Mit lehet látni az égen fényes nappal? Ma délelőtt például azt, ahogy a keskeny, fényes holdsarló bekebelezi a nála 25-ször fényesebb Vénuszt.

Az év egyetlen nappali bolygófedése páratlan látványt kínált, és az időjárás is kedvezett azoknak, akik meg akarták nézni, milyen az, amikor a három legfényesebb csillagászati objektum közül egy megbújik egy másik mögött. Mi a Svábhegyi Csillagvizsgálóban követtük a csillagászati eseményt.

Szabad szemmel és távcsővel is volt mit nézni csütörtök délelőtt az égen

Bár reggel alig volt 0 fok, ahogy a köd oszlani kezdett Budapesten, úgy vált láthatóvá a napsütésben a Hold és a tőle balra elhelyezkedő, parányi Vénusz. A legfényesebb égitestek látványa tehát már a fedés előtt is lenyűgöző volt, a különleges égi esemény pedig 11 óra 7 perckor kezdődött, amikor a Vénusz mindössze 52 másodperc alatt eltűnt a Hold mögött. Kicsit több mint egy óra múlva, 12:22-kor bukkant fel ismét a bolygó, aminél ma délelőtt 88-szor nagyobbnak látszott a Hold.

A méret- és fényességkülönbséget, valamint a Vénusz bolygó formáját igazán jól a 60 centiméteres átmérőjű csillagászati távcsővel lehetetett látni, de szabad szemmel is érdemes volt követni az eseményeket. A néhol fátyolfelhős égen ugyanis jól kivehető volt az esemény minden szereplője, és a Nap sem vakította el azokat, akik az eget kémlelték.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló legnagyobb távcsöveiben, a Budapest-kupola műszereiben követhették a fedést a helyszínre látogató érdeklődők. A délelőtti időpontokra általában kevesebben tudnak ellátogatni, de ez egy ilyen gyorsan változó látnivalónál nem is probléma. A kis létszám ugyanis lehetővé tette, hogy mind a 6 látogató megpillanthassa a távcső okulárjain keresztül, hogyan tűnik el egy órára a Vénusz a Hold mögött – majd az előbújást is együtt csodálhatták meg dél után.

Nem a tudomány miatt látványos égi jelenség

„Érdemes volt időt szakítani erre, ugyanis „a következő hasonló bolygófedésre két évet kell várni” – mondta a Qubitnek Boldog Ádám, a CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet exobolygókkal foglalkozó kutatója: viszonylag ritka jelenségről van szó, míg az sokkal gyakoribb, hogy a Hold fényes csillagokat fed el. A most nagyjából 60 százalékban megvilágított Vénusz a Nap és Hold után a harmadik legfényesebb objektum az égbolton, és most a halvány holdsarló mellett még a nappali égbolton is jól követhető volt, ahogy a bolygó eltűnt a Hold mögött.

Boldog szerint a mostanihoz hasonló fedéseket nem használják fel tudományos megfigyelésekre, és az érdeklődőkhöz hasonlóan a kutatóknak is csak egy szép, akár szabad szemmel is követhető jelenségről van szó. A csillagfedések megfigyelése már más kérdés: annak nagy jelentősége van az apró naprendszerbeli objektumok vizsgálatában, legyenek azok belső naprendszerbeli kisbolygók vagy Neptunuszon túli jeges objektumok, hiszen a távoli csillag fényének változásából a kisbolygó alakjára lehet következtetni.

A hasonló jelenségeket meglepően hosszú időre előre lehet jelezni, mondta a kutató, mert Naprendszerünk bolygóinak és a Holdnak is stabil, jól ismert pályája van. De mi a helyzet a renitens égitestekkel? „Régen a Merkúr nem úgy mozgott, mint ahogy előre jelezték a newtoni mechanika számításai, ezért próbáltak betenni a Nap és a Merkúr közé egy Vulkánnak elnevezett újabb bolygót, ami visszaadta volna a Merkúrnak ezt a mozgását. Aztán kiderült, hogy a gond a newtoni mechanikával van, és az einsteini relativitáselmélet alapján már tökéletesen magyarázható a Merkúr mozgása".

„Ha valamit nem tudunk megmagyarázni, akkor vagy van ott valami, amit nem tudunk, vagy hibásak a számításaink – mondta a csillagász. – A Merkúr mozgásánál a fizikánk volt helytelen, de arra is volt példa, hogy tényleg van ott valami, ami az Uránusz mozgásának vizsgálata alapján a Neptunusz felfedezéséhez vezetett.” Ez arra is jó példa Boldog szerint, hogy miként mozdíthatja előre az egyik tudományterület a másikat, és az alapvető kiindulási pontok felülvizsgálatához is vezethet. Már Magyarországon is egyre több együttműködés alakult ki a tudományterületek határain, és az intézeten belül is indultak multidiszciplináris projektek.

A Vénusz és az exobolygók a kutatások középpontjában

Az elszabadult üvegházhatás miatt extrém felszíni viszonyairól ismert Vénusz kutatására a következő években az amerikai és az európai űrügynökség is szondákat indít, amik minden korábbinál részletesebben térképezik majd fel a bolygó vastag légköre által eltakart felszínét, valamint légkörének jellemzőit. A bolygó különleges felszínformáinak, légköri és légkörszökési folyamatainak vizsgálata mellett Boldogot elsősorban az érdekli, hogy a néhány évvel ezelőtt a Vénusz légkörében vitatottan kimutatott foszfin, amelyet a szakemberek potenciális életre utaló jelként tartanak számon, tényleg ott van-e, és ha igen, milyen folyamatok lehetnek a forrásai. A kutató szerint a földönkívüli élet kutatása eddig szinte teljesen a Marsra irányult, és meglepő fordulat lenne egy biomarker felfedezése a Vénuszon, de a bolygó vizsgálata enélkül is fontos lehet, például az exobolygók jobb megértéséhez.

Arra Boldog szerint nehéz még választ adni, hogy a Vénuszhoz hasonló bolygók mennyire tipikusak a galaxisban, mivel az, hogy eddig milyen más csillagok körül keringő bolygókat találtunk, nagyban függ a felfedezés módjától. De azt reméli, hogy a következő években egyre több exobolygó légkörét sikerül feltérképezni, amiből megállapítható lesz, hogy vannak-e még a Vénuszhoz hasonlóan a földinél 100-szor vastagabb és nagyrészt szén-dioxidból álló atmoszférákkal rendelkező bolygók. Ehhez hasonlóan arra sem tudunk még választ adni, hogy a Föld–Hold rendszer és a Holdnak a bolygónkhoz viszonyított viszonylag nagy mérete mennyire tipikus a naprendszerekben, elsősorban azért, mert még egyetlen exobolygó körül keringő holdat (exohold) sem fedeztünk fel.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: