partneri kapcsolatba lépjen az izraeliekkel, akik 600 megawatt napenergiáért cserébe 200 millió köbméter sótalanított tengervizet küldenek a szárazság sújtotta országba. A megállapodástól most egy lépéssel közelebb kerültek a felek a megvalósítás felé: az Egyiptomban a héten kezdődött COP27 klímakonferencián az Egyesült Arab Emírségek közbenjárásával szándéknyilatkozatban rögzítették a tervet.

photo_camera A jordániai főváros, Ammán látképe a Dzsabal Kala domb tetején lévő, egykori citadelláról. Fotó: JEAN ISENMANN/Only France via AFP

Ha van víz, takarít, mint az őrült

A New York Times beszámolója szerint az emberi jogi ügyvédként dolgozó, ammáni, 64 éves Rádzsa al-Bavabidzsi annak alapján tervezi mindennapjait, hogy mikor van víz. Abban a rövid időintervallumban, ami a klímaváltozás és a keresletnövekedés hatására mára már egyáltalán nem éri el a heti 36 órát, takarít, mos, és legalább három vacsorányi fogást készít el. Az elmúlt nyáron azonban legalább három hétre teljesen elapadtak a vízcsapok, és mivel semmi jóra nem számított, al-Bavabidzsi inkább beszerzett a meglévő víztartálya mellé még egyet, amit a szomszédaival közösen egy magáncég lajtoskocsijából egyre drágábban töltetnek meg.

Ezeket a víztartályokat a házak tetejére rakják fel a jordánok, és al-Bavabidzsi szerint az jár jól, akinek legalább három ilyen tartálya van. Ezek közül egyet tölt meg a kormányzat, és enged hozzáférést hetente bizonyos időintervallumban.

Szerencsétlen földrajzi fekvés klímaváltozással

Jordánia összes nagyobb vízlelőhelye a határai közelében van, a legnagyobb pedig természetesen a Holt-tenger, amely gyakorlatilag Jordánia összes felszíni és felszín alatti vízforrásának vízgyűjtője.

photo_camera Jordánia legnagyobb városai, folyói és időszakos folyómedrei (vádi).

A nyugati részén inkább mediterrán, a keleti részei felé haladva pedig egyre sivatagosabb klímájú országban az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökkent a csapadék mennyisége, és a felmelegedés miatt ez a kevés eső is villámgyorsan elpárolog. Jordániában évente átlagosan 110 mm csapadék jellemző, tavaly azonban mindössze 88 mm eső esett. Motasem Saidan, Jordánia korábbi vízügyi minisztere és a Jordániai Egyetem professzora úgy vélte, a klímaváltozás az elmúlt két évben nagyon agresszíven sújtotta az országot. Névadó folyója, a Jordán szinte teljesen kiszáradt, történelmi átlagos vízhozamának jelenleg kevesebb mint tíz százalékát érte el, és az azt tápláló Jarmúk folyó is vészesen leapadt. Nem véletlen, hogy a sósvízű Holt-tenger is eltűnőben van – ezt pont a Jordán és a Jarmúk táplálná.

photo_camera A kiszáradt Jordán-folyó 2022. augusztus 26-án Fotó: ADRI SALIDO/Anadolu Agency via AFP

Jordánia legnagyobb vízhozamú folyóit Izraellel és Szíriával kénytelen megosztani, amelyek évek óta saját használatukra terelik el a vizet. Az évtizedes izraeli-palesztin konfliktus miatt pedig nem egyszerű például a Jordánból származó víz mennyiségét növelni, mivel az az izraeli-jordániai kapcsolatokra is erősen rányomja a bélyegét. Nem beszélve arról, hogy az üzemanyagárak emelkedése miatt egyre drágábban lehet a vizet az ország belső részébe szállítani.

Föld alatti tartalékok

Mindez ahhoz vezetett, hogy Jordániában a föld felszíne alatti vízkészleteket aknázzák ki. A jelenlegi adatok szerint ezek a föld alatti víztározók az ország vízkészletének mintegy 60 százalékát adják, viszont sajnos a jordánok kétszer olyan gyorsan apasztják le ezeket, mint amilyen gyorsan természetes úton újra fel tudnának töltődni.

Omar Salameh, a jordániai Vízügyi és Öntözési Minisztérium szóvivője a New York Times-nak elmondta, a kormány tisztában van a talajvíz-készletek kimerítésének veszélyeivel. Hozzátette azonban, hogy a népesség hirtelen növekedése miatt, amely például a Szíriából beáramló menekültek hullámainak tudható be, kénytelenek voltak ezzel enyhíteni a növekvő vízigényekből fakadó nyomást. A lakosság egy évtizeddel ezelőtt ugyanis körülbelül 8 millió főt jelentett, ez azóta több mint 11 millióra ugrott, beleértve az ENSZ által menekültekként regisztrált több mint 760 ezer embert.

photo_camera Utcakép a Mafrak közelében lévő, Zaatari menekülttáborból 2022 október 17-én Fotó: KHALIL MAZRAAWI/AFP

Salameh hozzátette, hogy Jordániában a lakosoknak elérhető víz átlagos éves mennyisége az ENSZ által meghatározott, abszolút vízhiány küszöbértékének megfelelő 500 köbmétert még csak nem is súrolja: ez összesen 80 köbméter.

Akinek nincs pénze, kénytelen vizet koldulni a szomszédoktól

A beáramló menekülteken és a klímaváltozáson túl azonban az egyik legnagyobb probléma Jordániában, hogy a vízvezetékrendszerből rengeteg víz „elfolyik”, vagyis elvész. Szaknyelven bevételt nem termelő víznek (non-revenue water - NRW) nevezik, ha a vízvezeték kilyukad és emiatt vész el a víz, de ide tartozik a vízlopás, a vízórák leolvasásából származó hibák, és ide tartoznak a rosszul mérő órák vagy a nem regisztrált vízforrások is. Jordániában szakértők szerint olyan rossz állapotban van a vízvezeték-rendszer, hogy az oda kerülő víz fele elfolyik, és ebből körülbelül 40 százalék a csőrendszer meghibásodásából adódik. Ez tehát azt jelenti, hogy 100 liter vízből 40 liter kárba vész, így a jordán állam elsődleges feladata valójában az lenne, hogy az infrastruktúra karbantartásával benn tartsa ezt a vízmennyiséget.

Az akadozó és hiányos központi vízellátás miatt a jordán lakosság magáncégekhez fordul – már akinek vannak megfelelő anyagi forrásai. Ezek a főváros, Ammán gazdagabb kerületeiben mindenhol megtalálhatók, de az általuk lajtos kocsikból kínált víz ára az elmúlt nyáron elképesztő magasságokba emelkedett. Mivel pedig a szegények egyáltalán nem tudják megfizetni a magáncégek által kínált vizet, és szűkös kereteikből nehezebben ruháznak be víztározó tartályokba is, elsősorban rajtuk csattan a vízhiány.

Ha valakinek például kilyukad a víztartálya, kénytelen a szomszédoktól vödrökben kérni a vizet. Így járt Ibtiszam Juszef Abdelrahman is, aki az Ammántól délkeletre lévő, Wihdat menekülttáborban lakik. A férfi a New York Timesnak elmondta, hogy családja kénytelen kevesebbet zuhanyozni és elébe menni a takarításnak, az asszony pedig minden alkalommal idegesen ráripakodik kezet mosó családtagjaira, hogy ne pazaroljanak el egy cseppet sem. A szegények körében azonban a helyzet még tovább romolhat, ugyanis az elszálló világpiaci üzemanyagárak miatt egyre növekszik annak a költsége is, hogy a kormányzat az egyes háztartásokba és vállalatokhoz szállítsa a vizet.

A tengervíz sótalanítása lehet a jövő

Egy tavaly márciusi tanulmány előrejelzései szerint az évszázad végére a jordániai lakosok számára elérhető vízkészlet a felére csökkenhet, és ez fejenként átlagosan 40 liternél is kevesebb vizet jelenthet, amennyiben a kormányzat nem tesz lépéseket a vízkrízis megoldására. A tanulmány szerzői a sótalanítást és a vízügyi szektor reformját javasolták Jordániának.

photo_camera Sóképződmények a Holt-tengernél Fotó: ALI BALIKCI/Anadolu Agency via AFP

Ezek egyike sem olyan megoldás, amelyik már másnap enyhítené a jordánok problémáit. A Vörös-tenger északi csücskében, az Akabai-öbölben fekvő kikötőváros, Akaba nemrég kezdett bele egy nagyszabású sótalanítási projektbe, egyelőre azonban még csak ott tartanak, hogy az építési tenderre való jelentkezés zárult le. A tervek szerint mindenesetre a sós tengervizet az Akabai-öbölből szippantanák ki, és a sótalanítást követően az egész ország területén terítenék szét. A szakértők szerint mintegy 250-300 millió köbméter sótalanított tengervizet lehetne így kinyerni, ehhez viszont nem csupán megfelelő technológiára, hanem megfelelő vízelvezető rendszerre is szükség lesz, ezek kiépítése pedig évekbe telhet.

A héten Izraellel aláírt megállapodás jelentheti az egyetlen gyors megoldást: ha sikerülne a sótalanítási technológiában élen járó Izraeltől vizet venni napenergiáért cserébe, enyhülhetne a Jordániára nehezedő vízkrízis. A két ország viszonya azonban az 1994-ben megkötött békeszerződés ellenére – amelynek fontos elemét képezte a vízhelyzet rendezése –, egyáltalán nem került nyugvópontra. Miután tavaly napvilágra került az Egyesült Arab Emírségek bábáskodásával megszületett, vízellátást érintő terv, Ammánban több százan tiltakoztak a megállapodás ellen. A jordánok közül sokan támogatják a palesztinokat, és elfogadhatatlan számukra, hogy a kényes vízellátási kérdésben túlságosan is Izraelre kelljen támaszkodniuk, ami mellesleg szintén az erősen vízhiányos országok közé sorolható a Közel-Keleten.

Szennyvíz és padlizsán

A jordániai vízkészleteket a lakosságon túl az ipar és a mezőgazdaság használja fel nagy tételekben, ez utóbbi az ország készleteinek körülbelül 70 százalékát nyelte el az évszázad elején, a vízigényéhez képest azonban viszonylag keveset adott hozzá például az ország GDP-jéhez: tavaly annak 5,25 százalékát tette ki, miközben például a szolgáltató szektorból a bruttó hazai termék több mint 60 százaléka származott.

Salameh szerint az utóbbi időben a mezőgazdaság vízhasználata 50 százalékra esett vissza – egészen pontosan 53 százalékot tett ki 2013-ban, majd 45 százalékot 2017-ben, de rengeteg gazda továbbra is olyan, nagy vízigényű terményekre összpontosít, amelyeket a vízhiánnyal sújtott vidéken nehéz megtermelni. Ahelyett például, hogy a sós és alacsonyabb minőségű vizet tűrő és jó áron értékesíthető medjool királydatolyát termesztenék, sok helyen továbbra is padlizsánt, paradicsomot és paprikát igyekeznek nevelni, amit aztán olyan nemzetközi élelmiszerüzlet-láncoknak adnak el, mint a francia Carrefour. A szakértők úgy vélik, hogy a gazdáknak a nagy vízigényű gyümölcsök és zöldségek helyett a szárazságot sokkal jobban tűrő fajtákra kellene átállniuk.

photo_camera Utcakép Ammánban Fotó: CIDJY PIERRE/Hans Lucas via AFP

Az ipar ennél sokkal kevesebb vizet használ: az ipari komplexumok csak a vízhasználat 3 százalékát teszik ki, és egyre inkább a szennyvíz újrafelhasználását tűzik ki célul. Jordánia az utóbbi évtizedekben 26 szennyvíztisztító létesítményt húzott fel, ezek pedig a következő években a remények szerint teljes mértékben segítenek majd lefedni az ipar vízigényét.

Egyelőre tehát a talajvíz kiaknázásában, a tengervíz sótalanításában, és a szennyvíz tisztításában látnak alternatívát Jordániában arra az esetre, ha a felszíni vizek teljesen elapadnának. Érdekes látni, hogy már 2014-ben született tanulmány, amelyik azt jelezte előre, hogy 2022-ben a vízkészletek 31-32 százalékát már a sótalanított tengervíz, 13-15 százalékát a tisztított szennyvíz és 25-26 százalékát a talajvíz fogja kitenni a súlyosan vízhiányos országban, de egyelőre úgy tűnik, a technológiának és a beruházásoknak jobban lépést kellene tartaniuk az igényekkel.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: