A James Webb űrtávcső (JWST) tavaly a Neptunuszról készített olyan tiszta felvételt, amilyet már rég nem láthattunk róla, most pedig a Naprendszer másik jégóriásáról, az Uránuszról (és néhány holdjáról) küldött friss képet – a teleszkóp különleges érzékenységét jól mutatja, hogy még a halványabb porgyűrűk is látszanak rajta.

Az Uránusz egyedülálló a Naprendszerben, mivel tengelyferdesége közelíti a 90 fokot, ami azt jelenti, hogy keringési ideje jelentős részében az egyik pólusa van a Nap irányában. Ez szélsőséges évszakokat okoz, mivel a pólusokat hosszú évekig állandó napsütés éri, majd ugyanannyi ideig teljes sötétségbe borulnak – a bolygó 84 év alatt kerüli meg a Napot.

Most késő tavasz van az Uránusz északi pólusán, az északi nyár 2028-ban várható. Amikor a Voyager–2 1986-ban elrepült a bolygó mellett, épp a déli póluson volt nyár, ahol most épp sötétség uralkodik.

A bolygó jobb oldalán, a Nap felé néző póluson látható fényes terület az úgynevezett sarki sapka, ami egyedülálló az Uránuszon: akkor jelenik meg, amikor a pólus nyáron közvetlen napfénybe kerül, majd ősszel eltűnik. A NASA azt reméli, a JWST friss adatai segítenek a kutatóknak megérteni ezt a rejtélyes mechanizmust.

Az űrtávcső szuperérzékeny NIRCam műszere máris feltárta a sarki sapka egy meglepő jelenségét: a sapka közepén finom, fokozott fényesedés látható, amit a korábbi teleszkópos felvételek (Hubble, Keck) nem fedtek fel. A sapka szélénél, valamint a bolygó bal peremén egy-egy fényes felhő látható, amelyek valószínűleg aktív viharokról árulkodnak.

Az Uránusznak 13 ismert gyűrűje van, ezek közül 11 látható a JWST felvételén – néhányuk olyan fényes, hogy amikor közel vannak egymáshoz, látszólag egy nagyobb gyűrűvé olvadnak össze. A kilenc fő gyűrű mellett két halványabb porgyűrű is felfedezhető a képen, de a kutatók azt remélik, hogy a Webb jövőbeli felvételei a két egyelőre láthatatlan gyűrűt is felfedik majd.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: