Diétás őrületek jönnek-mennek a ketogéntől a káposztalevesen át a paleóig, de a böjt, vagyis az étel- vagy italmegvonással, esetleg az önmegtartóztatás más formáival járó étkezési rend az egyetlen, ami valamilyen formában, spirituális tartalommal vagy anélkül, évezredek óta kíséri az embert, sőt egyre népszerűbb. A Nemzetközi Élelmiszerinformációs Tanács (International Food Information Council) tavalyi reprezentatív felmérése szerint az amerikaiak 10 százaléka gyakorolja az időszakos böjtöt (intermittent fasting); a legnépszerűbb diéta a feldolgozott ételektől való eltávolodást hirdető „tiszta táplálkozás” (clean eating) 13 százalékkal, míg a megkérdezettek mindössze 2 százaléka követi a vegán táplálkozási előírásokat vagy él tisztítókúrákkal. Az időszakos böjt a kutatók körében is egyre népszerűbb: míg 2000-ben mindössze 5 tanulmány született a témában, 2020-ra ez a szám 173-ra nőtt, és a táplálkozástudománytól kezdve a sejtbiológián át a neurológiáig egyre több, elsősorban élettannal foglalkozó tudományterületet foglal magába.

A böjt tehát, ami a nagy világvallások szinte mindegyikének szerves részeként elsősorban vallási és spirituális tartalmat hordozott, mára sokszor inkább az egészséges élettel kapcsolatos asszociációkat indít el, pedig Jézus 40 napos böjtje során valószínűleg nem számított rá, hogy az étel- és italmegvonás egyszer majd a fürdőruhaszezon előkészületének fogyássegítő kelléke lesz.

Épp emiatt nehéz pontosan megállapítani, pontosan hol a helye, van-e helye egyáltalán a böjtnek modern világunkban, ha az ember nem gyakorló római katolikus, református, görög katolikus keresztény, zsidó vagy muszlim vallású. „A 21. század elejére eléggé összekuszálódtak a szálak, a mai táplálkozáskultúrában minden és annak ellentéte is igaz; a böjttel is ez a helyzet, ennek jelentéstartalma még az egyes generációkon belül is változik” – mondja Báti Anikó, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, aki a néprajzon belül évek óta táplálkozáskultúra-kutatással foglalkozik. Őt és Felek Mihály dietetikust, a hiteles egészségügyi kommunikációt zászlajára tűző Alimento blog szerzőjét kérdeztük arról, hogyan került át a böjt vallási kontextusból a modern diéták közé, és ha már ott van, tényleg hozzájárulhat-e az egészséges élethez.

Ostera istennőtől a vallási böjtig

Ahogy sok más keresztény rituálé, a húsvét is pogány szokásokból nőtte ki magát. Báti elmondta, hogy a böjt német és angol elnevezése (Fasten és fast, utóbbi megtalálható a breakfast szóban: 'véget vet az éjjeli böjtnek') a germán Ostara istennő nevéből származik, aki kedvenc madarát büntetésből nyúllá varázsolta, és ez a madár minden tavasszal tojást tojt neki. A teljes böjti időszak angol neve, a lent pedig a tavasz beköszöntével hosszabbodó nappalra (lengthening of the day) utal George Armelagos, a Massachusettsi Egyetem (Amherst) antropológus professzora szerint.

Az viszont, hogy miként értelmezték és gyakorolták a hívek a szokást, a keresztény böjt esetében is időről időre változott. Armelagos kutatásai szerint a korai keresztények körében a húsvét előtti időszak a megkeresztelkedésre való felkészülés ideje volt, és magát a keresztelőt tartották húsvétkor. A 4. században az ezt megelőző böjtöt a test tisztátalanságaitól való megszabadulás és a bűnök bocsánatának eszközeként igazolták. Egy idő után a közösség más tagjai is elkezdtek böjtölni, hogy támogassák a megkeresztelkedésre készülőket, és megerősítsék saját hitüket. Az 5. századra már csak naponta egyszeri, általában esti étkezést írtak elő a szokások, amely során a hús, a hal, a tojás és a tejtermékek fogyasztása tilos volt. Később, a 8. századra a napi egyszeri étkezést a mai időmérés szerint délután háromkor tartott nóna ima utánra időzítették – ez az, ami a 14. századra ebéddé alakult, és elfért mellette egy könnyű reggeli és néhány falat vacsora is. Később a 9. században megszüntették a böjt idejére előírt halevés tilalmát; ezt követte a tejtermékekre vonatkozó tiltás elengedése.

A római katolikus egyház az antropológus szerint legtöbbször gyakorlatilag a már a társadalomban meglévő, húsvét környékén egyébként is élő étkezési szokásokat formalizálta, hiszen a középkori társadalom jórészt földművelésből élő többségének a tél eleve az önmegtartóztatás kényszerű időszaka volt, tél végére pedig teljesen kiürültek a raktárak, nem nagyon volt mit enni. Az egyház előírásai Armelagos szerint gyakorlatilag vallásilag szentesíthették az éhezés szezonális valóságát.

Báti szerint hasonló folyamat ment végbe Magyarországon is: a 20. századra időben és térben fokozatosan halványodtak el a középkorban kifejezetten szigorú, a büntetés-önbüntetés-bűnbocsánat gondolatkörében felépülő böjti előírások. Akkoriban Európa-szerte a böjti étkezési rend határozta meg az étkezés szerkezetét, tehát böjtös és nem böjtös időszakok váltakoztak; ez a korai középkorban összesen 168 böjtös napot jelentett. A legszigorúbbnak a nagypéntek és a karácsony előtti nap, december 24. számított. „Ha időben megyünk végig, akkor a legkorábbi időszakokban minden állati eredetű élelmiszer tilalmas volt, és fokozatosan került vissza a tejtermék és a tojás a fogyasztott körbe, legutoljára pedig a hús maradt. Érdekesség, hogy ezek először mindig a felsőbb társadalmi rétegekben jelentek meg, aztán lecsorogtak az alsóbb rétegekbe, az egyház pedig szabályai formájában általában csak lekövette a napi gyakorlatot” – mondja a kutató.

Akkor is kell böjtölni, ha van étel?

A húsvéti böjt eredeti gyökere, a kora tavaszi élelemhiány az ipari társadalmak kialakulásával, az új élelmiszer-tartósítási módszerekkel és a mezőgazdaság ciklusaitól való elszakadással teljesen eltűntek, így kérdés, hogy mit kezdhetünk a böjttel azon túl, hogy a vallási előírások is elkezdtek alkalmazkodni a változásokhoz. A római katolikus egyház 1966-ban pápai rendelettel törölte el a húsvéti absztinenciát a laikusok számára, de korábban is voltak engedmények: az öregek, a betegek, a terhes nők, a kisgyerekek és a nehéz fizikai munkát végzők is kaphattak felmentést a nagyon szigorú böjtök alól – mondja Báti.

A 21. század elejére a szekularizációval elhalványodtak a böjti szokások, és sokan már nem is értik őket, érdemes azonban különbséget tenni a vallási alapú és a böjtnek nevezett diéták között. A táplálkozáskutató szerint aki az egyházi év rendjéhez kötődően tartózkodik az ételektől, annak a spirituális tartalom a legfontosabb: a bűnbánat, a Krisztus szenvedésével való azonosulás, az ünnepre felkészülés. A diéták esetében ez egyéni döntés kérdése, nem központi szabályozás írja elő. Ezen kívül a vallási böjt minden társadalmi rétegre vonatkozott, míg a diétákkal általában azok élnek, akiknek módjukban áll választani. „Ezeknél a diétáknál az egészség kérdése és az aktuális testideálnak való megfelelés áll a középpontban, sokkal kevésbé hangsúlyos a spirituális tartalom” – mondja a kutató.

És hogy akkor mégis miért hívják ezeket böjtnek? A táplálkozáskutató szerint „valószínűleg azért, mert propagálói úgy vélik, ez eleve szélesebb körben ismert, de valójában egyszerű átvételről van szó, ahol nincs semmilyen vallási tartalom”. És ha nincs mögötte ez a tartalom, akkor jön a képbe az egészséges élet narratívája – rengeteg állítólagos jótékony hatással. Az állatkísérletek és a túlsúlyos emberekkel végzett vizsgálatok eredményeivel a zsebükben néhány évvel ezelőtt a böjtölést propagálók elkezdték azt hirdetni, hogy az étkezések kihagyásának számos egészségügyi előnye lehet.

Ezek közé tartozik, hogy az éhezés rövid távon egyfajta vészhelyzeti üzemmódba kapcsolja a szervezetet, amikor is az elkezdi konzerválni a rendelkezésre álló energiát, sejtszintű javításokat végez és élessé teszi a gondolkodást annak érdekében, hogy az ember mielőbb élelmet találjon. Hosszú távon pedig az időszakos böjtölés védelmet nyújthat a rák, a cukorbetegség, a Parkinson-kór vagy az Alzheimer-kór ellen. Sőt, létezik olyan érv is, hogy mivel a gyűjtögető-vadászó ember is időszakosan jutott hozzá élelemhez, és nem naponta háromszor étkezett, a böjt az ember természetes állapota.

Az állatok az élelemhiány, a betegség és a kutatók miatt böjtölnek

Ha az állatvilágot nézzük, ahol a vallás nem játszik szerepet, ott szintén a táplálékhiányos vagy a normál életviteltől eltérő, például betegséggel terhelt időszakok azok, amikor egyes fajok nem vesznek magukhoz eledelt. Például a téli hibernáció és torpor esetén az anyagcsere lelassul, így a medvéknek vagy az ürgéknek ilyenkor nem kell élelmet magukhoz venniük, mégsem szenvednek annak hiányától. Egy másik kutatás megemlíti, hogy párzás, vedlés és vándorlás idején szintén tapasztalhatók hosszabb böjtöléses periódusok, amikor is egyes állatok szervezete rezisztenssé válik az inzulinra, ami segít nekik abban, hogy megőrizzék a glükózt a szervezetükben.

De mi történik, ha a laboratóriumban figyelünk meg állatokat böjtölés közben, vagyis ha a kutatók kontrollált körülmények között, csak bizonyos időszakokban adnak nekik enni? Számos tanulmány arra jutott, hogy az egysejtű élesztőtől a patkányokig az egyes állati szervezetek öregedése lassul, és tovább élnek, amikor az állatok által normál körülmények között elfogyasztott táplálék bevitele 40 százalékra esik vissza. Nem biztos azonban, hogy ez a fajta kalóriavisszafogás az embernél ugyanígy működik – egyrészt ezeket az eredményeket azóta sem sikerült főemlősöknél megismételni, másrészt emberkísérletet még nem tudtak olyan hosszú ideig lefolytatni, hogy kiderüljön, ez a diéta tényleg meghosszabbítja-e az életüket.

Az ember természetes állapota a böjt?

Stanley Ulijaszek, az Oxfordi Egyetem táplálkozással foglalkozó antropológusa szerint feltételezhető, hogy a böjt az ember természetes állapota. Ha elfogadjuk, hogy a paleolitikum volt az a környezet, amelyhez a modern ember leginkább alkalmazkodott, beleértve az étkezési szokásait is, akkor azt mondhatjuk, hogy a vadászó-gyűjtögető ember alkalmazkodott az éhezés és a dőzsölés időszakos változásaihoz. Ulijaszek szerint elképzelhető, hogy ez természetesebb állapotot jelent, mint a napi háromszori étkezés. és számos tudós egyetért azzal, hogy őseinknél előfordulhatott, hogy bizonyos időre, akár néhány napra is élelem nélkül maradtak.

Paul Freedman, a Yale Egyetem élelmiszer-történésze szerint azonban hajlamosak vagyunk eltúlozni a vadászó-gyűjtögető ember éhezését: „lehettek jobb és rosszabb napok, legtöbbször azonban valószínűleg sokkal több választásuk volt és nagyobb biztonságban éltek, mint gondolnánk”. Freedman szerint a vadászó-gyűjtögető emberek alapvetően ott telepedtek le, ahol biztosítottnak látták, hogy rendszeresen ételhez jussanak; kis méretű, egalitáriánus közösségekben éltek, vagyis tagjaik egyenlő mértékben jutottak élelemhez, ezek forrásai pedig viszonylag gazdagon álltak rendelkezésükre. A történész azt állítja, hogy amikor az emberek napokig nem ettek, az éhínség és más katasztrófa miatt történt, és nem böjtölésről, hanem éhezésről volt szó. Freedman szerint az időszakos böjt és az egyéb diéták nagyon modern fogalmak, „egyfajta tartalomkeresésként értelmezhetők egy olyan társadalomban, ami spirituálisan halottnak, de materiálisan jóllakottnak tűnik”.

Azt már Mark Mattson, a Johns Hopkins Egyetem idegtudománnyal foglalkozó professzora és az öregedéssel foglalkozó amerikai idegtudományi laboratórium (National Institute on Aging) korábbi vezetője tette hozzá, hogy a jelenlegi evési mintázatunknak, a napi háromszori étkezésnek plusz nassolásnak sincsen semmilyen tudományos alapja, ráadásul a történelem nagyobb részében az emberek egyszer vagy kétszer ettek naponta. Tehát az időszakokra szűkített, böjtnek hívott étkezések – például a napi egyszeri étkezés vagy a 16:8-as böjtölés, amikor naponta egy 8 órás időablak áll rendelkezésre az evésre –, tulajdonképpen az iparosodás előtti időszakok evési mintázatát követik.

Felek Mihály dietetikus szerint érdemes azt is szem előtt tartani, hogy a vadászó-gyűjtögető időszakban az átlagéletkor is jóval alacsonyabb volt, mint manapság: „Az emberi szervezet a történelem során alkalmazkodott a megváltozott táplálkozási szokásokhoz, jelenlegi életvitelünk mellett szükséges a napi háromszori-ötszöri étkezés. Viszont ha valaki nem éhezik meg soha, az jelentheti azt, hogy lelassult az anyagcseréje, ez pedig hosszú távon betegségek kialakulásához , például inzulinrezisztenciához vezethet. Ez rendszeres testmozgással és a »sokszor keveset« elv betartásával kerülhető el”.

De akkor árt az egészségnek, vagy használ?

Felek Mihály szerint az egyik fő érv a böjtölés mellett az, hogy segít a méregtelenítésben, de ugyanez lehet a gyenge pontja is: „A méregtelenítés fogalma több szempontból is vitatható, így a böjt pusztán önkéntes éhezés lehet, ha nem tisztázzuk pontosan, milyen méreganyagokról van szó. A szervezet alapvető fontosságú, a méregtelenítésért felelős szervei (vese, máj, tüdő) folyamatosan azon dolgoznak, hogy eltávolítsák a méreganyagokat a szervezetből. Az éhezés azonban gyakran fokozza ezeknek az anyagoknak a felhalmozódását, mivel az intenzív lebontási folyamatok növelik a húgysav, a karbamid és az ammónia mennyiségét. A böjt tehát ellentétes hatást válthat ki, mivel inkább növeli, semmint csökkenti ezeknek a jelenlétét a szervezetben”.

Arra csak egereken végzett kísérletekből érkezett bizonyíték, hogy a böjtölés során fellépő ketózis, vagyis amikor a szervezet vészhelyzeti anyagcserére áll át, és az elraktározott zsírokat használja fel, a BDNF-szint növelésével is együtt jár, ami serkentheti az agy kognitív működését. Ez mások szerint azért alakult ki, hogy őseink tiszta aggyal könnyebben megoldást találhassanak az élelemhez jutás problémájára, míg Felek Mihály szerint inkább egyfajta placebohatás, „mert a böjtölő azt gondolja, hogy kitisztul a szervezete, megszabadul a méreganyagoktól, ezért az elméje rövidtávon becsaphatja – egészen addig, amíg a tápanyagraktárak ki nem ürülnek. Hosszú távon pont az ellenkezője történik, a böjtölés hatására koncentrációzavar és fáradékonyság léphet fel”.

A kutatók szerint a böjt segíthet a súlyvesztésben, és így áttételesen az egészségesebb élet kialakításában is, de azt, hogy egészséges egyéneknél is lenne hozzáadott egészségügyi haszna, eddig nem sikerült tudományos eredményekkel alátámasztani. Felek Mihály szerint a böjtnek a cukorbetegség vagy a rák kialakulásának megelőzésére, esetleg a Parkinson-kór és az Alzheimer-kór elleni védekezésre gyakorolt jótékony hatásaira nincs semmilyen tudományos bizonyíték. „Ez ennél sokkal összetettebb, hiszen ne feledjük, hogy a fent említett betegségek kialakulásában nagyon fontos szerepet játszanak az örökletes tényezők és a környezeti hatások is” – mondja a dietetikus.

Annak viszont, aki fogyási céllal böjtölne, a dietetikus mindenképp a fokozatosság elvét ajánlja, tehát a pénteki nagyböjt után nem javasolt azonnal nekiesni a húsvéti sonkának. „A böjt előtti és utáni hatalmas lakomák mindenképp kerülendők. A visszatérés a normál étrendre szintén fokozatosan történjen, különösen hosszabb böjtök esetén, mivel az emésztőrendszer is tartalék üzemmódba kapcsol. Az étrend felépítése először keményítő tartalmú, de rostmentes élelmiszerekkel kezdődik, majd enyhén rostos zöldségek, gyümölcsök és alacsony zsírtartalmú fehérjeforrások következnek. A magasabb rosttartalmú, vagy zsírosabb élelmiszereket, valamint a tejtermékeket, tejkészítményeket érdemes a végére hagyni.”

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: