Az már 2020-ban világos volt, hogy a 2015-től kezdődő bevándorlásellenes kampány ellenére egyre több ember érkezik Magyarországra szabályozott keretek között, miközben a bevándorlás általános elutasítása normává vált. Áprilisban arról írtunk a Qubiten, hogy a bevándorlásellenességet a választópolgárokban meglévő szorongás okozza, és egyes politikusok erre építenek kampányt Magyarországon vagy külföldön, többek között az Egyesült Királyságban. Május végén arról számoltunk be, hogy a magyar kormány tudatosan épít a külföldi munkaerőre a nehezen mobilizálható magyar munkaerőtartalék helyett; ráadásul ez egy nemzetközi trendbe jól illeszkedő folyamat.

Két hónappal ezelőtt jelent meg a brit Palgrave Macmillan kiadónál Melegh Attilának, a Corvinus Egyetem szociológusának angol nyelvű kötete, a The Migration Turn and Eastern Europe, ami globális történeti szempontból mutatja be a migrációs fordulatot és benne Kelet-Európa szerepét. A szerző demográfiai és gazdasági szemszögből vizsgálja a globális változásokat és ezen belül a kelet-európai be- és kivándorlást, és ezzel segít annak megértésében, hogy miért is félünk annyira mi magyarok a bevándorlóktól. A válasz a szerző szerint a rendszerváltás okozta összeomlásban keresendő. Ha megértjük az akkol lezajlott társadalmi-gazdasági folyamatokat, akkor azt is megértjük, hogy miért lett idegenellenes Magyarország.

Nem most kezdődött

Más európai országokkal szemben a mi régiónkban és különösen Magyarországon már a XVIII. században megjelent a rettegés a nemzethaláltól, mondta Melegh Attila a Qubitnek. A régió nemzetei és nyelvei mind kicsik, ezért törékenyek. A szociológus szerint ha egy nyelvet beszélők száma túlságosan lecsökken, akkor az a nyelv és vele együtt a nemzeti kultúra is összeomlik.

A jelenlegi nagy nemzeteknek és különösen az egykori birodalmaknak egyáltalán nincs tapasztalatuk arról a félelemről, hogy a kultúrájuk összeomolhat. Nálunk viszont erős a félelem attól, hogy a magyar nyelv és ezzel a magyar nemzet mint nyelvi közösség és kultúra összeroppanhat. Melegh szerint Kelet-Európában van egy olyan valós demográfiai, népességcsökkenési, elvándorlási és idősödési helyzet, ami miatt a bevándorlástól való félelem nagyon könnyen beágyazódik a társadalmi versengéstől, a munkahely elvesztésétől való szorongások és a kulurális kihívásoktól való félelem keretrendszerébe. Ezt a félelmet tehát nem a propaganda teremtette meg, az csak rájátszott.

Összeomlott minden

A szociológus szerint azonban a történelmi keret önmagában nem elégséges magyarázat a mostani folyamatokra: a bevándorlásellenesség nem minden kis kelet-európai államban alakult egyformán, a legerősebben Magyarországon és Csehországban mutatható ki. 2016-ban például a TÁRKI kutatása szerint a csehek 69 és a magyarok 65 százaléka gondolta azt, hogy a migráció az egyik legfontosabb probléma az EU-ban vagy az adott országban. A többi régiós országban ez az arány mindenhol legalább 10 százalékkal alacsonyabb volt, de Romániában a 40 százalékot sem érte el. Melegh szerint ennek az oka, hogy ebbe a két országba a ‘90-es évek elején, a rendszerváltások után, az munkaerőpiac összeomlásakor viszonylag jelentős számban érkeztek bevándorlók. Magyarországra ekkor kezdtek beáramlani a még nálunk is keményebb krízisen átmenő romániai, ukrajnai, szerbiai magyarok, Csehországba pedig a náluk akkor jelentősen szegényebb szlovákok léptek be. A rendszerváltás sokkja miatt tehát széles tömegek tapasztalhatták meg, hogy a szűkülő munkalehetőségek és a szűkülő jóléti kiadások idejében egyre többen érkeznek az országba. Az ezzel foglalkozó szociológusok kimutatták, hogy a kilencvenes években kezdődött el Magyarországon a románozás, ukránozás, oroszozás is a bevándorló magyarokkal szemben. Jól mutatja ezt, hogy ezt a kártyát már a 2000-es évek elején is kijátszotta a magyar politika: a kettős állampolgárság ellen kampányoló akkori kormánypárt, az MSZP is erősen rájátszott a szociális félelmekre és a bevándorlásellenességre.

A rendszerváltás előtt a magyar társadalom a többi KGST-országhoz képest relatíve jó helyzetben volt, és ebből a helyzetből zuhant a mélybe. Széles tömegek érezték azt, hogy a piacgazdaságra való átállás kiforgatta őket, és ez a félelem mélyen beégett a rendszerváltó generációba (ez a többi rendszerváltó országra kevésbé volt igaz, mert ők eleve rosszabb társadalmi helyzetből indultak, és így kisebb volt a zuhanás).

Az emberek nem alaptalanul rettegnek attól, hogy elveszítik a munkájukat: saját bőrükön tapasztalhatták meg, hogy mit jelent másfél millió munkahely megszűnése. A szociológus szerint tehát a magyar társadalomban igen mélyen hatott a félelem, miközben a mainstream politika a nyugati modell fölényéről beszélt. Ezzel párhuzamosan Magyarországon az agrárszektor, a szocializmusban felépített háztájin, tsz-eken és azok melléküzemágainak összeépülésén alapuló modell is összeomlott a rendszerváltással. Csak Magyarországon nyolcszázezer ember veszítette el a munkáját az agrárszektorban a piacgazdaságba való átmenettel.

Itt azonban kettéválik a kelet-európai országok csoportja. Voltak országok, ahol a sokk idején nem volt nagyobb bevándorlás, illetve az emberek el tudtak menekülni az agrárszektorba. Romániában például nemhogy összeomlott volna az agrárszektor a rendszerváltáskor, hanem az összeomló iparból sokan éppen oda menekültek vissza. Nagyon sok ember nagyon alacsony hatékonyságú mezőgazdasági munkát kezdett el végezni. Egyes országokban, köztük Bulgáriában, Moldovában és Romániában, radikálisan megvágták a jóléti kiadásokat, és onnan ezért el is kezdett elvándorolni a népesség egyre nagyobb mértékben, szemben például Magyarországgal, ahol kísérleteztek némi jóléti rendszer fenntartásával, mondja a szociológus. Részben ezért is érkezett olyan sok határon túli magyar a ‘90-es években Magyarországra.

Nálunk vagy például Csehországban voltak még szociális rendszerek, és azok jobban megtartották a népességet. Magyarországon ekkor lett népszerű például a rokkantnyugdíj, de ekkor bővült nagy mértékben a felsőfokú oktatás is, illetve sok elemében a családtámogatás. Sok százezer ember menekült munkahelyek és lehetőségek hiányában ezekbe az irányokba. de legalább Magyarországról nem mentek el jelentős számban a legutóbbi időkig, mondja a szociológus. Sőt, a ‘90-es évektől minden évben pozitív a bevándorlási mérlegünk, ha egyszerre vesszük számba a magyar és nem magyar állampolgárokat: minden évben többen érkeznek hozzánk, mint ahányan elhagyják az országot. Persze az érkezők összetétele folyamatosan változik. Melegh szerint a pozitív bevándorlási mérleg arra mutat rá, hogy a legutóbbi időkig jobban működtek a jóléti rendszereink, mint azokban az országokban, ahonnan valóban nagy arányban vándoroltak el emberek, viszont a bevándorlás folyamatosan jelen is volt, ami reálissá tette az ezzel kapcsolatos félelmeket.

Piac és kapitalizmus

Melegh Attila szerint ebben a képletben nagyon sokat számít, hogy szocializmusról álltunk át kapitalizmusra. A verseny megtapasztalása és az állam kivonulása a munkahelyekről azt üzente az embereknek, hogy semmi sem biztos, és mindenért küzdeni kell mindenki mással. A szociológus szerint például a délszláv háború elől hozzánk menekülőkkel szemben azért is alakult ki ellenérzés, mert a befogadásuk egybeesett például a nagyon komoly szociális megszorításokkal. A rendszer kívánta költségvetési fegyelem, a piaci verseny, a szolidaritás hiánya és az állammal szembeni bizalmatlanság tehát megteremtette azt a hangulatot, amiben ma is élünk.

A szocializmusban is volt migráció, mondja Melegh, de az nem épített a versenyre. Jöttek hozzánk kubai szövőnők és afrikai diákok, illetve mentek dolgozni magyar szakmunkások például Kelet-Németországba, de ez soha nem vezetett versengéshez. Ezeket a folyamatokat az állam koordinálta azzal a céllal, hogy megoldjon helyzeteket: segítsen a harmadik világon és szaktudást áramoltasson a keleti blokkon belül.

Amint azonban verseny van a munkáért és a fogyasztásért, egyből megváltozik a helyzet. A munkaerőpiac a kereslet és a kínálat törvényei szerint alakul, ami valójában a tőke igényeit reprezentálja. Kiváló példája ennek a legújabb szabályozási irány, ami azt célozza, hogy nagyon alacsony jogi védelem mellett érkezhessenek Magyarországra vendégmunkások, hogy az ipari tőke érdekeit ki tudják szolgálni.

A szociológus szerint Polányi Károly, a XX. század híres magyar társadalomtudósa már 1945-ben azt mondta, hogy ha Kelet-Európában megvalósul a szabadpiac, akkor elszabadul a nacionalizmus. A piaci rendszerrel szemben a nacionalizmus szimbolikus védekezést kínál, mondja Melegh: elég elzárkózást hirdetni. Ez azonban soha nem fog megoldásokat hozni, hiszen az alapvető feszültségek nem oldódnak fel. Az idegengyűlölet erős marad, de közben a piaci szereplők igényeinek megfelelően folyamatosan érkeznek hozzánk a vendégmunkások. A nacionalizmus és az idegengyűlölet, illetve a versengés és a szociális szorongás csökkentéséhez arra lenne szükség, hogy tömegek kevésbé legyenek kiszolgáltatva a piac diktálta viszonyoknak, és legyen egy olyan biztonságos környezet, amiben a széles tömegek nem érzik magukat konstans megélhetési veszélyben és versengési helyzetben.

Gondozási válság

Mindezekre a folyamatokra a szociológus szerint kiváló példa a kialakulóban lévő gondozási válság. Az agrártársadalmak teljes leépülésével és a termékenység csökkenésével az államnak illetve a piacnak kell megoldania a gondoskodást. Hiszen az idősekről, a fogyatékkal élőkről, a betegekről és a kisgyerekekről valakinek gondoskodnia kell. Azokban az országokban, ahonnan masszívan elmennek az emberek, és ahol gyors az idősödés, gondoskodási válság alakul ki. Azok az országok, amelyek a piaci körülmények között magukhoz tudják vonzani a gondozókat, a migrációval kezelik a problémát: a szociológus emlékeztet rá, hogy a covid miatti lezárások idején Ausztria elintézte, és szolgáltatásként megszervezte, hogy a gondozók átjárhassanak a határon.

Melegh Attila azt mondja, hogy ezen a piacon már megjelentek a nagybefektetők is. Ezek szerinte mind arra példák, hogy a a piac ezeket a szférákat is formálja. A szociológus egy kutatási interjúból idéz, amiben egy baranyai nő azt mondta, hogy “amikor a férjem nagyon beteg lett, akkor elmentem Ausztriába gondozónak”. Tehát sokan már nem saját családtagjaikról gondoskodnak, hanem a megélhetési kényszerhelyzetre reagálva külföldre mennek gondozói munkát végezni. Ausztriával szemben azonban Magyarországon az állam ebben a szférában még nem szervezi meg alaposan a piacot, és nem nyitotta meg a migrációs csatornákat a bevándorlók előtt, csak informálisan. A gondozói munkaerő így innen inkább elvándorolni tud, és nincs, aki pótolná. A szociológus azt mondja, ebben a felállásban az eredményeket majd a statisztikákban fogjuk látni: megnőhet a gondozatlan és ellátatlan emberek száma. Az sem lenne persze megoldás, hogy jöhessenek a bevándorlók gondozni is, hiszen ezt soha nem fogja tudni minden rászoruló család megfizetni. A szociológus szerint a megoldáshoz komplex modellváltásra lenne szükség.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: